Ennek a fejezetnek az elején szükséges néhány fogalom meghatározása. A pogány zsidóellenesség (judeofóbia), a késő antik, középkori keresztény zsidóellenesség (antijudaizmus). Az antiszemitizmus faji meghatározottságok alapján ítélkezik, kizárólagosan biológiai tényezőnek tekintve mintegy dehumanizál, s mintegy az egész emberiségre leselkedő fertőnek, bacilusnak parazitának vagy baktériumnak nevezi a zsidóságot, akikkel szemben a humán embervilág megmentésének célját szem előtt tartva a „végső megoldás”, az Endlösung. Természetesen a határok nem különíthetőek ilyen élesen sem térben, sem időben, és egymást áthatják.

A politikai antiszemitizmus a zsidóellenes kollektív indulatoknak és mozgalmaknak csak egy formája, ami ráépül a felekezeti, vallási, kulturális vagy szakmai-gazdasági indokoltságú ellentétekre zsidók és nem zsidó csoportok között.

A judeofóbia magukat leginkább modernnek vagy posztmodernnek definiáló modelljeiben is fellelhetők a zsidógyűlölet legarchaikusabb, sztereotip és történelemellenes utalásai. Ezek majdnem kizárólag a kereszténységhez kötöttek. A nyugati zsidó diaszpóra az időszámítás utáni harmadik század végén keresztény államvallást felvevő római birodalom területén helyezkedett el. Ezután a feudálisként ismert államok és az egyház összefonódása következtében a másvallásúak eleve alávetett helyzetben rekedtek ki az adott társadalmi hierarchiákból. Ez a rendszeren kívüliség sajátos jogállással, adófizetői túlterheltséggel, szakmai, lakóhelyi, érintkezésbeli, ruházati, közlekedési és vallási jellegű szabályokkal, főképp tilalmakkal volt körbe bástyázva.

E kirekesztettségnek a zsidóság szempontjából kétfajta lényeges elemét kell számba venni: egyrészt globálisan egyedi (a Krisztus-gyilkosok leszármazottjainak kijáró) teológiai stigma sújtotta őket, az ’ószövetségi’ örökség révén mintegy hivatalos (pápai, püspöki) védettséget is biztosított számukra; másrészt a keresztényeknél tiltott hitelnyújtási funkcióik gazdasági elitjüket privilegizált pénzügyi hatalomhoz juttatta. A társadalmi térben egyszere voltak megvetett és kiközösített idegenek, de egyben beláthatatlannak tűnő gazdasági és feltehetően egyéb (okkultnak képzelt) hatalom, s ezért potenciálisan közveszélyes képviselőiként jelentek meg. Ez alapul szolgált a középkori zsidóüldözésekhez. A keresztes hadjáratok kezdete óta szaporodó számú tömeggyilkosságok mellett a zsidó hitelezők rendszeres zsarolásával, sztereotip rágalom-fantazmák kialakításával (mint a kútmérgezési vád, az ostyamegszentségtelenítési vád vagy a napjainkig felbukkanó vérvád), valamint az őket megcélzó bűnbakképzés valóságos intézményesülésével járt.

A véres üldözések és a stigmatizáló elképzelések a zsidók veszélyességéről (melyek továbbra sem idegenek a modern antiszemiták agyszüleményeitől) azt eredményezték, hogy a zsidó közösségek egyes szórványoktól eltekintve Nyugat-Európában a 13. századtól kezdve fokozatosan megszűntek, a legtöbb államból egyszerűen kitiltották/kiűzték őket, s a fennmaradók túlnyomóan a nagy kiterjedésű lengyel-litván államszövetségben (jiddisnyelvű askenázok) illetve az Oszmán birodalomban (jórészt spanyolajkú szefárdok) találtak otthonra.

            A középkori örökség meghonosította a csoportnak azt a meghatározását, hogy a zsidók olyannyira kívülállók, annyira ’mások’, hogy nemcsak ki lehet zsákmányolni, zsarolni, elűzni vagy esetenként tömegesen (pogromszerűen) kirabolni őket, de másfajta erőszakot gyakorolni, akár gyilkolni is lehet közöttük, legalábbis a hasonló gaztettek normálisan elvárható társadalmi szankcionálása nélkül. (A nácik tulajdonképpen ezt a keresztény középkorból a kollektív tudatalattiban megőrzött, beállítottságbeli örökséget emelhették gátlástalanul, nagyobb ellenállás kockázatától mentesen a nyilvános államideológia szintjére.) A zsidóellenes erőszak társadalmi elfogadottságának, legalábbis elfogadhatóságának, mintegy legitimitásának hagyománya a középkori kereszténység terméke.

A reformáció főáramlatai (ez Luther írásaiban egyértelműen tükröződik), olykor a katolikusokon is túltettek a zsidók kirekesztésének hirdetésében. Mégis, a harmincéves vallásháborút lezáró ún. westfáliai béke (1648) máig kihatóan véglegesítette Nyugat és Közép-Európa felekezeti megosztottságának földrajzi kereteit, majd a katolikus ellen-reformációnak több helyütt korlátolt sikere, az érintett társadalmak politikai napirendjére tűzte a kisebbségi felekezetek megtűrése, a vallási tolerancia kérdését.

A felvilágosodás filozófusai a tolerancia igényét kiegészítették a természetjog diktálta állampolgári egyenlőség és az alapvető emberi jogok biztosításának követelményeivel, melyeket aztán a francia forradalmi nemzetgyűlés egyetemes szintre emelt (1789 augusztus), amit a zsidó hitközségi szervezetek felszámolása céljából a zsidókra is kiterjesztettek.

Az amerikai alkotmányban rögzített hallgatólagos emancipáció után a zsidók polgári jogegyenlőségét a két idevágó francia törvény (1790 és 1791), explicit módon a világon legelőször, úgy rendezte egyik ideológus pártolója szerint, hogy „a zsidóknak egyénileg mindent jogot meg kell adni, de mint népcsoportnak semmit”. Az így megvalósuló feltétel nélküli jogkiterjesztés Nyugat-Európában a zsidók emancipációjának megvalósuló nyugat-európai alapelve lett.

Tudjuk, hogy Közép- és Dél-Kelet-Európában ugyanez a folyamat általában később, konfliktusok árán a zsidó asszimiláció ellenértéke gyanánt (Németország, Habsburg Birodalom) vagy a nyugati hatalmak nyomására (Balkán államok) valósult meg. A cári birodalom és az egyesült Románia formálisan az I. világháború végéig (Oroszország az 1917-es februári forradalomig) késleltette a teljes emancipáció törvénybe iktatását. Ráadásul míg Nyugaton az emancipáció a legtöbb addig érvényben lévő zsidóellenes megkülönböztetést ténylegesen felszámolta (például az iskolázás piacán vagy a közszolgálati, közüzemi, politikai és katonatiszti pályákon), addig egyebütt ez (sok helyütt a kommunista rezsimig bezárólag) sohasem volt teljesen így. Ezek az eltérések azonban már a nemzetállam-építés körülményeinek geopolitikai különbségeire vezethetők vissza, melyek új helyzetet teremtettek a judeofóbia modern formáinak kibontakozása számára is.

A nemzetépítés programjának legfőbb elemei az állampolgárok jogi egyenlősége mellett a népképviseleti (parlamenti) kormányzásban, a három államhatalmi kompetencia (törvényhozás, adminisztrációs vagy törvény-végrehajtó-jogszolgáltatási vagy bírói hatalom) elválasztásában és függetlenségében, a kultúrnemzet-ideológia diktálta nyelvi-kulturális egységesítési törekvésekben (melynek leghatékonyabb közvetítője az iskolarendszer), végül egy sor, a nemzeti közösséget kifejezni és főképp narcisztikusan magasztalni hivatott aktusban, kollektív gyakorlatban és intézményben (zászló, himnusz, nemzeti jelképtár, ünnepek, ünnepségek, ünneplések, kulturális létesítmények, egyetemek, emlékhelyek, stb.) öltöttek testet. A modern nemzetállamok születésének folyamatát gazdasági téren szabadpiaci kapitalizmus kialakulása kísérte. Ennek az összefüggésnek legfontosabb eleme az, hogy a nemzetállam politikai modernizációjával együtt járt a feudális gazdasági-szakmai tilalmak, privilégiumok, merevségek és megszorítások felszámolása, ami aztán az e tekintetben kiváltképp hátrányos helyzetű zsidókat is többé kevésbé a többiekkel azonos eséllyel bocsátotta mindenfajta társadalmi önérvényesítés– a vagyonszerzés, a vállalkozói kreativitás, a szellemi tőkegyűjtés stb. – immár szabadversenyes pályáira. A zsidók integrálása a nemzetépítő társadalmakban kétfajta konfliktus lehetőségét rejtette magában, mégpedig gyakran ott is, ahol a formális egyenjogúsítást nagyobb zökkenők nélkül sikerült véghez vinni.  Egyrészt a középkori örökségből áthagyományozódott köznépi judeofób agyrémek (kimériák) éppúgy, mint a teológiai antijudaizmus elemei a felvilágosodott elitek által megfogalmazott egykori remények és elvárások ellenére a csak vontatottan s egyenlőtlenül világiasodott európai társadalmak nagy részében tovább éltek. Igaz, ezeknek a konkrét kidolgozása már rendre elszakadt a társadalmi valóságtól s valóságelemek sokszor fantasztikusan túldimenzionált és torzult egyvelegeit produkálta. Mindezt aztán az 1870-es években zászlóbontó politikai antiszemitizmus igyekezett rendszerbe állítani, illetve az ezzel párhuzamosan és összefüggően megfogalmazott (általában szociál-darwinista alapon nyugvó) fajelmélet. Már itt hangsúlyozni kell, hogy a kettő– az átörökített judeofób fantazmák és a zsidógyűlölet szociologizáló racionalizálásai– gyakran a legutóbbi időkig képesek voltak harmonikus egységre jutni, egymást kiegészítve a modern antiszemitizmus kelléktárában (bár legtöbbször eltérő rétegek és kultúrmilliők szolgálatában).

Az összeesküvés-elméletek: egyesek a francia forradalmat is zsidó machinációk számlájára írták, miután a forradalmi nemzetgyűlés megszavazta az emancipációs törvényeket. Ugyanez bukkan fel a cári titkosszolgálat máig hatásos hamisítványában, a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei-ben (1905). Utalási pontja kettős: maga a diaszpóra ’mindenütt’ jelen van, másrészt, hogy gazdasági és egyéb hatalmi gócokat alkotnak. Innen a fantazma, hogy okkult, végső soron világhatalmi törekvések szervező ágensei. Hitelképessége jelentős mértékben azon alapult, hogy a korai kapitalizmusban a korábbi ’udvari zsidók’– a feudális államok hitelszervezői– sokhelyütt modern bankárdinasztiákat alapítottak s nagy részt vállaltak a kapitalista gazdaságban nélkülözhetetlen hitelintézmények kiépítésében.

A zsidóktól való félelem (néha még pozitív felhangokkal is), attól is lábra kaphatott, hogy az emancipáció fázisába jutott zsidóság (gyakran még a formális jogegyenlőség kimondása előtt) látványos szakmai-gazdasági mobilitási, felemelkedési, azaz sikerképességet mutatott fel. Ez különösen így volt ott (mint a Habsburg Birodalomban vagy attól nyugatabbra a 18. század végétől), ahol a korábbi mobilitási tilalmakat a városiasodás, az iparalapítás és az iskolázás területein viszonylag korán feloldották. A zsidók munkakészsége és képessége, vállalkozói erényei, iskolázási hajlandósága mindenütt feltűnést keltettek. Ugyanakkor félelmet is attól, hogy gazdasági-szakmai fölényhelyzetbe juthatnak gyengébb teljesítményű keresztény pályatársaik rovására. Ez a toposz az egyenlőtlen polgárosodás és modernizáció témájára utal, amely az egész közép- és kelet-európai fejlődés egyik alapjelensége s melynek objektivációi megfigyelhetők a legtöbb zsidókat és nem zsidókat szembesítő szabadpiaci versenyhelyzetben (például az iskolázásban). Az ilyen típusú félelmek könnyen csaphattak át nyers érdekérvényesítési (rablásnak is mondható) törekvésekbe egyes szakmákon belül. A keresztény pályatársak számára a konkurenciában ’erős’ zsidók intézményes kiszorítása piaci részesedésük azonnali növelését, piacképességük gyors javulását eredményezhette.

Volt a zsidó ’túlpolgárosodásnak’ egy másik judeofób kidolgozási lehetősége is, az általános vagy elvi antimodernizmus, melynek sajátos változatát képviselte mind az antikapitalizmus, mind az antikommunizmus. Elég volt például azonosítani a zsidókat a kapitalizmussal, s általában a ’modern zsidókat’ a modernitás megtestesítőivel, hogy a kapitalizmus és a modernség visszautasítása egybefonódjon zsidóellenes indulatokkal. Részben ebből eredeztethető (az összeesküvés-jellegű elképzelések mellett) az a kollektív bűnbak funkció is, mellyel a politikai antiszemitizmus egyszerű (’fekete-fehér’) magyarázatot talált a modern világot megrázó társadalmi krízisekre, a világháborúkra (s főképp azok elvesztésére, lásd az 1919 utáni ’hátbaszúrás-legenda’ Közép-Európában), a gazdasági válságokra vagy a kommunizmusra.

A nemzetállam-építés egyik sarkalatos eleme volt a népesség kulturális homogenizációja és integrálása a nemzetideológia égisze alatt. A zsidók kétféle módon reagálhattak erre az asszimilációs kihívásra. Vagy úgy, hogy visszautasították (mint ahogy ezt Keleten a hagyománytartó ortodoxia egy része tette) s evvel automatikusan kiváltották az asszimiláltatlanság s az így demonstrált ’nemzetidegenség’, s következésképpen a ’nemzetellenesség’ vádját. Az ’idegenszívűség’ toposza a kódolt antiszemitizmus napjainkban sem ismeretlen nyilvános alakváltozata. Vagy úgy, hogy elfogadták ezt, s evvel egyben lehetőséget adtak több formában történő gyanúperbe fogásuknak. Ez utóbbiak vádpontjai a tökéletlen vagy felszínes akkulturáció és a túlságosan sikeres, de nem tényleges, ’színlelt’ azonosulás és integráció között ingadoztak. Innen manapság nálunk az ’idegenszívűség’ alig kódoltan antiszemita jobboldali toposza is (mely éppen cinkosságra ingerlő rejtettségével nyer különös hangsúlyt). A romantikus nacionalizmusok majd mindenütt alkalmazták az a tételt, hogy a zsidók ’tulajdonképpen’ sohasem lehetnek ’igazi’ nemzettagok. Ez utóbbi akkor naturalizálta a zsidók különállásának és radikális másságának később a nácizmus által felkapott és továbbfejlesztett tételét, amikor az érintetteknek Közép- és Nyugat-Európában minden objektív kritérium szerint messzemenően sikerült a beolvadás és az azonosulás a nemzeti társadalmakkal.

Csak részleges magyarázatok vannak arra nézve is, hogy miért csupán Európa középső zónáiban (Franciaországtól Oroszországig) jutott a modernkor politikai antiszemitizmusa és az ezt megalapozó mindennapi judeofóbia közismert történelmi szerepköreikhez a nemzetállamiság korában. Ezek Európa más részein ismeretlenek.

A magyarországi antiszemitizmus

Az 1880-as évek politikai antiszemitizmusa kudarcot vall a kormánnyal szemben, 1895-ben színre lép a Katolikus Néppárt egy konzervatív, agrárius és implicite zsidóellenes programmal. Jelszavait a defenzívában lévő egyház terjesztette és ezek megfogták a kispolgárság és a városi középosztályok tömegeit.

A trianoni összeomlás zsidóellenes értelmezése szolgáltatta azt az ideológiai fegyvert, amely kikényszerítette a zsidóbarátnak ismert (és immár ezért gyűlölt) liberális rendszerről való áttérést a hivatalos antiszemitizmusra. Ez az értelmezés karikatúraszerű képet fest az I. világháborúról (amelynek a zsidók csak haszonélvezői lettek volna), a vereségről (amelyet a forradalmár vagy pacifista zsidók által végrehajtott hátba döfés okozott volna), az 1918-19-es forradalmakról (amelyeket főleg judeo-bolsevista összeesküvők szítottak volna) és a történelmi állam földarabolásáról (amelynek bűne kétségkívül Georges Benjamin Clemanceau francia politikus lelkén szárad, de vele együtt a zsidó-szabadkőműves internacionáléén is). E dajkamesék hivatkozási alapul szolgáltak a népirtásig változó ütemben erősödő antiszemita mozgalmak számára, amelyek két formát öltetek. A liberális rendszer hiányosságai, az 1918-as forradalmárok defetizmusa és a bolsevik bűnök, amelyeket mind a zsidók nyakába varrtak – hivatottak igazolni a fehérterror idején szervezett véres pogromokat, az egyetemeken elterjedő ritualizált antiszemita erőszakot és a protofasiszta, majd tisztán náci csoportocskák és pártok egyre nagyobb spontán aktivizmusát. (1944. október 15-én az utóbbiak ragadják magukhoz a hatalmat a németek segítségével.) Ezzel párhuzamosan megjelent egy mérsékeltebb hivatalos politika, a keresztény kurzus. Ez a maga (fölöttébb relatív) visszafogottsága ellenére sem törekedett kevésbé arra, hogy egy megszorító és megkülönböztető törvénykezés segítségével megfordítsa vagy legalábbis lelassítsa az asszimilációs folyamatokat, és gátat vessen a zsidók további társadalmi mobilitásának. E törvénykezés az egyetemi numerus clausussal kezdődött 1920-ban, és a szégyenletes 1938-41-es fajvédő törvényekben csúcsosodott ki.

Az, hogy az antiszemita törekvések e két formában nyilvánultak meg – hiszen a szélsőjobboldal mindig majdnem ugyanolyan hevesen szállt szembe a mindenkori kormányokkal, mint a liberálisokkal, a szociáldemokratákkal és a többi zsidóbérenccel hozzájárult a két világháború közötti zsidóellenességgel kapcsolatos tapasztalatok kétértelműségének fönntartásához. Nem elég, hogy ebben a politikában hullámhegyek és hullámvölgyek voltak, mivel a konszolidációsnak nevezett kormány (1921-1931) a zsidóknak inkább kedvező semlegességet tanúsított e téren. Bár ez egyre kevésbé állt a későbbi kormányokra, a törvényes megkülönböztető intézkedések kisebbik rossznak tűnhettek, a visszavonulás, a várakozás vagy éppen az álcázott védelem pozíciójának, amelyet tudatosan foglaltak el a hatóságok. Minden cselre a közvélemény nem is oly szűk körei tagadták meg ezeknek az intézkedéseknek a támogatását. Az antiszemita politikát ellenzők táborában egyaránt megtalálhattuk az antifasiszta értelmiségieket (mint Bartókot, Kodályt, a Nobel-díjas Szent-Györgyit és másokat, akik 1938-ban egy nagy visszhangot kiváltó tiltakozást tettek közzé az első zsidótörvény ellen), a centrista és a baloldali parlamenti ellenzéket, a legitimistákat (beleértve a történelmi arisztokrácia nem egy tagját), a szociáldemokrata befolyás alatt álló szakszervezeteket, a liberális protestánsokat és a keresztényszocialistákat (élükön néhány református, sőt katolikus püspökkel), a különböző egyházellenes vagy világi mozgalmakat, gyakran még a kormányzat és a nacionalista-populista értelmiség egyes elemeit is, akik a náci Németországhoz való igazodás elleni tiltakozásukba foglalták az antiszemitizmus elleni fellépést.

A fasizmus erősödésével párhuzamosan megfigyelhettük például a vegyesházasságok arányának folyamatos emelkedését: ezek éppen 1941-ben, betiltásuk évében érté el legnagyobb gyakoriságukat. A zsidókkal szemben alkalmazott gazdasági és egyéb megszorításokat elég széles körben kijátszották, gyakran a közigazgatási apparátus segítségével, még a német megszállás alatt is. A határokon belül sem spontán pogromok, sem zsidóellenes atrocitások nem voltak a deportálások előtt (ami nem állt az újra elfoglalt területekre, a frontra küldött munkaszolgálatosokra és a németeknek 1941-től kezdve kiszolgáltatott hontalan zsidókra). A népirtásig fönnálló helyzet kétértelműségét mi sem mutatta jobban, mint az, hogy a háborús kabinetekben éppen a német megszállás előtti korszak belügyminisztere (Dr. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc Pécs, 1881- Bécs, 1948.) és egyik utolsó hadügyminisztere (Nagybaconi Nagy Vilmos (Parajd, 1884. – Piliscsaba, 1976.) tevékenykedett a leghatékonyabban a zsidókra nehezedő terhek könnyítéséért. A németek annak rendje és módja szerint deportálták is őket, mihelyt megszállták az országot. Ellentétben azzal, ami Bulgária kivételével a német szövetséghez csatlakozó összes többi országban történt, itt még a hivatalos antiszemitizmusban is a kettős játék maradt a szabály. A kétértelműségtől tehát az sem lehetett mentes, ahogyan a túlélő zsidók a régi rendszer örökségét értelmezték.

       Az első antiszemita, de inkább gazdasági érdekű összetűzés Egerben 1862-ben történt, amikor is a zsidó temetőt 1200 négyszögöl területre bővítették. A városi tanács erre a célra a temetőhöz közel eső közlegelőből hasított ki egy részt, amivel sértette az ott lakók – a hatvani hóstyabeliek – érdekét. A „sértettek” panaszukkal a Helytartótanácshoz fordultak, levelükben „nem éppen hízelgő argumentumokkal, illetve a zsidóságot”. Kérvényüket azonban elutasították, ezért tehetetlen dühükben vandál módon feldúlták a temetőt, a sírköveket összetörték.

            A politikai antiszemitizmus 1873 után a tiszaeszlári vérvádban (1882-1883) érte el tetőfokát. Az egész korszakban kimutatható a gazdasági helyzet és az antiszemitizmus mértékének összefüggése. A per idején az egri érseki nyomdában jelentek meg antiszemita röplapok, kinyomtatásukat az esetről értesülő dr. Samassa József egri érsek azonnal leállította és megtiltotta, hogy a jövőben az érseki nyomdát ilyen izgató röpiratok nyomására használják. A vérvád az országban sok helyen vezetett zavargásokhoz, néhány dunántúli megyében a hatóságoknak statáriumot kellett elrendelniük. A MNL Hevesvármegyei Levéltár Alispáni iratok gyűjteménye megőrzött számunkra néhány érdekes dokumentumot ebből az időszakból. 1882 nyarán Tisza Kálmán (1830-1902) belügyminiszter (1875-1877 között felvilágosult hangú átiratot intézett a törvényhatóságokhoz a zsidóság védelmében. Törvényes intézkedéseket követelt az antiszemitizmus ellen, a röpcédulák, uszító könyvek lefoglalását, terjesztőik rendőri felügyelet alá helyezését sürgette.  Heves vármegye tiltakozott a felhívás ellen, azt a sajtószabadság megsértéseként fogták fel.

            1883-ban különös utórezgése volt a tiszaeszlári eseményeknek. Nem kilengésről van szó, csak egy, az érseknek címzett levélről, amit egy „elkeseredett keresztény” írt. Felháborodását az okozta, hogy húsvét napján a templom közelében két zsidót hallott németül gúnyolódni a keresztény hitről és a hívőkről. A zsidóságra a legkülönbözőbb jelzőket használja: „palesztinai viperák”, olyan emberek, akik bátran csalnak, hazudnak, átkoznak…” A helyzetet már olyan kétségbeejtőnek találta, hogy: „szerinte a királynak jobban illene a Mózes tábla, mint a korona.” Felidézte gyermekkora neveltetését: „apám mondta, hogy ne menjek szombaton zsidónak tüzet gyújtani, gyertyát elfújni”, és „ne menjek zsidó templomba, mert megölnek.” Ezzel zárja a levelet: „tegyetek valamit, vagy mindnyájan elveszünk!” Az érsek a levelet válasz nélkül hagyta.

1884 február 24-én Tisza Kálmán körlevele a felekezeti zavargásokról kért tájékoztatást, a válaszok többnyire nemlegesek, Eger városa jelezte: „A Czifra negyedben próbáltak a zsidók ellen üzleti okokból rágalmazni. A 13 éves cselédet az ötödik lépcsőfokig vitte le a pincébe Grűn József szatócs, mikor az sikoltozott, erőszakkal vették ki a kezéből.”  A nyomozás kiderítette, hogy mindez csak rágalom. Hatvan városa jelenti, hogy a zsidók elleni gyűlölet kezd lábra kapni, de részeg kortesek választói fogásának minősítik a jelenséget. Az ország politikai vezetői ekkor még kemény kézzel elfojtották a politikai antiszemitizmus megnyilvánulásait.

