Az I. világháború, a forradalmak a megye életében komoly gondot okoztak. A Felvidék, Galícia, Lengyelország, a Mátravidék, illetve az Alföld és Budapest felé közvetítő szerepet játszó, elsősorban mezőgazdasági jellegű megye értékesítési lehetőségei nagyban beszűkültek. A megye gazdasága még inkább agrárjellegűvé vált, évről-évre kitéve az időjárás viszontagságainak, szárazság, árvíz, állati kártevők, majd a gazdasági válság befolyásolták negatívan a megye lakóinak életét, természetesen a helyi zsidóságét is. A MNL Hevesvármegyei Levéltárban meglévő 1925-35 közötti Alispáni jelentések szinte minden évben ezekről a nehézségekről szólnak. 1925-ben a gyenge gabonatermésről számolt be, 1929-ben „dacára a kedvező terméskilátásoknak a gazdasági helyzet rendkívül nyomott, a gazdák nagy anyagi gondokkal küszködnek.” A következő évben már a rendkívül súlyos gazdasági helyzetről szólt a beszámoló: „Az általános gazdasági helyzet igen nyomasztó. A gyönge termés, a búza árának katasztrofális esése, a bor értéktelensége az amúgy is nehéz helyzetben lévő gazdák sorsát csaknem elviselhetetlenné teszik.” „…legszegényebb néposztály között a nyomor más esztendőknél nagyobb mértékben jelentkezett.” Horthy Miklós kormányzó által indított ínségenyhítő mozgalmához hivatalból csatlakozva Hedry Lőrinc (Kassa, 1887- Budapest, 1982) főispán 1930 november 14-én elrendelte, hogy a megye minden településén az előttük álló tél fenyegető nyomorán enyhítsenek, különösen a kereset nélkül maradt testi és szellemi munkásokat és azok családtagjait megsegítsük és elsőrendű életszükségleteiket biztosításával. Ezért a megyei városokban városi segítőbizottságok kellett felállítani minimum 12 fővel 48 órán belül. Minden településen Községi Segítő Bizottságokat kell létesíteni 8—10 taggal. Ezek elnökét és tagjait a főszolgabíró nevezi ki. A gyűjtés úgy készpénzre, mint természetbeni adományokra (tüzelőanyag, élelmiszer: búza, liszt, burgonya, hüvelyesek stb vonatkozik.) Tárolásáról és kezeléséről a segítő bizottság elnöke gondoskodik. A megsegítendők elsősorban a kereset nélkül maradt szegénysorsú testi és szellemi munkások, különös tekintettel a nagyobb családdal bírókra, amennyiben a közmunkák foganatosításánál huzamosabb foglalkoztatásban nem részesültek volna. A megyei Törvényhatósági Segítő Bizottságot alapított, ínségmunkával, segélyekkel támogatva a rászorulókat. Az alispán első helyen emeli ki dr. Szmrecsányi Lajos (Daróc, 1851 – Eger, 1943) egri érsek, és a báró Hatvany család nagyarányú anyagi segítségét. Eger hitelviszonyai a világválság (1929-1933) idején A hitelügyek és pénzügyek ellátására több pénzintézet 1929-1941 közötti időszakban: A Magyar Nemzeti Bank egri fiókintézeténél a bíráló bizottság tagja 1929-1940 között nagyecséri Kánitz Dezső és Polatsik Jenő. 1930-ban egyikük sincsen, de 1931-1940 között végig ott vannak ugyanabban a pozícióban mindketten. A Hevesmegyei Takarékpénztár Eger. (1846—1957.) igazgatóságának tagja volt 1929-ben Polatsik Jenő, de 1930-tól már nem. Az Egri Takarékpénztár Rt. (1870 – 1939) igazgatóságának tagja dr. Brünauer Bálint. 1930-1932–ben is, de 1933-ban már nem. 1936 aug. 4-én beolvadt a Hevesmegyei takarékpénztárba. A Hevesmegyei Népbank Rt. (1906 – 1942) vezérigazgatója Fleischmann Vilmos volt. Az igazgatóságban ott volt Fischer Lajos, Fleischmann Soma, Hering János, Kornhauser Miksa, Reiner Adolf, Rosner Rudolf, a felügyelőbizottságban Rosenfeld György. és Schwartz Soma.  A cégvezető-ügyész: dr. Schwartz Dezső, a cégvezető főkönyvelő: Sándor Lajos. 1930-1940 között valamennyiben a funkciójukban maradtak. 1941-től egyikük neve sem szerepel. A Magyar Általános Hitelbank egri fiókjának fiókigazgatója Lőw Béla, helyettese Schwarcz Arnold. 1930-1939 között mindketten a pozíciójukban voltak,

Lőw Béla (Tiszafüred, 1880 – Auschwitz, 1944)

A pénzintézetek életében is gondot okozott a gazdasági világválság. A rövid konszolidáció után a harmincas években a bankokat is a csőd szélére sodorta, illetve nem egyet önállóságát megszüntetve valamelyik országos bank bekebelezte. A hitelintézetek munkájában továbbra is nagy szerepet töltöttek be a zsidók. Az egri székhelyű Heves megyei agrár-takarékpénztár 1927-től már a Magyar Általános Hitelbank érdekeltségeként működött. 1910-ben a főkönyvelő Lőw Béla volt, aki 1931-ben már a bank igazgatói tisztét töltötte be, egészen 1939-es nyugalomba vonulásáig. De tagja volt a megyei és a városi képviselőtestületnek, igazgatósági tagja a Város Fürdő Rt-nek is. Az Egri Városfejlesztő Rt. (1919; 1926) megalakulására majd nyolcvan évvel később így emlékezett a város polgármestere, dr. Ringelhann György: „1918. július 28-án hozták nyilvánosságra Eger egyik akkori legtekintélyesebb gazdasági-pénzügyi személyisége, Kánitz Dezső elnök-vezérigazgató erre vonatkozó ötletét, amely alapján a városban fürdőt, uszodát, mosodát, szállodát létesítettek. Az alapítók között a pénzintézetek, a nagyobb vállalkozások, a megye fő- és alispánja, az országgyűlési képviselő, a káptalan, a városi főorvos, a főmérnök és az egri érsek voltak. A részvénytársaság és jogutódai az egri meleg vizek helyén levő fürdőkből alakították ki a jelenlegi strandot, a török fürdőt, a versenyuszodát, amely akkor Közép-Európában a legkorszerűbb volt. Ezek mellett a Park Szálló elődjét, a közkedvelt Korona Szállót, s több közfürdőt. Elérték bizonyos források gyógyvízzé nyilvánítását, s a gyógyfürdői rangot. Dr. Ringelhann György emlékeztetett: ez a páratlan társadalmi együttműködés – amely egy cél érdekében történt századunk második-harmadik évtizedében – példát mutat a mai közös célok megvalósításához. Sokan tanulhatnak belőle, a fejlődést szolgálva, amely csak összefogással érhető el.” Eger két világháború közötti gazdasági fejlődéséhez ez adta meg az alapját az idegenforgalomnak a város életében máig ható nagy szerepéhez. Felhasznált irodalom: 700 éves történelmi hazugságok: A zsidó szerepe a XIII. századbeli válságaiban. Magyarország IV. Béla és a zsidók. In.: Egyenlőség. 1924. 12. p. 7, 9. Alispáni jelentés. 1930. I.  2 l., 1930-31. 2 l. Egyenlőség. 1924. 41 sz. p. 17. Eger földrajzi fekvéséből adódóan a szőlőtermesztés volt a hagyományos és jellegzetes mezőgazdasági tevékenység. A legtöbb módosabb zsidó is bírt valamennyi szőlőbirtokkal, ezt a visszaemlékezések is alátámasztják. Nemegyszer a megyében vagy a szomszédos megyékben vásároltak birtokot, így a Kánitz család birtoka Nagyecséren volt, amiről 1910-ben a nemesi előnevüket kapták. Állattenyésztés, mezőgazdaság

