Egri zsidó polgárok

Cserépfalvi Imre könyvkiadó: „1914-ben kitört a háború. Mi is persze, a többiekkel együtt mentünk az utcán és kiabáltunk: „Vesszen Szerbia! Megállj, megállj, kutya Szerbia!” A szerbeket nagyon gyűlölték, haragudtak rájuk, amiért megölték a Monarchia trónörökösét. Az iskolánk németellenes szelleme ellenére, a nagy propaganda hatására, a trónörököst mégis sajnáltuk. Hazafias kötelességünknek tekintettük a harcot ellenük. Lelkesedésben nem volt hiány! De hamarosan jött a valóság: jöttek az értesítések a hősi halottakról. A családunkban Nándor nagybátyám elestéről kaptuk az első hírt, a háború legelején, bevonulása után alig pár hétre. Nagy volt a megdöbbenés nálunk is, hiszen hét nagybátyám volt egy időben a fronton. Édesapámat csak 1915-ben hívták be. Egerbe is egymás után érkeztek a sebesültek, a sebesültvonatok. A mi iskolánkat is hadikórházzá alakították, és áthelyezték a nagy líceum épületébe. A háború kegyetlen valósága ránehezedett a kis városra.”

Az I. világháborúban a zsidó férfiak ugyanúgy részt vettek és számos hősi halott került ki soraikból, mint a lakosság többi részéből is.

Hősi halált haltak az egri zsidók közül Altmann Adolf, Bernát Ferenc, dr. Berkes Dezső, Bíró Dezső, Bornstein Arnold, Bornstein Ignác, Czeisler Jakab, Deutsch Lőrinc, Ehrlich Károly, Feledi Sándor, Felder Izidor, Fischer Pál, Fischer Sándor, Fischer Zoltán, Fleischmann Lajos, Gertner Miklós, Glattstein Jenő, Groszmann Lajos, Grünfeld Béla, Klein Miksa, Lindner Bertalan, Lusztig Aladár, Lusztig Sándor, Margitai Mózes, Nelken Jenő, Paunz Gábor, Pártos István, Pick Sándor, Rejtő (Reich) Imre, dr. Reich József, Rittenmann Pál, Rosenberg Ferenc, Salamon Gábor, Stern Ármin, Stern Sándor, Singer Sándor, Schichtanz Lajos, Schwarz Ede, dr. Szamt Dezső, Ungerleider Vilmos, Weinberger Miklós, Weisz Imre, Weisz Sándor, Wollák Lajos.

Az I. világháború egri zsidó katonái A magyar hadviselt zsidók aranyalbumából (1940)  

A megsebesültek, de hazatértek közül ismerjük dr. Alföldi Béla, dr. Balázs Jenő, Braun Miklós, Deutsch Simon, Domán Jenő, Fekete Soma, Fischer Béla, Fleischmann Vilmos, dr. Görög Simon, Grósz Miklós, Hauer Gyula, Hermann Márk, Kertész Márton, Klein Zoltán, Korányi Zoltán, Krieger Zoltán, Liszauer család öt tagja, Löwy Vilmos, Lusztig Dezső, Lusztig Géza, Rotschild Ferenc, dr. Sándor Imre, Sebők Béla, Seiler Gyula, Steiner Géza, Tardos József, Ungerleider Dezső nevét.  

Hadviselt egri zsidó volt még dr. Ács József, Blasz Ferenc, Blau Imre, Braun Rezső, Boros Sándor, Braumöhl Salamon, Csillag Sámuel, Ecséry László, Ehrenfled Mór, Engel Miklós, dr. Fischer Lajos, Fischer László, Foltényi Imre, Groszmann József, Gerstl Hermann, Gerő Arnold, Goldner Izidor, dr. Gyenes Ervin, Izsák Jenő, Klein Dezső, Klein Imre, Klein Zsigmond, Korányi József, Kopf Sámuel, Krausz Dávid, Kredenz Miksa, Kripka József, Kunovits Jenő, dr. Kozma Győző, Lőwi Mór, Ornstein Sándor, Pollák Márton, Preszler Ármin, dr. Preszler Gyula, dr. Preszler József, Preszler Lajos, Rosenfeld Ignác, Rosenfeld Miksa, Rózsa Fülöp, Schneeweisz Jenő, Schőn Ármin,  Schwartz István, Schwarz Dávid, Schwarz Manó, Seiler Sándor, Silberbach Manó, Singer Oszkár, Steiner Arnold, Sugár Bernát, Sugár Zoltán, Szabados Aladár, dr. Szabó Andor, dr. Szabó Ernő, Szász Béla, Szász Imre, dr. Székely Béla,  Weisz Antal és Weisz Gyula. 