A következő években a gazdasági élet konszolidációja és a liberális kormánypolitika következtében az antiszemitizmus lecsendesedett, és kiszorult a közéletből.

            1895-ben szintén sok éves kemény politikai csatározások után született meg az izraelita vallást is egyenjogúsító valláspolitikai törvények sora. Mivel a recepcióval kapcsolatban a polgári házasság és anyakönyvezés bevezetésének megszavazására is sor került (1894. évi XXXI-XXXIII törvénycikkek a házassági jogról, az állami anyakönyvekről és a gyermekek vallásáról) különösen a katolikus egyház állt sokáig ellent ezeknek a törvényeknek. Egerben. a katolikus egyházmegye központjában is komoly sajtóvita folyt ez ügyben. A Hevesvármegyei Hírlap éppen az egyházpolitikai viták kellős közepén alakult (1893) a vitában a kormány mellé állt, és vezércikkeivel többnyire támogatta a törvényjavaslatokat. A főszerkesztő „az egyház vezető köreihez és a jómódú polgársághoz egyaránt közelálló” dr. Babocsay Sándor (1846-1930) katolikus ügyvéd, aki a vitában a liberális eszméket képviselte. „Az állam vallási kérdésekben csak egy törvényt alkothat, amely ebből a négy szóból áll: vallását mindenki szabadon gyakorolhatja.” A következő számban dr. Csutorás László (1864-1923) ügyvéd ellenvéleményt képvisel: bár „nagy az öröm Izraelben”, szerinte a katolikus alattvalók többsége nem ért egyet a törvénytervezettel.

            Az újság rendszeres vezércikkírója volt dr. Alföldi Dávid (1859-1928) ügyvéd, aki évtizedeken keresztül a helyi izraelita hitközség egyik világi vezetője volt, ugyanakkor városi képviselőként, a különféle gazdasági, és társadalmi szervezetek vezetőségi tagjaként sokat tett a város fejlődéséért. A recepcióval kapcsolatos vitában írott cikkei fontos kordokumentumok. A levéltári források, vagy különféle a korban, illetve később írott mű sem tudja hívebben visszaadni azokat az érzéseket, gondolatokat, amelyek a vita során az emancipálódó és a vallásuk megtartása mellett a helyi társadalomba beilleszkedni igyekvő zsidóság érzett. Csutorás cikkére válaszul írta: „Azt sem lehet mondani, mit Csutorás állít, hogy e miatt nagy az öröm Izraelben”, mert e kérdésben az orth. zsidók is vele tartanak. De igen is szüksége van erre hazánknak, és szüksége van rá jogbiztonságunknak. És ez elég arra, hogy örömmel fogadjuk, mint a mai zavaros állapotok megváltóját.

            Dr. Barchetti Károly (1868-1928) katolikus ügyvéd, főügyész „Vallásszabadság címmel írt vezércikket, üdvözölve a végre megszavazott törvényeket: „A képviselőház elfogadta a vallás szabad gyakorlásáról szóló törvényt és a zsidó vallás recepcióját. Negyvenhat évi küzdelem után végre érvényesültek 1848 liberális eszméi. Nagyon lassú az eszmék fejlődése. Évtizedek, sőt évszázadok kellenek ahhoz, míg egy-egy közülük teljesen megérlelődik. S akkor is mennyi küzdelembe kerül a megvalósítás. Két ellenséggel kell szembeszállni a megvalósulás felé törekvő eszméknek: egyik a sötétség, másik a rosszakarattal párosuló önzés. Sohasem fog tehát a sötétség fellege az emberi elmékről végleg elvonulni?” (A későbbi évtizedek történetének ismeretében mondhatjuk, hogy jogosan tette fel a kérdést.)

            A beilleszkedés nehézségeit érzékelteti a következő újságcikk is, amely a liberális beállítottságú Hevesvármegyei Hírlapban jelent meg 1894-ben, írója nevét nem tüntették fel. A cikk a különböző társadalmi osztályok, és vallásfelekezetek közötti elkülönülésről szól: „Eddig a kórtünet inkább az arisztokratikus hajlamok kóros túltengésére utat. Hogy azonban inkább az elszigeteltség aszkórjának produktuma, kitűnik ama további folyamatból, mely az egyes vallásfelekezetek, de különösen a keresztények és a zsidók között fennforgó kölcsönös tartózkodásban, hidegségben, lenézésben és ellenszenvben nyilvánul meg.

Hogy ez a szimptóma társas érintkezésünk körében nap nap után folyton észlelhető, azt tapasztalatból tudjuk mindnyájan. A piacz, az utcza, a színház, a tánczterem stb., stb. megannyi permanens szinpadul szolgálnak ennek a hideglelős valaminek a szcénáihoz. A legtöbben azt is látjuk, hogy ezek a szcénák bizony nagyon lehangolólag hatnak társadalmi életünk derűjére. S néhányan egyenesen a 19. század demokratikus és liberális iránya elleni merényletnek tartjuk azokat, melyek tűzzel-vassal kiirtandók, elnyomandók.” Példaként hozza fel, hogy a műkedvelő társaság csupa zsidó fiatalból áll, és első, igen jól sikerült előadásuk nézői között is csak néhány keresztény volt.

A bizalmatlanság, az elzárkózás kétoldalú, ezt érzékelteti a Gyöngyösi Lapok 1897-es cikke: „Sok magyar a zsidóval társalog, de nem szívesen, befogadja a társaságába, ha muszáj, s mindenek felett azt kívánja, hogy a zsidó szerfelett megtisztelve érezze magát, ha vele szóba áll. No pedig ez – antisemitizmus.”

Felhasznált irodalom:

Alispáni iratok. IV.-404/a.=HML „A belügyminiszter körrendelete a zsidóság védelmében.” p. 1882-7746, 1882-12625

Babocsay Sándor. A polgári házasság. In.: Hevesvármegyei Hírlap, 1893. 38. p. 1.

Barchetti Károly: Vallásszabadság. In.: Hevesvármegyei Hírlap, 1894. 77. p. 1-2.

Csutorás László: A polgári házasság másik oldala. In.: Hevesvármegyei Hírlap, 1893. 39. p. 1.

Gábor György: „Részben tájékozatlanságból, főként azonban rosszindulatból”: Judeofóbia, antijudaizmus, antiszemitizmus: fogalomtörténet és hermeneutika. I-II. 52- In.: Mozgó Világ, 2019. 45. 6. p. 52- 67., 7-8. p. 11-127.

Hevesvármegyei Hírlap. 1893. 40 40. p. 1.

Karády Viktor: Antiszemitizmus és modernizációs egyenlőtlenségek Magyarországon. In.: A zsidóság és Európa: új fejezetek az antiszemitizmus történeti-társadalmi gyökereiről. Bp.: Jószöveg Műhely, cop. 2006, p. 135-153.          

Karády Viktor: Antiszemitizmus és zsidó identitásdilemmák: nálunk és Nyugaton. In.: Új antiszemitizmus. Szombat, 2007. p. 48-68.

Kardos Lajos szakdolgozata. 1990. p. 22.

Kiss László: A modern antiszemitizmus kialakulásának eszmetörténeti háttere. In.: Az Eszterházy Károly Főiskola tudományos közleményei. Tanulmányok a történelemtudomány köréből. 2010. 37., p. 145-171.


V. AZ I. VILÁGHÁBORÚ ÉS A FORRADALMAK

Cserépfalvi Imre: „1914-ben kitört a háború. Mi is persze, a többiekkel együtt mentünk az utcán és kiabáltunk: „Vesszen Szerbia! Megállj, megállj, kutya Szerbia!” A szerbeket nagyon gyűlölték, haragudtak rájuk, amiért megölték a Monarchia trónörökösét. Az iskolánk németellenes szelleme ellenére, a nagy propaganda hatására, a trónörököst mégis sajnáltuk. Hazafias kötelességünknek tekintettük a harcot ellenük. Lelkesedésben nem volt hiány! De hamarosan jött a valóság: jöttek az értesítések a hősi halottakról. A családunkban Nándor nagybátyám elestéről kaptuk az első hírt, a háború legelején, bevonulása után alig pár hétre. Nagy volt a megdöbbenés nálunk is, hiszen hét nagybátyám volt egy időben a fronton. Édesapámat csak 1915-ben hívták be. Egerbe is egymás után érkeztek a sebesültek, a sebesültvonatok. A mi iskolánkat is hadikórházzá alakították, és áthelyezték a nagy líceum épületébe. A háború kegyetlen valósága ránehezedett a kis városra.” Az I. világháborúban a zsidó férfiak ugyanúgy részt vettek és számos hősi halott került ki soraikból, mint a lakosság többi részéből is.

Hősi halált halt az egri zsidók közül Altmann Adolf, Bernát Ferenc. Berger Dezső, Bíró Dezső, Bornstein Arnold, Bornstein Ignác, Czeisler Jakab, Deutsch Lőrinc, Ehrlich Károly, Feledi Sándor, Felder Izidor, Fischer Pál, Fischer Sándor, Fischer Zoltán, Fleischmann Lajos, Gertner Miklós, Glattstein Jenő, Groszmann Lajos, Grünfeld Béla, Klein Miksa, Lindner Bertalan, Lusztig Aladár, Lusztig Sándor, Margitai Mózes, Nelken Jenő, Paunz Gábor, Pártos István, Pick Sándor, Rejtő (Reich) Imre, dr. Reich József, Rittenmann Pál, Rosenberg Ferenc, Salamon Gábor, Stem Ármin, Stern Sándor, Singer Sándor, Schichtanz Lajos, Schwarz Ede, dr. Szamt Dezső, Ungerleider Vilmos, Weinberger Miklós, Weisz Imre, Weisz Sándor, Wollák Lajos.

Néhány fotó egriekről A magyar hadviselt zsidók aranyalbumából, amit a zsidótörvények után adtak ki

A megsebesültek, de hazatértek közül ismerjük dr. Alföldi Béla, dr. Balázs Jenő, Braun Miklós, Deutsch Simon, Domán Jenő, Fekete Soma, Fischer Béla, Fleischmann Vilmos, dr. Görög Simon, Grósz Miklós, Hauer Gyula, Hermann Márk, Kertész Márton, Klein Zoltán, Korányi Zoltán, Krieger Zoltán, Liszauer család öt tagja, Löwy Vilmos, Lusztig Dezső, Lusztig Géza, Rotschild Ferenc, dr. Sándor Imre, Sebők Béla, Seiler Gyula, Steiner Géza, Tardos József, Ungerleider Dezső nevét.  

Dr. Görög Simon fogorvos, törzsorvos, a soproni honvéd hadikórház parancsnoka volt, ő kivételesen túlélte a holokausztot, az egri zsidó temetőben nyugszik.

      Tardos József pék a kép jobb oldalán                               Domán Sándor jegyző

Domán Jenő tábori levelezőlapja a frontról testvérének

Hadifogságba kerültek, és csak évek múlva tértek vissza, pl. Fleischmann Sándor, aki csak 1922-ben került haza Szibériából. Számos egri zsidó katona kapott kitüntetést, közülük néhányan szerepeltek az 1940-ben kiadott „magyar hadviselt zsidók aranyalbumban.” Hősiességükről és önfeláldozásukról Kertész Lilly írt le egy példát, amikor édesapjának, Kertész Jenőnek a bajtársa, Géza bácsi azzal viszonozta megmentését, hogy Lillyt a németek bevonulása után lánya papírjaival Rimaszombatról Egerbe kísért:

„Nyolcan teljesítettünk őrszolgálatot egy teljesen előretolt lövészárokban. Valamivel sötétedés előtt telitalálatot kaptunk a lövészárok kellős közepébe. Öten meghaltak, hárman megsebesültünk, Jenő a legkönnyebben, a jobbvállán. Én haslövéssel, a másik bajtárs fejsebbel, ráadásul majdnem betemetve, a helyzetünk teljesen reménytelennek látszott. Azt tanácsoltam Jenőnek, hogy hagyjon itt minket, menjen, amíg ereje van. Vagy rátalál a mieinkre, vagy fogságba esik, de az élete megmarad. Úgy véltem, rajtunk kettőnkön már úgy sem segít, ha velünk marad, mert mindenképpen végünk van. Nem vitatkozott, puszta kézzel lapátolni kezdett. Sebesült válla ellenére lapátolta rólunk a beomlott földet, és kiszabadított bennünket. Közben teljesen besötétedett, megszűntek a lövöldözések. Én elvesztettem az eszméletem, csak műtét után a kórházban tértem magamhoz. Ott mesélték, hogy hajnalban akadtak ránk, már az egység határában. Senki sem értette, hogyan cipelt Jenő sebesülten odáig két magatehetetlen testet. Mindig különlegesen erős fizikumú volt, de ez szinte hihetetlen. Akkor vesztette el az eszméletét, amikor látta, hogy ránk találtak és ő felszabadult a felelősség alól. Annyira kivérzett, hogy majdnem ráment, de nem ez bántotta, hanem az, hogy a fejlövéses meghalt.

            Amikor már lábadozó lett, kapott pár hetes szabadságot. Visszautasította. Hogy menne ő „lustálkodni”, amikor a harctéren minden katonára szükség van. Mindenki tudta, az a leghőbb vágya, hogy harci pilóta legyen. Amikor meggyógyult, elküldték pilótaképzésre. A háború hátralévő részében vagy másfél évig pilótaként harcolt, de ezt már ti is tudjátok. Csak azt nem, milyen kiváló katona volt. A kitüntetését csodálkozva fogadta: „Csak azt tettem, amit cselekednem kellett. Ilyesmiért nem jár dicséret”. Soha nem beszélhettem vele a történtekről, rettegett, hogy köszönetet kell hallania. Így hát meg sem kíséreltem, nem akartam elveszíteni a barátságát.” Szintén hadviselt egriek: Dr. Guttmann Vilmos orvos (1874-1939) és   Klein Miklós (1899-?) ispán

             Sajnos ezek a tények sem akadályozták meg, hogy a bukott forradalmak és Trianon után ne a zsidóságot tegyék meg kollektív bűnbaknak a háborús veszteségekért.

A hátországot váratlanul érte a háború elvesztése. 1918. október 17-én Tisza István bejelentette a háború elvesztését, október 25-én az ellenzéki és parlamenten kívüli pártokból alakult meg a Nemzeti Tanács. Azonban az összeomlás után felbomlott a rend az országban, a forradalom spontán módon tört ki, „…éhes lerongyolódott tömegek gyorsan cselekedtek, október 31-én feltörték a katonai raktárakat, készleteiket széthordták. Megtámadták a pályaudvarokat is.” 

Október végén, és november első napjaiban a paraszti-katonai megmozdulások, fosztogatások Heves megyében is különböző intenzitással jelentkeztek, ahol azonban megtörténtek, ott nem kis részben a zsidó polgárok boltjait és lakásait dúlták fel.

A helyi Nemzeti Tanácsok, bizottságok a rend fenntartására és helyreállítására alakultak meg, amikben a helyi közigazgatás és a gazdasági elit mellett az értelmiség és különböző mértékben a lakosságnak eddig a hatalomból kizárt rétegei is képviseltették magukat.

Egerben 1918 november 3-án alakult meg a száz tagból álló Nemzeti Tanács. A végrehajtó bizottság négy elnöke Jankovics Dezső (1853-1933) polgármester, dr. Babocsay Sándor ügyvéd, dr. Alföldi Dávid és Militzer Gyula Eger leggazdagabb szőlőbirtokosa volt. Később a tagok közé került a Trak Géza város főjegyzője és Fridi Gyula rendőrkapitánya is, tehát képviseltette magát a korábbi közigazgatás vezetősége is. A tagok között a helyi polgárság és értelmiség képviselői is helyet foglaltak. A megye alispánja megmaradt hivatalában, november 4-én az egri érsek és a városi papság is esküt tett a Nemzeti Tanács előtt.

A Szociáldemokrata Párt helyi szervezetének egyik vezetőjét, Fischer Manót az 1978-ban írott várostörténeti munka elítélően rója meg, mivel „a polgársággal való teljes együttműködés, az osztálybéke híve volt”, november 3-án a Kossuth téren tartott népgyűlésen fegyelemre és együttműködésre hívta fel a város lakóit: … „ő szegény ember, de a mai időben megvédi mindenki vagyonát, legyen az akár az egri érsek is.”

Márciustól ő részt vett a megyei direktórium munkájában, de a megyei vezetők ekkor sem a zsidók közül kerültek ki. Április végén szocializálták az egri üzemeket, megteremtették a pénzintézetek felett a felügyeletet. 

A Tanácsköztársaság idején a megye területén is szocializálták a 20 főn felüli üzemeket, bankokat és a földbirtokokat. Az egyes helységekben a módosabb embereket vitték el túszként, közöttük nagy számban voltak zsidó vallásúak.

 Egyik első intézkedésükkel betiltották a „zsidó újságokat, bezárták, illetve szocializálták a helyi bankokat, az üzleteket, az ipari üzemeket-

A forradalmi törvényszék 14 túsza között négy prominens zsidó gazdasági vezető volt. A bukás utáni bírósági perek során bár az elsőrendű vádlottak nem zsidók voltak, mégis igyekeztek antiszemita hangulatot kelteni. Hét zsidó vallású vádlott kapott börtönbüntetést.

Felhasznált irodalom:

A magyar hadviselt zsidók aranyalbuma az 1914-1918-as világháború emlékére. / szerk. Hegedűs Márton. Bp.: Hungária Ny., 1940. p. 233.

Cserépfalvi Imre: Egy könyvkiadó feljegyzései, 1945-1963. Bp.: Gondolat, 1982. p. 16.Gunst Péter: Magyarország gazdaságtörténete: 1914-1989. 2. kiad. Bp. Nemzeti Tankvk., 1999. p. 19.

Gyöngyösi Lapok. 1897. 49. p. 1.

Hevesvármegyei Hírlap. 1894. 62. sz.

Heves vármegye újjáépítése Trianon után. Szerk. Békássy Jenő. Bp., Hungária ny., 1931. Adattár

Kertész Lilly: Mindent felfaltak a lángok. Bp. Ex Libris, 1995. p. 24-25.

VI. A HORTHY-KORSZAK

A MEGTORLÁS

A világháború alatt már megindult az antiszemitizmus erősödése. Az okok többek között a fokozódó ellátási nehézségek, a háborús területekről menekülő több ezer galíciai vallásos zsidó megjelenése, a zsidók részvétele a hadigazdaságban. A forradalmakban nagy szerepet játszottak a radikális mozgalmakban részt vevő zsidó származású politikusok, ezért a háború elvesztésére, a forradalmakra, Trianon sokkjára a társadalom egy része bűnbakkereséssel válaszolt. Tette ezt annak ellenére, hogy az államosítások, a túszszedések során számarányuknak nagyobb mértékben károsodtak a zsidó közép- és felső rétegek. Az ellenforradalom kezdetén szintén komoly szerepet játszottak. Magyarország a trianoni diktátum következtében nemcsak területe kétharmadát veszítette el, de túlnyomórészt homogén nemzeti állammá vált, elveszítve nemzetiségeit is. Ettől kezdve a reformkorban a zsidósággal kötött társadalmi szerződés érvényét veszítette. A liberalizmus ideje lejárt, Európában a világháború után nem egy helyen etatista államok alakultak. Megváltozott a hangnem, az attitűd a zsidósággal szemben, érvényre tört az „úri középosztály” eddig inkább lappangó antiszemitizmusa.

Az első zsidósággal szemben hozott kirekesztő törvény Európában az 1920-ban Teleki Pál miniszterelnöksége alatt hozott un. numerus clausus (1920. évi XXV. törvénycikk a tudományegyetemekre, műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról) törvény volt, amiben a zsidó fiatalok számarányát korlátozták a magyar felsőoktatásban. A törvényt ugyan nem tartották be szigorúan, és 1928-ban enyhítettek is rajta, de ugyanakkor a megalakuló irredenta és antiszemita diákegyesületek gondoskodtak arról, hogy az egyetemekre járó kevesebb számú zsidó fiatal életét is megkeserítsék. A bethleni konszolidációval az antiszemitizmus csökkent, és így magyar zsidó polgárok is ismét biztonságban kezdték érezni magukat, nem is sejtve a harmincas évek fenyegető veszedelmeit.

Kovács Alajos (1877-1963) statisztikus A zsidóság térfoglalása Magyarországon című erőteljesen antiszemita beállítottságú, de nagyon adatgazdag művében ezt a következtetést vonja le: „a zsidóság idegen, sőt nagy részében ellenséges indulatú tetem a nemzet testében…. a magyar nemzet létét veszélyezteti.”

Ungár Ignác

Az Egri Kaszinónak a korban is sok zsidó tagja volt, a választmányi tagok között azonban már kevesebbet találunk közülük, mint a dualizmus korában. Dr. Brünauer Bálint (1858-934) ügyvéd és Lőw Béla bankigazgató 1931-1933 között, dr. Schwarcz Sándor ügyvéd és Ungár Ignác kereskedő 1919-1933 között voltak választmányi tagok. A Kaszinó történetéről szóló kötet 1934-ben jelent meg, ekkor már egy zsidó választmányi tag sem volt, a rendes tagok között szerepeltek a város prominens zsidó értelmiségijei, orvosok, ügyvédek, földbirtokosok, bankigazgatók, nagykereskedők. A 255 tag közül mintegy 37 fő, az összes tag 14,5 százaléka.

A szegregáció, a lakóhelyi elkülönülés a betelepedés kezdeteitől jellemző volt a megye zsidó lakosságára. A nagyobb településeken elsősorban a zsinagóga, a vallási épületek közelében, azon kívül a kereskedők gazdasági érdekeikből következően főként a települések központjában telepedtek le. Ez a jelenség kimutatható mindegyik település típusban. 1933-ban a Magyar Statisztikai Szemle az 5. száma Egerről szól. Az 1930-as népszámlálás alapján a statisztikai hivatal kutatói sokrétűen dolgozták fel Eger város sajátosságait, közötte a települési sajátosságokat is. Kovács Alajos tanulmányában, az „Eger város népességének fejlődése és összetétele” leírta, hogy a város zsidósága a legnagyobb számban a vár körüli negyedben élt, itt a lakosság mintegy 41,8 százaléka, a belváros első negyedében 20,7 százaléka, a második és harmadik negyedben tíz százalék volt zsidó vallású, tehát itt is kiválóan kimutatható a zsidók központban való jelenléte. Összehasonlításképpen közlik az analfabéták arányát Eger lakónegyedeiben, az arány fordítottan arányos a zsidók jelenlétével. Természetesen a központi negyedekben lakott Eger egyéb polgári népessége, elsősorban a nagyszámú állami alkalmazott, egyházi, közoktatási, megyei tisztségviselő is.„Eger igen nagy többségben katholikus város. A róm. katho­likusok inkább a külső városrészeken laknak (őstermelők). Legkisebb arányban vannak a vár körül és a belvárosi centrumban. Mindkét városrészben az izraeliták szorítják le a róm. katholikusok számát. A róm. katholikusok után legnagyobb számban vannak az: izr., a ref., az ág. ev. és a görög katholikus egyház hívei. Eger város lakossága annyira magyar és az volt a múltban is, hogy itt, a nemzetiségi statisztika semmi különösebb érdekességet nem nyújt. Az a 158 lélek, akiket az 1930-as népszámlálás német anyanyelvűnek kimutat, majdnem kizárólag beszármazott, fluktuáló elem. Magyarul Egerben úgyszólván mindenki tud.”

Felhasznált irodalom:

Horváth László: A gyöngyösi zsidóság története. Gyöngyös: Mátra Múz., 1999.    p. 57-58.

Kovács Alajos: A zsidóság térfoglalása Magyarországon. Bp.: Kovács Alajos, 1922. 77 p.

Nagy József. Eger története. Bp., Gondolat. 1978. p. 330-334.

AZ OKTATÁSÜGY

Heves megye és Eger zsidó lakosságának létszáma elsősorban az elköltözések miatt a két világháború között nagyban csökkent. Részben ez, részben az átlagéletkor növekedése, a gyermekhalandóság csökkenése, az urbanizáció okozta, hogy a megyében a zsidó vallású gyerekek száma is jóval kevesebb lett. Az 1930-as években már csak 6, 1944-ben, a holokauszt előtt mindössze 3 zsidó elemi iskola működött a megyében: 1-1 Egerben, Hevesen és Tiszafüreden. Az iskolaköteles gyerekek száma radikálisan csökkent, míg 1881-ben 2030, 1893-ban 2.210, 1925-ben 527, 1928-ban pedig már csak 201 fő.