Székely Endre a borpincéje előtt

Néhány egri zsidó gazdálkodó életrajzát közölte a Hevesmegyei adattár 1936-ban: Csillag Zsigmond földbirtokos Puszta-Pélyen [ma Pély] született 1884-ben. Édesapja Dr. Csillag Mór, édesanyja Kellner Róza volt. Középiskoláit Egerben, a gazdasági iskolát Debrecenben végezte. A családi földbirtokon gazdálkodott: Erdőtelken 212 kh, Abonyban 200 kh műveltek.  A világháborúban főhadnagyként az orosz fronton harcolt. Signum Laudis kitüntetést kapott. 1936-ban 283 hold földbirtoka és 40 kh szőlője volt. Megye bizottsági tag, városi képviselő volt. Klein Miklós,az egri Sertés- és Marhahizlalda ispánja. Sajószentpéteren szülelett 1899-ben. Középiskoláit Rimaszombaton vérezte. Pályáját báró Nyáry Sándor Jánosi (Rimavské Janovce) ura­dalmában kezdte, mint tisztviselő, majd onnan a báró Radvánszky-féle pomázi gazda­ságba került hasonló minőségben. Al­kalmazottja volt még Reiner Arnold gazdaságának is. 1910-ben bevo­nult a 34. közös gyalogezredhez, onnan kétévi szolgálat után szabadságolták. 1912 végén újra be kellett vonulnia. Néhány hónapi szolgálat után visszatért polgári foglalkozásához, azonban a há­ború kitörésekor isméi bevonult, az orosz harctérre került, olt megsebesült és a háború után altiszti rangban szerelt le. Tulajdonosa a II. oszt. Ezüst és Bronz Vitézségi Éremnek, a Károly-csapatkeresztnek, a Koronás Vas Érdemkeresztnek. Az összeomlás után Galvácson volt két hónapig a nemzetőrség parancsnoka. 1919. január l-én a mezőnagymihályi gazdasághoz lépett be. 1926. január 1.-én állását felcserélte Ungár Salamon erdőteleki gazdaságával. 1928-ban fog­lalta el ispáni állását. 1938-ban a városi tanács tagja volt. Klein Miklós és családja a holokauszt áldozata lett. A helyi ipar nagyobbrészt Egerben is a szőlőtermelésre épült. Preszler Sándor egri szőlőbirtokos 1899-ben született Egerben, középiskoláit itt végezte. Ezután Németországban végzett szőlészeti, kertészeti és borászati főiskolát.  Németországban. 1918 óta a családi birtokon gazdálkodott, amiből 145 hold szőlő. Körülbelül 7-8000 gyümölcsfája is van. A világháborúban a 27. tábori tüzérezredben vett részt. Boraiért 1931-ben kitüntetést nyert. Preszler Ferenc szeszgyárát Egerben cégét 1884. szeptember 9-én jegyezték be, ez 1932-ig a családtagok vállalkozása volt. Preszler Márton 1890-ben már szesz- és pálinkakerekedő volt. 1908. január 15-én jegyezték be likőrgyárát, emellett 1910-től az Első Egri Vendéglősök Artézi Szikvízgyárának is alapítótagja volt. 1923-tól ecetkereskedéssel, rum és likőrgyártással is foglalkozott. Preszler Zsigmond 1873-ban Egerben született, ott is végezte el az iskolát. Utána atyja üzemének vezetésében vett részt. 1901 óta volt az üzem társtulajdonosa Preszler Ferenccel és Preszler Józseffel együtt. 1919-ben alapítótagja volt az Eger és vidéke mezőgazdasági és kereskedelmi árú részvénytársaságnak. A cég számos kiállításon vett részt, 1902-ben már aranyérmet nyert. (A Preszler család kilenc tagja vesztette életét Auschwitzban 1944. június 12-én.) 1923-ban az egri Szőlőművelési Rt. ügyvezetője Lőw Béla volt, a felügyelő bizottság tagja dr. Ernszt Ede és dr. Kánitz Gyula ügyvédek. Kereskedők Dancz Gyula bornagykereskedő és borbizományos családja 1913-ban telepedett le Egerben, ősei is borkereskedők voltak. 1893-ban született. Ausztriában, Lengyelországban, Svájcban, Franciaországban szerzett szakismereteket, 1920-ban nyitotta meg egri nagykereskedését. Lesó József 1936-ban nyitotta meg Borforgalmi Pincészetét, aminek cégvezetője volt. A cég az egri uradalmi fajborok forgalomba hozatalával foglalkozott. Szállított a határokon túlra is, 1933-ban kiállítási arany oklevelet nyert.  

Dancz Gyula lányával, Évával

  Dancz Pál (Eger, 1922 – Eger, 2022) az Eger-Mátra Vidéki Borgazdasági Kombinát és az Egervin vezérigazgatója mesélte édesapjáról: „A megye első embere így szólt hozzá: „Kedves jó Gyula, tudja milyen nagy kár, hogy maga zsidó?” – Ezt mondta Hedry Lőrinc, aki nem akárki volt, hanem a megye főispánja. Édesapámnak meghatározó szerepe volt a szőlő és bortermelésben, így aztán nagyon sok emberrel került kapcsolatba, – mert minden valamire való embernek volt szőlőbirtoka -, és ő nagyon jól végezte a dolgát, kitűnő szakember volt. Így aztán nyilvánvalóan olyan kapcsolatokat teremtett, amiket igen jól lehetett hasznosítani. Azt tartom jónak, amikor nem mi meséljük el, hanem olyan valakik, akik nem voltak résztvevői a mi életünknek, én ezt próbáltam összegyűjteni, nagy bánatom, hogy nem volt nálam magnetofon, de a következőket írtam le, amiket apámról mondtak nekem: – Magas, szép férfi volt, megejtő eleganciával öltözködött. Tudja Palikám, hogy a maga édesapja magával ragadó egyéniség volt! Másik vélemény, ezt az egyik kanonok mondta, Török [Török Kálmán (Detk, 1865. – Eger, 1939.) plébános, prépost-kanonok és főesperes, országgyűlési képviselő] kanonok: – A klasszikus polgárság hagyományait képviselte minden megnyilvánulásában, humanista, meleg szívű embernek ismertem meg. A harmadik, amit egy nőismerősömtől hallottam: – Én diáklány voltam, amikor a maga édesapját megismertem, a mamám már érett asszony volt, de beleszeretett az édesapjába. Utánozhatatlan megjelenését, stílusát csodáltuk, ellenállhatatlan volt, ha belépett valahová, megtelt vele a szoba.” Dancz Gyula és felesége, valamint Éva lányuk is a holokauszt áldozatai lettek.  

