A beilleszkedés Heves megyében sem ment könnyen. A zsidók ugyan már Magyarországon született, de az igen vallásos és szegény lakossággal rendelkező északkeleti megyékből jöttek, ahol nagyobb közösségekben a földesúri birtokokon éltek. Nyelvük többnyire a jiddis és a német volt, a hagyományokhoz hű, vallásos emberek voltak, ez a korabeli foglalkozási szerkezettel, társadalmi státusukkal összeilleszthető volt, de a számukra megnyíló társadalmi felemelkedés, beilleszkedés, az értelmiségi, gazdasági elitbe való emelkedés a vallási szokások feladására, vagy legalábbis komoly engedményekre sarkalt.

Több évtizedes harc után a kiegyezés után sikerült kivívni Magyarország zsidó lakosainak egyenjogúsítását. Az izraeliták egyenjogúságáról polgári és politikai jogok tekintetében (1867. XVII. tc.) kimondta: „Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog nyilvánítására egyaránt jogosítottnak nyilváníttatnak. Minden ezzel ellenkező törvény, szokás, vagy rendelet ezennel megszüntettetik.” Ez a törvény azonban csak az egyéni jogegyenlőséget teremtette meg, a teljes vallási emancipáció még a kilencvenes évekig váratott magára.

1868-ban a megye zsidóságáról írta dr. Frantz Alajos (1831-1885) Heves vármegye tiszti főorvosa, Eger város képviselője: „Nyelvük a magyar, legtöbbjüknél rossz kiejtéssel, de a magyar nyelvet magánköreikben még most sem használják, hanem legtöbben az úgynevezett zsidó – vagy is elferdített német nyelvvel fejezik ki gondolataikat. Mióta törvényhozásunk az egyenjogúsítást, mint méltányost, és emberi törvényeink közé felvette és életbe léptette, azóta a fiatalabb, és műveltebb zsidók igyekeznek a magyar nyelvet sajátjukká tenni; azonban az úgynevezett ortodoxok még mindig féltik nemzetiségüket, természetesen nem tartván azt, hogy a magyar zsidó egyszersmind magyar is, és rossz német nyelven beszélnek.”

A nyelvcsere ment mégis a legkönnyebben. A megye lakossága dominánsan magyar, a török hódoltság után betelepedett, vagy betelepített görög, német és tót lakosság viszonylag hamar asszimilálódott. Ehhez a legnagyobb segítséget a magyar nyelvű iskoláztatás adta. A Bach-korszakban magyar nyelvre váltó izraelita iskolák, részben a kisebb helyeken a katolikus elemi iskolákba, illetve az egyre nagyobb számban a közép- illetve felsőfokú iskoláztatásban részt vevő zsidóknak már nem jelentett problémát a magyar nyelv használata.

***

              A zsidóság évezredek óta nagy gondot fordított az oktatásra, alig akadt olyan, aki ne ismerte volna a Szentírás szövegét. Az oktatáson azonban egészen mást értettek, mint manapság; a vallási ismeretek, a Tóra, a Talmud, majd a Sulchán Áruch [Joszéf ben Efraim Káró spanyol zsidó hittudós által összeállított 16. századi zsidó törvény- és szertartásgyűjtemény], a vallási szokások összefoglalásának tanítása és magyarázata. A tudomány iránt vallásos tiszteletet tanúsítottak, a tudatlanság nagy szégyen volt. A tanítás az első iskolában, a héderben [zsidó elemi iskola] már a gyerek 3-4 éves korában elkezdődött.     A felekezeti elemi iskolák megnyitásával a zsidó vallású gyerekek is megkapták az általános oktatást a vallási ismeretek mellett. A XIX. századi felekezeti iskolák rendszere az egyházak és az állam kompromisszumaként jött létre, amiben a világi tudásanyag dominált.  A kötelező elemi iskolai oktatás a népiskolai közoktatás tárgyában (1868. XXXVIII. tc.) törvény nyomán indult meg, addig a felekezeti iskolák gondoskodtak az oktatásról. 1891-ből van adatunk a megyéből a teljes és a zsidó lakosság körében az írni-olvasni tudók számáról és arányáról. 1891-ben Heves megyében írni és olvasni tudott 55.578 férfi, ebből 3861 zsidó vallású, 45.602 nő, közte 3809 zsidó vallású.