Dr. Görög Simon (Korompa, 1872 – 1936 után) fogorvos, törzsorvos, a soproni honvéd hadikórház parancsnoka volt, ő kivételesen túlélte a holokausztot is. 

                                                                                                     Domán Sándor jegyző

                                                                         Domán Jenő tábori levelezőlapja a frontról testvérének

Hadifogságba kerültek és 1922-ben tért vissza Szibériából pl. Fleischmann Sándor. Számos egri zsidó katona kapott kitüntetést, közülük néhányan szerepeltek az 1940-ben kiadott „magyar hadviselt zsidók aranyalbumban.” Hősiességükről és önfeláldozásukról Kertész Lilly írt le egy példát, amikor édesapjának, Kertész Jenőnek a bajtársa, Géza bácsi azzal viszonozta megmentését, hogy Lillyt a németek bevonulása után lánya papírjaival Rimaszombatról Egerbe kísért:

„Nyolcan teljesítettünk őrszolgálatot egy teljesen előretolt lövészárokban. Valamivel sötétedés előtt telitalálatot kaptunk a lövészárok kellős közepébe. Öten meghaltak, hárman megsebesültünk, Jenő a legkönnyebben, a jobbvállán. Én haslövéssel, a másik bajtárs fejsebbel, ráadásul majdnem betemetve, a helyzetünk teljesen reménytelennek látszott. Azt tanácsoltam Jenőnek, hogy hagyjon itt minket, menjen, amíg ereje van. Vagy rátalál a mieinkre, vagy fogságba esik, de az élete megmarad. Úgy véltem, rajtunk kettőnkön már úgy sem segít, ha velünk marad, mert mindenképpen végünk van. Nem vitatkozott, puszta kézzel lapátolni kezdett. Sebesült válla ellenére lapátolta rólunk a beomlott földet, és kiszabadított bennünket. Közben teljesen besötétedett, megszűntek a lövöldözések. Én elvesztettem az eszméletem, csak műtét után a kórházban tértem magamhoz. Ott mesélték, hogy hajnalban akadtak ránk, már az egység határában. Senki sem értette, hogyan cipelt Jenő sebesülten odáig két magatehetetlen testet. Mindig különlegesen erős fizikumú volt, de ez szinte hihetetlen. Akkor vesztette el az eszméletét, amikor látta, hogy ránk találtak és ő felszabadult a felelősség alól. Annyira kivérzett, hogy majdnem ráment, de nem ez bántotta, hanem az, hogy a fejlövéses meghalt.

            Amikor már lábadozó lett, kapott pár hetes szabadságot. Visszautasította. Hogy menne ő „lustálkodni”, amikor a harctéren minden katonára szükség van. Mindenki tudta, az a leghőbb vágya, hogy harci pilóta legyen. Amikor meggyógyult, elküldték pilótaképzésre. A háború hátralévő részében vagy másfél évig pilótaként harcolt, de ezt már ti is tudjátok. Csak azt nem, milyen kiváló katona volt. A kitüntetését csodálkozva fogadta: „Csak azt tettem, amit cselekednem kellett. Ilyesmiért nem jár dicséret”. Soha nem beszélhettem vele a történtekről, rettegett, hogy köszönetet kell hallania. Így hát meg sem kíséreltem, nem akartam elveszíteni a barátságát.”

                                  Szintén hadviselt egriek: Dr. Guttmann Vilmos orvos (1874-1939) és   Klein Miklós (1899-?) ispán

             Sajnos ezek a tények sem akadályozták meg, hogy a bukott forradalmak és Trianon után ne a zsidóságot tegyék meg kollektív bűnbaknak a háborús veszteségekért.