Roth Gyula egri szőlőtelepe

Az Eger és Vidéke Borpincészetet 1933-ban jegyezte az Egri Királyi Törvényszék. A cégbirtokos Braun Jakab (Verpelét, 1860 – Eger, 1940. május 21.) Kömlőn és Mezőkövesden volt kereskedő. A cég a „magyar fajborok és must vásárlásával, nagybani eladásával” foglalkozott. A céget 1936-ban Friedmann Aladár vezette. A gazdasági válság idején az egri borvidék elvesztette felvidéki, lengyelországi vásárlóit”, sok cég csődbement. A borkereskedelem után jelentőségében következő volt az élelmiszer- és a textilkereskedelem. Miskolczy László: „Régmúlt idők emlékei. Eger város polgáriasodásában jelentős szerepet játszott azoknak a zsidó embereknek a tevékenysége, akik az elmúlt közel száz év alatt számos területen nemcsak ötleteikkel, hanem alkotásaikkal is hozzájárultak a mai városkép kialakításához. A századfordulótól egészen 1944-ig különösen aktív volt az egri zsidó polgárok részvétele a pénzügyi, kereskedelmi, jogi és a betegellátás területein. 1945-től számarányuk – az ismert okok miatt – nagymértékben csökkent, ennek ellenére szakmai aktivitásuk, munkájuk maradandót alkotott. A megye városaiban, így Egerben is a gazdaság formálásában a lakossággal való kapcsolat javításában nagy szerepet játszottak a zsidó kereskedők. A megyeszékhelyen, egészen a II. világháború kezdetéig a nagyobb tőkeerős zsidó vállalkozók főleg a belvárosban képviselték különböző szakmákban, – élelmiszer, ruházat, iparcikk – a vezető szerepet, a versenytársak között. Nemcsak a városban, hanem annak határán túl is népszerű és ismert kereskedők voltak Székely Endre ruházati kereskedő Divatáruháza [Jókai utca és a Kállay utca sarka], Kardos és Fia szőnyeg lakberendezés [Kardos Sándor úri és női divatárukereskedő divatháza, 1932], Klein Zoltán üveg- és ­porcelán, Hoffman vas és edény [Hoffmann Ernő háztartási szaküzlete Kállay Z. u. 9.], Fischer Simon ecetüzem [Fischer Simon alkoholmentes italok, ecetgyár. Eger, Csiky Sándor u. 16.].

Engländer Adolf könyv- és papírkereskedése (Sors u. 1.)