A zsidó elemi iskola az egri zsidó gyerekek életbe indulásának alappillére volt. A visszaemlékezők meleg szavakkal említik tanítóikat. 1923-ban az egri izraelita népiskola tanítói voltak: Biedermann Adolf (1860-1930), Biedermann Olga, Komlós Dezső (1897-1934) igazgató tanító, Korányi József (1878 – 1944).

Iskolai előadás 1931-ben, középen Korányi József tanító (a Klein-Lőw család archivumából)

„Korányi József elemi iskolai igazgató tanító 1895-ben született Pereden. Tanítói oklevelét Budapesten nyerte. Eleinte Tolna megyében működött, 1921-ben került Egerbe, ahol 1932 óta igazgatója az egri izraelita elemi népiskolának. A világháborúban szerb, orosz, albán frontokon harcolt 42 hónapig, háromszor sebesült. Mint hadnagy szerelt le. K. cs. K. és seb. É. Tulajdonosa. A város társadalmi életében tevékeny részt vesz, számos egyesület vezető tagja. Neje Friedmann Rózsi.” 

Ebből az időszakból az egri iskolákról, ott töltött éveikről már számos visszaemlékezés áll rendelkezésünkre:

Dr. Csank István (Eger, 1925. október 25. – Eger, 2018. február 16.) ügyvéd, jogtanácsos: „Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy bár a ciszterekhez jártam, de volt zsidó osztálytársam: Lenkei Lajos, az édesapja pedig vitéz dr. Lenkei. Lajos [Dezső] orvos, aki az I. világháborúban megkapta a vitézségi érmet, de nem használta a címet, 1933-38 között erre abszolút nem volt szükség. Hogy valaki milyen ember, ért-e a szakmájához, ez volt a lényeges, teljesen mindegy volt, hogy katolikus, vagy baptista, a vallása nem számított. Lenkei Lajos volt az az osztálytársam, aki anyanyelvi szinten beszélt németül és angolul, azon kívül héberül írt-olvasott, latinul az természetes volt egy ciszter gimnáziumban. Elsőtől kezdve tanultuk a latint, kis negyediktől. Az osztályfőnökünk hihetetlen egy latintanár volt, latinul beszélgettünk az órákon.

A jogon abszolút nem volt probléma a latin, Pécsett, a szigorlaton a tanáromnak el kellett mondani, hol tanultam meg ilyen jól latinul. A gimnáziumban később már szakosodtunk, franciát vagy görögöt lehetett választani, Lali ógörögöt választott. Jeles rendű volt, egy kettese volt csak, nem tudom, miből. Hittanórára a rabbihoz járt, igazolást kellett hoznia, mint hithű zsidónak. Akár mint magyart, akár mint diákot, csodáltam. Nagyon rendes, okos gyerek volt, legfeljebb egy kicsit lustácska, testnevelésből mindig gyengélkedett. Lenkei Lajos a holokauszt áldozata lett. A cisztereknél van egy I. világháborús márványtábla, Pro Patria felirattal, az I. világháborúban elesettek neveivel. A II. világháborúhoz Lenkei Lajost felírattuk a hősi halottak táblájára, az osztály úgy határozott. Nagyon derék ember volt. Minket nem zavart a sárga csillag, egyetemisták voltunk, lázadók.”

Klein Tibor (Izrael): „Gyermekkorunk – az 1924/25-ös korosztály gyermekkora – minden különösebb esemény nélkül telt el. Az Újvilág-utcai négyosztályos zsidó elemi iskola [ma dr. Hibay Károly utca 7., óvoda] üvegház volt a zsidó gyerekek számára, megvédte őket a külvilág inzultusaitól. Nem mondhatnám, hogy tanítóink zsidó nemzeti öntudatra neveltek bennünket, de az bizonyos, hogy az iskolában sajátos zsidó nevelő szellem uralkodott. Kísérleteztek a héber nyelv tanításával is, de nem tartozott az iskola nevelő és oktató céljai közé semmi, ami a megújhodó Erec Jiszraellel („Izrael földje”) cionista eszmével volt kapcsolatos. Talán ennek az ellenkezője volt igaz. A jobbnál jobb tanítók, akiknek minden gondjuk a rájuk bízott gyermekek testi-lelki fejlődésének biztosítása volt, mindent elkövettek, hogy a magyar néppel, történelmével és nemzeti törekvéseivel való azonosulás érzését belénk plántálják.

Dr. Róth Emil főrabbi hivatalba lépése lényeges változást jelentett a nevelésben. A zsidó ünnepeket Erec Jiszraellal való élő kapcsolat jegyében ünnepeltük gyönyörű héber dalokkal, az ünnep nemzeti jelentőségének megismerésével, a szívet-lelket gyönyörködtető történetekkel, amelyekből a főrabbi kifogyhatatlan volt. Mindez a tanítási időn kívül folyt az „Óhel Sém” Talmud Tóra Egyesület termében.

Ohel Sém (2 fotó)

Nem ritkán került emiatt sor súrlódásokra, az iskola igazgatósága és a főrabbi között. Az „Ohel Sém” volt a különböző korú ifjúsági csoportok otthona. Sokféle játéklehetőség, kis könyvtár állott rendelkezésünkre és – ami a lényeg – ott talált lehetőséget társadalmi és kulturális tevékenységre az ifjúság, amely minden alkalmat kihasznált, hogy együtt örüljön, együtt szórakozzon, együtt tevékenykedjék. A cionista meggyőződésű ifjúsági vezetőknek, a madrichoknak köszönhető, hogy egyre több kis csoport szerveződött kimondottan cionista programmal.

A negyedik elemi elvégzése után szétszéledtünk a különböző állami középiskolák között. A társadalmi kapcsolat azonban megmaradt közöttünk az Epreskertben, az Érsekkertben, a Rókus-temetőben folytatott játékok és főleg az uszoda révén. Az úszósport népszerű volt a városban, különösen a zsidó ifjúság körében.

A zsidóellenes törvények életbeléptetése nyomán a zsidó ifjúság a szakmai képzés felé fordult. Ez a körülmény egyre szorosabbá tette a különböző társadalmi rétegek közötti kapcsolatot. A közös zsidó sors tudata egyenlőséget, kölcsönös megértést és közös tevékenységet teremtett az ifjúság körében. A kívülről jövő elnyomás és a belső összetartás tudatos cionista szervezkedést eredményezett, habár minden szervezett mozgalmi keret nélkül.”

Koltai Istvánné Friedmann Anna (Budapest): „A zsidó elemibe jártam. Engem fölvettek korábban az elemi iskolába. Anyukám megfogott, és elvitt beíratni az iskolába. Előttem van az a nap, éppen esett az eső. Mikor Biedermann bácsi meglátta, hogy ki vagyok, azt kérdezte, „Miért hozta ezt a gyereket? Még nincs hat éves”. Nem töltöttem be még a hatot, mert novemberi vagyok, és szeptemberben kellett már iskolába menni. S akkor mondta anyukám, hogy de vegye már föl, ezek tudnak! Biedermann [Adolf] bácsi addig hallgatta a sirámainkat, míg fölvett. De mondta, hogy ő nem bánja, mert tudja, hogy a Friedmann gyerekek mind okosak. Nagyon jól tanultunk mind a négyen. Az órán nekem állandóan lökődött ki a kezem, mondták, hogy ezt kéne tudni, akkor én már jelentkeztem. A barátnőim mondták később is, hogy „Te mindig tudtál, de borzasztó voltál!”. Nem bírták elviselni, de súgni súgtam. Egyetlenegy barátnőm van, aki általános iskolában is barátnőm volt, őt szoktam hívni most is.

Koltai Istvánné Friedman Anna (1915-2006) a nővéreivel

Utána jött a polgári és ott mindnyájan ingyen tanultunk. Én még zongorázni is tanultam öt évig, úgyhogy igyekeztünk. A Piri szintén tanult valamit. Én nagyon szerettem volna tovább tanulni, mert nagyon jó hallásom volt, és egy magántanár tanított. Mikor a polgáriba jártam, a polgári iskolában lehetővé tették, hogy betartsam a vallási szokásokat. Szombatonként megkérték a nem zsidó gyerekeket, hogy legyenek szívesek beírni az ellenőrző könyvbe, hogy milyen órák lesznek meg ilyenek. Volt egy Tóth Piroska nevű barátnőm, illetve iskolatársam, az írta fel nekem a leckét, amit jövő héten kellett írni, de nekünk szombaton nem lehetett [írni]. Nem is annyira a papa vagy a mama várta el, hogy ne írjak szombaton. Ez inkább a hitközségtől jött. És az iskolák nem voltak antiszemiták ebben. Volt megjegyzés, de mindent lehetővé tettek, és én simán bementem szombaton a polgári iskolába elsőtől negyedikig, és nem írtam.

A ’Magyar zászló’ című előadás a polgári iskolában, 1929.

(Koltai Istvánné családi albumából)

https://www.centropa.org/hu/search?keyword=Koltai+Istv%C3%A1nn%C3%A9

Minden testvérem elvégezte a négy polgárit. A legidősebb nővérem, Piri még két kereskedelmit is végzett. Kereskedelmi felsőbb iskola volt, apácák tanítottak. És az nagyon drága dolog volt. Ha valaki akart irodába menni, akkor, mint a nővérem is, két kereskedelmit járt, és mehetett alkalmazottnak.”

Kroó György (Budapest, 1926. augusztus 26. – Budapest, 1997. november 12.) „A tankönyvekhez sok személyes emlékem is fűződik. Az idő tájt például – az egri Dobó István Gimnáziumban, ahová jártam – számos latin nyelvtani szabályt együgyű, de hasznos rigmusokban rögzítettünk. Sok ilyen iskolaverset mindmáig megjegyeztem. egyik ilyen ,,fújóka”, amelyet álmunkból felriasztva is tudnunk kellett, valahogy így: „axis, callis, caolis, ensis, fustis, orbis, pulvis, lapis… ” stb. Muszorgszkij egyik szép dalában egy papnövendék bifláz ilyen vagy hasonló szabályokat, miközben a pópa leányának bájain jár az esze. Valahányszor ezt hallom, mindig visszacsöppenek egykori latin óráinkra. Ha nem is voltam is papnövendék, ugyanígy fújtam mondókáinkat. A latinnal egyébként nemegyszer meggyűlt a bajom. Nem mintha nem ment volna, sőt éppen az volt a baj, hogy túlságosan is jól ment. Tanárunknak, akit egyébként tiszteltem, szerettem, valahogy az a gondolata támadt, hogy az úgynevezett Aczél-puskákból készülök, s minden bizonnyal iskolatársaimat is én látom el munícióval: fordításszövegekkel. Az ezeket tartalmazó kék füzetecskéket ugyanis könyvesboltjainkban is meg lehetett kapni. Értelmes diák persze nem használt ilyet, hiszen e jellegzetesen szolgai fordításokat bárki azonnal fölismerhette. A feltételezés azonban a matúráig tartott… Akkor is „szigorított” latin érettségire küldtek, gyanítva, hogy társaim rólam írták le dolgozatukat. Ma már megvallhatom – elnézést, tanár úr -, segítettem. De puskaügyekben csakugyan vétlen voltam.

            Akadt néhány kivételes tanárunk. Közülük talán első helyen kell említenem dr. Janák Viktor († 1948) gimnáziumi igazgató történelemtanárt. Csak a háború után tudtam meg, hogy baloldali is volt, diákként csupán azt tapasztaltam, hogy igen korrekt, tisztességes és szinte hősiesen igazságos ember. 1939-ben, a felszított antiszemita légkörben például nekem ítéltette az iskola régi alapítású, a legjobb magyartörténelem-tanulót megillető díjat. S akkoriban nem kis bátorság kellett ehhez. A kitüntetés önbizalmat adott, s azt is elhitette velem, hogy mégis a szorgalom, a képesség és a tudás számít, nem csak a származás. Janák tanár úrtól tanultam meg azt is, hogy hogyan kell egy tu­dományágban konkrétnak lenni. Őt sohasem lehetett mellébeszélésen rajtakapni. Fölrajzolta a történelmi folyamatokat, megmutatta a históriai, ideológiai mozgá­sok értelmét, s mindig tényekből építkezett. Tudnunk kellett, hogy hol, mikor, mi miért történt, s hogy a világban igenis pontosan lehet tájékozódni. Tőle tanultam meg, hogy mi a kronológia. Hogy a történelem nem parttalan eseményáradat, hanem ezeket az eseményeket rendbe lehet állítani, s akkor áttekinthetőek lesznek, és különféle tanulságokkal is szolgálhatnak. Akkor még nem tudtam ezt, persze, így megfogalmazni, de azt, hogy végül zenetörténész lettem, dr. Janák Vilmos gondolkodásmódjának is köszönhetem. Amikor évek múlva Szabolcsi Bence zenetörténeti előadásait hallgathattam, ez a korai szemléleti stúdium lett a hátországom.”

Novák Imre (1925), Izrael: Ózdról költöztek 1935-ben Egerbe, hogy a három gyerek iskoláztatását megoldják. „Nővéreim letették a különbözeti vizsgát, latin, talán matematika, ahhoz, hogy bekerülhessenek az Angolkisasszonyok gimnáziumába. Antiszemita megnyilvánulás volt a dupla tandíj, ev. ref. 50 %, zsidóknak dupla tandíj, két testvérem járt oda, meg voltunk áldva a tandíjakkal, így négyszerest kellett fizetnünk.

A Novák család

Én magam a Dobó István Gimnáziumba kerültem, nem szerettem tanulni, nem voltam jó tanuló, utáltam a nyelveket, főleg a latint, ez minden vonalra kihatott. A matematikát, fizikát szerettem, a latin agyonütötte bennem a kíváncsiságérzetet, ami egy gyereknek okvetlenül a tulajdonában kell lennie. A gimnáziumban a mi osztályunk volt a legnépesebb zsidó osztály, Tízen voltunk zsidók, jelenleg hárman élünk még belőle, én, dr. Tardos László és Galambos György.

A Cisztercita Főgimnázium épülete

A cisztercita gimnázium volt a másik, ott igenis volt egy zsidó tanuló, Lenkei Lajos, dr. Lenkei [Dezső] főorvosnak a fia, akik Ózdon éltek. Mi barátok voltunk. Hogy került Lali a cisztercitákhoz, ez egy érdekes mese, tőlük hallottam, az történt, hogy a Lenkei Lali apja utazott fel Budapestre gyorssal. Füzesabonyban, ahol a vonatra felszállt a cisztercita rend főnöke ugyanabba a fülkébe. Ahogy elhelyezkedett, kiderült, együtt jártak iskolában, nem látták egymást hosszú ideje, ez egy rendkívüli alkalom volt. Dr. Lenkei megkérdezte, hogy miért nem vesznek fel zsidó tanulókat a gimnáziumba. A rendfőnök azt válaszolta, hogy ennek az az oka, hogy nem jönnek hozzánk, mennek az állami gimnáziumba. Dr. Lenkei: „De én szeretném, ha az én fiam oda járna, Rendfőnök: – Nincs akadálya, szeptembertől kezdve felvehetjük.” Lalival a kapcsolatot tartottam, mert ő itt lakott a nagymamájánál Egerben. Lali eltűnt, nem tudom, hol.” (Dr. Tardos László szerint: „A németek bevonulása után Budapestről haza szeretett volna utazni, de a Keleti pályaudvaron igazoltatták, letartóztatták, és Auschwitzba hurcolták, ahonnan nem tért vissza.”)

dr. Tardos László orvos, farmakológus (Eger.1925): „A zsidó elemi iskolába jártam 1931-től négy évig, ott volt egy Korányi nevű tanító, aki egyben az igazgató is volt, ő tanított szokás szerint négy évig a zsidó alapokra, az egy koedukált osztály volt, 20-22 voltunk egy osztályban, voltak még olyan gyerekek is, akik nem tanultak tovább. Emlékszem Klein Tibi nevű osztálytársamra, ő cukrásztanuló volt, de a legtöbben vagy gimnáziumba, vagy polgáriba mentek, senki sem járt héderbe [zsidó elemi iskola], tehát a jellegzetes zsidó dolog, ez nem volt.

Önképzőkör: minden nagyobb gyerek beletartozott, volt az iskola mellett egy nagy terem, ott jöttünk össze, zenéltünk, az iskola mellett volt a kultúrház, ott jöttünk össze, szerepeltünk purimkor, énekelgettünk, pingpongoztunk, tartalmas életet éltünk, aminek a rabbi volt a vezetője, ez egészen a gettóig fennállt.”

Purimi ünnepség 1930-1931 körül

(A Klein-Lőw család albumából)

A gimnáziumban öten, vagy hatan voltunk zsidók. Gottreich maga volt a csoda, nem tudom honnan települt be a család, az apja órás volt, és az anyja is és volt egy húga, végtelenül szegény emberek voltak, nem is tudom, miből éltek. Laci rendkívüli tehetséges volt, egy kis, alacsony, vézna gyerek, hihetetlen szorgalma volt, az első padban ült, Galambossal. Hihetetlen memóriája volt, tudta a latin szavakat, ahogy a szótárban volt, megmondta, hogy melyik oldalon van a szótárban az a szó, még a tanárok is tisztelték.                      

Mi voltunk a legrosszabb tornászok, Gottreich, Galambos és Tardos, volt egy Berecky [Lóránt] nevű tornatanárunk, az ordított velünk. Gottreich a másik századba került, Pestre, úgy menekült meg. A háború után beiratkozott a Tudományegyetemre, magyar- történelem szakra, a Rákóczi-kor legjobb magyar ismerője volt, elég korán meghalt, az ötvenes években. Heller György, neki kiváló ügyvéd [dr. Heller József (Eger, 1885 – Auschwitz, 1944. jún. 12.] volt az édesapja ő is nagyon jó tanuló volt, a másik században, keresztény anyja volt, jó kapcsolatai voltak, úgyhogy őt egy nagy magyar színész bújtatta. Őt még a háború alatt a Közgazdasági Egyetemre felvették, egyedül az osztályunkból. Amikor a háború után visszajött, nem találta a helyét, beiratkozott az egri jogakadémiára, majd kiment Amerikába, ott az ügyvéd nagybátyja irodájában dolgozott, a hetvenes években hunyt el.

Jungreisz Ervin

Iskola- és osztálytársaim: Jungreisz Ervin, [Prof. Erwin Ascher Shraga Jungreisz [Dovalovo, 1926. jún. 16. – Jerusalem, 2015. szeptember 16.] ugyanabban az üzlethelységben volt az apjának üzlete. Egerbe járt iskolába, egy évvel alattam, annak az alattam levő osztályba, amibe Kroó György, aki a Zeneakadémián volt tanár. Jungreisz Ervin [The Hebrew University of Jerusalem] neves kémiaprofesszor lett.

Lőw László és Lili nővére a harmincas években

Lőw Laci, [Lőw Nándor nyomdaigazgató fia] kiment a háború után Amerikába, volt az a mentőakció, nagy pénzekért kaptam útlevelet, Laci kiment 1947-ben, Kertész Gyuri az utolsó repülővel akart Amerikába menni, fel is szállt a repülőre, de az Izraelbe ment. Rögtön bevágták katonának, aztán ott is maradt. Preszler Pista, patikus volt, ő kiment Kanadába, ők fölöttem jártak, Dancz Pali, az ő apja is borkereskedő volt.

Libor Oszkár [Mezőcsát, 1925 -? 2017. ápr. 14.] sem volt egri, mezőcsáti volt, de elsőtől kezdve velünk járt gimnáziumba, a másik században volt, visszakerült, hazakerült, beiratkozott az egyetemre, feleségemnek volt évfolyamtársa, végül is a kémia [tudományok doktora, MTA tag], technológia tanszéken lett professzor. Novák Imre volt egy darabig az osztálytársam, valamikor a harmadik gimnáziumtól, aztán ő kimaradt, nem járt velünk, az édesapja a vasútnál volt főnök, a Novák bácsi nagyon helyes ember volt. Imrének volt két ikertestvére, ők is nagyon helyesek voltak, a szülők elpusztultak, csak Kati jött vissza. 1945-ben beiratkoztam az orvosi egyetemre, mindegyik feljött Pestre, Kertész beiratkozott kémiára, Heller is, Galambos gyógyszerész lett, Gottreich a tudományegyetemre.”

A korszak kezdetén az egri ciszterci főgimnázium tanulói között már csak átlagosan 4 % volt a zsidó tanulók létszáma, ritkaság volt, hogy zsidó tanulót felvegyenek. Ebben az időszakban is inkább a főreál, illetve későbbi nevén a Dobó István Gimnáziumban tanultak a zsidó fiatalemberek. A jómódú családból származó lányok az Angolkisasszonyok gimnáziumába kerültek, a szegényebbek a polgári iskolába jártak, illetve a felsőkereskedelmi iskolába.

Lányosztály az Angolkisasszonyoknál

A megye zsidó fiataljainak a felsőfokú oktatásban való részvételéről keveset tudunk, a jogi és orvosi egyetemeken kívül elsősorban a kereskedelmi akadémiát látogatták. Az 1920-ban életbe lépett numerus clausus számukra is cezúrát jelentett, megnehezítette a továbbtanulást. A megye nagyobb településein mozgalmat indítottak a külföldön tanuló szegény diákok számára gyűjtést rendezve. Az Egri Izraelita Nőegylet 50 hallgatót ruházott fel az 1923. évi hanukai ünnepségén összegyűjtött pénzből, illetve külföldön tanuló diákokat támogattak, majd 1924-ben a hitközségi elnök vezetésével alakultak meg a Központi Zsidó Diáksegítő Bizottság helyi bizottságai.

Az Egyenlőségben jelent meg a következő szívszorító tudósítás kilenc egri zsidó fiúról, „Kilenc egri zsidó fiú szállt fel az elmúlt szerdán a vonatra, öt prematurandus, két benematurandus és két maturus. A középiskola kiadta nekik a végbizonyítványt s a becsvágy, a könyv örökölt szeretete tovább serkentette a kilenc zsidó fiút. A Haller-féle törvény elűzte őket a magyar egyetemekről, s az egri zsidó fiúknak emiatt el kell menniök Padovába, ahová régebben csak a háború vetette el a szegény nép fiait. Nyomorgó, szegény, kis zsidó családok fiai vágtak neki a nyomornak, és bizonytalanságnak. Az egyik jelesen érett diáknak öt kistestvére van, és az apja, aki fuvaros, eladta az egyik lovát, amellyel kenyeret keresett a családjának. Inkább kevesebb ló és kenyér, csak a fiú tanulhasson! A vonatnál a családokon kívül ott voltak a búcsúzó diákok tanárai is, akik könnyes szemmel váltak el tehetséges növendékeiktől. A szukkoti istentiszteleten búcsúztak el a vándorútra induló diákok a templomtól, az egri zsidóságról. Valamennyit felhívták a tóra elé és Schweiger Lázár főrabbi meleg hangú, atyai beszédben áldotta meg őket nagy útjuk előtt.”[xxvi]

Hivatkozás és irodalomjegyzék: 141.

Az 1925-ös, 1928-as adatok az Alispáni jelentések adatai alapján. 1925. 5 l. 1928. III. 3 l.

Breznay Imre: Az Egri Kaszinó százéves története: 1833-1933. Eger: Egri Ny. 1934. p. 128.

Egri zsidók. 1975. https://archive.org/details/nybc314187/page/n177/mode/2up

Hevesvármegyei ismertető és adattár / fel. szerk. Ladányi Miksa. Bp.: Magyar Városok Monográfiája Kiadóhiv., 1936. p. 536.

 Kovács Alajos: Eger város népességének fejlődése és összetétele. In.: Magyar Statisztikai Szemle. 1933. 11. 5. p. 284.