A megye 233.785 fős lakosságából ekkor 10.873 volt zsidó, a nagy gyermekszám miatt a hat éven aluliak számaránya viszonylag magas, mégis a számok a viszonyításra alkalmasak. A teljes lakosságból mindössze 43,78 %, a zsidó lakosságból 71,13 % tudott írni-olvasni. 1890-ben az egész országban az összes lakosság köréből 44,5 %, a zsidó lakosságból 65,0 % az írástudó. A megyei teljes lakosság kevéssel az országos átlag alatt, a zsidó népesség 6,13 %-kal felette volt. Az egri lakosság még ennél is rosszabb arányban, csak 43 %-ban tudott írni-olvasni.

A XIX. században sorra alakultak a megye nagyobb zsidó népességgel rendelkező településein a zsidó felekezeti elemi iskolák, az első már 1839-ben Gyöngyösön. 1881-ben, a megyében 33.145 tanköteles gyerek közül 2030 volt izraelita, a 185 elemi iskolából 6 zsidó nyilvános és három magániskola. 1893-ban a 43.304 tanköteles korú (6-15 éves) gyermek közül 2211 volt zsidó vallású (2726 református), a 205 iskola közül 11 volt izraelita, ezekben az iskolákban 17 tanító működött.

Az államilag ellenőrzött iskolázás, ahol a hittan már csak egy tárgy a többi között nagymértékben elősegítette a zsidóság asszimilációját, a nyelvcserét, és a környező társadalom szokásainak átvételét. Különösen az állami elemi, illetve a középiskola, ahol nem zsidó gyermekekkel jártak együtt. Már az 1850-es években a fennálló iskolák áttértek a magyar nyelv használatára.

Egerben 1855-ben indult meg a felekezeti oktatás, Schwarcz István hitközségi elnök, dr. Schönberger Soma iskolaszéki elnök és Décsy Mór, dr. Schwartz Dávid, Braun József stb. kezdeményezésére. Az iskola három osztállyal nyílt meg, de már 1859-ben négyosztályos főelemi iskolává bővült, ahol négy férfitanító és egy női kézimunka-oktató tanított 82 tanulót, a tanórák száma hetenként 32 volt; ebből 12 óra magyar, 12 óra héber és 8 óra a német. A Bibliát németre fordították, a beszéd- és értelemgyakorlatok magyarul folytak. Az 1850-es években, a Bach-korszakban az elöljáróságnak nem kis küzdelmébe került, hogy a magyar nyelv tanítását megvédjék a hatóságokkal szemben. Kiváltképp dr. Haas Mihály (1810-1866) akkori kerületi főigazgató – később Szatmári római katolikus egyházmegye püspöke – valahányszor az iskolát meglátogatta, a magyar nyelv tanítása miatt megdorgálta a tanítókat. „Wozu brauchen Sie diese Küchelsprache? Sie sind doch Kaufleute und als solche sollten Sie nur die deutsche Sprache pflegen!” (Miért van szükség erre a konyhanyelvre? Hiszen Ön kereskedő, és mint ilyen, csak a német nyelvet szabad használnia.)

A volt zsidó iskola épülete ma óvoda az első zsinagóga mellett, a Hibay Károly utcában

Az iskola az első nyolc évben bérelt házban működött. 1863-ban a Grünbaum József által vezetett hitközség saját telkén szép, új iskolaépületet emeltetett négy tágas tanteremmel. 1868-ban az új népoktatási törvény életbelépésekor a városi hatóság azt ajánlotta a hitközségnek, hogy iskoláját adja át a városnak, hogy azt a többivel együtt felekezetnélküli iskolává alakítsa. Dr. Schönberger Soma javaslatára a hitközség a saját fenntartás mellett döntött. Ekkortól a tanítási nyelv már kizárólag magyar volt. A német nyelvtanítás csak a harmadik és a negyedik osztályban volt heti 2-2 órában. A vallási ismereteket heti 6-8 órában tanították, bibliatörténeten kívül biblia- és imafordítást is. Szombaton és ünnepnapokon nyilvános istentiszteletet tartottak, amelyeken a tanítók felváltva magyarázták a megfelelő tóraszakaszt. A város többi iskolájában a hitoktatást a rabbi és a tanítók látták el.