Engländer Adolf írószer­könyvesbolt, [könyv és zeneműkereskedés], Illés rádió és műszaki [látszerész (optikus) és díszműárukereskedés], Reinfeld Aladár órás [és ékszerész], Pollák és Katz Textiláruház [Pollák Fülöp és Társai rőfös, textil és kézműáruház]. Az áruház tulajdonosai Pollák Fülöp, Pollák Sámuel [és Katz Salamon.], Dancz Gyula bornagykereskedő [Dancz Gyula Pincészete, Csiky Sándor u. 6.], Izsák férfiruha [Weisz Izsákné Gattin des Izsák Weiss posztó-, szövet- és kész férfiruha-kereskedése], Fischer Élelmiszer [Nincs adat.] Gerő pékség [Zalár u. 9.], Blumberger pék [Blumberger Bernát sütőiparos és kereskedő Rákóczi u. 21.), és Halpiac utcai fióküzlet]. Gross festékbolt [Braun utóda Grosz festék]. Tanítómesterem Grünbaum Karcsi bácsi. A II. világháború előtt a hatvan hóstyán a Király utcán működött Karcsi bácsi vegyesboltja. Hasonlóan a város többi hóstyájához, jó néhány zsidó kereskedő szolgálta ki az elsősorban paraszti foglalkozású kispénzű embereket napi élelmiszerrel. A bolt tulajdonosa kissé hajlott hátú, hatvanas éveit taposó, meleg szívű öregember volt. Vele való találkozásom, életem egyik meghatározó eleme. Mint hóstyai kilenc éves gyereket édesanyám rendszeresen elküldött bevásárolni Karcsi bácsi boltjába. Ő felismerte bennem, hogy ilyen fiatalon is van már vonzódásom a kereskedő szakma iránt. Nagybátyámról, akire hasonlítottam is egy kicsit és szintén kereskedő volt Bercikének nevezett. Igyekezett megtanítani arra, hogy elsajátítsam a kereskedelem csínját-bínját. Szinte naponta megjelentem a bolt pultjában és a legtöbbet keresett áruk liszt, só, cukor, élesztő kiszolgálásában segíthettem. A szakma sok fortélyára megtanított, így például zacskókészítésre, komissió összeállítására, amit több esetben a vevő lakására is elvittem. Egyik alkalommal egyedül maradtam a boltban és mivel nagyon szerettem a porcukrot, eszegettem belőle. Az öreg visszaérkezve megkérdezte tőlem: Bercike nem szoktál fogat mosni? Azt feleltem, hogy otthon ez nálunk nem szokás. Ő erre azt mondta. De fiam, fehér a szád! Erre én zavarba jöttem és az öreg az mondta: tanuld meg, hogy ebben a szakmában hatványozottan érvényesül az a mondás: „A hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát.” Ez a mondás pályafutásom során a kereskedelemben végig elkísért és megfogadtam megszívlelendő tanácsait. Tanítómesteremet, akit én nagyon tiszteltem 1944 júniusában elvitték. Emberségének emléke életem delén is megmaradt. Konti (Kohn) József a festékes: üzletének csalogató reklámja: „A tiszta szoba titka, ha festékét Kontitól vásárolja!” A festékkereskedő megjelenésével, üzleti hitvallásával érdekes figurája volt az egri kereskedők társadalmának. Telephelye -működésének utolsó időszakában- a Zalár utcában volt, szemben a nagyhírű Húsos Piaccal (az egri Centrum Áruház mögötti területen). Az előbbiről tudni kell, hogy különösen heti piaci napokon, hétfőn és pénteken, a piacon nagyon sok egri és környékbeli lakos fordult meg, mint eladók és vásárlók. A piacon megjelent sok látogató szinte belebotlott a Konti-féle festékboltba. Az üzlet közkedvelt és népszerű volt, nem csak a városban lakók, hanem a megyeszékhelyre látogató falusi emberek körében. Ezt erősítette a vezető üzleti filozófiája, amelyet eredményesen alkalmazott a versenytársakkal szemben. A bolt bejárata előtt papírzsákokban helyezte ki a különböző színű porfestéket. Ügyesen választotta meg azt az időszakot, -tavasz, búcsúk- a városban és a környező községekben amikor akciókkal, nyomott árakkal csalogatta a tisztelt vásárlókat. Vevőköre sokszínű volt, szobafestők nagyobb tételű vásárlása mellett gyakran felkeresték a „kisfogyasztók” is. Jó érzékkel rendelkezett abban, hogy a festékhez nélkülözhetetlen kiegészítő eszközök széles választéka is megjelenjen a bolt készletében, de legalább ennyire jó „fogásnak” bizonyult, főleg kistételű vásárlók felvilágosítása a festékek felhasználásáról, a színek keveréséről, tehát megvalósult a szakmai tanácsadás. Jellegzetes figurának számított, szakmai körökben és ösztönösen megtalálta azokat az üzleti fogásokat, amely életképessé tette üzletét. Az egri Éléstár fűszerüzlet [Zalár József utca 5.]: A vásárlók körében szinte fogalomnak számított a Kaszinó utca sarkán a Szakszervezeti Székház alatt üzemelő csemege profilú üzletház Krieger Zoltán (1928-1945) és felesége Schwarcz Jolán (1898-1944) vezetésével. Az Éléstár nagy népszerűségnek örvendett főleg a középosztály körében nagyméretű, betekintő kirakataival, megállításra késztette az utcán áthaladó és az élelmiszer piac felé tartó lakosságot. Az üzletben a munkaszervezés az árubeszerzés és értékesítés területén tudatos szakmai ismeret jelent meg. Ezek közül megemlítendő a dolgozók kiválasztása, kulturált megjelenése és „mindent a vevőért” jelszó gyakorlati alkalmazása. Itt valósult meg számos újítás, újszerű elképzelés gyakorlati végrehajtása, ezek közül néhány: bőséges áruválaszték az akkor gyarmatárunak nevezett cikkekből (déli gyümölcsök, szentjánoskenyér, mazsola, sokféle tea, nyers- és pörkölt babkávé, különleges A helyben pörkölt kávé illata nem csak az üzletet töltötte be, hanem az utcán járók körére is csalogató volt. Egész Heves Vármegyében a szolgáltatások sokszínűségében vezető helyet foglalt el. Mák- dió- borsdaráló, hogy csak néhányat említsek. Így sikerült tudatos és merész üzleti fogással megszervezni a „könyves vevők” körét, ami azt jelentette, hogy a napi vásárlásért nem kellett fizetni, hanem a tényleges elszámolás a hónap végén történt meg. Vevőcsalogató volt, üzletileg jól megválasztott időpontban különböző kóstolók, akciók. A város élelmiszer piacának külön színfoltja volt a Centrum Áruház helyén üzemelő Húsos-piac (Schulcz-ház.), ahol zsidó és a keresztény kereskedők kínálatukat kis pénzű vásárlók igényeinek megfelelően alakították ki. Külön slágert jelentett a hétfői és pénteki heti piaci napokon a halfélék, a kecskebéka megjelenése és kínálata. A város lakosságának szegényebb része a Hatvani a Maklári a Rác hóstyán lakott Ezeken a városrészeken számos zsidó által üzemelt vegyesbolt működött. Ennek főbb jellemzője az volt, hogy az üzlet tulajdonosa közvetlen emberi kapcsolatot alakított ki vásárlókkalEzekben az üzletekben szinte minden megtalálható volt az alapvető élelmiszereken kívül a légyfogótól a patkószegig, a kocsikenőcstől a petróleumig, a lámpabéltől a faszegig bezárólag. Eger külvárosának rendszeres vendégei voltak az ún. vándorkereskedők, akik házról-házra jártak. Nem csak kínálták áruikat, hanem vevőként is megjelentek. Ezzel kapcsolatosan jelent meg az 1930-as években egy aranyos versike, ami így hangzik: „Rongyot adjatok, bundadarabot én meg adok érte gatyamadzagot, adok érte fűzőpántlikát, kis baba dunnájába libatojúját.” Az Egerben virágzó kereskedelem, amelynek a zsidó polgárok alkotói voltak, a háború után annak feltámasztása alapjában sikertelen volt, még akkor is, ha néhány túlélő próbált lelkesen új gyökereket ereszteni.” Az egri kereskedők egyesületének az Egri Kereskedelmi Testületi Kört 1918. november 30-án alakították meg, az alkalmazott 1919 március 26-án kötötték meg az alkalmazottakkal a kollektív szerződést, amiben szabályozták a fizetéseket, emellett kereskedelmi áganként rendszeresen egyeztették érdekérvényesítési lehetőségeiket.    1936-ban 180 tagja és külön könyvtára volt. 1936-ban elnöke a keresztény Grőber Ferenc (1870 – 1945) vaskereskedő, a társelnök Polatsik Jenő (1871 –1944). A vezetőségből a jogtanácsos dr. Balázs (Blumberger) Jenő (1882 – 1944), a főtitkár Grosz Béla, a titkár: Fischer Béla, a háznagy, Izsák Ferenc, a pénztáros Kertész Dávid (1902 – 1945), az ellenőrök Götl János, dr. Neumann Endre (1905 – 1944) orvos, kereskedő, a jegyző Heller Gyula, a könyvtáros Kunovits Jenő voltak. A vezetőségi tagok közül Polatsik Jenő (1871 – 1944) kereskedő, Preszler Ármin, Schwartz Andor (1904 – 1944) órásmester voltak zsidók. Polatsik Jenő (Eger, 1871 május 12. – Auschwitz, 1944. június 12.) Egerben járt iskolába, majd 50 éven át dolgozott a kereskedelemben. Alapításakor, 1912-ben átvette apja, Polatsik Hermann (1830 – 1911) magánzó nagykereskedését, ebből megalapította az Egri Kereskedelmi Rt-t, aminek 1913-1941 között elnök-vezérigazgatója volt. Eredeti profilja szerint fűszer, gyarmatáru, gazdasági és háztartási cikkek, kötött- és szövöttáru nagykereskedés volt. A Hevesmegyei Takarékpénztár és az Egri Kereskedelmi Rt. 1918-as alapítása volt az Építőipar Rt., ami kátrány- és tetőfedőlemezeket gyártott. Emellett a vármegyei törvényhatósági bizottság tagja, városi virilis képviselő, a Nemzeti Bank váltóbírálója, a Hevesmegyei Takarékpénztár igazgatósági tagja. Az I. világháború alatt a város közélelmezését vezette. Neje: Czeisler Aranka (Eger, 1880 – Auschwitz, 1944) Gyermekeikkel, Júliával, Ilonával és Rózsival együtt egy napon haltak meg. A cég nyolcvanéves jubileumához „Angliában a kereskedelem klasszikus hazájá­ban olyan messze évszázadokba nyúlik vissza egy-­egy tisztes kereskedelmiház, vagy iparos cég fenn­állása, mint nálunk Magyarországon az arisztokrata nevek családfája. Londonban nem ritka a 2-300 éves kereskedőház. Ott nemzedékről nemzedékre, mint a mi hitbizományi birtokaink, osztatlanul marad a csa­lád alkalmas tagjának kezén az ősi cég. Ezzel szem­ben Magyarországon ma már ritkák a régi illusztris cégek. Nálunk nem az a divat, hogy apáról fiúra marad a bolt, az üzlet, a műhely. A fiúk igényei megnőnek, lebecsülik az apa foglalkozását és a sze­rintük „előnyösebb” vagy „elegánsabb”, „úribb” lateiner életpályákon igyekeznek elhelyezkedni. Csak nézzünk végig Egeren. Hol vannak a régi lakosság elejét képező patrícius egri kereskedő és iparos családok? Azok a patinás nevű cégek, amelyeknek híre-neve valamikor messze földön szebben csengett aranynál és ezüstnél? Még ma is találunk néhányat mutatóban a régi tisztelt nevekből, de ezek is egyre kevesebben lesznek. A Grőber, a Ruzsin, a Steinhauzer és Czek­kel neveket még őrzik tisztes cégtáblák. Ősi a Stei­ner borkereskedő cég, a Fischer likőrgyár, de többi virágzó nevekre már nehezen találunk. Ezért, üdvözöljük különös tisztelettel azt. a kereskedőházat,­ amely most tölti be alapításának nyolcvanadik év­fordulóját városunkban. Polatsik Jenő vezérigazgató köztiszteletben álló cégét, az Egri Kereskedelmi Részvénytársaságot. Polatsik Hermann 1852-ben alapította meg Egerben üzletét, amely áruval látta el a helybeli és vidéki kereskedőket. 1854-ben vásárolta meg a cég mai házhelyét, és emeletes épületet építtetett oda. Az üzlet mindjobban fejlődött, tisztes nevet szerzett, átélte a 67-es, 71-es, 73-as évek gazdasági válságait és már tekintélyes nagykereskedés volt. A 78-i árvíz az üzlet teljes raktárát elpusztította. 1901-ben újabb nagy csapás érte: az Egri Kereskedelmi Bank katasztrofális bukása a cég megtakarított tőkéjének tekintélyes részét magával rántotta, mint bankbetétet.             A kedvét vesztett alapító helyét az üzlet élén nemsokára fia, Polatsik Jenő vette át, aki azóta vezette a virágzó kereskedelmi házat. Megvette, és magába olvasztotta az ugyancsak tisztes múltú Kánitz Lipót és Fiai céget. Majd felépítette a modern igényeknek megfelelő, kétemeletes új áruházat. Ekkor szélesebb érdekkörök bekapcsolása céljából részvénytársasággá alakult a cég és azóta (1912) Egri Kereskedelmi Részvénytársaság néven emeli Eger kereskedelmének színvonalát. A háború súlyos gazdasági életében is megállta a helyét. Önzetlenül segített a közellátásban Egernek, sőt e célra a szükség nehéz óráiban még forgótőkét is bocsátott a város rendelkezésére, kamatmentesen. Nagy összegű hadikölcsönt is jegyzett, ennek ellenére infláción, defláción és az újabb évek sok gazdasági krízisén át töretlen erővel jutott el most a nyolcvanéves jubileumhoz.   Talán azért, hogy példát adjon nekünk, hogy reményt keltsen az elesettekben ezzel a nyolc évtizeddel, amely azt tanítja, hogy minden válságot túl lehet élni és az ilyen válságok után mindig a felvirágzás boldogabb időszaka következik. – ha a cég szolid és olyan értékes és tapasztalt vezér vezeti, mint Polatsik Jenő. Sok ilyen vállalatot. sok ilyen sikert. sok ilyen igazgatót kívánunk e jubileumi ünnepen Egernek és Heves vármegyének!” Reiner Adolf (Füzesabony, 1872 – Auschwitz, 1944. jún. 12.) iskoláit szülőhelyén, majd Egerben végezte. Fakereskedőként előbb 1893-ban Ludason, majd 1905-ben Egerben lett önálló. 1911-ben jegyezték be épület- és tűzifa-, kovács- és kőszénkereskedőként. Telephelyei Bélapátfalván, Füzesabonyban, Karácsondon, Kálban és Ludason voltak. A vármegye legnagyobb szakmabeli üzeme volt. A nevéről elnevezett ládagyára motorizált volt, a foglalkoztatottak száma 72 fő volt. Alelnöke volt a Heves megyei Népbank Rt-nek 1925-1932 között, ugyanabban az időben a Verpeléti Népbank Rt. igazgatósági tagja is volt. Emellett városi képviselő, vármegyei törvényhatósági tag, építőipari bizottsági tag. A Patronage Egyesület alelnöke volt alapításától. 1926- 1936 között az ortodox hitközség elnökeként az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció (OMZSA) elnöki tanácsának is tagja volt. Felesége Frank Ilona volt. Legidősebb fiuk György (1904 – 1944), maga is fakereskedő volt. Felesége Klein Borbála (1905 – 1944). Az ő gyermekük volt Judit Ágnes (1935-1944) és István Károly (1937-1944). Ők is 1944. június 12-én Auschwitzban haltak meg valamennyien.