A hátországot váratlanul érte a háború elvesztése. 1918. október 17-én Tisza István bejelentette a háború elvesztését, október 25-én az ellenzéki és parlamenten kívüli pártokból alakult meg a Nemzeti Tanács. Azonban az összeomlás után felbomlott a rend az országban, a forradalom spontán módon tört ki, „…éhes lerongyolódott tömegek gyorsan cselekedtek, október 31-én feltörték a katonai raktárakat, készleteiket széthordták. Megtámadták a pályaudvarokat is.”

Október végén, és november első napjaiban a paraszti-katonai megmozdulások, fosztogatások Heves megyében is különböző intenzitással jelentkeztek, ahol azonban megtörténtek, ott nem kis részben a zsidó polgárok boltjait és lakásait dúlták fel.

A helyi Nemzeti Tanácsok, bizottságok a rend fenntartására és helyreállítására alakultak meg, amikben a helyi közigazgatás és a gazdasági elit mellett az értelmiség és különböző mértékben a lakosságnak eddig a hatalomból kizárt rétegei is képviseltették magukat.

Egerben 1918 november 3-án alakult meg a száz tagból álló Nemzeti Tanács. A végrehajtó bizottság négy elnöke Jankovics Dezső (1853-1933) polgármester, dr. Babocsay Sándor ügyvéd, dr. Alföldi Dávid és Militzer Gyula Eger leggazdagabb szőlőbirtokosa volt. Később a tagok közé került a Trak Géza város főjegyzője és Fridi Gyula rendőrkapitánya is, tehát képviseltette magát a korábbi közigazgatás vezetősége is. A tagok között a helyi polgárság és értelmiség képviselői is helyet foglaltak. A megye alispánja megmaradt hivatalában, november 4-én az egri érsek és a városi papság is esküt tett a Nemzeti Tanács előtt.

A Szociáldemokrata Párt helyi szervezetének egyik vezetőjét, Fischer Manót az 1978-ban írott várostörténeti munka elítélően rója meg, mivel „a polgársággal való teljes együttműködés, az osztálybéke híve volt”, november 3-án a Kossuth téren tartott népgyűlésen fegyelemre és együttműködésre hívta fel a város lakóit: … „ő szegény ember, de a mai időben megvédi mindenki vagyonát, legyen az akár az egri érsek is.”

Márciustól ő részt vett a megyei direktórium munkájában, de a megyei vezetők ekkor sem a zsidók közül kerültek ki. Április végén szocializálták az egri üzemeket, megteremtették a pénzintézetek felett a felügyeletet.

A Tanácsköztársaság idején a megye területén is szocializálták a 20 főn felüli üzemeket, bankokat és a földbirtokokat. Az egyes helységekben a módosabb embereket vitték el túszként, közöttük nagy számban voltak zsidó vallásúak.

 Egyik első intézkedésükkel betiltották a „zsidó újságokat„, bezárták, illetve szocializálták a helyi bankokat, az üzleteket, az ipari üzemeket-

A forradalmi törvényszék 14 túsza között négy prominens zsidó gazdasági vezető volt. A bukás utáni bírósági perek során bár az elsőrendű vádlottak nem zsidók voltak, mégis igyekeztek antiszemita hangulatot kelteni. Hét zsidó vallású vádlott kapott börtönbüntetést.

Felhasznált irodalom:

A magyar hadviselt zsidók aranyalbuma az 1914-1918-as világháború emlékére. / szerk. Hegedűs Márton. Bp.: Hungária Ny., 1940. p. 233.

Cserépfalvi Imre: Egy könyvkiadó feljegyzései, 1945-1963. Bp.: Gondolat, 1982. p. 16.Gunst Péter: Magyarország gazdaságtörténete: 1914-1989. 2. kiad. Bp. Nemzeti Tankvk., 1999. p. 19.

Gyöngyösi Lapok. 1897. 49. p. 1.

Hevesvármegyei Hírlap. 1894. 62. sz.

Heves vármegye újjáépítése Trianon után. Szerk. Békássy Jenő. Bp., Hungária ny., 1931. Adattár

Kertész Lilly: Mindent felfaltak a lángok. Bp. Ex Libris, 1995. p. 24-25ssRoSchwartSza