1465. április 11-én kelt végrendeletében Csetneki András (okirati előfordulása: 1426-1465) egri várnagy felsorolja értéktárgyait: Jósa zsidónál zálogosított el egy drágakövet és egy aranygyűrűt. Ez az első adat zsidók jelenlétéről Egerben. 1495-ben Bakócz Tamás egri püspök számadáskönyvében szerepel Johanni zsidó neve. 1560-1561 között Verancsics Antal (1504-1573) egri püspök Bajorországból és Morvaországból hozat üveggyártó zsidókat a vár 1552-es ostromamkor megsérült ablakainak beüvegezésére. 1567-ben ő tárgyal Konstantinápolyban Don Jószéf Nászi naxosi herceggel, a szultán zsidó miniszterével, akit Miksa császárnak küldött jelentésében melegen méltatott.
A török hódoltság idején a megszállt Egerben találtak menedéket az 1492-ben Spanyolországból kiűzött szefárd zsidók, akik hitközséget alkottak, vallási kérdéseikben a konstantinápolyi és szaloniki rabbik döntöttek. Bérleteket bírtak, államhivatalt viseltek, szabadon kereskedtek. Magas katonai pozíciókat is betölthettek. A nógrádi magyarok „az Eghri Sidó Mehmet Pasá”-ra (Szokoli Mehmed 1506-1979) panaszkodtak egy átiratban. 1627. május 17-én, akinek katonái emberben és vagyonban súlyos károkat okoztak nekik.
„Élénk üzleti élet indult a zsidó és török kereskedők munkájával. Kelet árucikkeit helyezték el a magyar házaknál jó áron.” A török, a balkáni és az erdélyi szász kereskedők mellett a zsidók teremtették meg a kapcsolatot a három országrész között, közvetítették Kelet és Nyugat árucikkeit: mezőgazdasági és iparcikkeket, török árukat szállítottak nyugatra, onnan ipari termékeket, nyersanyagokat, érceket keletre. Az Alföld a Tisza szabályozása és a XIX. század végi út- és vasútépítések előtt az év nagy részében alig volt járható, de a zsidók ebben az időben is elsősorban kereskedéssel foglalkoztak. A török hódoltság alatt a jogbiztonság amúgy is nagyon rossz volt. A törökökkel együttműködve, fejlett keleti mintájú és szervezettségű kereskedelmi hálózatot alakítottak ki, jelenlétük a z üzleti életben meghatározó jelentőségű volt.
Efrájim ha-Kóhén (Vilna, 1616 – Buda, 1678) budai rabbi, egyházi író 1660-ban említi Egert, mint olyan hitközséget, amelyben get-et, válólevelet állítottak ki. Érdekes Dr. Márton Lajos jeruzsálemi történész máig nem bizonyított feltételezése, az egri vár falán és a jeruzsálemi városfalon azonos építészeti jelek találhatók. Feltételezi, hogy akik 1536-ban a jeruzsálemi óváros falát felépítették 25-30 évvel később az egri vár megerősítésén dolgoztak. A törökökkel jöttek, és 1686-ban a törökökkel együtt távoztak. Eger jogi helyzetét szabályozó „Transaction Fenessyana”, vagyis a Fenessy egyezmény a város és a püspök között (1695) megkötése előtt két évvel Batthyány Ádám egyik alkalmazottjának számadáskönyvében szerepel: „Egri Sidó pénzi f. 500. d.”
1701 május 31-én I. Lipót (1640-1705) király az egri püspöknek erélyesen megparancsolta, hogy Wenzel Anton Eusebius von Kaunitz-Rietberg (1711-1794) osztrák gróf, birodalmi államtitkár ártatlanul kemény börtönbe vetett két magyarbródi (ma Uherský Brod) zsidó alattvalóját azonnal szabadon eressze, és gondoskodjék arról, hogy se személyükben, se vagyonokban kárt ne szenvedjenek. Ők a városban már azelőtti években is kereskedést űztek és nemrég az ottani kamarai tisztviselőkkel a serfőzde üzemtartása végett szerződést kötöttek.
Az 1715. február 15-én kelt okmány egy csődbejutott és Egerből megszökött zsidóról szól. Nem valószínű, hogy ez a zsidó Egerben lakott, csak ott volt elzárva. 1719. április 20-i az a királyi rendelet, ami Oppenheimer Emánuel zsidó főintézőt, aki az egri, szolnoki és szegedi liszt- és gabonaszállítással lett megbízva ne háborgassák.
A megye központja a török hódoltság után ismét a püspöki, majd érseki székhely Eger lett. A megye lakossága túlnyomórészt katolikus vallású volt. A zsidósághoz való viszonyukat alapvetően meghatározta a gazdasági lehetőségek és szükségszerűségek is. A betelepedést elsősorban a mezőgazdasági terményeiket, árufeleslegüket értékesíteni akaró földbirtokosok tették lehetővé, a városok polgársága, akiknek erős konkurenciát jelentett a hasonló foglalkozásokat űző, de mozgékonyabb betelepülő réteg, mindenütt nagy ellenállást fejtett ki velük szemben.