Reiner Adolf

Klein Zoltán és családja

Klein Zoltán első felesége Weiszmann Erzsébet volt. Tőle született Éva, a későbbi Egergényi Tiborné (a második képen jobb oldalt áll). Második feleségétől (a férje mellett) Groszmann Erzsébet. Tőle született Lula és Sándor. Lula Dél-Amerikában élt. Sándor 1938-ban kivándorolt az Egyesült Államokba, a háború után kivitette gyermekkori szerelmét, Lőw Annát, Lőw Béla bankigazgató lányát. Négy gyermeket neveltek fel, 2005 után hunytak el Amerikában.)

Klein Zoltán üzletea Kállay Zoltán utca 5. alatt volt

Számos egri zsidó kereskedő életrajzát közölte 1936-ban a Hevesvármegyei ismertető és adattár. Felhasznált irodalom: A kereskedelmi alkalmazottak kollektív szerződése. In.: Egri Újság, 1919. 26. 78. ápr. 3. p. 2. Felhívás az egri kereskedőkhöz. In.: Egri Újság, 1918. 25. 299. dec. 18. p. 3. Heves Megyei Compass: Heves vármegye tiszti cím és névtára, valamint a vármegyei vállalatok, iparosok és kereskedők névjegyzéke. Eger: Egri ny., 1923. p. 637. Hevesvármegye. 1932. 2 sz. p. 2. Hevesvármegyei ismertető és adattár / fel. szerk. Ladányi Miksa. Bp.: Magyar Városok Monográfiája Kiadóhiv., 1936. p., 453, 457,465, 466, 467, 596, 598, 602-603.

Iparosok

Eger kisipara teljesen helyi jellegű, a város és környéke helyi szükségleteinek kielégítésére dolgozott. Ha szakma szerint csoportosítjuk a kisiparosokat és iparvállalatokat, akkor a következő képet kapjuk: 64 szappanfőző, 50 vendéglős, 46 kőműves, 45 asztalos, 41 csizmadia, 31 borbély és fodrász, 24 hentes, 23 fuvaros, 21 varrónő, 20 pék, 19 szobafestő, 18-18 ács és lakatos, 16-16 bádogos és férfi- és nőikalapos, 14-14 autófuvarozó, kádár és kovács, 12 bognár, 10-10 mészáros és vízvezetékszerelő, 9-9 kárpitos és órás, 8-8 cserép- és palafedő, ill. kertész, 7 kerékgyártó, 6 kéményseprő, 5-5 elő- és kézimunkanyomda, kőfaragó, mézeskalácsos, női fodrász, szikvízgyár, és villanyszerelő. 4-4 autószerelő, bőröndös, ecetgyár, fényképész, kályhás, kosárfonó, könyvkötő, molnár, műszerész, ruhafestő és vegytisztító, szeszfőző. 3-3 ernyőkészítő, esztergályos, géplakatos, kávémérő, könyvnyomda, köszörűs, paplankészítő, puskaműves. 2-2 ablaktisztító, asztalosárugyár, béltisztító, kefekötő, kékfestő, kocsifényező, kötélgyártó, lómészáros, orgonaépítő, papucskészítő, szappanfőző, szitakészítő, szűcs, vasöntöde. 1-1 aranyozó és címfestő, dohánygyár, faszobrász, férfi- és nőiszabó, fűrésztelep és hordógyár, hegedű készítő, jég- gyár, kötszerész, kövező, kútfúró, látszerész, reszelővágó, rézműves, rostakészítő, sertéshizlaló, takács, takaréktűzhelygyár, téglagyár, útépítő.

