A bor kóserségét a pecsét igazolja

Raj Tamás történész, főrabbi érdekes írása a kóser borról szól, ami részben érdekes vallási szokásokat világít meg, részben megindokolja, hogy a Hegyaljára, Tokajba és környékére, valamint Egerbe és Verpelétre miért telepedtek be a zsidók:

„A szőlő az ókortól kezdve Izrael országának és így a zsidóságnak is egyik ismert jelképe. A késő ókorban Izraelből még Rómába is exportáltak bort, amelyet elsősorban az izraeli hegyek (különösen a Karmel-hegy) tengerparti lejtőin, valamint Hebron környékén szüreteltek. … A szőlő és a bor (vagy boroskancsó) ábrázolásával gyakran találkozhatunk ókori zsidó sírköveken és egyéb reliefeken, továbbá pecsétgyűrűkön és mozaiklapokon. … Éppen a fenti szimbolikus jelentése miatt került be a mindmáig élő zsidó vallási gyakorlatba az a szokás, hogy míg hétköznap az étkezést mindig kenyérrel kezdik, ünnepen és szombaton azonban a kenyér (kalács) megszegését is megelőzi a boráldás: hiszen a bor (a szőlőtő gyümölcse) Izrael országára emlékeztet.

Mivel a zsidó hagyomány szerint a szombat péntek este kezdődik, gyertyagyújtás után (vacsora előtt) az első szertartás a kiddus (a boráldás): ez a héber szó voltaképpen megszentelést jelent. A borból a család minden tagja iszik egy keveset. … A kiddus következtében a bor fogyasztása az ünnep és különösen a szombat megtartásának legjellegzetesebb kifejezője lett a hagyományos zsidóságban. A borra áldást kell mondani az ivás előtt és után egyaránt. … Mivel mindkét áldás szövege a szőlőtő gyümölcséről szól, vallási szabály kötelezi a zsidót arra, hogy csakis szőlőből készülhet a jó bor. (Ha a szabálynak nem tenne eleget, hiábavaló áldást mondanánk a borra, ami egyenesen bűnnek számít.) Talán ennek köszönhető az a közismert feltevés, miszerint a kóser bor jobb és hitelesebb a többinél… A vallási előírások szerint azonban bort nem csupán a szombat és az ünnepek köszöntésére használják, hanem számos rituális szertartásnál is. … Nemcsak a szombat beköszöntését, de távozását is borral üdvözölték.

… A közhiedelem szerint a zsidók nem isznak. A valóság azonban ennek ellentmond: vallásos zsidó környezetben, mint láttuk, az ünnepek (ideértve a hétről hétre ismétlődő szombatot is) és a különféle szertartások szinte elképzelhetetlenek bor (és persze, boráldás) nélkül., hogy rendszeresen ugyan, de nem mértéktelenül fogyasztják a zsidók a szeszes italokat. … Egyetlen olyan zsidó ünnep található csupán, amikor nemcsak kötelező a borfogyasztás, de a kelleténél többet is illik inni: ez a purim, a zsidó farsang. Az ünnepet a bibliai Eszter könyvében olvasható történet, a perzsiai zsidók csodálatos szabadulásának emlékére tartják, s mindmáig ez a legönfeledtebb örömnap a hagyományos zsidóság körében. Ilyenkor a gyerekek álarcot öltenek, a családok megajándékozzák egymást, bálokat rendeznek, és természetesen sok szeszes italt fogyasztanak. Vallásos zsidó ember azonban nem fogyaszthat akármilyen bort. A hagyomány szerint az úgynevezett kóser (fogyasztásra alkalmas) bor csakis folyamatos ellenőrzés mellett készülhet. Az ortodox zsidók mindmáig arra törekednek, hogy lehetőleg még a szőlőt is maguk műveljék meg, s a bort maguk készítsék el. Ha erre nincs módjuk, a folyamatos rituális felügyeletről mindenképpen gondoskodniuk kell. …

A XVI. századtól kezdve jelentős zsidó közösség telepedett le (Németországból és Észak-Olaszországból menekülve) Lengyelország déli részén, illetve Galíciában. Ott viszont a szőlő nem terem meg. A kóserség előírásainak betartásához szükség van szőlőtermő vidékre és természetesen ilyen borra. Erre a legalkalmasabbnak Magyarország észak-keleti része kínálkozott, pl. a Hegyalja. Így érkeztek lengyel, illetve galíciai zsidók Magyarországra a XVI-XVII. században, különösen szüret idején: itt készítették el, innen szállították a kóser bort, amely azután ellátta őket egész esztendőben. Ez a kapcsolat lassan fontos következményekkel járt: lehetővé vált, hogy az itt élő zsidók biztosítsák a szüretre a megfelelő szőlőmennyiséget, illetve, hogy maguk műveljék a szőlőt, vagy legalábbis felügyeljék a szőlő művelését. Az ide betelepülők a kóserság megtartása miatt is inkább a vallásosabb, hagyománytisztelő zsidók soraiból kerültek ki.