A ZSIDÓSÁG GAZDASÁGI SZEREPE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT

              Az I. világháború, a forradalmak a megye életében komoly gondot okoztak. A Felvidék, Galícia, Lengyelország, a Mátravidék, illetve az Alföld és Budapest felé közvetítő szerepet játszó, elsősorban mezőgazdasági jellegű megye értékesítési lehetőségei nagyban beszűkültek. A megye gazdasága még inkább agrárjellegűvé vált, évről-évre kitéve az időjárás viszontagságainak, szárazság, árvíz, állati kártevők, majd a gazdasági válság befolyásolták negatívan a megye lakóinak életét, természetesen a helyi zsidóságét is. A MNL Hevesvármegyei Levéltárban meglévő 1925-35 közötti Alispáni jelentések szinte minden évben ezekről a nehézségekről szólnak. 1925-ben a gyenge gabonatermésről számolt be, 1929-ben „dacára a kedvező terméskilátásoknak a gazdasági helyzet rendkívül nyomott, a gazdák nagy anyagi gondokkal küszködnek.” A következő évben már a rendkívül súlyos gazdasági helyzetről szólt a beszámoló: „Az általános gazdasági helyzet igen nyomasztó. A gyönge termés, a búza árának katasztrofális esése, a bor értéktelensége az amúgy is nehéz helyzetben lévő gazdák sorsát csaknem elviselhetetlenné teszik.” „…legszegényebb néposztály között a nyomor más esztendőknél nagyobb mértékben jelentkezett.” [xxvii]

Horthy Miklós kormányzó által indított ínségenyhítő mozgalmához hivatalból csatlakozva Hedry Lőrinc (Kassa, 1887-Budapest, 1982) főispán 1930 november 14-én elrendelte, hogy a megye minden településén az előttük álló tél fenyegető nyomorán enyhítsenek, különösen a kereset nélkül maradt testi és szellemi munkásokat és azok családtagjait megsegítsük és elsőrendű életszükségleteiket biztosításával. Ezért a megyei városokban városi segítőbizottságok kellett felállítani minimum 12 fővel 48 órán belül. Minden településen Községi Segítő Bizottságokat kell létesíteni 8—10 taggal. Ezek elnökét és tagjait a főszolgabíró nevezi ki. A gyűjtés úgy készpénzre, mint természetbeni adományokra (tüzelőanyag, élelmiszer: búza, liszt, burgonya, hüvelyesek stb vonatkozik.) Tárolásáról és kezeléséről a segítő bizottság elnöke gondoskodik. A megsegítendők elsősorban a kereset nélkül maradt szegénysorsú testi és szellemi munkások, különös tekintettel a nagyobb családdal bírókra, amennyiben a közmunkák foganatosításánál huzamosabb foglalkoztatásban nem részesültek volna. A megyei Törvényhatósági Segítő Bizottságot alapított, ínségmunkával, segélyekkel támogatva a rászorulókat. Az alispán első helyen emeli ki dr. Szmrecsányi Lajos (Daróc, 1851 – Eger, 1943) egri érsek, és a báró Hatvany család nagyarányú anyagi segítségét.

  keretben

Eger hitelviszonyai a világgazdaság (1929-1933) idején

A hitelügyek és pénzügyek ellátására több pénzintézet 1929-1941 közötti időszakban:  

A Magyar Nemzeti Bank egri fiókintézeténél a bíráló bizottság tagja 1929-1940 közöttnagyecséri Kánitz Dezső és Polatsik Jenő. 1930-ban egyikük sincsen, de 1931-1940 között végig ott vannak ugyanabban a pozícióban mindketten.

A Hevesmegyei takarékpénztár Eger. (1846—1957.) igazgatóságának tagja volt 1929-ben Polatsik Jenő, de 1930-tól már nem.

Az Egri takarékpénztár rt. (1870 – 1939) igazgatóságának tagja dr. Brünauer Bálint. 1930-1932–ben is, de 1933-ban már nem. 1936 aug. 4-én beolvadt a Hevesmegyei takarékpénztárba.

A Hevesmegyei Népbank Rt. (1906 – 1942) vezérigazgatója Fleischmann Vilmos volt. Az igazgatóságban ott volt Fischer Lajos, Fleischmann Soma, Hering János, Kornhauser Miksa, Reiner Adolf, Rosner Rudolf, a felügyelőbizottságban Rosenfeld György. és Schwartz Soma.  A cégvezető-ügyész: dr. Schwartz Dezső, a cégvezető főkönyvelő: Sándor Lajos. 1930-1940 között valamennyiben a funkciójukban maradtak. 1941-től egyikük neve sem szerepel.

A Magyar Általános Hitelbank egri fiókjának fiókigazgatója Lőw Béla, helyettese Schwarcz Arnold. 1930-1939 között mindketten a pozíciójukban voltak,

Lőw Béla (Tiszafüred, 1880-Auschwitz, 1944)

              A pénzintézetek életében is gondot okozott a gazdasági világválság. A rövid konszolidáció után a harmincas években a bankokat is a csőd szélére sodorta, illetve nem egyet önállóságát megszüntetve valamelyik országos bank bekebelezte. A hitelintézetek munkájában továbbra is nagy szerepet töltöttek be a zsidók. Az egri székhelyű Heves megyei agrár-takarékpénztár 1927-től már a Magyar Általános Hitelbank érdekeltségeként működött. 1910-ben a főkönyvelő Lőw Béla volt, aki 1931-ben már a bank igazgatói tisztét töltötte be, egészen 1939-es nyugalomba vonulásáig. De tagja volt a megyei és a városi képviselőtestületnek, igazgatósági tagja a Város Fürdő Rt-nek is.[xxviii]

Az Egri Városfejlesztő Rt. (1919; 1926) megalakulására majd nyolcvan évvel később így emlékezett a város polgármestere, dr. Ringelhann György: „1918. július 28-án hozták nyilvánosságra Eger egyik akkori legtekintélyesebb gazdasági-pénzügyi személyisége, Kánitz Dezső elnök-vezérigazgató erre vonatkozó ötletét, amely alapján a városban fürdőt, uszodát, mosodát, szállodát létesítettek. Az alapítók között a pénzintézetek, a nagyobb vállalkozások, a megye fő- és alispánja, az országgyűlési képviselő, a káptalan, a városi főorvos, a főmérnök és az egri érsek voltak. A részvénytársaság és jogutódai az egri meleg vizek helyén levő fürdőkből alakították ki a jelenlegi strandot, a török fürdőt, a versenyuszodát, amely akkor Közép-Európában a legkorszerűbb volt. Ezek mellett a Park Szálló elődjét, a közkedvelt Korona Szállót, s több közfürdőt. Elérték bizonyos források gyógyvízzé nyilvánítását, s a gyógyfürdői rangot. Dr. Ringelhann György emlékeztetett: ez a páratlan társadalmi együttműködés – amely egy cél érdekében történt századunk második-harmadik évtizedében – példát mutat a mai közös célok megvalósításához. Sokan tanulhatnak belőle, a fejlődést szolgálva, amely csak összefogással érhető el.” [xxix]

Eger két világháború közötti gazdasági fejlődéséhez ez adta meg az alapját az idegenforgalomnak a város életében máig ható nagy szerepéhez.

Felhasznált irodalom:

700 éves történelmi hazugságok: A zsidó szerepe a XIII. századbeli válságaiban. Magyarország IV. Béla és a zsidók. In.: Egyenlőség. 1924. 12. p. 7, 9.

Alispáni jelentés. 1930. I.  2 l., 1930-31. 2 l.

Egyenlőség. 1924. 41 sz. p. 17.

ÁLLATTENYÉSZTÉS, MEZŐGAZDASÁG

Eger földrajzi fekvéséből adódóan a szőlőtermesztés volt a hagyományos és jellegzetes mezőgazdasági tevékenység. A legtöbb módosabb zsidó is bírt valamennyi szőlőbirtokkal, ezt a visszaemlékezések is alátámasztják. Nemegyszer a megyében vagy a szomszédos megyékben vásároltak birtokot, így a Kánitz család birtoka Nagyecséren volt, amiről 1910-ben a nemesi előnevüket kapták.

Székely Endre a borpincéje előtt

Néhány egri zsidó gazdálkodó életrajzát közölte a Hevesmegyei adattár 1936-ban:

Csillag Zsigmond földbirtokos Puszta-Pélyen [ma Pély] született 1884-ben. Édesapja Dr. Csillag Mór, édesanyja Kellner Róza volt. Középiskoláit Egerben, a gazdasági iskolát Debrecenben végezte. A családi földbirtokon gazdálkodott: Erdőtelken 212 kh, Abonyban 200 kh műveltek.  A világháborúban főhadnagyként az orosz fronton harcolt. Signum Laudis kitüntetést kapott. 1936-ban 283 hold földbirtoka és 40 kh szőlője volt. Megye bizottsági tag, városi képviselő volt.

Klein Miklós,az egri Sertés- és Marhahizlalda ispánja. Sajószentpéteren szülelett 1899-ben. Középiskoláit Rimaszombaton vérezte. Pályáját báró Nyáry Sándor Jánosi (Rimavské Janovce) ura­dalmában kezdte, mint tisztviselő, majd onnan a báró Radvánszky-féle pomázi gazda­ságba került hasonló minőségben. Al­kalmazottja volt még Reiner Arnold gazdaságának is. 1910-ben bevo­nult a 34. közös gyalogezredhez, onnan kétévi szolgálat után szabadságolták. 1912 végén újra be kellett vonulnia. Néhány hónapi szolgálat után visszatért polgári foglalkozásához, azonban a há­ború kitörésekor isméi bevonult, az orosz harctérre került, olt megsebesült és a háború után altiszti rangban szerelt le. Tulajdonosa a II. oszt. Ezüst és Bronz Vitézségi Éremnek, a Károly-csapatkeresztnek, a Koronás Vas Érdemkeresztnek. Az összeomlás után Galvácson volt két hónapig a nemzetőrség parancsnoka. 1919. január l-én a mezőnagymihályi gazdasághoz lépett be. 1926. január 1.-én állását felcserélte Ungár Salamon erdőteleki gazdaságával. 1928-ban fog­lalta el ispáni állását. 1938-ban a városi tanács tagja volt. Klein Miklós és családja a holokauszt áldozata lett.

A helyi ipar nagyobbrészt Egerben is a szőlőtermelésre épült. Preszler Sándor egri szőlőbirtokos 1899-ben született Egerben, középiskoláit itt végezte. Ezután Németországban végzett szőlészeti, kertészeti és borászati főiskolát.  Németországban. 1918 óta a családi birtokon gazdálkodott, amiből 145 hold szőlő. Körülbelül 7-8000 gyümölcsfája is van. A világháborúban a 27. tábori tüzérezredben vett részt. Boraiért 1931-ben kitüntetést nyert.Preszler Ferenc szeszgyárát Egerben cégét 1884. szeptember 9-én jegyezték be, ez 1932-ig a családtagok vállalkozása volt. Preszler Márton 1890-ben már szesz- és pálinkakerekedő volt. 1908. január 15-én jegyezték be likőrgyárát, emellett 1910-től az Első Egri Vendéglősök Artézi Szikvízgyárának is alapítótagja volt. 1923-tól ecetkereskedéssel, rum és likőrgyártással is foglalkozott. Preszler Zsigmond 1873-ban Egerben született, ott is végezte el az iskolát. Utána atyja üzemének vezetésében vett részt. 1901 óta volt az üzem társtulajdonosa Preszler Ferenccel és Preszler Józseffel együtt. 1919-ben alapítótagja volt az Eger és vidéke mezőgazdasági és kereskedelmi árú részvénytársaságnak. A cég számos kiállításon vett részt, 1902-ben már aranyérmet nyert.[xxx] (A Preszler család kilenc tagja vesztette életét Auschwitzban 1944. június 12-én.) 

            1923-ban az egri Szőlőművelési Rt. ügyvezetője Lőw Béla volt, a felügyelő bizottság tagja dr. Ernszt Ede és dr. Kánitz Gyula ügyvédek.[xxxi]

Dancz Gyula bornagykereskedő és borbizományos családja 1913-ban telepedett le Egerben, ősei is borkereskedők voltak. 1893-ban született, Ausztriában, Lengyelországban, Svájcban, Franciaországban szerzett szakismereteket, 1920-ban nyitotta meg egri nagykereskedését. Lesó József 1936-ban nyitotta meg Borforgalmi Pincészetét, aminek cégvezetője volt. A cég az egri uradalmi fajborok forgalomba hozatalával foglalkozott. Szállított a határokon túlra is, 1933-ban kiállítási arany oklevelet nyert. [xxxii]

Dancz Gyula és gyermekei; lánya, Éva és Pál

Dancz Gyula bornagykereskedő (ezt nem kell idetenni, mármint az aláírást)

Dancz Pál (Eger, 1922 – Eger, 2022) az Eger-Mátra Vidéki Borgazdasági Kombinát és az Egervin vezérigazgatója mesélte édesapjáról: „A megye első embere így szólt hozzá: „Kedves jó Gyula, tudja milyen nagy kár, hogy maga zsidó?” – Ezt mondta Hedry Lőrinc, aki nem akárki volt, hanem a megye főispánja. Édesapámnak meghatározó szerepe volt a szőlő és bortermelésben, így aztán nagyon sok emberrel került kapcsolatba, – mert minden valamire való embernek volt szőlőbirtoka -, és ő nagyon jól végezte a dolgát, kitűnő szakember volt. Így aztán nyilvánvalóan olyan kapcsolatokat teremtett, amiket igen jól lehetett hasznosítani.

Azt tartom jónak, amikor nem mi meséljük el, hanem olyan valakik, akik nem voltak résztvevői a mi életünknek, én ezt próbáltam összegyűjteni, nagy bánatom, hogy nem volt nálam magnetofon, de a következőket írtam le, amiket apámról mondtak nekem:

 – Magas, szép férfi volt, megejtő eleganciával öltözködött. Tudja Palikám, hogy a maga édesapja magával ragadó egyéniség volt!

Másik vélemény, ezt az egyik kanonok mondta, Török kanonok:

– A klasszikus polgárság hagyományait képviselte minden megnyilvánulásában, humanista, meleg szívű embernek ismertem meg.

A harmadik, amit egy nőismerősömtől hallottam:

 – Én diáklány voltam, amikor a maga édesapját megismertem, a mamám már érett asszony volt, de beleszeretett az édesapjába. Utánozhatatlan megjelenését, stílusát csodáltuk, ellenállhatatlan volt, ha belépett valahová, megtelt vele a szoba.”

            Dancz Gyula és felesége, valamint Éva lányuk is a holokauszt áldozatai lettek.

Róth Gyula pincészete

Az Eger és Vidéke Borpincészetet 1933-ban jegyezte az Egri Királyi Törvényszék. A cégbirtokos Braun Jakab (Verpelét, 1860 – Eger, 1940. május 21.) volt. Kömlőn és Mezőkövesden volt kereskedő. A cég a „magyar fajborok és must vásárlásával, nagybani eladásával” foglalkozott. A céget 1936-ban Friedmann Aladár vezette.[xxxiii] A gazdasági válság idején az egri borvidék elvesztette felvidéki, lengyelországi vásárlóit”, sok cég csődbement.[xxxiv]

A borkereskedelem után jelentőségében következő volt az élelmiszer-, és textilkereskedelem.

Miskolczy László: „Régmúlt idők emlékei. Eger város polgáriasodásában jelentős szerepet játszott azoknak a zsidó embereknek a tevékenysége, akik az elmúlt közel száz év alatt számos területen nemcsak ötleteikkel, hanem alkotásaikkal is hozzájárultak a mai városkép kialakításához. A századfordulótól egészen 1944-ig különösen aktív volt az egri zsidó polgárok részvétele a pénzügyi, kereskedelmi, jogi és a betegellátás területein. 1945-től számarányuk – az ismert okok miatt – nagymértékben csökkent, ennek ellenére szakmai aktivitásuk, munkájuk maradandót alkotott.

A megye városaiban, így Egerben is a gazdaság formálásában a lakossággal való kapcsolat javításában nagy szerepet játszottak a zsidó kereskedők. A megyeszékhelyen, egészen a II. világháború kezdetéig a nagyobb tőkeerős zsidó vállalkozók főleg a belvárosban képviselték különböző szakmákban, – élelmiszer, ruházat, iparcikk – a vezető szerepet, a versenytársak között. Nemcsak a városban, hanem annak határán túl is népszerű és ismert kereskedők voltak Székely Endre ruházati kereskedő Divatáruháza [Jókai utca és a Kállay utca sarka], Kardos és Fia szőnyeg lakberendezés [Kardos Sándor úri és női divatárukereskedő divatháza, 1932], Klein Zoltán üveg- és ­porcelán, Hoffman vas és edény [Hoffmann Ernő háztartási szaküzlete Kállay Z. u. 9.], Fischer Simon ecetüzem [Nincs adat].

Engländer Adolf boltja

Engländer Adolf írószer­könyvesbolt, [könyv és zeneműkereskedés], Illés rádió és műszaki [látszerész (optikus) és díszműárukereskedés], Reinfeld Aladár órás [és ékszerész], Pollák és Katz Textiláruház [Pollák Fülöp és Társai rőfös, textil és kézműáruház]. Az áruház tulajdonosai Pollák Fülöp, Pollák Sámuel [és Katz Salamon.], Dancz Gyula bornagykereskedő [Dancz Gyula Pincészete, Csiky Sándor u. 6.], Izsák férfiruha [Weisz Izsákné Gattin des Izsák Weiss posztó-, szövet- és kész férfiruha-kereskedése], Fischer Élelmiszer [Nincs adat.] Gerő pékség [Zalár u. 9.], Blumberger pék [Blumberger Bernát sütőiparos és kereskedő Rákóczi u. 21.] és Halpiac utcai fióküzlet]. Gross festékbolt [Braun utóda Grosz festék].

Pollák Fülöp

Tanítómesterem Grünbaum Karcsi bácsi. A II. világháború előtt a hatvan hóstyán a Király utcán működött Karcsi bácsi vegyesboltja. Hasonlóan a város többi hóstyájához, jó néhány zsidó kereskedő szolgálta ki az elsősorban paraszti foglalkozású kispénzű embereket napi élelmiszerrel. A bolt tulajdonosa kissé hajlott hátú, hatvanas éveit taposó, meleg szívű öregember volt. Vele való találkozásom, életem egyik meghatározó eleme. Mint hóstyai kilenc éves gyereket édesanyám rendszeresen elküldött bevásárolni Karcsi bácsi boltjába. Ő felismerte bennem, hogy ilyen fiatalon is van már vonzódásom a kereskedő szakma iránt. Nagybátyámról, akire hasonlítottam is egy kicsit és szintén kereskedő volt Bercikének nevezett. Igyekezett megtanítani arra, hogy elsajátítsam a kereskedelem csínját-bínját. Szinte naponta megjelentem a bolt pultjában és a legtöbbet keresett áruk liszt, só, cukor, élesztő kiszolgálásában segíthettem.

A szakma sok fortélyára megtanított, így például zacskókészítésre, komissió összeállítására, amit több esetben a vevő lakására is elvittem. Egyik alkalommal egyedül maradtam a boltban és mivel nagyon szerettem a porcukrot, eszegettem belőle. Az öreg visszaérkezve megkérdezte tőlem: Bercike nem szoktál fogat mosni? Azt feleltem, hogy otthon ez nálunk nem szokás. Ő erre azt mondta. De fiam, fehér a szád! Erre én zavarba jöttem és az öreg az mondta: tanuld meg, hogy ebben a szakmában hatványozottan érvényesül az a mondás: „A hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát.” Ez a mondás pályafutásom során a kereskedelemben végig elkísért és megfogadtam megszívlelendő tanácsait. Tanítómesteremet, akit én nagyon tiszteltem 1944 júniusában elvitték. Emberségének emléke életem delén is megmaradt.

            Konti (Kohn) József a festékes: üzletének csalogató reklámja: „A tiszta szoba titka, ha festékét Kontitól vásárolja!” A festékkereskedő megjelenésével, üzleti hitvallásával érdekes figurája volt az egri kereskedők társadalmának. Telephelye -működésének utolsó időszakában- a Zalár utcában volt, szemben a nagyhírű Húsos Piaccal (az egri Centrum Áruház mögötti területen). Az előbbiről tudni kell, hogy különösen heti piaci napokon, hétfőn és pénteken, a piacon nagyon sok egri és környékbeli lakos fordult meg, mint eladók és vásárlók. A piacon megjelent sok látogató szinte belebotlott a Konti-féle festékboltba. Az üzlet közkedvelt és népszerű volt, nem csak a városban lakók, hanem a megyeszékhelyre látogató falusi emberek körében. Ezt erősítette a vezető üzleti filozófiája, amelyet eredményesen alkalmazott a versenytársakkal szemben. A bolt bejárata előtt papírzsákokban helyezte ki a különböző színű porfestéket. Ügyesen választotta meg azt az időszakot, -tavasz, búcsúk- a városban és a környező községekben amikor akciókkal, nyomott árakkal csalogatta a tisztelt vásárlókat. Vevőköre sokszínű volt, szobafestők nagyobb tételű vásárlása mellett gyakran felkeresték a „kisfogyasztók” is. Jó érzékkel rendelkezett abban, hogy a festékhez nélkülözhetetlen kiegészítő eszközök széles választéka is megjelenjen a bolt készletében, de legalább ennyire jó „fogásnak” bizonyult, főleg kistételű vásárlók felvilágosítása a festékek felhasználásáról, a színek keveréséről, tehát megvalósult a szakmai tanácsadás. Jellegzetes figurának számított, szakmai körökben és ösztönösen megtalálta azokat az üzleti fogásokat, amely életképessé tette üzletét.

            Az egri Éléstár fűszerüzlet [Zalár József utca 5.]: A vásárlók körében szinte fogalomnak számított a Kaszinó utca sarkán a Szakszervezeti Székház alatt üzemelő csemege profilú üzletház Krieger Zoltán (1928-1945) és felesége Schwarcz Jolán (1898-1944) vezetésével. Az Éléstár nagy népszerűségnek örvendett főleg a középosztály körében nagyméretű, betekintő kirakataival, megállításra késztette az utcán áthaladó és az élelmiszer piac felé tartó lakosságot. Az üzletben a munkaszervezés az árubeszerzés és értékesítés területén tudatos szakmai ismeret jelent meg. Ezek közül megemlítendő a dolgozók kiválasztása, kulturált megjelenése és „mindent a vevőért” jelszó gyakorlati alkalmazása. Itt valósult meg számos újítás, újszerű elképzelés gyakorlati végrehajtása, ezek közül néhány: bőséges áruválaszték az akkor gyarmatárunak nevezett cikkekből (déli gyümölcsök, szentjánoskenyér, mazsola, sokféle tea, nyers- és pörkölt babkávé, különleges A helyben pörkölt kávé illata nem csak az üzletet töltötte be, hanem az utcán járók körére is csalogató volt. Egész Heves Vármegyében a szolgáltatások sokszínűségében vezető helyet foglalt el. Mák- dió- borsdaráló, hogy csak néhányat említsek. Így sikerült tudatos és merész üzleti fogással megszervezni a „könyves vevők” körét, ami azt jelentette, hogy a napi vásárlásért nem kellett fizetni, hanem a tényleges elszámolás a hónap végén történt meg. Vevőcsalogató volt, üzletileg jól megválasztott időpontban különböző kóstolók, akciók.

Kossuth Lajos tér

            A város élelmiszer piacának külön színfoltja volt a Centrum Áruház helyén üzemelő Húsos-piac (Schulcz-ház), ahol zsidó és a keresztény kereskedők kínálatukat kis pénzű vásárlók igényeinek megfelelően alakították ki. Külön slágert jelentett a hétfői és pénteki heti piaci napokon a halfélék, a kecskebéka megjelenése és kínálata. A város lakosságának szegényebb része a Hatvani a Maklári a Rác hóstyán lakott Ezeken a városrészeken számos zsidó által üzemelt vegyesbolt működött. Ennek főbb jellemzője az volt, hogy az üzlet tulajdonosa közvetlen emberi kapcsolatot alakított ki vásárlókkal. Ezekben az üzletekben szinte minden megtalálható volt az alapvető élelmiszereken kívül a légyfogótól a patkószegig, a kocsikenőcstől a petróleumig, a lámpabéltől a faszegig bezárólag.

        Eger külvárosának rendszeres vendégei voltak az ún. vándorkereskedők, akik házról-házra jártak. Nem csak kínálták áruikat, hanem vevőként is megjelentek. Ezzel kapcsolatosan jelent meg az 1930-as években egy aranyos versike, ami így hangzik:

„Rongyot adjatok, bundadarabot én meg adok érte gatyamadzagot, adok érte fűzőpántlikát, kis baba dunnájába libatojúját.”

         Az Egerben virágzó kereskedelem, amelynek a zsidó polgárok alkotói voltak, a háború után annak feltámasztása alapjában sikertelen volt, még akkor is, ha néhány túlélő próbált lelkesen új gyökereket ereszteni.”