1920-ban a megyében 1121 zsidó vallású kereső dolgozott, közülük 576 volt önálló, 425 fő segédszemélyzet és 120 fő tisztviselő volt.

 

Szombattartó egri iparosok, kereskedők

1927/28-as évben jelent meg a Szombat Almanach önálló köteteként Friedmann Alfréd Budapesti Somré Szabosz titkár összeállításában a „Magyarország szombattartó kereskedőinek, iparosainak és gyárosainak címjegyzéke”. Ebben településenként közölték az ortodox hitközségek vezetőségét és azoknak a vallásos kereskedőknek és iparosoknak a névsorát, akik betartották a szombati munkavégzés tilalmát. Néhány egri iparos neve is fentmaradt: Frisch István, Grossberg Emánuel, Grünfeld Jakab, Schwarcz Soma bádogosok, Rosenberg Lipót bőrgyáros, Grünspan Bernát, Schwarcz József, Schwarcz Sámuel, Stern Sámuel cipészek, Stark Sámuel fuvaros, Baumöhl Salamon kézimunkakészítő, Fischer Géza, Friedmann Hermann, Rosenfeld József, Schwarcz Henrik, Schwarcz Márton kocsmárosok, Braun József kútcsinálómester, Fried Vilmos műszerész, Fischer László, Klein Hermann, Weiser Dezső órások és ékszerészek, Bieber Mór, Goldner Mór, Blumberger József pékek, Berkovits J., Grossmann Vilmos, Izsák Jenő, Stern Hermann szabók, Schwarcz István szállító, Kohn Adolf szobafestő, Friedmann Farkas szikvízgyáros, Pollák Ignác üveges, özvegy Klein Samuné és Rosenberg A. Joachim vendéglős.

Az Első Magyar Lakatos- és Lemezárugyár a mai Lakatgyártó utca 2. alatt

működött 1964-ig

Nagyipara lassan fejlődött, részben talán a közlekedési viszonyok mostohasága miatt is. A XIX. század utolsó évtizedében alakult meg az Egri Nyomda Részvénytársasággal (1893 – 1949) egyidőben az Első Magyar Lakatos- és Lemezárugyár Rt-vel (1893 – 1950). Ez 120 szakmunkást, 80 napszámost foglalkoztatott 30 LE gőz- és segédgépekkel. Kivitelre termeltek épületvasalási munkáka a keleti államokba és évente 120 vagon lakatoscikket hazai felhasználásra.  Ugyancsak 1893-ban alapították meg a Magyar Villamossági Részvénytársaság Egri fióktelepét.

Ebben az időben a legnagyobb üzem a Magyar Királyi Dohánygyár volt. 1894. május 24-én a Magyar Királyi Dohányjövedéki Központi Igazgatóság által a mai Klapka utcában lévő Korona Vendéglő helyiségeiben létesített gyárban megindult a termelés. A három munkással induló üzem a következő évben már 193 alkalmazottat foglalkoztatott, akik túlnyomó többsége nő, néhány munkafolyamatot viszont férfiak, illetve gyermekek láttak el. Eleinte kizárólag szivarüzemként működött, a gyorsan növekvő kereslet kielégítése a munkáslétszám növelésével egy időben szükségessé tette egy új gyárépület létesítését is. Az Eger városa által térítésmentesen biztosított telken (amely korábban vásártér volt) 1899-re épült fel az új dohánygyár. A termelést azonban ennél korábban, már 1896 folyamán átköltöztették. 1901-ben már 670 munkás végezte a dohánytermék előállítást. A nagy gazdasági világválság (1929-1933) okozta recesszió nyomot hagyott a dohánytermék előállításban is.

A XX. század első évtizedében alapított Magyar Villamossági Rt-t egri telepét 1908 januárjában átvette a város (Eger város villamostele) Ekkor a fogyasztók száma 20063 és 406 felvonóval üzemelt. A cégjegyzők között volt dr. Setét Sándor és Weinberger Zsigmond. A Dobó István Nyomda Rt. (1909 – 1959.) igazgatóságának tagjai között is van néhány ismerős név: Kánitz Dezső, dr. Setét Sándor és Weiszberger Zsigmond. Az Egri Gőzmalom Részvénytársaság (1910 – 1939) indulásakor átvette Klein és Weinberger gőzmalmát. Alakulásakor az igazgatósági tagok valamennyien zsidók.: Kaufmann Alfréd. Klein Miksa, dr. Klein Jenő, Reichard Jenő, Weinberger Arthur, Weinberger Sándor, Weinberger Zsigmond.

Egerben az Építőipar Részvénytársaság (1918 – 1968.) építkezés vállalkozás volt az ezzel járó lakatos, asztalos, mázoló, bádogos stb. munkák elvégzésével együtt. Alapító és igazgatósági tagjai között volt Alföldi Mór, Czeizler Soma, Kaufmann Alfréd Polatsik Jenő, Reiner Adolf, dr. Setét Sándor és Weinberger Zsigmond. Eger. Ugyancsak 1918-ban alakult az Egri Városfejlesztő Rt. a városi közművek, vízvezeték, csatornák, utak stb. építése céljából. Igazgatósági tagjai között ott volt dr. Alföldi Dávid, Kánitz Dezső, dr. Kánitz Gyula, Kauffmann Alfréd, Löw Béla, dr. Neumann Miksa, Preszler Miklós, Polatsik Jenő, dr. Setét Sándor, Strausz Sándor, dr. Schwarcz Dezső, Ungár Ignác és Weinberger Zsigmond. Ugyancsak 1918-ban alapították az Egri Hordó- és Faárugyár Rt-t. Az alapítótagok között megtalálható Kánitz Dezső és Ungár Ignác. 1935-ben vette fel az Egri Erdő és Faipari Rt. nevet. Fűrésztelepeik voltak Felnémeten kívül Mohácson, Diósgyőrben, parkettagyáruk Gyöngyösön. A cég összes alkalmazottja mintegy 800 fő, a felnémeti üzem 1936-ban 80-100 munkást foglalkoztatott, alaptőkéjük 168.000 pengő volt. Vezetője a budapesti Steiner Sándor fakereskedőt. A saját erdőikből kitermelt fát dolgozták fel, kemény fűrészárut, vasúti talpfát, távíró-oszlopot, tűzifát, meszet stb. állítottak elő.

