A kiegyezést követő páratlan gazdasági fellendülésbe az egykori középosztályok, a dzsentrirétegek nem tudtak bekapcsolódni. A magyar szakértelmiségi polgárság – az orvosok, az ügyvédek és a mérnökök csoportjainak története sokkal inkább hasonlított a nyugatihoz, mint a keletihez.
Ez a rendszer kiválóan működött egészen az első világháborúig. A háború, a háborús veszteségek, a kiheverhetetlen nemzeti sérelmek idézték elő azt, hogy a szakértelmiség az értelmiségi polgárság természetes érdekkonfliktusai etnikai, vallási konfliktus formáját öltsék. Az állami hivatalnoki pozíció és a vele járó „úrias”, hagyományos életforma vonzóbb volt számukra, így történhetett, hogy a dualizmus végére a föntebb említett értelmiségi munkaterületeken működő szakembereknek már majdnem fele zsidó volt.
A szabad szakmák körébe korlátozás nélkül lehetett belépni. A másik tényező az ország területvesztése, aminek következtében a közigazgatási, katonai apparátus, amely addig kb. 20 millió embert szolgált ki, most egyszeriben ott találta magát egy 7 milliós, lerongyolódott országban.
A két világháború között a zsidó mérnököket nem a hajlamuk szorította a magánépítészet felé. Az első világháborúig olyan kevert szakmában, ahol zsidók, németek, magyarok együtt dolgoztak, hogyan erősödik meg az antiszemitizmus, hogyan épülnek ki a keresztény érdekszövetségek, hogyan alakult meg 1919-ben a Magyar Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetsége, majd a kifejezetten jobboldali mérnöki egyesület, a Hungária, amelyek szigorúan szemmel tartották a numerus clausus betartását. Éberségük eredményeképpen a zsidók részvétele a szakmában 1937-re a korábbi 40 százalékról 18 százalékra szorult vissza. 1937-re a zsidó mérnökök több mint a fele építészmérnök volt, ez volt az a terület, ahol a mérnökök önállóak lehettek -minthogy a hivatalnoki állásba már nem vették fel őket -, és magánpiacra dolgozhattak, tehát nem szorultak állami vagy ipari megrendelésre. Ideológiatörténeti érdekesség, hogy míg az antiszemitizmus mögött többnyire az elbizonytalanodásból fakadó antimodernista pesszimizmus állt, a mérnököket a kenyérféltés mellett éppen egy technokrata radikalizmus és idealizmus sorakoztatta fel a jobboldal mellé. Illiberális vágyképük a mindenható állam, amely majd megszabadítja a technikai modernizációt a financiális gátaktól.
Hajtsunk fejet emlékük előtt.
Fischer Miklós (Eger, 1897 – Pusztavám, 1944. október 16.) okleveles vegyészmérnök 1931-től volt tagja a mérnöki kamarának. A Fischer Simon Szeszáru-, rum-, likőr-és ecetgyár avatott műszaki vezetője volt. Desztillátőri tanulmányait Németországban végezte.
Preszler Miklós (Eger, 1869 – Eger, 1936) építész-főmérnököt 1919-ben nevezték ki az Államépítészeti Hivatalnál műszaki tanácsossá. Városi és megyei bizottsági tag. Magyar Mérnök- és Építész-Egylet tagja volt 1902-től. 1919-ben nyugdíjaztatta magát. Nyugdíjazása után sertéshízlaldával foglalkozott a Maklári úton. 1921-től virilista. 1928-ban Preszler Ferenc Fiai Szesz-, Szeszáru- és Ecetgyárat fiaival Károllyal (1901-1943) szeszipari- és Ervinnel műszaki mérnökökkel vezette. Felesége Stern Mária. Károly a Keleti Magyar Hadműveleti Területen halt meg.
Szász Béla (Bp., 1898 – építészmérnök, Eger. Szőlővárosában végezte a középiskoláit és az egyetemet is. Az I. világháborúban az orosz és román fronton harcolt. A 2. osztályú Ezüst Vitézségi Érem, a Bronz Vitézségi Érem és a Sebesülési Érem tulajdonosa volt. Zászlósként szerelt le. 1924-ben került Egerbe, ahol az Egri Építőipari Rt. kötelékében tevékenykedett. 1930-ban lett önálló, irodája a Szent János 9. alatt volt. Utolsó adat róla 1944. május 15-én volt Pusztavámon. Családjából se felesége Altmann Erzsébet, se Márta lányuk nem szerepel a holokauszt jegyzéken.
Vértes Sándor (Rimaszombat ma Rimavská Sobota, 1889 – Pusztavám, 1944. október 16.) Reiner és Vértes mérnöki műszaki irodája a Vörösmarty u. 31. alatt földméréssel és parcellázással, út, vasút- és hídépítéssel, magasépítéssel és tervezéssel foglalkozott. Ő maga Felesége és lánya, Éva (1921-1944) Auschwitzban haltak meg 1944. június 12-én. Sándor fiuk (1919-1944) Mauthausenben halt meg.