            Az egri kereskedők egyesületének az Egri Kereskedelmi Testületi Kört 1918. november 30-án alakították meg, az alkalmazott 1919 március 26-án kötötték meg az alkalmazottakkal a kollektív szerződést, amiben szabályozták a fizetéseket, emellett kereskedelmi áganként rendszeresen egyeztették érdekérvényesítési lehetőségeiket.    1936-ban 180 tagja és külön könyvtára volt. 1936-ban elnöke a keresztény Grőber Ferenc (1870 – 1945) vaskereskedő, a társelnök Polatsik Jenő (1871 –1944). A vezetőségből a jogtanácsos dr. Balázs (Blumberger) Jenő (1882 – 1944), a főtitkár Grosz Béla, a titkár: Fischer Béla, a háznagy, Izsák Ferenc, a pénztáros Kertész Dávid (1902 – 1945), az ellenőrök Götl János, dr. Neumann Endre (1905 – 1944) orvos, kereskedő, a jegyző Heller Gyula, a könyvtáros Kunovits Jenő voltak. A vezetőségi tagok közül Polatsik Jenő (1871 – 1944) kereskedő, Preszler Ármin, Schwartz Andor (1904 – 1944) órásmester[xxxv] voltak zsidók.

 Polátsik Jenő

Polatsik Jenő[xxxvi] (Eger, 1871 – Auschwitz, 1944. július 12.) Egerben járt iskolába, majd 50 éven át dolgozott a kereskedelemben. Alapításakor, 1912-ben átvette apja, Polatsik Hermann (1830 – 1911) magánzó nagykereskedését, ebből megalapította az Egri Kereskedelmi Rt-t, aminek 1913-1941 között elnök-vezérigazgatója volt. Eredeti profilja szerint fűszer, gyarmatáru, gazdasági és háztartási cikkek, kötött- és szövöttáru nagykereskedés volt. A Hevesmegyei Takarékpénztár és az Egri Kereskedelmi Rt. 1918-as alapítása volt az Építőipar Rt., ami kátrány- és tetőfedőlemezeket gyártott. Emellett a vármegyei törvényhatósági bizottság tagja, városi virilis képviselő, a Nemzeti Bank váltóbírálója, a Hevesmegyei Takarékpénztár igazgatósági tagja. Az I. világháború alatt a város közélelmezését vezette. Neje: Czeisler Aranka (Eger, 1880 – Auschwitz, 1944) Gyermekeikkel, Júliával, Ilonával és Rózsival együtt egy napon haltak meg.

Egyik legtekintélyesebb egri cég nyolcvanéves jubileumához

„Angliában a kereskedelem klasszikus hazájá­ban olyan messze évszázadokba nyúlik vissza egy-­egy tisztes kereskedelmiház, vagy iparos cég fenn­állása, mint nálunk Magyarországon az arisztokrata nevek családfája. Londonban nem ritka a 2-300 éves kereskedőház. Ott nemzedékről nemzedékre, mint a mi hitbizományi birtokaink, osztatlanul marad a csa­lád alkalmas tagjának kezén az ősi cég. Ezzel szem­ben Magyarországon ma már ritkák a régi illusztris cégek. Nálunk nem az a divat, hogy apáról fiúra marad a bolt, az üzlet, a műhely. A fiúk igényei megnőnek, lebecsülik az apa foglalkozását és a sze­rintük „előnyösebb” vagy „elegánsabb”, „úribb” lateiner életpályákon igyekeznek elhelyezkedni. Csak nézzünk végig Egeren. Hol vannak a régi lakosság elejét képező patrícius egri kereskedő és iparos családok? Azok a patinás nevű cégek, amelyeknek híre-neve valamikor messze földön szebben csengett aranynál és ezüstnél? Még ma is találunk néhányat mutatóban a régi tisztelt nevekből, de ezek is egyre kevesebben lesznek. A Grőber, a Ruzsin, a Steinhauzer és Czek­kel neveket még őrzik tisztes cégtáblák. Ősi a Stei­ner borkereskedő cég, a Fischer likőrgyár, de többi virágzó nevekre már nehezen találunk. Ezért, üdvözöljük különös tisztelettel azt. a kereskedőházat,­ amely most tölti be alapításának nyolcvanadik év­fordulóját városunkban. Polatsik Jenő vezérigazgató köztiszteletben álló cégét, az Egri Kereskedelmi Részvénytársaságot.   

Polatsik Hermann 1852-ben alapította meg Egerben üzletét, amely áruval látta el a helybeli és vidéki kereskedőket. 1854-ben vásárolta meg a cég mai házhelyét, és emeletes épületet építtetett oda. Az üzlet mindjobban fejlődött, tisztes nevet szerzett, átélte a 67-es, 71-es, 73-as évek gazdasági válságait és már tekintélyes nagykereskedés volt. A 78-i árvíz az üzlet teljes raktárát elpusztította. 1901-ben újabb nagy csapás érte: az Egri Kereskedelmi Bank katasztrofális bukása a cég megtakarított tőkéjének tekintélyes részét magával rántotta, mint bankbetétet.

            A kedvét vesztett alapító helyét az üzlet élén nemsokára fia vette át, Polatsik Jenő, aki azóta is vezeti a virágzó kereskedelmi házat. Megvette, és magába olvasztotta az ugyancsak tisztes múltú Kánitz Lipót és Fiai céget. Majd felépítette a modern igényeknek megfelelő, kétemeletes új áruházat. Ekkor szélesebb érdekkörök bekapcsolása céljából részvénytársasággá alakult a cég és azóta (1912) Egri Kereskedelmi Részvénytársaság néven emeli Eger kereskedelmének színvonalát. A háború súlyos gazdasági életében is megállta a helyét. Önzetlenül segített a közellátásban Egernek, sőt e célra a szükség nehéz óráiban még forgótőkét is bocsátott a város rendelkezésére, kamatmentesen. Nagy összegű hadikölcsönt is jegyzett, ennek ellenére infláción, defláción és az újabb évek sok gazdasági krízisén át töretlen erővel jutott el most a nyolcvanéves jubileumhoz.   Talán azért, hogy példát adjon nekünk, hogy reményt keltsen az elesettekben ezzel a nyolc évtizeddel, amely azt tanítja, hogy minden válságot túl lehet élni és az ilyen válságok után mindig a felvirágzás boldogabb időszaka következik. – ha a cég szolid és olyan értékes és tapasztalt vezér vezeti, mint Polatsik Jenő.

            Sok ilyen vállalatot. sok ilyen sikert. sok ilyen igazgatót kívánunk e jubileumi ünnepen Egernek és Heves vármegyének!”[xxxvii]

            Reiner Adolf (Füzesabony, 1872 – Auschwitz, 1944. jún. 12.) iskoláit szülőhelyén Egerben végezte. Fakereskedőként előbb 1893-ban Ludason, majd 1905-ben Egerben lett önálló. 1911-ben jegyezték be épület- és tüzifa-, kovács- és kőszénkereskedőként. Telephelyei Bélapátfalván, Füzesabonyban, Karácsondon, Kálban és Ludason voltak. A vármegye legnagyobb szakmabeli üzeme volt. A nevéről elnevezett ládagyára motorizált volt, a foglalkoztatottak száma 72 fő volt. Alelnöke volt a Heves megyei Népbank Rt-nek 1925-1932 között, ugyanabban az időben a Verpeléti Népbank Rt. igazgatósági tagja is volt. Emellett városi képviselő, vármegyei törvényhatósági tag, építőipari bizottsági tag. A Patronage Egyesület alelnöke volt alapításától. 1926- 1936 között az ortodox hitközség elnökeként az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció (OMZSA) elnöki tanácsának is tagja volt. Felesége Frank Ilona volt. Legidősebb fiuk György (1904 – 1944), maga is fakereskedő volt. Felesége Klein Borbála (1905 – 1944). Az ő gyermekük volt Judit Ágnes (1935-1944) és István Károly (1937-1944).[xxxviii] Ők is 1944. június 12-én Auschwitzban haltak meg valamennyien.

Klein Zoltán   Klein Zoltán, második felesége, Groszmann Erzsébet, gyermekei: Éva, Ebergényi Tiborné; Lula és Sándor, akik külföldön éltek. Sándor fiuk 1938-ban kivándorolt az Egyesült Államokba, a háború után kivitette gyermekkori szerelmét, Lőw Annát, Lőw Béla bankigazgató feleségét. Négy gyermeket neveltek fel, 2005 után hunytak el Amerikában.

            Klein Zoltán  1882-ben született Egerbaktán. Szülei: Klein Simon és Polacsek Hermin. Részt vett az első világháborúban. A Líceum mögött állt az üveg- és porcellán áruháza. Feleségével együtt Auschwitzban ölték meg.

Klein Zoltán üzlete

Számos egri zsidó kereskedő életrajzát közölte 1936-ban a Hevesvármegyei ismertető és adattár.  Ezek a függelékben találhatók az orvosok, ügyvédek, iparosok, vendéglátósok életrajzaival együtt.

Felhasznált irodalom:

A kereskedelmi alkalmazottak kollektív szerződése. In.: Egri Újság, 1919. 26. 78. ápr. 3. p. 2.

Felhívás az egri kereskedőkhöz. In.: Egri Újság, 1918. 25. 299. dec. 18. p. 3.

Heves Megyei Compass: Heves vármegye tiszti cím és névtára, valamint a vármegyei vállalatok, iparosok és kereskedők névjegyzéke. Eger: Egri ny., 1923. p. 637.

Hevesvármegye. 1932. 2 sz. p. 2.

Hevesvármegyei ismertető és adattár / fel. szerk. Ladányi Miksa. Bp.: Magyar Városok Monográfiája Kiadóhiv., 1936. p., 453, 457,465, 466, 467, 596, 598, 602-603.

IPAROSOK

Eger kisipara teljesen helyi jellegű, a város és környéke helyi szükségleteinek kielégítésére dolgozott. Ha szakma szerint csoportosítjuk a kisiparosokat és iparvállalatokat, akkor a következő képet kapjuk: 64 szappanfőző, 50 vendéglős, 46 kőműves, 45 asztalos, 41 csizmadia, 31 borbély és fodrász, 24 hentes, 23 fuvaros, 21 varrónő, 20 pék, 19 szobafestő, 18-18 ács és lakatos, 16-16 bádogos és férfi- és nőikalapos, 14-14 autófuvarozó, kádár és kovács, 12 bognár, 10-10 mészáros és vízvezetékszerelő, 9-9 kárpitos és órás, 8-8 cserép- és palafedő, ill. kertész, 7 kerékgyártó, 6 kéményseprő, 5-5 elő- és kézimunkanyomda, kőfaragó, mézeskalácsos, női fodrász, szikvízgyár, és villanyszerelő. 4-4 autószerelő, bőröndös, ecetgyár, fényképész, kályhás, kosárfonó, könyvkötő, molnár, műszerész, ruhafestő és vegytisztító, szeszfőző. 3-3 ernyőkészítő, esztergályos, géplakatos, kávémérő, könyvnyomda, köszörűs, paplankészítő, puskaműves. 2-2 ablaktisztító, asztalosárugyár, béltisztító, kefekötő, kékfestő, kocsifényező, kötélgyártó, lómészáros, orgonaépítő, papucskészítő, szappanfőző, szitakészítő, szűcs, vasöntöde. 1-1 aranyozó és címfestő, dohánygyár, faszobrász, férfi- és nőiszabó, fűrésztelep és hordógyár, hegedű készítő, jég- gyár, kötszerész, kövező, kútfúró, látszerész, reszelővágó, rézműves, rostakészítő, sertéshizlaló, takács, takaréktűzhelygyár, téglagyár, útépítő.

1920-ban a megyében 1121 zsidó vallású kereső dolgozott, közülük 576 volt önálló, 425 fő segédszemélyzet és 120 fő tisztviselő volt.

A Szombat Almanach egri fotói

            1927/28-as évben jelent meg a Szombat Almanach önálló köteteként Friedmann Alfréd Budapesti Somré Szabosz titkár összeállításában a „Magyarország szombattartó kereskedőinek, iparosainak és gyárosainak címjegyzéke”. Ebben településenként közölték az ortodox hitközségek vezetőségét és azoknak a vallásos kereskedőknek és iparosoknak a névsorát, akik betartották a szombati munkavégzés tilalmát. Néhány egri iparos neve is fentmaradt: Frisch István, Grossberg Emánuel, Grünfeld Jakab, Schwarcz Soma bádogosok, Rosenberg Lipót bőrgyáros, Grünspan Bernát, Schwarcz József, Schwarcz Sámuel, Stern Sámuel cipészek, Stark Sámuel fuvaros, Baumöhl Salamon kézimunkakészítő, Fischer Géza, Friedmann Hermann, Rosenfeld József, Schwarcz Henrik, Schwarcz Márton kocsmárosok, Braun József kútcsinálómester, Fried Vilmos műszerész, Fischer László, Klein Hermann, Weiser Dezső órások és ékszerészek, Bieber Mór, Goldner Mór, Blumberger József pékek, Berkovits J., Grossmann Vilmos, Izsák Jenő, Stern Hermann szabók, Schwarcz István szállító, Kohn Adolf szobafestő, Friedmann Farkas szikvízgyáros, Pollák Ignác üveges, özvegy Klein Samuné és Rosenberg A. Joachim vendéglős.

Az Első Magyar Lakatos- és Lemezárugyár hirdetése

Nagyipara lassan fejlődött, részben talán a közlekedési viszonyok mostohasága miatt is. A XIX. század utolsó évtizedében alakult meg az Egri Nyomda Részvénytársasággal (1893 – 1949) egyidőben az Első Magyar Lakatos- és Lemezárugyár Rt. (1893 – 1950). Ez 120 szakmunkást, 80 napszámost foglalkoztatott 30 LE gőz- és segédgépekkel. Kivitelre termeltek épületvasalási munkáka a keleti államokba és évente 120 vagon lakatoscikket hazai felhasználásra.  Ugyancsak 1893-ban alapították meg a Magyar Villamossági Részvénytársaság Egri fióktelepét.

Ebben az időben a legnagyobb üzem a Magyar Királyi Dohánygyár volt. 1894. május 24-én a Magyar Királyi Dohányjövedéki Központi Igazgatóság által a mai Klapka utcában lévő Korona Vendéglő helyiségeiben létesített gyárban megindult a termelés. A három munkással induló üzem a következő évben már 193 alkalmazottat foglalkoztatott, akik túlnyomó többsége nő, néhány munkafolyamatot viszont férfiak, illetve gyermekek láttak el. Eleinte kizárólag szivarüzemként működött, a gyorsan növekvő kereslet kielégítése a munkáslétszám növelésével egy időben szükségessé tette egy új gyárépület létesítését is. Az Eger városa által térítésmentesen biztosított telken (amely korábban vásártér volt) 1899-re épült fel az új dohánygyár. A termelést azonban ennél korábban, már 1896 folyamán átköltöztették. 1901-ben már 670 munkás végezte a dohánytermék előállítást. A nagy gazdasági világválság (1929-1933) okozta recesszió nyomot hagyott a dohánytermék előállításban is.

A XX. század első évtizedében alapított Magyar Villamossági Rt-t egri telepét 1908 januárjában átvette a város (Eger város villamostele) Ekkor a fogyasztók száma 20063 és 406 felvonóval üzemelt. A cégjegyzők között volt dr. Setét Sándor és Weinberger Zsigmond. A Dobó István Nyomda Rt. (1909 – 1959.) igazgatóságának tagjai között is van néhány ismerős név: Kánitz Dezső, dr. Setét Sándor és Weiszberger Zsigmond. Az Egri Gőzmalom Részvénytársaság (1910 – 1939) indulásakor átvette Klein és Weinberger gőzmalmát. Alakulásakor az igazgatósági tagok valamennyien zsidók.: Kaufmann Alfréd. Klein Miksa, dr. Klein Jenő, Reichard Jenő, Weinberger Arthur, Weinberger Sándor, Weinberger Zsigmond.

Egerben az Építőipar Részvénytársaság (1918 – 1968.) építkezés vállalkozás volt az ezzel járó lakatos, asztalos, mázoló, bádogos stb. munkák elvégzésével együtt. Alapító és igazgatósági tagjai között volt Alföldi Mór, Czeizler Soma, Kaufmann Alfréd Polatsik Jenő, Reiner Adolf, dr. Setét Sándor és Weinberger Zsigmond. Eger. Ugyancsak 1918-ban alakult az Egri Városfejlesztő Rt. a városi közművek, vízvezeték, csatornák, utak stb. építése céljából. Igazgatósági tagjai között ott volt dr. Alföldi Dávid, Kánitz Dezső, dr. Kánitz Gyula, Kauffmann Alfréd, Löw Béla, dr. Neumann Miksa, Preszler Miklós, Polatsik Jenő, dr. Setét Sándor, Strausz Sándor, dr. Schwarcz Dezső, Ungár Ignác és Weinberger Zsigmond. Ugyancsak 1918-ban alapították az Egri Hordó- és Faárugyár Rt-t. Az alapítótagok között megtalálható Kánitz Dezső és Ungár Ignác. 1935-ben vette fel az Egri Erdő és Faipari Rt. nevet. Fűrésztelepeik voltak Felnémeten kívül Mohácson, Diósgyőrben, parkettagyáruk Gyöngyösön. A cég összes alkalmazottja mintegy 800 fő, a felnémeti üzem 1936-ban 80-100 munkást foglalkoztatott, alaptőkéjük 168.000 pengő volt. Vezetője a budapesti Steiner Sándor fakereskedőt. A saját erdőikből kitermelt fát dolgozták fel, kemény fűrészárut, vasúti talpfát, távíró-oszlopot, tűzifát, meszet stb. állítottak elő[xli]

1920-ban a Hungária Cipőgyári és Kereskedelmi Részvénytársaságnak is volt már Egerben telephelye.  Ugyanekkor alakult meg az Egervidéki Fatermelő Részvénytársaság Fischer Lajos egri cégéből erdőkitermelésre, útépítésre, mészégetésre és bányászatra. részvényben. A vezérigazgató Fischer Lajos volt, az igazgatósági tagok között Fischer Aranka, Grósz Mór, Rotter Mórné és dr. Schwarz Artúr szerepeltek. 1921-es alapítású a Monosbélvidéki kőbánya és iparüzem Részvénytársaság. Ügyvezető-igazgatója Reiner Samu volt, az igazgatóságban dr. Brünauer Bálint, Reiner Soma szerepeltek.

1930-ban már 6498 „ipari vállalat” működött, amibe a segéd nélkül dolgozó kisiparosokat is beleértették. A 20 főnél több dolgozót foglalkoztató ipari üzemek száma mindössze 35 volt. Ebből 9 a hatvani járásban, 8 Egerben, 9 Gyöngyösön, 9 a pétervásárai járásban működött[xlii], többnyire valamilyen formában zsidó érdekeltségben.

Az 1930. évi népszámlálási adatok alapján Egerben 1804 iparral foglalkozó ember tartott el 1798 embert. A belvárosi I. negyedben a 179 iparosra 162 eltartott jutott, a belvárosi II. negyedben 272 főre 318 eltartott volt, a III. belvárosi negyedben az iparosok száma 328 fő volt 330 eltartottra, a IV. belvárosi negyedben 295 iparos tartott el 284 embert, az V. negyedben, a Hatvani alsóvárosban 369 iparos tartott el 364 embert, a V. negyedben, a Hatvani felsővárosban 361 iparosra 340 fő jutott. Nagyjából 1-2 embert tartott el 1 iparos.

1931-es alapítású Eger város gépüzemei. Igazgatóságában szerepelt Ungár Ignác, a felügyelőbizottságan Fleischmann Vilmos és Lőw Béla. Halász Lipót MÁV mérnök felnémeti tufakőbánya üzemét 1927-ben jegyezték be.[xliii]

1937-ben az ipar 1625 lakosnak nyújtott kenyeret Egerben, 3752 keresőnek és 3876 eltartottnak. A számarány lényegesen nem változott. Az egyes iparágak között legtöbb egyént a ruházati ipar foglalkoztatott (1151 kereső), azután az élelmezési és élvezeti cikkek előállításával foglalkozó iparok következtek (885kereső). A harmadik helyen állt az építőipar 540 keresővel, a negyedik helyen a vas- és fémipar 283, az ötödiken a faipar 201, a hatodik helyen a gépipar 182 keresőnek nyújtott megélhetést. E felsorolt iparok voltak a legjelentékenyebb és népesebb iparágai a városnak.

Néhány visszaemlékező szól róluk is. Az egyik jellegzetes és hagyományos zsidó iparos mesterség volt a szabóság.

Friedmann Ferenc és családja 1935-ben

Koltai Istvánné Friedmann Anna: „Apuka (Friedmann Ferenc) Recsken lakott. de talán Erdőkövesden született. Ők már úgy mentek oda Recskre, hogy kisgyerek volt. 10 éves korában elkerült Egerbe szabómesterhez tanoncnak. Recsken nem volt szabóság. Azért olyan fiatalon, hogy keressen pénzt minél hamarabb. Valami rokonnál tanult szabóságot. Borzasztó sovány gyerek volt, kicsi, vékony, gyönge és emelgetnie kellett azokat a ménkű nehéz vasalókat, mert ezek a férfi-vasalók olyanok. Ez egy vastömb volt. Tűzbe kellett rakni és ott melegedett meg. A nagynéni, vagy mi volt, még rosszabb volt, mintha idegeneknél lett volna.  Agyonszekálta, szalajtotta ide-oda. Az inasoknak akkor nagyon rosszul ment, de azért valahogy megtanultak varrni ezek az erővel odakötött inasok. Egy kemény élet volt az, ahogy a szavaiból kivettem. Apuka – azt hiszem – 3 vagy 4 évig volt inas. Amikor felszabadult vagy ottmaradt, vagy átment egy másik iparoshoz. Apuka a rokonnak dolgozott egészen addig, amíg meg nem házasodott.

            Szabómester volt, úri szabó. Szemben lakott egy másik szabó, az paraszt szabó volt, úgy hívták. Az úri szabó rendes öltönyöket varrt. Ő nagyon precíz, pontos volt, gyönyörű szépen kimunkálta azt, amit csinált. Ugyanabban a házban volt a műhelye apukának, mint ahol laktunk. A műhelybe mi csak úgy mehettünk le, hogy apuka nem látta, mert nem szerette, ha ott ólálkodtunk. Nagyon szigorú, de nagyon jó ember volt, családszerető, ezzel együtt imádta a gyerekeket.

            Három alkalmazottal dolgozott, két inassal és egy felszabadult segéddel. Ők nem voltak zsidók, falusi parasztgyerekek voltak. Két-három évig voltak ott, annak megvolt a szabálya. Apuka megtanította őket varrni és aztán levizsgáztatta őket. Az inasok ott aludtak a konyhában. Estére behozták az ágyukat és a földre tették. Az inas reggel korán befűtötte a munkahelyet, a vasalónak a tűzhelyt és berakta a nehéz „dögöket”. Apuka reggel hétkor ment le a műhelybe. Az olyan nagy volt körülbelül, mint ennek a szobának a fele [kb. 6 négyzetméter] és az volt a vágya, hogy valaki örökölje utána a műhelyt. Nagyon szépen megélt. Nemcsak zsidók jöttek hozzá, hanem azok, akik meg tudták fizetni őt. Drága szabó volt. Volt egy ékszerész, nem volt pénze – annak is sok gyereke volt viszonylag és az is zsidó volt –, és az azt mondta, hogy nem tudok fizetni, adok minden gyereknek inkább egy ékszert. És így mindnyájan, a lányok kaptunk egy-egy gyűrűt, énnekem a végén már majdnem nem jutott, mert én voltam a negyedik. Ahhoz képest, hogy apuka szegény ember volt, nagyon-nagyon vigyázott arra, hogy senkit nem csapott be. Abban az időben divat volt, hogy a pesti kereskedők leadtak szöveteket bizományba a szabóknak. Ő azt eladta, keresett rajta vagy nem keresett, de be nem csapta se a kereskedőt, se a kuncsaftot. Ha pénzt vett fel ő azt elszámolta fillérig. Szóval nagyon becsületes volt, világéletében senkin nem akart meggazdagodni. Apukának a barátai között se volt nagyon   zsidó, mert zömmel szabók voltak. Volt, akinek volt kis földje, meg volt egy kis szőlője, aztán vasárnap mindig elmentek egy kicsit piálni. Apuka is ment velük.”

Goldner Mór és a Tardos házaspár

dr. Tardos László számolt be a Goldner-Tardos féle pékség életéről: „Budapesten is volt anyámnak olyan rokona, akit soha az életben nem láttam. Goldner Mór pék[mester] nekem nem a nagyapám, hanem anyám testvére volt, de ez csak akkor derült ki, amikor meghaltak, akkor anyám csak az egyik örökös volt, és jelentkeztek az örökösök, vagy 15-en voltak testvérek. Egészen addig úgy tudtam, hogy ő a nagyapám. Nekik nem volt gyerekük, anyám 12 éves korában került Kassáról hozzájuk Egerbe. Az öregek eléggé betegesek voltak, apám vitte a pékséget. A pékségünk az egyik vezető volt, a Széchenyi utcában, teljesen eltűnt, a Tűzoltó laktanyánál, amellett volt egy ház, az volt a Stern kocsmáros háza- A mellette levő ház volt az apáméké [Széchenyi István utca 58.], egészen lenyúlt a patakig, ma már az egész területet lebontották, most lakások vannak a helyén, teljesen megváltozott a környék.