A millennium alkalmából kiadott négykötetes megyetörténet így idézi mindezt:
„A zsidók már a török világban is, mint a külföldi kereskedelmet közvetítők állandó letelepedés nélkül, a görögök mellett, a türelem elnéző kegyelme révén folytathatták életpályájukat és házaló üzletüket ott, hol a földesurak egyéb érdekeibe nem ütközött. Több helyen maguk a földesurak igyekeztek tért nyitni a zsidók kereskedelmi üzletének, hogy jobbágyaik terménye értékesítésével azok java segíttessék elő. Megyénkben főleg Gyöngyösön találtak az ottani földesurak között pártfogókra, és ott már 1724-ben zsinagógát is állítottak. Ugyanezen évben összeíratások rendeltetett el, és megtiltatott, hogy zsinagógát állítsanak.”
1767 április 27-én Eger, Heves és Külső-Szolnok megyék jelentették a Helytartótanácsnak, hogy a megye területén zsidó nem lakhatnak. A török kiűzése a zsidó közösségek feldúlásával is járt, az Alföld betelepítése után fokozatosan, a megyéből többször kiűzve tudtak csak visszatelepedni.
A török hódoltság alatt a terület kereskedelmét, a kisebb számban itt élő zsidóságon kívül elsősorban a görögkeleti vallású, vegyes nemzetiségű, de általában görögnek nevezett népesség látta el. Vallási különbözőségükből következően nem kevés megkülönböztetést kellett elszenvedniük. „A vármegyében voltak még görögök és ráczok nagyobb számmal, főleg kereskedelemmel foglalkozva. A Rákóczy-korszak után itt is fellépett ellenük a város, úgy vallási, mint üzleti szempontból.„ A törökök kiűzése után maradtak Egerben, elsősorban kereskedést űztek. „Az egykor gazdag görögök helyét az izraeliták foglalták el az üzletvilágban, s amint kihaltak lassanként amazok, úgy szaporodtak el lassanként ezek, mind születés, mind bevándorlás által.” Egerben 1693-ban még 633 görögöt írtak össze, 1830-ban a zsidó betelepedés előtt már csak 145-en éltek itt.
A zsidók nagyobb számú betelepedése előtt az 1773-as összeírás szerint 2170 kocsmaház, 3669 kocsmabérlő, 92 kereskedő, 449 mészárszék volt a megyében. Az mezőgazdasági árutermelés megindulása előtt a kereskedők létszáma nagyon kevés, majd a következő időszakban a létszámuk jóval magasabb lett. Elsősorban a betelepedő zsidó kereskedők, házalók jóvoltából, valamint a kocsmabérlők nagy része is a zsidók közül került ki. A földesúri birtokokon letelepedett zsidók egy része falusi árendás, eleinte többnyire kocsmabérlő volt, akik sokszor megkapták a mészárszék bérletét is, és mellette még szatócsboltot is működtettek.
A városokban magyar és német iparosok voltak a céhek tagjai, amelyek egyben vallásos társulatok is voltak. A gazdasági konkurenciaharcon kívül már csak ezért sem engedték be tagjaik közé a zsidó vallású iparűzőket. Az iparosok elsősorban olyan nagyobb zsidó lakossággal rendelkező településeken éltek, ahol hitsorsosaik is el tudták őket tartani, vagy olyan, céhen kívüli iparosokként, akik hiány szakmákat űztek. Ez az első egri betelepülők esetében is kitűnik, többnyire ritka, céhen kívüli foglalkozásokat űztek, mint esernyő-, paplankészítő, réz- és aranyműves vagy ékszerész.
Leírásuk, értékítéletük több dologtól függött a saját személyes attitűdjén kívül, egyebek között a kor gazdasági, politikai értékítéletétől is. 1837-ben már javában folytak a reformkor politikai csatározásai, a liberális politikusok, és hatásukra a vármegyék is egyre jobban felismerték a zsidók gazdasági hasznosságát, jog nélküliségük megszüntetésének sürgető szükségszerűségét. 1837-ben Tahy Gáspár táblabíró „esmertette” a kettős vármegyét: „Magyarországi vármegyék kiterjedéseikhez képest hetedik 120 négyzetmérfölddel…. A megye és felső részének lakosai magyarok és palóczok, némely mezővárosokban német, tót mesteremberek, és izraeliták lakják… Laknak a megyében számos Izraeliták is, a’kik csárda, mészárszék bérléssel, dohány, gyapjú, gubacs, bőr, rőföskereskedéssel foglalatoskodnak: közönségesen magyarul beszélnek, sokaknak még az öltözete is magyar, azok inkább magyart, mint sem kerengőt tánczolnak.”