Az iskola sokkal jobb helyzetben volt, mint a többi iskola a városban, míg amazokban 1891-ban 1-1 osztályban 120-137 gyerek zsúfolódott össze, addig az izraelita iskolában négy osztályba járt 160 gyerek, így hatékonyabb lehetett az oktatás. 1887-ben egy szegény tanulókat felruházó egyesület alakult, ami minden évben legalább 12 fiút látott el téli ruhával. A lányokat az Izraelita Nőegylet ruházta fel. A kisebb létszámú ortodox közösség tagjai inkább a katolikus elemi iskolába járatták gyermekeiket.

1893. július 2-án az iskolai vizsgáról és záróünnepélyről tudósít a Hevesvármegyei Hírlap:

„Az egri izraelita elemi iskolában az évzáró vizsgát és záróünnepélyt múlt hó 29-én tartották meg, egy napon. Így képzeltük mindig a vizsgák lefolyását, amint ez alkalommal észleltük. Ünnepe volt ezen nap a gyermekeknek, öröme a szülőknek, büszkesége a tanítóknak. Valami szabad önérzetes szellem lengi át a vizsgatermet. Már korán reggel nyolc órától kezdve élénk érdeklődés mutatkozik és amint az osztályok egymást fölváltják, változik a kép. Más gyermekaczok, új közönség és a vizsgaasztalt, meg a tanszéket szebbnél-szebb virágcsokrok díszítik.

A gyermekek örömtől sugárzó arczokkal adnak a hozzájuk intézett kérdésekre bátor, és kielégítő feleleteket, a közönség feszült figyelemmel kíséri a kiküldött vizsgaelnök által nagy tapintattal vezetett vizsgákat. Az érdeklődés tetőpontját érte el, midőn délután, a 4. osztály vizsgája után a záróünnepély, az ünnepség fénypontja tartatott meg. A nagyterem szűknek mutatkozott. A nagyszámú közönség és a gyereksereg kivonult az iskola tág udvarára és itt Isten szabad ege alatt záródott be az iskolaév kétszólamú ének, üdvözlőbeszéd és jutalmak kiosztása között.

Érdekes jelenetnek voltunk a tanúi ez alkalommal. Ott ült félrevonultan egy fiatal ügyvéd, aki maga is volt tanítványa ennek az iskolának, és midőn észreveszi egy szegény növendéknek jeles feleleteit, oda inti azt magához, és egy ezüst koronát nyom észrevétlenül a markába. Az udvaron egy kis leány üdvözli csengő hangon az elnököt és a közönséget, mire feláll az elnök, dr. Schwarcz Dávid és köszönetet mond a gyermekeknek az általuk kifejtett szorgalomért, buzdítja őket, valamint a szülőket is a tanítók iránti tiszteletre és becsületre, minthogy ezeknek köszönhetjük azt, hogy az iskola felvirágzása most érte el tetőfokát. És ezt, úgy mondá, nemcsak ő mondja, hanem mondja ezt Heves vármegye királyi tanfelügyelője, aki ezt írásban kiadta az iskolaszéknek, miután az iskolát legközelebb meglátogatta, s örömmel tapasztalta, hogy annak belélete és szelleme tökéletesen megfelel a törvénynek és a minisztériumi tanácsokat teljes mértékben betartva találta.

Szavait élénk éljenzés fogadta. Majd jutalom kiosztás következett.”

1895-ben 262 tanulója volt az iskolának. A tandíj évi 80 krajcár (1 forint 40 krajcár) között volt, a tanulók 40 %-a tandíjmentességet kapott. Az iskola fenntartása 1896-ban évi 4200 Ft, ebből 2200 Ft-ot a hitközség pénztárából, 1800 Ft-ot tandíjakból, 200 Ft-ot pedig az adóhivatal által behajtott iskolaadóból fedeztek. Az iskola fennállásától a századfordulóig sem állami, sem városi segélyt nem kapott.