Ma már nagyon nehezen elképzelhető, hogy éltek, hogy bírták azt a nehéz fizikai munkát egész nap a szüleim, főként az édesapám. Éjjel 2-3 óra körül felkelt, beengedte a segédeket, akik elkezdték a pékségben a munkát, reggel 5-6 óra körül ki kellett nyitni a boltot, ahol édesapám árulta a kenyeret, péksüteményt, és egész késő délutánig nyitva voltak, apám csak ebéd után pihent le vagy két óra hosszára.

Édesanyám dolga volt a kisebb bevásárlások elintézése, például ő szerezte be a tojást is a pékségbe. Apám időnként elment messzebbre és beszerezte a tűzifát a hegyekben, vagy az érsekségtől vásárolta, fogadott fuvarosokat a hazaszállításra. A lisztet a dél-alföldi malmoktól szerezte be, mert azok sokkal jobb minőségűek voltak, mint a helybelieké. Ez garanciát jelentett a pékáru, a kenyér minőségére is. Veknikben árulták a kenyereket, igen sok mázsa kenyeret sütöttek naponta, akkor még más helyen nem lehetett kenyeret kapni, csak a pékségekben.

Anyám nagybátyja, Goldner Mór ott halt meg [1935. jan. 22.] Egerben, előbb másutt volt péksége, később vette meg a Széchényi utcai pékséget. A Schneeweisz pékék [Schneeweisz Jenő 1885-1944] voltak a vezető pékek meg a Tardos vagy a Goldner Izidor [1892 – 1944] a Maklári utcában [28.], azt a házat is átépítették egészen, Diamant Manó örökölhette. A Goldner család egészen kiterjedt család volt. Hihetetlenül sok pék volt Egerben. Édesanyám Kassán született, az édesapja és a második anyja ott élt, amikor a Felvidék visszacsatlakozott Magyarországhoz, akkor voltam Kassán; a nagyapa egy szakállas öreg zsidó volt. A Goldner család még ortodox volt, de nem voltak különösebben vallásosak, de nem is lehetettek, hiszen a pékség egy éjjel-nappali tevékenység volt. Egerben két hitközség volt, az ortodox rabbi Schreiber rabbi volt, mindig jött oda, hogy szombaton zárjanak be, de apám mindig adott nekik pénzt, és akkor elnézték. Goldner Mór még az ortodoxokhoz tartozott, de apám már a status quohoz, nem voltunk kóserok sem, eljárt templomba a nagy ünnepekkor, amikor be volt zárva, disznóhúst nem ettünk, apám vezetőségi tag volt a hitközségnél.

Apámat eredetileg Groszmann Józsefnek hívták. Groszmann Jakab volt az édesapja, valószínűleg a Felvidékről származott a család, amikor be kellett szerezni az iratokat, ez derült ki. Nagyszüleim Borsod megyében éltek, régen Magyarországon élő család volt. Apámnak volt két nővére és egy öccse, aki korán meghalt. Nagyszüleim Mónosbélen éltek, az egyik nővére és férje is, őt Lusztig Sándornak hívták. Neki volt két lánya, mindketten hazajöttek, Vali és Éva is, Éva él még. A nagypapámnak szatócsüzlete volt, amikor a Sándor bácsi elvette a nagynénémet, akkor ő kocsmáros volt, együtt éltek. Sándor bácsinak magas háborús kitüntetése volt. Másik nagynéném Orosházán élt, férje kántor volt a hitközségnél, ő is hazajött, a háború után halt meg. Ózdon éltek, férje fuvaros volt.

Apámék is Mónosbélen éltek, apámat beadták kereskedőinasnak a Pollák céghez. Édesapám 1898-ban született, 18 évesen elment katonának egészen a háború végéig, onnan hazajött, majd a Horthy-hadseregbe is behívták. 1923-ban megnősült. Én 1925-ben születtem, ők 1938-ban nyugdíjba mentek, bérbe adták a pékséget.”

Vértes Endréné: „Gerő Ede [1876 – 1941] pék[mester]nek, nagymamám bátyjának a Zalár József utcában [9.] volt a péksége. Ő volt az első, aki gépesítette a pékségét, nagy pékség volt.”

Gerő Ede pék ,  Frank Oszkár és felesége

Vértes Endrénéédesanyja, Frank Oszkárné Fleischer Aranka kalaposüzletet tartott fenn. A kalaposmesterség is számos egri zsidónak adott kenyeret, a korabeli újságokban sok hirdetést találhatunk. A zsidók nyitottságára volt jellemző, hogy az új foglalkozások iránt különös érdeklődést tanúsítottak, így a kozmetikusok, vagy a fényképészek között is arányszámuknál nagyobb arányban voltak találhatóak:

***     

1929-ben az Egerben a Zsidó Lexikon adatai szerint a következő volt az adófizető családfők foglalkozási megoszlása: a mintegy 400 családból 342 fizetett adó. Ebből 1 munkás, 2 köztisztviselő, 3-3 nagyiparos és nagykereskedő, 5-5 mérnök és vállalkozó, 7 tanító, 17 orvos, 18 ügyvéd, 24 magántisztviselő, 25 gazdálkodó, 40 magánzó, 52 egyéb foglalkozású, 60 iparos és 80 kereskedő. A nagykereskedők, a nagyiparosok és az értelmiség akkor még a helyi elitbe tartozott.

Felhasznált irodalom:

Az 1930. évi népszámlálás, 3. r. A népesség foglalkozása részletesen és a vállalati statisztika. Bp.: KSH, 1935. p. 160-161.

Hevesvármegyei ismertető és adattár. / sajtó alá rend. Ladányi István; bev. Hedry Lőrinc. Bp.: Magyar Városok Monográfiája, 1936. p. 99, 465.

Magyar zsidó lexikon. / szerk. Ujvári Péter. Bp.: Magyar Zsidó Lexikon, 1929. p. 576-578.

MNL Hevesvármegyei Levéltára VII.-4. Cégbírósági iratok.

Szombat-Almanach az 5688. (1927/1928.) évre: Magyarország szombattartó kereskedőinek, iparosainak, gyárosainak címjegyzékével és héber naptárral. Bp.: Somré Sabosz Biz., 1927. p. 194-195.

ZSIDÓK A VÁROS VEZETÉSÉBEN ÉS A VIRILISTÁK KÖZÖTT

A háború és a megtorlások utáni kérész életű konszolidáció látszólag helyreállította a zsidó elit helyét és súlyát a megye társadalmában. 1923-ban a megyei a mezőgazdasági bizottság tagja volt dr. Alföldi Dávid és Kánitz Dezső. Az egri képviselőtestületnek ekkor 33 zsidó vallású virilis tagja volt:

Dr. Alföldi Dávid ügyvéd, az egri Ügyvédi Kamara elnöke, dr. Alföldi Mór ügyvéd, Binét Miklós kereskedő, szőlőbirtokos, dr. Brünauer Ambró orvos, dr. Brünauer Bálint ügyvéd, dr. Csillag Zsigmond földbirtokos, Czeizler Samu, kereskedő Deutsch Károly kereskedő, Eichbrunn József iparos, városi képviselő, dr. Fischer József ügyvéd, Fluck Gusztáv vármegyei gazdasági felügyelő, Grosz Soma cégtulajdonos, dr. Grünblatt Ármin orvos, dr. Heimler Ede ügyvéd, dr. Heller József ügyvéd, Kaufmann Alfréd malomigazgató, Kánitz Dezső a Heves Megyei Népbank elnök, dr. Kánitz Gyula ügyvéd, Lőw Béla bankigazgató, Moskovits Mór főkönyvelő, Polatsik Jenő nagykereskedő, cégtulajdonos, Preszler Miklós főmérnök, Preszler Zsigmond szeszgyáros, Reiner Adolf fakereskedő, az ortodox hitközség elnöke, Reiner Miklós kereskedő, dr. Schwartz Dezső ügyvéd, Schwartz József cégtulajdonos, ifj. dr. Schwartz Soma jogtanácsos, dr. Setét Sándor ügyvéd, Ungár Ignác kereskedő, Weinberger Zsigmond cégtulajdonos, Weisz Ede kereskedő. [xliv]

1929-ben a legtöbb adót fizetők listáján a megyében az első helyen dr. Szmrecsányi Lajos egri érsek állt, 175.505 pengő adóval. A negyedik helyen dr. Hirsch Albert, a Hatvani Cukorgyár Rt. és a Hatvany-család vagyonkezelője 17.711, 10. báró Hatvany Ferenc 13.181, a 12. helyen állt Polatsik Jenő nagykereskedő 11.585 pengő, a 17. helyen Kánitz Dezső egri bankigazgató 10.845 pengő adóval. A virilis listák nem tükrözték pontosan a vagyoni helyzetet, mert egyrészt csak a megyében szerzett jövedelem utáni adót tüntették fel, másrészt a diplomások adóját duplán számították. A zsidó kereskedőknek azonban általában nem volt felsőfokú végzettségük. A lista első ötven helyén így is 13 zsidó nevet találunk, többnyire földbirtokosokat, ügyvédeket, orvosokat és bankigazgatókat. A teljes lista 468 nevet tartalmazott, ebből a nevek alapján 121 zsidó vallású személy azonosítható. Az első százban 28, a másodikban 29, a harmadikban 23, a negyedikben 24, és a lista végén 17. A teljes lista 25,85 százaléka, ugyanakkor a megyében élő zsidó népesség 1930-ban a megye lakosságának mindössze 2,6 százalékát adta.  [xlv]

A következő virilis lista 1934. december 4-én jelent meg, ekkor közölték a megyei törvényhatósági bizottságba megválasztott tagok névsorát is. Az 52 tag között szerepelt dr. Fischer Lajos egri ügyvéd a 14., Fleischmann Henrik domoszlói földbirtokos a 19. dr. Heller József egri ügyvéd a 30., Lőw Béla egri bankigazgató az 52. Reiner Adolf egri fakereskedő az 57. helyen.[xlvi]

Felhasznált irodalom:

Az 1930. évi népszámlálás, 3. r. A népesség foglalkozása részletesen és a vállalati statisztika. Bp.: KSH, 1935. p. 160-161.

Heves Megyei Compass: Heves vármegye tiszti cím és névtára, valamint a vármegyei vállalatok, iparosok és kereskedők névjegyzéke. Eger: Egri Ny, 1923. p. 151

MNL Hevesvármegyei Leváltára VII.-4. Cégbírósági iratok.

AZ ÉRTELMISÉG

            Egerben is igen nagy szerepet töltöttek be a zsidó értelmiségiek. Mivel különösen a Horthy-korszakban ezen a téren is beszűkültek a lehetőségek, ezért elsősorban a szabad pályákon működtek, az ügyvédek és az orvosok között voltak nagyobb számban.

            A millennium óta eltelt időben már valamennyit változott, javult az egri közegészségügyi helyzete, amint a következő részlet is bizonyítja. Ebben a változásban az egri zsidó orvosok is szerepet játszottak.

Keretben:

„Közegészségügy és szociális gondozás.

A város a Bükk festői völgyében fekszik, jó levegőjű és a természeti adottsá­gok helyes irányba terelik közegészségügyét, megfelelő egészség­ügyi berendezések mellett. A városban a háború előtt 14 orvos műkö­dött; számuk a háború után rohamosan emelkedett, jelenleg 33-ra tehető. Irgalmas-rend közkórháza, külön férfiak- és külön épü­letben a nők részére, mindkettő elmegyógyintézettel, meg egy magán­kórház látja el a betegszolgálatot. A női kórházépületben talált elhelyezést a Szmrecsányi érsek által felállított 20 kis ágyacskával felszerelt bölcsőde, a dohánygyári munkásnők csecsemői részére. A vezetés szintén az Irgalmas-rend kezében van. A háború alatt működő katonai kórházat újabban tiszti üdülővé alakították át. A város halandósági viszonyai nem kedvezőek. Halálozási arányszáma igen magas, melyben nagy szerep jut a csecsemő- és gümőkór halá­lozásnak. Ezért nagyjelentőségű az Orsz. Stefánia Szövetség fiók­jának működése. A védőintézet létesítése előtt 16.2% volt a csecsemő­ halálozás arányszáma, 1930-ban már 13.3%-ra csökkent. A helyes preventív védekezés és propaganda pedig a gümőkór halálozások csökkenésében érezteti hatását.”

1929-ben Egerben 17, Gyöngyösön 15, Hatvanban 7, Hevesen 3, Tiszafüreden 3 zsidó orvos dolgozott.

Preszler Ármin gyógyszertára, bal oldalt a sarkon

Dr. Csank István ny. ügyvéd: „A Fischer testvérek, Miklós, ő orvos volt. Lajos, ő volt a leghíresebb ügyvéd, a legnagyobb kereső, igazság szerint ő lett volna a legnagyobb virilista, de az érseket tették az első helyre. Testvére, József egy kis vékony ember volt, a Lajosból élt, együgyű ügyvéd volt, amit Lajos nem tudott ellátni, átadta neki. Édesapám, dr. Csank István ügyvéd nagy természetjáró volt, vasárnap reggel hét órakor találkoztunk Fischer Lajossal, kérdezte: – Hová mentek? – A Bükkbe. – Mennyi időre, egész napra? Nem félsz, hogy egy ügyfelet elszalasztasz? – Nagymenő volt, házai, szőlője a sík hegyen, meg az Almagyaron voltak. Miklós maradt meg, az Érsek utcában laktak.”

Dr. Fischer Miklósné: „Férjem, dr. Fischer Miklós orvos Egerben született 1904. február 8-án. Édesapja: Fischer Géza, édesanyja: Engländer Sarolta.

Fischer Gézáné Engländer Sarolta, fia, dr. Fischer Miklós és első felesége, Seidner Malvin, aki a holokauszt áldozata lett

Dr. Fischer Miklós a kórházi ágynál

akinek tudomásom szerint a Felvidékről, Nyitráról került ide a családja. Anyja testvérei közül Egerben élt Engländer Adolf könyv -és írószer kereskedő, kinek unokája Kroó György zeneesztéta volt. Engländer bácsi üzletében rendszeresen megfordult Gárdonyi Géza, Bródy Sándor is. Nemcsak vásárlás céljából, hanem mivel többen is összejöttek szokásos helyükön, egy kis eszmecserére. Fischer Miklós gyermekként gyakran bejárt nagybátyjához, csodálta és hallgatta őket. A másik Engländer fiú Szilvásváradon a gróf Pallavicini birtokot bérelte. Férjem a nyári iskolai szünetben sokszor nyaralt Szilvásváradon unokatestvéreinél.

             Fischer Miklósék kilencen voltak testvérek. Édesapjának, Fischer Gézának a Rác hóstyán volt kocsmája, nagy udvarral, kerttel. A környező falvakból szekerekkel ide álltak be a falusiak. Férjem emlegette, gyakran megfigyelte, hogyan csinálnak egy kocsi fából kettőt, eladás előtt.

            Bátyja, dr. Fischer Lajos neves ügyvéd volt, virilista, a város egyik legnagyobb adófizetője.

Jobb oldalt dr. Fischer Lajos és felesége (ez az egyetlen kép maradt fenn róluk dr. Fischer Miklósné Valéria birtokában)

Másik bátyja, József szintén ügyvéd volt. Menyhért bátyjának fatelepe volt, ami később az egyik gettó lett. Laci testvére szőlőbirtokos. A lányok elkerültek Egerből, férjhez mentek, egy lány lakott csak Egerben, Ilonka. A fiúk közül csak Menyhértnek voltak gyerekei, Edit és Klári, de a lányoknak sok gyerekük született, Malvinnak hét. Unokaöccse volt Fischer Albert, aki az Egyesült Államokban volt vegyész.

Fischer Albert és családja

            Miklós elmondásából tudom, hogy többek között a Katinszky kanokok [Katinszky Gyula Sztropkó, 1841. – Eger, 1913] szőlőjét is a család vette meg. A házhoz diófasor vezetett, a ház előtt virágoskert, tele virágokkal, amit édesanyja ültetett. A család Egerben élő tagjai minden pénteken a szülői háznál gyűltek össze vacsorára. A család nagyon összetartott, Lajos intézte minden ügyüket. Fischer Miklós édesapja 1932-ben, infarktusban halt meg, az egri zsidótemetőben van eltemetve.

            Fischer Miklós vastag betűs kitűnő tanuló volt. Az egri Dobó István gimnáziumban érettségizett, majd a szegedi Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát.

Fischer Miklós egyetemistaként középen

Egyetemi évei alatt egy évet a paduai egyetemen is töltött. A diploma megszerzése után öt évfolyamtársával a bécsi Wenckebach-klinikára mentek, ahol Miklós belgyógyász szakvizsgát tett és megszerezte a röntgen vizsgáját is. Maradhatott volna a fenti klinikán Bécsben, vagy elmehetett volna bárhová, de ő hazajött Egerbe és az Érsek utcában nyitotta meg a rendelőjét, felszerelve a család segítségével a harmincas évek legkorszerűbb orvosi berendezésével.

Betegei nagyon szerették, nemcsak az egriek. Sok betege volt a környező falvakból. Ingyen orvosa volt az egri Zsidó Szeretetháznak is.”

Dr. Balla Mór esküvői fotója 1920. május 30-án, felesége Kornstein Margit családjával

Dr. Balla (Bornstein) Mór belgyógyász, urológus 1891. december 1-én született Szatmáron. Szerepet vállalt a Tanácsköztársaságban, talán emiatt vándorolt ki Amerikába feleségével és András fiával 1923-ban, ott megyei egészségfelügyelőként dolgozott, 1954-ben hunyt el Indianában.

Miskolczy László: „Dr. Sándor Imre a „szegények” orvosa volt. A belgyógyász főorvos nagy tiszteletnek örvendett nemcsak magas fokú szakmai felkészültsége miatt, hanem mint EMBER is. E rövid cikk írója ezt a háború előtti években személyesen is megtapasztalta. Orvosi rendelőjét sok olyan beteg kereste fel, akik szegények vagy elesettek voltak. Erre konkrét példaként említem meg édesanyámat. Szívbetegként kereste fel több alkalommal a főorvos urat. Ezekre a vizitekre én is többször elkísértem édesanyámat. Az egyik ilyen találkozás alkalmával anyám megkérdezte a főorvos úrtól, hogy a vizsgálatért mennyivel tartozik. Ma is fülembe cseng az a kedves hangú, de határozott válasz, mely úgy hangzott: „Rézike, ami pénzt a kezelésért nekem kívánt adni, költse a gyerekére”. A főorvos úr ezt a gesztust nemcsak a mi irányunkba gyakorolta. Számos dohánygyári munkás, akik anyámmal együtt dolgoztak, ugyanezeket mondták el.

1943-ban 10 éves voltam, amikor a szőlőben mérges pók megcsípte a nyakamat. Anyám több alkalommal elvitt az Érsek utcai rendelőben rendelő bőrgyógyász főorvoshoz. A nyakamon lévő seb nem gyógyult, sőt rosszabbodott. Akkor jutott anyám eszébe, hogy Sándor Imre orvost keressük meg. Rövid egy hét alatt az ő kezelésének köszönhetően panaszaim megszűntek és kisgyerekként úgy néztem a főorvos úrra, mint egy igazi csodadoktorra. Dr. Sándor Imréről Egerben halála után munkásságának elismeréseként a belvárosban utcát neveztek el.” Dr. Sándor Imrét Pusztavámon végezték ki 1944. októberében.

Dr. Tardos László: „A Fischer család: Lajosra és Lászlóra emlékszem, aki apámnak volt kortársa. Feleségének előbb Vadász volt a férje, László velünk volt munkaszolgálatos. Fischer Menyhértnek két lánya volt, Éva és Klári, mindketten visszajöttek. Klári nemrég halt meg, Évát fiatalon elütötte egy autó. Fischer Miklós orvos volt, József, az egyik fiú volt, a Lászlónak, vagy Lajosnak volt a testvére, szintén ügyvéd volt, de ő is elpusztult. Híres család volt, jártunk a Fischer nénihez tejért, mert tehenük volt, a lánya élt vele, talán Sándor és felesége, és a néni is.

Felhasznált irodalom:

Bachó László. 1941. 99 l., Zsidó lexikon. 1929. 210, 333, 347, 362, 889 l.

Hevesvármegyei adattár és ismertető. 1936. p. 89 l.

A VALLÁSI ÉS A KÖZÖSSÉGI ÉLET A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT

A feleslegessé vált első zsinagógát kultúrházzá alakították át 1925-ben. A falakat bibliai jelenetek freskói díszítették, amelyekből ma már csak néhány négyzetméternyi maradt meg ma a Hibay Károly utcában, a patakparton álló épületben. Az avató beszédet Biedermann Adolf, a zsidó elemi iskola igazgatótanítója mondta.

A kultúrház megnyitásáról megjelent kiadvány

A freskó maradványai az első zsinagóga, volt kultúrház falain

A status quo ante hitközség

1929-ben az egri status quo hitközség elnöke Kánitz Dezső, a hitközség éves költségvetése 24.000 pengő volt.[xlvii] Halála után Polatsik Jenő, a Kereskedelmi Rt. vezetője került a helyére. 1932-ben dr. Roth Emil főrabbi került dr. Schweiger Lázár helyére. A fiatal főrabbi 1907. szeptember 21-én született Kunszentmártonban, a Budapesti Országos Rabbiképző Intézetben, a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemen, a Héber Egyetemen és  Avraham Jichak Kuk (1865-1935) országos főrabbi híres jesívájában tanult. 1931-ben avatták rabbivá Budapesten.

keretben

„Az egri izr. hitközség ünnepélyes keretek között iktatta be új főrabbiját

            Az építészeti szépségével párját ritkító egri zsidótemplomban nemcsak felekezeti, de felekezetközi, széleskörű társadalmi ünnep volt június 19-én, vasárnap délben dr. Róth Emilnek, a Status Quo Egri Izraelita Hitközség nagy szellemi tudással és ragyogó szónoki képességgel megáldott új főrabbijának beiktatási ünnepélye.

            A templom díszes bejáratánál, a Tórával kezében, az elöljáróság élén nagyecséri Kánitz Dezső az egri izr. hitközség országosan ismert nevű, kiváló elnöke üdvözölte. Az elnök megindító szavai után az Egri Izr. Dalárda kitűnő kórusa héber nyelvű énekszámot adott elő. Majd Kálmán Ödön (1886-1951) a kőbányaiak kimagasló tudású főpapja, az egri főrabbi kiváló nagybátyja mondott kiváló beszédét, amelyben a papi hivatás szentségét és eszményeit ecsetelte fényes ékesszólással és megkapó szónoki formákban az új lelkipásztor előtt. Ezután a Dalárda művészi szépségű előadásban Beethovent énekelt a rabbi beszédéig.

            Nemcsak az egri zsidóságnak, hanem Eger egész társadalmának felekezetközi ünnepe volt a beiktatás, mert az egri hatóságok, a hivatalok és testületek képviselői is élükön Petró Kálmán (Miskolc, 1888. – Bp., 1942.) ügyvéddel és országgyűlési képviselővel. Eger páratlan népszerűségű országgyűlési képviselőjével, aki egyben az Ügyvédi Kamara elnöke is volt.

            Az új főrabbi a beiktatás után a különböző egyesületek, és intézmények küldöttségeinek tisztelgését fogadta.

            Az ünnepélyt az egri Izr. Kultúrház termében kétszázötven terítékes ünnepi ebéd követte. Az itt elhangzott pohárköszöntők során elsőnek nagyecséri Kánitz Dezsőhitközségi elnök szólalt fel, üdvözölte a megjelent vendégeket, megértésre, szeretetre, békességre hívta fel hittestvéreit és az egész magyar társadalmat, mert csak ezen az úton remélhető bizton a megcsonkított magyar hazánk szomorú sorsának jobbra fordulást. dr. Hevesi Zoltán ügyvéd elöljáróságitag. Korányi József tanító a beiktató kőbányai főrabbit, dr. Kálmán Ödönt köszöntötte. Özv. Rotschild Árminné az egri zsidó nők nevében, dr. Hajdú Miklós a Pesti izr. hitközség nevében üdvözölték az új főrabbit, akit dr. Heller József arra kért pohárköszöntőjében, hogy a hitközség nagy múltú iskoláját és hazafias szellemét tovább ápolja és fejlessze. Kardos László joghallgató a főiskolai zsidó ifjúság nevében köszöntötte az új lelkipásztort.