Két irányból érkeztek az első telepesek. Krakkóból és környékéről a Szepességen át Balassagyarmat, Eger, Verpelét irányába, illetve Lembergből, Holicsból és környékükről a Kárpátalján át a Hegyalja falvai (pl. Bodrogkeresztúr, Olaszliszka Tállya, Tokaj stb.) felé húzódtak. A betelepülőkkel együtt a Kárpátok túloldaláról érkező kulturális hatás is érezhető vált az itteni zsidóság körében. A zsinagógaépítkezésben is ismerünk lengyel galíciai motívumokat ezen a tájon. Érdekes, hogy a mai Magyarország területén egyetlen fából készült zsinagóga állt, éppen a verpeléti, amit sajnálatos módon 1961-ben lebontottak.

A szőlőművelés központi jelentőségét bizonyítja a betelepülés szempontjából, hogy az Egri járás területén még 1840-ben is mindössze 240 zsidó lakott állandó jelleggel. Közülük azonban 139-en (közel 60 %) Verpeléten éltek, a környék legjelentősebb szőlőtermő területén. A verpeléti zsidó lakosság száma a fennmaradt zsidóösszeírások szerint: 1840-ben 139 fő, 1869-ben 324 fők, 1880-ban 174 fő, 1890-ben 170 fő, 1900-ban 171 lélek, 1910-ben 175 fő, 1920-ben 118 fő, 1941 90 fő, 1946 9 fő.

Létszámuk eleinte jelentős mértékben nőtt, később pedig három hullámban csökkent. Az első 1867-ben (a zsidóemancipáció után) azzal magyarázható, hogy a szabadabb letelepülési lehetőségek miatt a városok lakossága jelentős mértékben emelkedett. Eger lakossága például ekkoriban mintegy kétszeresére (1370-ről 2328 főre) nőtt. A második lélekszámcsökkenés az ellenforradalmi üldözés közvetlen következménye. Az 1941-es összeírásból hiányoznak a munkaszolgálatos zsidó férfiak. (Eger zsidó lakossága is megtizedelődött: 1941-ben még 2787 fő, 1946-ban pedig már csak 215 fő volt.) Ennek ellenére jellemző, hogy például Verpelét maradék zsidó lakossága (így az utolsó ott élt zsidó család, a Stern család) szinte mindvégig borral foglalkozott.

Az első zsidó betelepülők a bor termelésével és exportjával foglalkoztak. A később érkezettek már emiatt nem tudtak csupán ezzel foglalkozni, s más megélhetés után néztek. Így lettek belőlük bérlők, kocsmárosok, szatócsok, mesteremberek stb. A sztám (általános) bor árusítását megengedték a rabbik. Többen elkezdtek foglalkozni a magyar bor exportjával, hiszen Lengyelországban, Ukrajnában és másutt (akár Bécsben is) nagy piaca kínálkozott a kitűnő minőségi (bár annak idején nehezen szállítható) magyar bornak. Így lettek a hazai bor első jelentős exportőrjei az Eger környékén, illetve a Hegyalján letelepült zsidók.

Az első betelepülők általában a szegényebbek soraiból kerültek ki, addig a később érkezettek, a második hullám képviselői között, a már említett kényszerítő okok és a vállalkozó kedv miatt több jelentősebb vagyonnal rendelkező zsidót is találunk. II. Rákóczi Ferenc (akinek ezen a tájon jelentős birtokai voltak) a szabadságharc idején a tehetősebb zsidó bérlőktől, illetve exportőröktől komoly kölcsönöket vett fel a szabadságharc katonai kiadásainak fedezésére.

A zsidók jó hírüket megbízhatóságuknak köszönhetik, amiben a talmudi előírások is nagy segítséget nyújtottak. Szerepük nem csupán a magyar bor exportjának megteremtésében volt jelentős (ezt egyébként ma hiányuk teszi érezhetővé), hanem a hazai szőlő művelésében és nemesítésében is. A nagy filoxéra járvány (1874-1914) után újra kellett telepíteni a magyarországi szőlőtermő területet, sokan helytelenül visszatértek a direkt termő fajták (Noah, Othello) termesztésére. A zsidó borászok és hatásukra mások is a Rajna mellékéről ellenálló és igen nemes szőlőfajtákat honosítottak meg nálunk (ezen belül Eger környékén is), amelyek mindmáig a legelterjedtebbek maradtak.

Az egri borvidéken máig többféle kóser bort készítenek, ami eljut a világ szinte minden részébe.

Felhasznált irodalom:

https://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=2204&na_step=30&t=9027119&na_order= (Letöltés: 2024. január 21.)