Az iskola jeles tanárai voltak Biedermann Adolf igazgató tanító, Deutsch Soma, Hahn Vilmos, Knöplfer Lipót, Lakner Mór igazgató tanító, Müller Lázár, dr. Schöberger Lázár, Weisz Soma. A nők közül Földes-Czigler Teréz tanító és Jólesz-Lakner Johanna kézimunka tanítónő dolgoztak hosszú ideig az iskolában. A férfitanítók évi 700 Ft, a tanítónők 600 Ft, a kézimunka-tanítónő 400 Ft fizetést kaptak.

Tanulói közül a legismertebbek Aranyosi (Goldmann) Miksa tanár, iskolaigazgató, Bródy Sándor író, publicista, Csillag (Stern) Mór bölcsészdoktor, költő, Czigler Ignác tanár, Radó (Roth) Vilmos képzőintézeti tanár, ifjúsági író, dr. Szegő Kálmán gyermekorvos voltak.

Az ortodox hitközség kétosztályos Talmud Tóra iskolát tartott fenn, aminek tanítói közül Greiner, M. Hirschler, Eliezer Hoch, Mose Jehuda, Smuel Löwinger és Daniel Perlzweig neve maradt fenn.  A J’szod Hatora Egylet a hitközség támogatásával 37 tanulót Neumann Sándor oktatta, emellett a hitközség egy magasabbfokú talmudiskolát is fenntartott.

1901 júliusában 73 évesen halt meg dr. Schönberger Soma törvényszéki orvos, az izraelita iskola megalapítója, az iskolaszék elnöke, Eger város képviselője. Egerbe 1855-ben került. 1000 koronás alapítványt tett szegény gyermekek felruházására, számos tiszteletbeli állásáról lemondott, de végig megtartotta iskolaszéki tagságát. Családjáért is mindenre képes volt, gyermekei a leggondosabb nevelésben részesültek. Művelt és finom felesége Kohn Erzsébet és fiai Szegő Elemér, dr. Szegő Kálmán és Szegő László az egri társadalom elismert és megbecsült tagjai voltak. Július 22-én temették.

„Itt rövid idő alatt orvosi tudományával, nagy műveltségével, szerény és tapintatos mondásával úgyszólván egy csapásra megnyerte a közönség tiszteletét és szeretetét. A legkeresettebb orvos lett úgy Eger városában, mint a messze vidéken. De nemcsak mint orvos, hanem mint ember is kiváló helyet biztosított magának a társadalomban. Ahol közügyekről van szó, mindenütt ott találjuk őt a legelsők között. De, mint magas műveltségű, széles látókörű ember a tanügy terét választotta leginkább működése teréül. Mikor Ő Egerben letelepedett, a zsidók teljesen magukra voltak hagyva, úgy állottak, „Mint a nyáj pásztor nélkül. …Iskolám kezdettől fogva a szó legszorosabb értelmében hitfelekezeti jellege mellett magyar iskola volt. A Bach- rendszer alatt az akkori tanfelügyelővel nagy küzdelmünk volt, hogy a magyar tannyelvet iskolánkban fenntarthassuk. Igyekezetünk mindig odairányult, hogy gyermekeinket zsidóhitű erkölcsös, de szívvel lélekkel magyar kultúr emberekké neveljük.”

Felhasznált irodalom:

Alispáni jelentés Heves megye 1880. évi állapotáról. Eger: Érseki Lyceum, 1881. p. 48.

Eger, 1893. 12 sz. p. 1.

Emancipáció. In.: Magyar zsidó lexikon. / szerk. Ujvári Péter. Bp.: Magyar Zsidó Lexikon, 1929. p. 223-224.

Frantzl Alajos: Heves és Külső-Szolnok t. egyesült vármegyék lakóinak néprajzi, népmozgalmi, kórtani s egyéb közorvosiviszonyait illető leírása. In.: Heves és külső Szolnok törvényesen egyesült vármegyéknek leirása. Eger: Érseki Lyceum, 1868. p. 229-230.

Halász Ferenc: A népoktatásügy Hevesmegyében. In. Eger, 1890, 29. 1. jan. 7. p. 1-2.

Halász Ferenc: A népoktatásügy Hevesmegyében. In. Eger, 1891. 30. 29. júl. 21. p. 1-2.

Kovács Alajos: A zsidóság térfoglalása Magyarországon. Bp.: Kellner. 1922. p. 30.

Tiszafüred és Vidéke.1893.30 sz. p. 3.