Dr. Róth Emil főrabbi

Dr. Róth Emil rövid egri működése folyamán forradalmasította az egri zsidó ifjúság nevelését. 1936-ban a győri kongresszusi izraelita hitközség rabbiszékét foglalta el. A magyarországi rabbik között ő hirdette legerőteljesebben a cionizmus tanait, propagálta az élő héber nyelv tanítását. A legsúlyosabb napokban példamutatóan viselkedett. Amikor a cionista földalatti mozgalom emberei megjelentek nála Győrben, hogy megmentsék, nem volt hajlandó híveit cserben hagyni. A bevagonírozás előtt szombaton reggel – miután előző este állati sorba taszított híveinek az emberi méltóságról szónokolt – a csendőrök véresre verték és állandó ütlegelés közben hajtották végig az egyébként is halálra félemlített győri zsidók sorai előtt.[xlviii]

Dr. Rácz Zoltán (1905–1985) főrabbit 1933 márciusában avatták a status quo hitközség rabbijává és még ekkor feleségül vette Deutsch Annát.  A legtragikusabb években állott a hitközség élén, híveivel együtt kerültek Auschwitzba, de ő életben maradt. A Honvédelmi Minisztérium tábori lelkész-ezredese volt nyugalmazásáig, tanított az Országos Rabbiképzőben.

Blasz Sámuel az Egri zsidók c. kötetben

A hitközségi jegyző teendőit Halász Sámuel, majd pedig Fischer Sándor látta el. A főkántori tisztség – az ifjú Quartin és Fischer Henrik helye – hosszú időn át betöltetlen volt. 1925-tól Blasz Sámuel látta el ezt a feladatot. A hitközségi élet egyéb funkcióit az idők folyamán Littauer Márk kántor, Rittermann M., Klausz Mór és Weisz Sámuel végezték.

Székely Endre: „A status quo hitközségnek emlékezetünk szerint a következő kántorai voltak: Litmer [Littauer Márk], aki egy dalos versenyen aranyérmet nyert. Blasz, Klausz Pinkász [1860–1938] – aki nagy Talmud tudós is volt – és az idők folyamán többen voltak. Hitközségi jegyzők emlékezetünk szerint Fischer Sándor, Halász Sámuel és Ungerleider Lajos. Ez a hitközség az első egri zsidótemplom után egy új valóságos Eger díszéül szolgáló templomot építtetett. Megemlítem még, hogy Kaff Ignácz, aki a híres ortodox főrabbinak a helyettese volt, ügybuzgó tevékenységet folytatott.”

Felhasznált irodalom: Egri zsidók. 1975. p. 24.

https://archive.org/details/nybc314187/page/n177/mode/2up

AZ ORTODOX HITKÖZSÉG

Kaff Ignác

Az ortodox hitközség rabbihelyettes tisztségét több mint 50 éven keresztül töltötte be Kaff Ignác (Kucura, 1845 – Eger, 1928. október 22.) Puritán, aszkéta életmódjáról, a vallási szabályok szigorú értelmezéséről és rigorózus betartásáról volt ismeretes. Szerénységére jellemző, hogy felettesének, a nála fiatalabb főrabbinak véleményét akkor is elfogadta, utasításait akkor is híven teljesítette, ha nem értett vele egyet. Tóramagyarázatait Szemelvények című művében gyűjtötte össze. Szoros kapcsolatot tartott a hívekkel a főrabbi fia, Schreiber Mózes rabbi, akit 1915-ben választottak meg a zsidó törvényszékben dáján (ülnök) tisztségére. Minden nap részt vettek a templomban a reggeli és esti imákon. Szombat délután a bét hamidrasban (a talmudi kutatásnak szentelt iskola vagy előadóterem a hozzátartozó könyvtárral) Szívén viselte a hívek minden ügyét baját. Mindig mosolygós arca, közvetlen modora révén közszeretetre tett szert. Műve Tóramásoló keze címen került kiadásra.

Kétosztályos Talmud Tóra iskolát tartott fenn, amelynek tanítói közül Eliezer Boch, Mose Jehuda Greiner, M. Hirschler, Smuel Löwinger, Perlzweig Sámuel és M. Wiener nevei maradtak fent. A J’szod Hatora Egylet a hitközség támogatásával egy magasabb fokú talmud iskolát tartott fenn. A Sász Chevra Egylet (Talmud egylet, a „sász” szó egy mozaikszó, amelynek feloldása Sisá SZdárim, ami utalás a Talmud hat rendjére.) tagjai esténként összegyűltek a hitközség irodájában, ahol a mincha (délutáni ima) és a mááriv (esti) ima között előbb Náftáli Schwarcz, később Jicchák Eisik Rosenberg majd pedig Solem Pollák rabbik vezetésével Talmudot tanultak: felosztották egymás között és így együtt módon minden évben áttanulmányozták. Emellett meglátogatták az idegenben tanuló vagy ide szabadságra hazaérkező jesiva növendékeket, megajándékozták őket és elbeszélgettek velük tanulmányaikról.

            A hitközség jegyzői előbb Reiss Dániel, (1899-1906), utána Benedikt Nándor (1922-1926) és Blasz Dezső (1932-1936) voltak.

Székely Endre: „Reiss Dániel nagy tudású és szóbőségű ember volt, õ írta meg a szentegylet 55 éves jubileumát, mely könyv sok mindent elmond nemcsak a szentegyletről, hanem annak intézményeiről is. Őt követte Benedikt Nándor, aki ugyanúgy, mint az apósa, Reisz Dániel a hitközségnek, a Chevra Kadisának is jegyzője volt. Ennek a hitközségnek rendkívüli éles eszű kántorai és egyúttal metszői is voltak. Megemlékszünk Klein főkántorról és ugyancsak metszőről, Blasz Mórról (1857-1934). Ő is igen nagy Talmud tudós volt. A hitközség egyesületei: először a közös Chevra Kadischa, a Nőegylet, a Fillér Egylet, a Maskil El Dol, a zsidó kórház és végül volt egy dalárdánk is. Ez mind a két hitközség tagjaiból állt. Valamennyien önzetlenül dolgoztak a felekezet ügyeiért és jótékonykodtak az emberekért.

„Az izr. fillér egylet sikeres nyári mulatságot rendezett az érsekkertben. A mulatság egyik érdekessége a bor dala volt. Rövid ruhás lányok árulták a tombola jegyeket, melyek majdnem mind elkeltek. A nagy körönd bal oldalán már a kora délutáni órákban megkezdődött a tánc s vígan ropták a táncot a legények és leányok. A vendéglő előtt pedig a katonazenekar s a Gábor bandája felváltva szórakoztatta a közönséget. Tombola után úgy nyolc óra felé megkezdődött a tánc, mely éjfél után lett vége.”

Purimi állarcosbál 1930 körül a Székely család fotóalbumából

Kántorait mindig jól megválogatta a hitközség. Klein Hermann után Mordecháj Feldmann jött, majd Mose Schulhof, végül Chájim Joszéf Gottlieb r. látták el ezt a szolgálatot. Feldmann a húszas évek végén Pozsonyba költözött. Onnan a szlovákiai zsidók deportálása elől régi hívei között Egerben keresett és talált menedéket. Velük együtt indult azután az utolsó útra, a szörnyű vég felé. Az előimádkozó-metsző állását a hitközség alapításától kezdve 50 éven át Mose J’hosua Blasz r. töltötte be.

Blasz Mór és Billitzer Mór

Ő volt a környék mohelja (körülmetélést végző szakember.) is. Kis könyvecskéjében több ezer név szerepelt azokról, akiket ő vett fel Ábrahám ősapánk szövetségébe. Utóda az előimádkozó-metsző tisztségében r. Mose Dávid Hálévi Billitzer volt, aki hitközségévei együtt pusztult el Auschwitzban.

A sámesz (Általában a gondnokot jelenti: azt a személyt, aki a zsinagóga létesítményeit kezeli, és a dolgok zökkenőmentes működését biztosítja. Emellett segített az ima és az istentiszteletek vezetésében.) Ezt hosszú időn át a népszerű Weiser Dezső Jákov látta el. Utána ebben a munkakörben Rubin Izidor működött.

A hitközség világi vezetői is mindenkor szem előtt tartották az ortodoxia célját: őrködni a vallási törvények és hagyományok megtartása felett. Az I. világháború előtt Ungerleider Soma sör- és szeszkereskedő, halála után rövid ideig Náftáli Schwarcz töltötte be a hitközségi elnök székét. Halála után 1924-ig Lusztig Ignác, a húszas években Reiner Adolf (1872-1944) épület- tűzifa-, kovács- és kőszén kereskedő és volt a hitközség elnöke.

Az elöljárók tisztségének és egyéb feladatoknak ellátásában az idők folyamán fontos szerepet betöltő hitközségi vezetők közül említeni kell Binéth Zsigmond (1853-1907) borkereskedő, Blumberger József kocsmáros, Deutsch Áron, (1878-1944) kereskedő, Deutsch Károly (1914-1943), Deutsch Mihály (1885-1931) pékmester, Fischer Gerson, Grünfeld Jákov,

Kaff Pinchász, Kellner Lajos, Klein Jónás (1863-1931) kereskedő, Klein Mór szappanos (1851-1907) szappanos, Kohn Salamon (?-1944) kereskedő, Pollák Fülöp (1867-1940) divatáru kereskedő, Schwarcz István id. és Weisz Ignác (1891-1944) kereskedő

            Az utolsó tisztikarban elnök volt dr. Fischer Lajos (1890-1944) ügyvéd, alelnök Katz Salamon, gondnokok Ehrenfeld Mór és Holländer Bernát, pénztáros ifj. Schwarcz István (1901-1944 kereskedő.[xlix]

A Jesivákat Támogató Egylet Egri Helyi Csoportját Katz Salamon elnöklete alatt 1926-ban regisztrálták. A szervezet törekvése volt, hogy egyrészt az „Isten és a Haza” nevében jesivákat alapítsanak, másrészt a már meglevőkben menzát, internátust és zsidó vallástudományú könyvtárakat hozzanak létre, az itt tanulókat anyagilag, erkölcsileg támogassa. Egerben is volt jesiva a mai Petőfi téren. Minden évben növendékek százai kerültek ki innen, hogy 4-5 éves vallási tanulmányaik befejeztével polgári állásokban helyezkedjenek el, vagy rabbik, tóramásolók, sakterek legyenek. Az innen kikerülő bócherek (zsidó segédlelkészek), leendő családapák biztosították a magyar zsidóság fennmaradását és virágzá- sát.

Felhasznált irodalom:

Egri zsidók. 1975. p. 24, 31.

Reiss Dániel: Az egri Chevra-Kadischa 1843-tól 1898-ig. Eger: Lőw Nyomda, 1898.

EGRI IZRAELITA DALÁRDA

1925-ben lett önálló egyesület, addig a status quo hitközség égisze alatt működött. Az alakuló gyűlésen résztvevő 37 fő Fekete Soma (1885-1944) kereskedőt választotta elnöknek. A dalárdának saját orvosa és ügyésze is volt. A tagok fellépéseiken egyensapkát hordtak, és fellépéseiken mindig elénekelték indulójukat. Céljuk a „nemzeti és egyházi dal és zeneművészet fejlesztése és terjesztése, a társas élet előmozdítása” volt. Felléptek istentiszteleteken, hazafias vagy jótékony célú rendezvényeken is. A repertoárba az alapszabály szerint bármilyen nyelvű, és szövegű dal bekerülhetett.

A dalárda

1925. október 21-én mutatkozott de az Egri Izraelita Dalárda a hitközség kultúrházában. Az estélyen a zsidó előkelőségeken kívül ott volt dr. Fehér Lajos az Egri Koszorús Dalkör elnöke és Huszthy Zoltán (1894-1973) a Kör karnagya is. Karnagyuk Dillmann Antal (Bp.1863 -?) volt, szólót Fekete Soma énekelt. Ez az egyik legszebb részét képezte az estének. Ugyancsak szép tudással énekelt Szász Ilonka is. Dr. Szabó Jenő lendületes szavalata nagy tapsvihart aratott. Schweiger Lázár dr. főrabbi „Nietzsche és a zsidóság” címen tartott filozófiai előadást. 1930. december 6-án közös hangversenyt tartottak az Egri Polgári Dalkörrel. Műsorukon szerepelt Lányi Ernő Sűrű, sötét éjszakában Op. 140. vegyeskari műve. Előtte és utána kabaré és énekszólók. Az Egri Izraelita Dalárdát Demeter József karnagy, a többi karénekszámokat pedig Huszthy Zoltán karnagy vezényelte. Ez már 1933-ra megszokottá vált: együtt tartottak szüreti hangversenyt is. Ezúttal a férfikara zsoltárokat is előadott. Október 14-én pedig az Újvilág utcai kultúrházban hagyományos Szimchat Tórá ünnepi estet tartottak. 1934-ben nagyjából befejeződött történetük.

Az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat alakulása (1894. február 14.) Budapesten a zsidóság vallásos és tudományos irodalmának, felekezeti életének megismertetéséért. Emellett a témába illő munkákat is kiadták és terjesztették. Nyilvános felolvasásokat is tartottak és pályázatokat is kiírtak. 1898 óta tagja volt Preszler Ferenc és Rosner Jenő. 1904-től Brauner Gyula, Greiner Arnold, Klein Ignác, Militzer Gyula, Preszler Ferenc, Rosner Jenő, dr. Schweiger Lázár rabbi, Weinberger Zsigmond és Weisz Ignác.

1902 óta tagja volt Pártos József, Pintér Gyula.  

A CIONIZMUS EGERBEN: A MAGYAR CIONISTA SZÖVETSÉG EGRI CSOPORTJA

Az első egri rabbi, Josef Weiss unokája, Stephen Samuel Weise (1874. március 17. – New York, 1949. április 19.) a 20. század elején élt amerikai reformrabbi és cionista vezető a progresszív korszakban. Az ő kezdeményezésére alakultak az első cionista egyesületek Amerikában. Vezető szerepe volt nemcsak a Cionista Világszervezetben (World Zionist Organization), hanem a Balfour-nyilatkozat (1917. november 2.) előkészítésében is. Ez a brit kormánynak egy bizalmasan kezelt állami jelentése volt az Oszmán Birodalom szétosztásában az I. világháború lezárása után. A britek támogatták a cionistákat egy zsidó „nemzeti otthon” létrehozásában Palesztinában, azzal a kikötéssel, hogy ez nem jár együtt a területen élő más népek önrendelkezési jogainak csorbulásával. A nyilatkozatot levél formájában eljuttatta gróf Arthur James Balfour (1848-1930) angol külügyminiszter Lionel Walter Rothschild (1868-1937) bárónak, aki bankár, politikus, zoológus, katona és cionista vezetőkén a brit zsidóság egyik vezére volt, hogy közvetítse azt az Egyesült Királyság Cionista Szövetsége felé. (A dokumentum a Brit Nemzeti Könyvtárban található.)

Stephen S. Weise az ősi földhöz és a zsidónéphez való ragaszkodását apáitól örökölte. Apjáról, az egri születésű rabbi AháronWeiseről így írtönéletrajzában: „Cionizmusomat főleg apámnak köszönhetem. Bizonyára a véremben volt, de az ö odaadása az ügy iránt életem központjává fejlesztette azt. Apám, aki nem volt oly szigorúan ortodox, mint az ő apja, lelkes cionista volt és az ö cionizmusa gyermekkorom egyik legkorábbi és legédesebb emléke”.

Nagyapja halála után nagyanyja vonakodott fiával Amerikába költözni. „A Szentföldre kell mennem, nem élni, hanem meghalni. Ott akarok imádkozni, és azt akarom; hogy ott helyezzenek örök nyugalomra, Jeruzsálem megszentelt földjében, a Szentek Szentélyével szemközt emelkedő hegyoldalon” – írta fiának. A Jeruzsálemben lakó nagyanya egy „Jerusálájim” feliratú perselyt küldött unokájának, amelynek révén már kilenc éves korában buzgó támogatója lett a Szentföldnek. Halála után húsz évvel járt először Jeruzsálemben, ahol még sokan emlékeztek ott a jószívű „Erlauer rebecen”-re, aki szerény jövedelmének nagy részét szétosztotta a szegények között.

Schreiber Simonortodox főrabbi is lelkes híve volt a Szentföld betelepítése eszméjének. 1889-ben, tehát jóval Herzl Tivadar fellépése előtt, az egri főrabbi tömeges zarándoklást szervezett a Szentföldre. A terv – amelynek történelmi jelentőségű kihatásai lehettek volna – nem valósult meg. A fennmaradt felhívásból azonban élénken tükröződik a szentéletű főrabbi rajongása az ősök földje iránt. „Nagy ez a micvá, nincs is hozzá hasonló. Bölcseink szerint Erec Jiszráel betelepítése felér az egész Tórával… Hogyan lehetséges, hogy az összes népek évről-évre tömegesen zarándokolnak el a Szentföldre, alázattal és hódolattal eltelve iránta, s éppen mi, Cion fiai, hanyagoljuk el őseink földjét. Pedig imáink az év minden napján Jeruzsálem felé irányulnak. Az az ország képezi létünk értelmét. A Tóra legtöbb parancsa csak ott valósítható meg igazán örömkönnyekkel sírok, ha arra gondolok, hogy nemsokára eljutunk a Szentföldre, hogy alkalmunk lesz csókolni a porát annak a földnek, amelynek dicséretét zengik összes szent könyveink. Ezt az országot ígérte Isten esküvel őseinknek. Erre az országra vonatkozik bölcseink mondása: Aki négy lépést tesz Erec Jiszráel földjén, biztosan része lesz a túlvilági életben”.

Dr. Schweiger Lázár

Dr. Schweiger Lázár, a status quo hitközség főrabbija a berni egyetem hallgatója volt a múlt század utolsó éveiben. Tolmácsként részt vett a II. Internacionálé 1912-es rendkívüli Baseli Kongresszusán. Személyes kapcsolatba került a cionizmus nagyjaival. 1905-ben feleségével együtt társasutazás keretében bejárta a Szentföldet. 1913-ban a Palesztinából hozatott olajfacsemetékkel ültette be az új templom udvarának szegélyét. Templomi beszédeiben és hittanóráin az I. világháború és az azt követő keresztény kurzus éveiben nem terjeszthette nyíltan Herzl és Nordau tanait, de minden megnyilatkozásában hirdette, hogy a zsidó ifjúságnak produktív foglalkozások felé kell orientálódnia. Abban az időben ez az állásfoglalás Egerben forradalmi volt. A húszas évek végén minden erejével és tekintélyével támogatta a cionista ifjúság szervezkedését és munkáját. Nyitrai működése idején vezető szerepet vitt a szlovákiai cionista mozgalomban.

Dr. Schweiger főrabbi évtizedeken keresztül részt vett a jeruzsálemi Váád Halason, a héber nyelvújító tanács munkájában és ajánlásai közül sok új szót a tanács el is fogadott. Dr. Roth Emil, aki egyenesen a jeruzsálemi egyetem padjaiból került az egri status quo hitközség rabbiszékébe, mélységesen cionista meggyőződésű, dinamikus vezetőegyéniség volt. Egerben rabbik és a hitközségek világi vezetői körében sem akadt olyan, aki – ha nem is volt híve – élesen ellenezte volna a zsidó nemzeti mozgalmat. Ilyen légkörben természetesnek tűnt, hogy Egerben is – sok más várossal és elsősorban a fővárossal ellentétben – hitközségi támogatással szerveződtek és működtek a cionista csoportok.

Ungerleider Dezső (Eger, 1891-Auschwitz, 1944) kereskedő és dr. Berkes Dezső (Eger, 1892- Sachsenhausen,1945) ügyvéd az orosz fogságban ismerték meg a cionizmust. A fogságból visszatérve Heimler Imrével együtt buzgó terjesztőivé váltak a zsidó nemzeti eszmének. Az ifjúság szervezése elsősorban dr. Szász Endre ügyvéd érdeme.

A numerus clausus által külföldre kényszeríttet ifjú a zsidó egyetemisták körében magába szívta a zsidó nép szeretetét és bár asszimiláns család fia volt hazatérve minden szabad idejét a zsidó nemzeti eszme terjesztésére fordította.

Barisszia – Aviva 1929

Az 1927-ben megalakult Aviva-Barissza csoportok hetenként egyszer a status quo hitközség irodájában tartott összejöveteleiken héber nyelvet és zsidó történelmet tanultak.

A kultúrházban a nagyközönség részére havonként rendezett előadásokon kultúrműsor keretében ismertették a cionista mozgalom munkáját és eredményeit. Már 1929-ben szükségesnek látszott az ifjúsági csoportok kettéosztása. A Barissziában az idősebbek csoportját Reiner György és dr. Szász Endre, a fiatalabbak csoportját Braun Ferenc (1911-1943) és Heller Imre (1909-1933) órás és ékszerész vezette. Az Aviva lányszövetség csoportjait Klein Bori és Walder Ilona, illetőleg Frisch Olga és Goldmann Margit vezették.

A Magyar Zsidók Pro Palesztina Szövetsége 1926 decemberében alakult meg Egerben is, hogy a magyar zsidóság legszélesebb rétegeit bevonja Palesztina újjáépítésének munkájába. További céljai a szövetségnek: Magyarország és Palesztina között gazdasági és kulturális kapcsolatok létesítése, a jeruzsálemi héber egyetem tudományos munkájának támogatása s általában a Szentföld iránti kegyeletes és tudományos érdeklődésnek ébrentartása. Munkáját segítendő kiállításokat, hangversenyeket, irodalmiesteket szerveztek Egerben is.

Az alakuló gyűlésen a központ képviseletében dr. Patai József (1882-1953) író, költő, műfordító és Székely Béla (1892-1955) újságíró, cionista aktivisták vettek részt, akiket a hitközség elnöke, nagyecséri Kánitz Dezső vendégül látott kastélyában. A gyűlés a kultúrházban zajlott le, amely zsúfolásig megtelt az egri zsidóság színe-javával. Kánitz Dezső megnyitója után Biedermann Adolf igazgató ismertette a Palesztina munka lényegét. Kánitz Dezső őszintén bevallotta, hogy lélekemelő meglepetés volt számára az, amit az este hallott. de most meggyőződött arról, hogy a Pro Palesztina keretében az egyetemes zsidóság legszebb feladatai kerülnek megoldásra és minden egyes zsidónak becsületbeli kötelessége, hogy ebben a munkában részt vegyen. Az egri zsidóság nevében ígéretet tett arra, hogy megteszik kötelességüket az ország építése terén is. Utána dr. Schweiger Lázár főrabbi szellemes bibliai és talmudi idézetekkel bizonyította Cion jelentőségét a zsidóság fennmaradása szempontjából.

Ezekután nem meglepő, hogy a Pro-Palesztina Szövetség helyi csoportjának elnöke nagyecséri Kánitz Dezső lett. Elhatározták, hogy a hitközség, a Szentegylet, a Nőegylet, a Patronage Egylet, valamint az iskolaszék mindenkori elnökei automatikusan tagjai lesznek a Pro-Palesztina bizottságnak. Emellett a szentföldi célokra befolyó összegeket a hitközség fogja hivatalosan kezelni és továbbítani. Fennmaradt egy jelentés a Barisszia-Aviva csoportok 1930 november16-án rendezett nagygyűléséről a kultúrházban Fleischmann Vilmos és dr. Lantos Tivadar a Magyar Cionista Szervezet elnökségi tagjának közreműködésével. A Barisszia hawruth Poale Cion a Barisszia a Hitachdut Hanoar B’Hungaria férfi tagozata volt 1920-1930 között. Egy másik fennmaradt jelentés a Barisszia-Aviva 1932. március 22-én rendezett purimi estjéről számol be, aminek Angyal Lajos, Blumberger Kató, Braun Feri, Ehrenfeld Artúr, Frisch Olga, Heller Imre, Kornstein Miklós, Schneeweisz Magda, dr. Szász Endre és Weisz Artúr voltak a szereplői.

Purimi ünnepség 1927-ben a Webermann család albumából; Frisch Olga (1915-1944)

A Magyar Cionista Szövetség egri csoportja 1932 májusában szerveződött újjá. Elnök lett Halász Lipót MÁV-mérnök, ügyvezető elnök dr. Berkes Dezső ügyvéd, alelnök dr. Schiffer Sándor kereskedő (1897-1944), jegyző Grosz István, titkár dr. Szász Endre, pénztáros Blasz Sándor, ellenőrök Reiner György és Greiner Izsó. A helyi csoport munkája a cionista ügy iránt a városban csaknem osztatlan szimpátiát szerzett. Minden második vasárnap vitaestet rendeztek 100-150 főnyi közönség részvételével.