1920-ban a Hungária Cipőgyári és Kereskedelmi Részvénytársaságnak is volt már Egerben telephelye.  Ugyanekkor alakult meg az Egervidéki Fatermelő Részvénytársaság Fischer Lajos egri cégéből erdőkitermelésre, útépítésre, mészégetésre és bányászatra. részvényben. A vezérigazgató Fischer Lajos volt, az igazgatósági tagok között Fischer Aranka, Grósz Mór, Rotter Mórné és dr. Schwarz Artúr szerepeltek. 1921-es alapítású a Monosbélvidéki kőbánya és iparüzem Részvénytársaság. Ügyvezető-igazgatója Reiner Samu volt, az igazgatóságban dr. Brünauer Bálint, Reiner Soma szerepeltek.

1930-ban már 6498 „ipari vállalat” működött, amibe a segéd nélkül dolgozó kisiparosokat is beleértették. A 20 főnél több dolgozót foglalkoztató ipari üzemek száma mindössze 35 volt. Ebből 9 a hatvani járásban, 8 Egerben, 9 Gyöngyösön, 9 a pétervásárai járásban működött, többnyire valamilyen formában zsidó érdekeltségben.

Az 1930. évi népszámlálási adatok alapján Egerben 1804 iparral foglalkozó ember tartott el 1798 embert. A belvárosi I. negyedben a 179 iparosra 162 eltartott jutott, a belvárosi II. negyedben 272 főre 318 eltartott volt, a III. belvárosi negyedben az iparosok száma 328 fő volt 330 eltartottra, a IV. belvárosi negyedben 295 iparos tartott el 284 embert, az V. negyedben, a Hatvani alsóvárosban 369 iparos tartott el 364 embert, a V. negyedben, a Hatvani felsővárosban 361 iparosra 340 fő jutott. Nagyjából 1-2 embert tartott el 1 iparos.

1931-es alapításúak Eger város gépüzemei. Igazgatóságában szerepelt Ungár Ignác, a felügyelőbizottságan Fleischmann Vilmos és Lőw Béla. Halász Lipót MÁV-mérnök felnémeti tufakőbánya üzemét 1927-ben jegyezték be.

1937-ben az ipar 1625 lakosnak nyújtott kenyeret Egerben, 3752 keresőnek és 3876 eltartottnak. A számarány lényegesen nem változott. Az egyes iparágak között legtöbb egyént a ruházati ipar foglalkoztatott (1151 kereső), azután az élelmezési és élvezeti cikkek előállításával foglalkozó iparok következtek (885kereső). A harmadik helyen állt az építőipar 540 keresővel, a negyedik helyen a vas- és fémipar 283, az ötödiken a faipar 201, a hatodik helyen a gépipar 182 keresőnek nyújtott megélhetést. E felsorolt iparok voltak a legjelentékenyebb és népesebb iparágai a városnak.

Néhány visszaemlékező szól róluk is. Az egyik jellegzetes és hagyományos zsidó iparos mesterség volt a szabóság.

Friedmann Ferenc és családja 1935-ben

Koltai Istvánné Friedmann Anna: „Apuka (Friedmann Ferenc) Recsken lakott. de talán Erdőkövesden született. Ők már úgy mentek oda Recskre, hogy kisgyerek volt. 10 éves korában elkerült Egerbe szabómesterhez tanoncnak. Recsken nem volt szabóság. Azért olyan fiatalon, hogy keressen pénzt minél hamarabb. Valami rokonnál tanult szabóságot. Borzasztó sovány gyerek volt, kicsi, vékony, gyönge és emelgetnie kellett azokat a ménkű nehéz vasalókat, mert ezek a férfi-vasalók olyanok. Ez egy vastömb volt. Tűzbe kellett rakni és ott melegedett meg. A nagynéni, vagy mi volt, még rosszabb volt, mintha idegeneknél lett volna.  Agyonszekálta, szalajtotta ide-oda. Az inasoknak akkor nagyon rosszul ment, de azért valahogy megtanultak varrni ezek az erővel odakötött inasok. Egy kemény élet volt az, ahogy a szavaiból kivettem. Apuka – azt hiszem – 3 vagy 4 évig volt inas. Amikor felszabadult vagy ottmaradt, vagy átment egy másik iparoshoz. Apuka a rokonnak dolgozott egészen addig, amíg meg nem házasodott.

Szabómester volt, úri szabó. Szemben lakott egy másik szabó, az paraszt szabó volt, úgy hívták. Az úri szabó rendes öltönyöket varrt. Ő nagyon precíz, pontos volt, gyönyörű szépen kimunkálta azt, amit csinált. Ugyanabban a házban volt a műhelye apukának, mint ahol laktunk. A műhelybe mi csak úgy mehettünk le, hogy apuka nem látta, mert nem szerette, ha ott ólálkodtunk. Nagyon szigorú, de nagyon jó ember volt, családszerető, ezzel együtt imádta a gyerekeket.

Három alkalmazottal dolgozott, két inassal és egy felszabadult segéddel. Ők nem voltak zsidók, falusi parasztgyerekek voltak. Két-három évig voltak ott, annak megvolt a szabálya. Apuka megtanította őket varrni és aztán levizsgáztatta őket. Az inasok ott aludtak a konyhában. Estére behozták az ágyukat és a földre tették. Az inas reggel korán befűtötte a munkahelyet, a vasalónak a tűzhelyt és berakta a nehéz „dögöket”. Apuka reggel hétkor ment le a műhelybe. Az olyan nagy volt körülbelül, mint ennek a szobának a fele [kb. 6 négyzetméter] és az volt a vágya, hogy valaki örökölje utána a műhelyt. Nagyon szépen megélt. Nemcsak zsidók jöttek hozzá, hanem azok, akik meg tudták fizetni őt. Drága szabó volt. Volt egy ékszerész, nem volt pénze – annak is sok gyereke volt viszonylag és az is zsidó volt –, és az azt mondta, hogy nem tudok fizetni, adok minden gyereknek inkább egy ékszert. És így mindnyájan, a lányok kaptunk egy-egy gyűrűt, énnekem a végén már majdnem nem jutott, mert én voltam a negyedik. Ahhoz képest, hogy apuka szegény ember volt, nagyon-nagyon vigyázott arra, hogy senkit nem csapott be. Abban az időben divat volt, hogy a pesti kereskedők leadtak szöveteket bizományba a szabóknak. Ő azt eladta, keresett rajta vagy nem keresett, de be nem csapta se a kereskedőt, se a kuncsaftot. Ha pénzt vett fel ő azt elszámolta fillérig. Szóval nagyon becsületes volt, világéletében senkin nem akart meggazdagodni. Apukának a barátai között se volt nagyon   zsidó, mert zömmel szabók voltak. Volt, akinek volt kis földje, meg volt egy kis szőlője, aztán vasárnap mindig elmentek egy kicsit piálni. Apuka is ment velük.”