Dr. Roth Emil főrabbi új lendületet adott az egri cionisták munkájának. Az általa vezetett Ohel Sém (Talmud Tóra kör) iskolás korcsoportok részére 4-5 csoportban legalább 100 diákot nevelt iskolán kívüli összejövetelein. Ezeket hetenként egyszer tartották a zsidó iskola termeiben. Héber nyelvet, héber dalokat tanultak, ismertették a Szentföld tájait, a zsidó nép történetét stb. Különösen népszerűek voltak az ifjúság körében a kirándulások és a nyári táborozások, amelyeket a fiatal, agilis főrabbi maga vezetett. [l]

A csoportról csak egy 22 nevet tartalmazó névsor maradt fenn. Nagyon érdekes a társadalmi összetételük, mert amíg Budapesten a nyilvántartásba vett cionisták többsége fiatal és szakképzetlen, a nők aránya pedig 26 %, addig az egri csoport tagjai között csak férfit találunk, a hat kereskedőn kívül magántisztviselőket, orvosokat, ügyvédeket, bankigazgatót, nyugalmazott főmérnököt, tehát jól képzett és valószínűleg idősebb embereket.

ZSIDÓK EGER SPORTÉLETÉBEN[li]

Az ETE (Egri Torna Egylet)

Az egri zsidóság sok sikert elért sportegyesülete, az Egri Torna Egyesület nem zsidó intézményként indult 1909-ben. 1921-ben a MOVE Egri Sport Egylet megalakult, a nem zsidó tagok kiváltak az ETE-ből, ami ettől kezdve kizárólag zsidó sportolók egyletévé vált.

Az egri úszók nem zsidó kiválóságai még Szász (Schwartz) Imre (Mezőkövesd, október 10. – Bécs, 1986.január 24.) az ETE úszótrénere neveltjeiként indultak sportsikereik felé.

Dr. Szász Imre

Szász Imre: „Nem tagadom, hogy nehéz feladat elé vagyok állítva, miután mindent emlékezetből kell leírnom, ami cirka 60 év távlatából nem gyerekjáték. Azt is meg kell jegyeznem, hogy én csak a harmincas évekig írom le az ETE történetét, miután az a kitüntetés ért, hogy az Olasz Olimpiai Bizottság engem edzőjének szerződtetett és én 1930. január 1-én Rómába távoztam. Az azutáni eseményeket már Klein Tiborra bízom, ő Egerben tartózkodott, ő vette át az edző szerepét és lelkes, szorgalmas munkát végzett.

1913-1915 úszói voltak: Grünzweig Lajos, Klausz Ernő, Klausz Imre, Klausz Jenő, Klausz József, Kornstein Jenő, Kornstein Miklós. Köves László, Rejtő Jenő Révi Pál, Schiffer Miklós, Setét András, Szász Imre, Szegő Imre, Ungár Sándor, Wollák Lajos.

Klausz Ernő volt az első egri kraulozó.  [A gyorsúszásban használt összetett mozgásforma, amiben a láb ollózó mozgást végez, az arc a medence feneke felé néz és a kezek váltva a fej fölé emelkedve nagyjából körző mozgást végeznek.] Már a reáliskola csapatának is ő volt az oszlopa. Ernő azonban 1915-ben bevonult és ezzel egri karrierje is kettétört, mert 1916-ban orosz fogságba esett és onnan csak 1920-ban tért haza. Először Berlinben tanult, majd később Párizsban, ahol közismert festőművészként szerepelt. Nagy meglepetést keltett, hogy a párizsi operaház meghívta díszlettervezőjének és világhírű sikereket aratott vetített díszleteivel”.

              Ebből az időből néhány néhányukról külön is kell említést tenni. Elsőként Grünzweig Lajosról: 1924-ben az Ohio államban lévő Toledohoz közeli Ann Arbori Egyetemen kitűnő eredménnyel tanult egy nehéz sorsú magyar diák. Szorgalmának, alapos tanulásának eredményeként megkapta az egyetemnek egyik 300 dolláros ösztöndíját, és igen nagy becsületet szerzett a magyar névnek. Gray Lajos akkori árfolyam szerint 23 millió koronánál nagyobb ösztöndíjat kapott. Gray Lajos egri fiú Egerben Grünzweig Lajosnak hívták. További sorsáról nem tudunk.

Klausz Imre az Egyenlőségben;  és a gyászjelentése

              Klausz Imre [Eger, 1900. szept. 1. – Budapest, 1921. október 23.). A négy Klausz testvérpár volt. Gyorsúszóként kezdte versenyzői karrierjét és a legnagyobb küzdelmeket mindenkor a miskolci gyorsúszókkal vívta. Az egri úszók minden versenyszámban kemény ellenfelei voltak a miskolciaknak, de a vegyesstafétát mindenkor Miskolc úszói szerezték meg maguknak, az egri hátúszók gyengesége miatt. Ezért elhatározta, hogy hátúszó lesz. Nagy képességét mi sem igazolta jobban, mint az a körülmény, hogy a hátúszásban is a vidék legjobbja lett. Műegyetemi tanulmányai közben szűkebb hazájából, Egerből kapta a behívót, amely fegyverbe szólította őt. A parancsnak engedelmeskedett, bevonult a császári és királyi 14. gyalogezredhez és a derék jó fiú a Budaörsi ütközetek egyikében elesett. A hazájáért hősi halált halt kitüntetést kapó katona a budapesti császári és királyi 17. számú helyőrségi kórházban, az Alkotás utca 25. alatt halt meg. Az I. világháborús adatbázisból azonban tudható, hogy egyéves öntésnek vonult be.

Kornstein Jenő 1898-ban született Egerben. Édesapjának Kornstein Samunak a Piac utcában, a Bajzáth-házban volt készruha és divat áruháza. Édesanyja Schneeweisz Paula. Gépészmérnök lett. 1945. március 7-én halt meg Budapesten. Testvére Kornstein Miklós. Köves László

Rejtő Jenő Révi Pál, Schiffer Miklós. Setét András 1922-ben a budapesti versenyeken mellúszásban nyert első helyezéseket. 1935-ben a szegedi egyetemen avatták a jogtudományok doktorává. 1982-ben hunyt el dr. Setét András ügyész.

Szász Imre: 1918-19. Ezekben az években az egri úszósport majdnem kizárólag a Miskolc-Eger úszó- és vízilabda mérkőzésekre szorítkozott. A miskolciakat Mezei Miklós vezette, illetve edzette, őt tekintem az egri vízilabdázás megalapítójának is. Eleinte a miskolciak voltak fölényben, de csakhamar – kevés szakértelemmel, de komoly lelkesedéssel – én vettem át az edzést és az egész vonalon felülkerekedett az ETE, annak ellenére, hogy Wollák Lajos – aki az olasz fronton elesett – és Klausz Ernő nagyon hiányoztak.

1920-ban új korszak kezdődött, mert ebben az évben megalakult a fajvédő Gömbös Gyula védnökségével a MESE (Magyar Országos Véderő Egyesület Egri Sport Egyesülete), ahova az ETE nem zsidó neveltjei – közöttük Bitskey Zoltán és Aladár, valamint Szigritz-Tarródy Géza – azonnal átléptek. A fentnevezettek később sokszoros magyar bajnokok és rekorderek lettek. Az ETE ettől fogva kizárólagos zsidó egyesületté változott. A MESE tagjai természetesen kezdettől fogva komoly állami és városi támogatásban részesültek és mindenütt kivételes előjogokat élveztek.

Az ETE vezetőségének viszont minden percnyi edzési lehetőségért komoly harcokat kellett folytatnia és így az utánpótlás és a nevelés szinte megoldhatatlan problémává váltak. A keret azonban mindezen akadályok ellenére, lassan ugyan, de állandóan bővült. Így kapcsolódtak be Bieber Sándor, Grünzweig Imre, Grünzweig Miklós (Póci), Kardos László, Klein Endre, Klein Iván, Klein Tibor, Kunovits László, Lázár György, Schiffer István, Schneeweisz István és Szigeti Ernő.

1921-ben Tatán rendezték meg az első országos vidéki úszó, műugró és vízilabda bajnokságokat. Itt külön fejezetet érdemel Klausz Imre, aki a 100 méteres hátúszásban 1,26 mp. kiváló idővel győzött, még pedig úgy, hogy a kettős pályáról elindulva a nyolcason kötött ki, miután akkoriban a választókötelek ismeretlenek voltak. Őt csak azért nem diszkvalifikálták, mert közel nyolc méterrel előzte meg az egész mezőnyt és így senkit nem „akadályozott”. Itt is derékban tört ketté egy ragyogónak indu1t karrier. Tatán második helyezést ért el az ETE vízilabdában, 100 m. női mellúszásban (Német Donka) és műugrásban (Szász Imre), míg a 4×100 m. vegyesváltó a harmadik helyen végzett.

1922-ben, a második országos vidéki bajnokságokban ismét a Klausz család gondoskodott újabb szenzációról, mert a 100 m. hátúszásban – Klausz Imre emlékverseny – Klausz József óriási meglepetésre legyőzte az akkor már országos hírű és favorit Bitskey Aladárt. Az ETE csapata második lett vízipólóban és műugrásban (ismét Szász Imre) és harmadik lett a 4xl00 m vegyes váltóban. 1923-ban Békéscsabán az ETE csapata 7:0 arányban győzte le Orosháza vízilabdázóit, 1924-ben ugyancsak Békéscsabán Szegő Imre második lett a 100 m. hátúszásban. 1925-ben Kaposvárott az ETE harmadik helyen végzett a vízipólóban és Grünzweig Imre második lett műugrásban. A többi műugrók, Grünzweig Miklós és Ungár Sándor vidéki viszonylatban szintén az élvonalhoz tartoztak. Klausz József 1924-ben Budapestre került és évekig védte az első osztályban szereplő MTK kapuját. 1929-ban az ETE nagyot lépett előre, amikor Heller Imre országos bajnok lett a 200 m. mellúszásban és egyben tagja a magyar válogatott úszócsapatnak.

Az ETE elnökei voltak 1932-ig: Kolosy Mór (1855-1924) alapító elnök, továbbá Dr. Szabó Jenő, Pressler Ármin, Steiner Ferenc, Dr. Kozma Győző. Főtitkárok: Dr. Szabó Elemér, későbben Szász Imre, majd pedig Benkő József.

Jászberényi úszóverseny 1937

Kifejezetten hangsúlyoznom kell, hogy a húszas években az ETE igen komoly szerepet játszott az egri zsidóság életében. Ez volt az egyetlen hely a fiatalság nevelésére, illetve sportolására, mindez hihetetlenül mostoha körülmények között. A történeti hűség és az igazság kedvéért meg kell említenem. hogy a húszas évek elején Ringelhann Béla, a városi vízművek igazgatója, később Bárány Géza mérnök, a városi uszodák igazgatója, a harmincas években pedig dr. Ringelhann György ügyvéd voltak azok, akik a szigorú szabályok ellenére lehetővé tették az ETE úszói számára a versenyuszoda használatát. Ezúton mondok nekik köszönetet az ETE vezetői és úszói nevében.

Klein Tibor: „A langyos termál uszodák, különösen a Békás-tó helyén létesített versenyuszoda Egert különösen alkalmassá tették az úszósport kifejlesztésére. Nem csoda, hogy az ETE-nek is ez a sportág hozta a legtöbb sikert. 1933-ban második osztályú bajnokságot nyert az ETE vízipóló-csapata: Bieber Ignác, Bíró István, Klein Iván, Klein Tibor, Német Imre.

Schneeweisz István és Vadász Gyula.

Az ETE úszói (2 kép)

Az első ligába zsidó volta miatt nem kerülhetett be a csapat. Ki kell emelni Heller Imrét, aki magyar mellúszóbajnok volt [Magyarország 1929. évi 100 méteres mellúszóbajnoksága. 2. 1 p 2,32 mp], Webermann Miklóst, aki 1937-ben ifjúsági bajnokságot szerzett a 800 méteres gyorsúszásban. Öccse, Gyuri a 100 méteres mellúszásban a második helyen végzett.

úszók

A 3×100 méteres vegyes úszásban ugyancsak második lett az ETE együttese: a Webermannok és Gerstl Tibor.

A zsidótörvények idején a zsidó ifjúság el volt tiltva a versenyektől. Titokban mégis úsztak versenyszerűen és közöttük Boros Laci, Herczeg Tomi, Preszler István, Stern Gyuri és Sugár Bandi átlagosan felüli eredményeket értek el. Oroszlánrészük volt természetesen a szép eredmények elérésében az edzőknek: Heller Imrének és utódjának, Klein Tibinek, akik fáradtságot nem ismerve tanították, lelkesítették az ifjú úszókat. Itt kell megemlíteni, hogy az ETE neveltje, Klein Iván, az ötvenes évek elején megnyerte a Balaton-átúszás bajnokságát és a folyamúszás bajnokságát: 102 km-t úszott 15 óra 7 perc alatt.

Szász Imre fantasztikus életéről nemrég jelent meg egy érdekes cikk:

https://m4sport.hu/uszas/cikk/2022/10/07/egy-filmert-kialto-elet-szasz-imre-a-halal-torkabol-kitorve-egertol-sao-pauloig-nevelt-uszo-es-vizilabdazo-nemzedekeket/

Szépen működött az ETE tenisz-szakosztálya. Az Érsekkertben, a sok százéves óriási platánfa mellett létesített teniszpálya sok egri zsidó ifjúnak nyújtott nemes szórakozást és felfrissülést. A teniszsport terén az ETE tagjai közül Német Imre szerzett országos hírnevet.

A birkózó- és boksz-szakosztályban Kohn, Friedmann és Davidovits szerzett sok győzelmet az ETE-nek. Sokat dolgozott ebben a szakosztályban Fleischer Gyuszi és Tibi is.

Az ETE fenntartása körül nagy érdemei voltak dr. Szász Endrének, az egylet sportorvosának és dr. Jónás Béla ügyvédnek, az egylet ügyvezető elnökének. Végezetül, az ETE nem fejthette volna ki szép nevelő munkáját az egri zsidók támogatása nélkül, akik anyagi hozzájárulásukkal segítették a sportolókat. Az egylet tagjainak túlnyomó része elpusztult a munkaszolgálatban és a német koncentrációs táborokban. Nélkülük nem is folytathatta munkáját az ETE a világégés után.

Ron Giládi: Klein Tibi 1949 óta Izraelben él. Több nagy egyesület edzéseit vezette. Különösen a Hapóél Petah Tikvá együttesévei ért el szép sikereket. A birkózó-sportban a „festékes” Konti Kohn Jóska szerzett megbecsülést, mint az ETE és a MESE birkózóinak edzője. Rajta kívül komoly versenyeredményeket értek el a jellegzetesen birkózófülű Davidovits és barátja, Friedmann. Az ETE ifjúsági birkózói közül kitűntek: Schwarcz Sanyi – ma Petah Tikva magyar egyesületének ügyvezető elnöke – a nagyerejű Stern Gyuri, aki nemrégiben szerelt le őrnagyi rangban Izrael hadseregéből 20 évi szolgálat után. Jelentős sikereket értek el, országos viszonylatban is az ETE ökölvívói. Fleischer Gyuszi – ma a jeruzsálemi egyetem dolgozója – és öccse Tibi, az egri MESE színeiben már több országos szövetségi verseny győztesei voltak, amikor az ETE kívánságukra 1939-ben megalakította az ökölvívó-szakosztályt. Fleischer Tibi országos csapatbajnokságok során 150 alkalommal győzött az ETE vagy Eger város színeiben. Fleischer Gyuszi is sokszor nyert városi és kerületi bajnokságot. Figyelemreméltó eredményeket értek el az ETE boksz-csapatában a ma Ausztráliában élő Rózsa testvérek, Imre és Pali, a jó küzdőszellemű Stern Pista, aki Észak-Magyarország levente ökölvívó bajnokságának győztese volt, továbbá a nagy ütőerejű Schwarcz Sanyi, Stern Gyuri és a mártírhalált halt Steiner Imre. Az ETE és a MESE ökölvívói sok esetben Eger válogatott néven közös csapattal vettek részt a versenyeken. A Sárospatakon, 1941-ben rendezett kerületi versenyen a nyolc főből álló csapat öt tagját – Fleischer Gyuszi, Fleischer Tibi, Rózsa Imre, Schwarcz Sanyi és Stern Pista – az ETE küldte ki.

Az ökölvívók versenyeredményeinek 1942-ben társadalmi-politikai aspektusa is volt. Ebben az évben a zsidótörvények folytán a zsidó tulajdonban volt kávéházak elvesztették iparengedélyüket. A kávéházhoz szokott zsidóknak nem volt hová. Szász Imre ETE klubhelyiséget rendezett be az Érsek utcai volt Széchenyi Kávéházban. A zsidók kiváltották az ETE sportigazolványát és mint ETE-tagok jártak feketézni, politizálni az új klubba. 1942 tavaszán feljelentés érkezett az ETE ellen. Azzal vádolták, hogy nincsenek aktív sportolói. (Ők akkor majdnem mind a munkaszolgálatban voltak „aktívak”). Az ETE-klub működése ezen az alapon nem indokolt. A bíróság úgy döntött, hogy amennyiben az ETE valamelyik versenyzője két héten belül országos szintű sportversenyen érmet szerez, a klub működését engedélyezik. Fleischer Gyuszi és Tibi bajnoki érmeket szereztek az akkor Nagyváradon „Erdély bajnoksága” címen megrendezett versenyen és ezzel egy évvel meghosszabbították az ETE-klub életét.

 ETE-MESE mérkőzés 1925

Labdarugó szakosztálya nem volt az ETE-nek, de sokan az egri ifjúság köréből sportszerűen is rúgták a labdát. Az Egri Torna Egylet labdarúgó-csapatának jelentősebb mérkőzése volt a Miskolci Rambierek, a Debreceni TE ellen, amelyen az alábbi összeállításban vették részt: Kunsay — Nagy, Markos L, Bőgős, Dallos, Sümeghy, Puskás, Ripke, Reitz, Dimitrijevics, Markos II. Az 1913-ban megalakított Egri Futball Klub viszont olyan kisebb csapatokkal, mint a tiszafüredi és a mezőkövesdi vívott nagy csatákat. Bátok Ferenc (kapus), Kaiser, Meilinger (hátvédek), Lusztig, Szabó és Moskovits (fedezetek) Cséna, Szuistyák, Halmai, Cselényi és Kulcsár (csatárok) összeállításban.

Népszerű volt Egerben a mártírhalált halt Perlusz Jóska, aki az egri Vasas kapuját védte nagy sikerrel. A Vasas ifjúsági csapatának volt a kapusa Perlusz Gyuri, aki sok évvel később Izraelben a legmagasabb katonai kitüntetést kapta. Mint ejtőernyős tiszt olyan hőstetteket vitt végbe, hogy azokat az újságok külön tudósításokban közölték.

Focisták

Farkasvölgyi (Fleischer) Tibor: „Tizenhét éves koromban megnyertem Budapesten Magyarország ifjúsági boksz-bajnokságát. Még Fleischernek írta a nevem a zöld papíron megjelent „Nemzeti Sport”. Az egyesületi szakosztályvezetőm értésemre adta, hogy magyarosítani kell a nevem, mert minden reményem meg lehet rá, hogy mint Magyarország ökölvívója magamra ölthetem a címeres trikót és egy ilyen Fleischer névvel „szégyen” lenne képviselnem a magyar szentkoronát. Ilyen körülmények között lettem Farkasvölgyi. Mérkőzéseimet győzelem sorozatok kisérték, miközben boldogan viseltem a Farkasvölgyi nevet. Az országos „leventebajnokság” megnyerése után néhány nappal utasítottak, hogy a serleget szolgáltassam vissza, mert a szabályok szerint zsidó nem vehet részt a „levente” versenyeken. – A Farkasvölgyi név sem segített. Munkaszolgálatra 1943-ban hívtak be, ahol is szabálytalannak minősítették a névmagyarosítási aktust és a sárga karszalaghoz a Fleischer nevet találták alkalmasabbnak.”

Felhasznált irodalom:

Féltényi Imre: Az „egri csillagok”: Eger úszósportjának története. In.: Sporthírlap, 1924. 15. 230. p. 27.

Grünzweig Lajos

Magyar egyetemi hallgató kitüntetése: Egri fiú sikere. Egri Népújság, 1924. 216. szept. 19. p. 1.

Klausz Imre:

K. F.: Három neves úszóemlékversenyéhez. In.: Sporthírlap, 1925. 16. 142. p. júl. 25. p. 8.;

Kapos Elemér: Egy különös egri vándordíj története. In.: Népújság, 1984. 35. 258. november 2. p. 6.: ill.

Szász Imre:

Várszegi [János]: Ezek az egri legények és Szász Imre a kapitány. In.: Nemzeti Sport, 1946. 2. 106. július 19. p. 4.


[i] Közli Kardos p. 20.

[ii] Egri zsidók. 1975. p. 12.

[iii]  Alispáni iratok. IV.-404/a.=HML.

[iv] Alispáni iratok. IV.-404/a.=HML „A belügyminiszter körrendelete a zsidóság védelmében.” p. 1882-7746

[v] Alispáni iratok. IV.-404/a.=HML. „A megye a belügyminisztert felelősségre vonni kéri…” p. 1882-12625

[vi] Kardos Lajos. 22 l.

[vii] Alispáni iratok. IV.-404/a.=HML „Hatvan községben lévő vallásfelekezetek közötti összecsapás, zsidógyűlölködés”.1885-35.

[viii] Babocsay Sándor. 1893.

[ix] Csutorás László. 1893.

[x]Hevesvármegyei Hírlap. 1893. 40 sz. 1 l.

[xi] Barchetti Károly. 1894.

[xii] Hevesvármegyei Hírlap. 1894. 62. sz.

[xiii] Gyöngyösi Lapok. 1897. 49. sz. 1 l.

[xiv] Cserépfalvi Imre. 1982. p. 16.

[xv] Kertész Lilly. 1995. p. 24-25.

[xvi] Gunst Péter. 1999. 19 l.

[xvii] Nagy József. 1978. p. 330-334.

[xviii] Horváth László. 1999. p. 57-58.

[xix] Kovács Alajos. 1922. p. 7.

[xx] Breznay Imre. 1934. 128 l.

[xxi] Kovács Alajos. 1933. 284 l.

[xxii] Az 1925-ös, 1928-as adatok az Alispáni jelentések adatai alapján. 1925. 5 l. 1928. III. 3 l.

[xxiii] Heves vármegyei adattár és ismertető. 1936. 536 l.

[xxiv] Egri zsidók.

[xxv] Egyenlőség. 1924. 12. sz. p. 7, 9.

[xxvi] Egyenlőség. 1924. 41 sz. p. 17.

[xxvii] Alispáni jelentés. 1930. I.  2 l., 1930-31. 2 l.

[xxviii] Hevesvármegye újjáépítése Trianon után. 1931. p. 109.

[xxix] Heves megyei Hírlap. 1997. 01. 18. (m. k.): A múltbéli összefogás példa lehet a jelenben. Ringelhann György polgármester szavait idézi.

[xxx] Hevesvármegyei ismertető és adattár. 1936. p., 453, 598 l.

[xxxi] Heves megyei compass. 1923. p. 637.

[xxxii] Hevesvármegyei ismertető és adattár. 1936. p. 457.

[xxxiii] Hevesvármegyei ismertető és adattár. 1936. p. 465.

[xxxiv] Hevesvármegye.1932. 2 sz. p. 2.

[xxxv] Hevesvármegyei ismertető és adattár. 1936. p. 466.

[xxxvi] Hevesvármegyei ismertető és adattár. 1936.p.  596.

[xxxvii] Hevesvármegyei ismertető és adattár. 1936. p. 467.

[xxxviii] Hevesvármegyei ismertető és adattár. 1936. p. 602-603.

[xxxix] Magyar zsidó lexikon. 1929. p. 576-578.

[xl] Szombat-Almanach az 5688. évre. (1927/28). p. 194-195.

[xli] Hevesvármegyei ismertető és adattár. 1936. p. 99, 465.

[xlii] 1930. évi népszámlálás. 3. p. 160-161.

[xliii] HML. VII.-4. Cégbírósági iratok.

[xliv] Hevesmegyei compass. 1923. 151 l.

[xlv] Heves vármegye hivatalos lapja. 1929. 29 p. 136.

[xlvi] Heves vármegye hivatalos lapja. 1934. 4. p. 205.

[xlvii] Magyar zsidó lexikon. 1929.p. 210.

[xlviii] Egri zsidók. 1975. p. 24.

[xlix] Egri zsidók.1975. p. 15-16.

[l] Egri zsidók. 1975. p. 31-40.

[li] Egri zsidók. p. 38.