Goldner Mór és a Tardos házaspár (Goldner Karolina és Tardos József)

dr. Tardos László számolt be a Goldner-Tardos féle pékség életéről: „Budapesten is volt anyámnak olyan rokona, akit soha az életben nem láttam. Goldner Mór pék[mester] nekem nem a nagyapám, hanem anyám testvére volt, de ez csak akkor derült ki, amikor meghaltak, akkor anyám csak az egyik örökös volt, és jelentkeztek az örökösök, vagy 15-en voltak testvérek. Egészen addig úgy tudtam, hogy ő a nagyapám. Nekik nem volt gyerekük, anyám 12 éves korában került Kassáról hozzájuk Egerbe. Az öregek eléggé betegesek voltak, apám vitte a pékséget. A pékségünk az egyik vezető volt, a Széchenyi utcában, teljesen eltűnt, a Tűzoltó laktanyánál, amellett volt egy ház, az volt a Stern kocsmáros háza- A mellette levő ház volt az apáméké [Széchenyi István utca 58.], egészen lenyúlt a patakig, ma már az egész területet lebontották, most lakások vannak a helyén, teljesen megváltozott a környék.

Ma már nagyon nehezen elképzelhető, hogy éltek, hogy bírták azt a nehéz fizikai munkát egész nap a szüleim, főként az édesapám. Éjjel 2-3 óra körül felkelt, beengedte a segédeket, akik elkezdték a pékségben a munkát, reggel 5-6 óra körül ki kellett nyitni a boltot, ahol édesapám árulta a kenyeret, péksüteményt, és egész késő délutánig nyitva voltak, apám csak ebéd után pihent le vagy két óra hosszára.

Édesanyám dolga volt a kisebb bevásárlások elintézése, például ő szerezte be a tojást is a pékségbe. Apám időnként elment messzebbre és beszerezte a tűzifát a hegyekben, vagy az érsekségtől vásárolta, fogadott fuvarosokat a hazaszállításra. A lisztet a dél-alföldi malmoktól szerezte be, mert azok sokkal jobb minőségűek voltak, mint a helybelieké. Ez garanciát jelentett a pékáru, a kenyér minőségére is. Veknikben árulták a kenyereket, igen sok mázsa kenyeret sütöttek naponta, akkor még más helyen nem lehetett kenyeret kapni, csak a pékségekben.

Anyám nagybátyja, Goldner Mór ott halt meg [1935. jan. 22.] Egerben, előbb másutt volt péksége, később vette meg a Széchényi utcai pékséget. A Schneeweisz pékék [Schneeweisz Jenő 1885-1944] voltak a vezető pékek meg a Tardos vagy a Goldner Izidor [1892 – 1944] a Maklári utcában [28.], azt a házat is átépítették egészen, Diamant Manó örökölhette. A Goldner család egészen kiterjedt család volt. Hihetetlenül sok pék volt Egerben. Édesanyám Kassán született, az édesapja és a második anyja ott élt, amikor a Felvidék visszacsatlakozott Magyarországhoz, akkor voltam Kassán; a nagyapa egy szakállas öreg zsidó volt. A Goldner család még ortodox volt, de nem voltak különösebben vallásosak, de nem is lehetettek, hiszen a pékség egy éjjel-nappali tevékenység volt. Egerben két hitközség volt, az ortodox rabbi Schreiber rabbi volt, mindig jött oda, hogy szombaton zárjanak be, de apám mindig adott nekik pénzt, és akkor elnézték. Goldner Mór még az ortodoxokhoz tartozott, de apám már a status quohoz, nem voltunk kóserok sem, eljárt templomba a nagy ünnepekkor, amikor be volt zárva, disznóhúst nem ettünk, apám vezetőségi tag volt a hitközségnél.

Apámat eredetileg Groszmann Józsefnek hívták. Groszmann Jakab volt az édesapja, valószínűleg a Felvidékről származott a család, amikor be kellett szerezni az iratokat, ez derült ki. Nagyszüleim Borsod megyében éltek, régen Magyarországon élő család volt. Apámnak volt két nővére és egy öccse, aki korán meghalt. Nagyszüleim Mónosbélen éltek, az egyik nővére és férje is, őt Lusztig Sándornak hívták. Neki volt két lánya, mindketten hazajöttek, Vali és Éva is, Éva él még. A nagypapámnak szatócsüzlete volt, amikor a Sándor bácsi elvette a nagynénémet, akkor ő kocsmáros volt, együtt éltek. Sándor bácsinak magas háborús kitüntetése volt. Másik nagynéném Orosházán élt, férje kántor volt a hitközségnél, ő is hazajött, a háború után halt meg. Ózdon éltek, férje fuvaros volt.

Apámék is Mónosbélen éltek, apámat beadták kereskedőinasnak a Pollák céghez. Édesapám 1898-ban született, 18 évesen elment katonának egészen a háború végéig, onnan hazajött, majd a Horthy-hadseregbe is behívták. 1923-ban megnősült. Én 1925-ben születtem, ők 1938-ban nyugdíjba mentek, bérbe adták a pékséget.”

Vértes Endréné: „Gerő Ede [1876 – 1941] pék[mester]nek, nagymamám bátyjának a Zalár József utcában [9.] volt a péksége. Ő volt az első, aki gépesítette a pékségét, nagy pékség volt.”

Gerő Ede pék (balra), Frank Oszkár és felesége Fleischer Aranka (jobbra)

Vértes Endréné édesanyja, Frank Oszkárné Fleischer Aranka kalaposüzletet tartott fenn. A kalaposmesterség is számos egri zsidónak adott kenyeret, a korabeli újságokban sok hirdetést találhatunk. A zsidók nyitottságára volt jellemző, hogy az új foglalkozások iránt különös érdeklődést tanúsítottak, így a kozmetikusok, vagy a fényképészek között is arányszámuknál nagyobb arányban voltak találhatóak:

***

1929-ben az Egerben a Zsidó Lexikon adatai szerint a következő volt az adófizető családfők foglalkozási megoszlása: a mintegy 400 családból 342 fizetett adó. Ebből 1 munkás, 2 köztisztviselő, 3-3 nagyiparos és nagykereskedő, 5-5 mérnök és vállalkozó, 7 tanító, 17 orvos, 18 ügyvéd, 24 magántisztviselő, 25 gazdálkodó, 40 magánzó, 52 egyéb foglalkozású, 60 iparos és 80 kereskedő. A nagykereskedők, a nagyiparosok és az értelmiség akkor még a helyi elitbe tartozott.

Felhasznált irodalom:

Az 1930. évi népszámlálás, 3. r. A népesség foglalkozása részletesen és a vállalati statisztika. Bp.: KSH, 1935. p. 160-161.

Hevesvármegyei ismertető és adattár. / sajtó alá rend. Ladányi István; bev. Hedry Lőrinc. Bp.: Magyar Városok Monográfiája, 1936. p. 99, 465.

Magyar zsidó lexikon. / szerk. Ujvári Péter. Bp.: Magyar Zsidó Lexikon, 1929. p. 576-578.

Marcsek Gábor: Emlékhely a hajdani gyárnak.

https://www.egriszin.hu/tartalom/cikk/4671_emlekhely_a_hajdani_gyarnak

MNL Hevesvármegyei Levéltára VII.-4. Cégbírósági iratok.

Szombat-Almanach az 5688. (1927/1928.) évre: Magyarország szombattartó kereskedőinek, iparosainak, gyárosainak címjegyzékével és héber naptárral. Bp.: Somré Sabosz Biz., 1927. p. 194-195.