1825-ben és 1832-ben is kaptak kivételezettek valamilyen formában letelepedési engedélyeket. Eger gazdasági életében számos zsidó család úgy tevékenykedett, hogy a környező kisebb településeken laktak.
Heves megye korabeli hozzáállását tükrözi az 56 évvel később erről az időszakról írott visszatekintés: „Az 1840. pünkösdhava 13-án berekesztett országgyűlésről a júl. 22-én tartott közgyűlésben mutatták be számadó jelentésöket a követek. Elsorolják, hogy a királyi válaszok a magyar nyelv tárgyában, az örökváltságban, a váltójogban stb., melyek sem a nemzet, sem a szabadelvűség igazi érdekeinek nem feleltek meg, a rendeket nem elégíthették ki.” A zsidók iránt – a rendek által felterjesztett javaslat, ha nem nyerte is meg ő felsége jóváhagyását, de még is alkottatott oly törvény, melynek jótékonysága a nemzetnek további gondoskodását reményleni engedi.” 1840. évi XXIX. törvénycikk a zsidókról alapján az országban vagy kapcsolt részein született zsidók megkapták a szabad kereskedés és mesterségűzés jogát – a bányavárosok kivételével-, a szabad lakás és a saját vallású legényekkel való mesterségűzés folytatásának lehetőségét. Egerben vannak szórványos adataink 1840 előttről is itt élő, vagy dolgozó zsidókról. Tudunk egy József nevű zsidóról, aki 1769-ben az egri érseki (püspöki) nyomdában tett szolgálataiért cserében a püspökségtől teljes lakhatási felhatalmazást nyert.
Bár a korban nem volt gyakori, vagy jellemző a kikeresztelkedés, de érdekesség, hogy az érseki levéltár megőrzött néhány, a témakörbe illő dokumentumot, közöttük azt, amelyben zsidó származású, de keresztény hitre tért személyekről van szó: egy 1820-ból származó kérvény, amit egy zsidó asszony írt, akit férje, két gyermekét magával hurcolva – elhagyott és „bemegyen Egerbe” és ott megkeresztelkedett, majd két gyermekét magára hagyva eltűnt. Az asszony a püspöktől a gyermekeit kérte vissza. 1820-ból van két segélykérvény: az egyik Barna Veronika nevű jóval korábban áttért zsidó nő, a másik Csillag Károly áttért protestáns, aki a további „megvilágosodás végett” tíz hónapja élt Egerben. 1821-ből két idevonatkozó irat maradt fenn, melyek jellemző „szokásról” tudósítanak, miszerint két zsidó árva fiút a városba hozattak megkeresztelés végett. Az egyikük szabómesterségre volt „hajlamos”. 1825-ben Egerben élt Gersum Lőb felesége, aki Esterházy Károly utolsó idejében jött Egerbe kikeresztelkedni és a püspöktől munkát is kapott. 1826-ból való a szászfai Brimtz József 16 éves zsidó fiú áttérési kérelme. A kérelem mellé csatoltak egy iratot, amiben előre összeállított kérdésekre kellett válaszolnia. Aszódon kocsisként szolgált egy Ábrahám nevű zsidónál, de mivel az rosszul bánt vele megszökött tőle. A fiú vagyona: „4 pár ing, 2 nadrág és egy derékra való lajbi” és míg a keresztény hitre kitaníttatják, addig egy szabómesternél fog élni és dolgozni.
A MNL Hevesvármegyei Levéltára zsidó összeírásai között az 1825. évből megtalálható néhány egri név: Franszl Ábrahám, Lorián Jakab, Braun Mojse, Herman Lázár, akik 1832-ben a Maklári hóstya városrészben telepedhettek le. Erre hivatkozott az egri városi küldöttség a protestánsok érdekében az 1832-36-os országgyűlés által hozott törvénycikkel kapcsolatban.
1840 előtt zsidók inkább az Eger környéki Kerecsenden, Felsőtárkányon, Bükkzsércen éltek és onnan jártak be Egerbe ügyeiket intézni. Fischer Simon szeszfőző 1825 körül kérte a letelepedési engedélyt, amit Schwartz Náftáli István bőrcserzővel együtt 1832-ben kapott meg Felsőőri Pyrker János László (1772-1847) érsek ajánlatára. Reményi Ede (1828-1898) zeneszerző, hegedűművész édesapja, Hoffmann Henrik aranyműves népes családjával az 1840 évek elején költözött Egerbe, ahol a Czukor utcában ékszerüzletet nyitott.
Felhasznált irodalom:
Egri zsidók: J’hudé Erlau / [szerk. Ehrenfeld Arthur et al.] Jeruzsálem: Egri Zsidók Emlékbiz., 1975. p. 9. https://archive.org/details/nybc314187/page/n197/mo
Ethei Sebők László: Gyöngyös és vidéke története. Gyöngyös: Herzog Ernő Ármin, 1880. p. 160.
Follajtár Ernő: Eger. In.: Heves vármegyei ismertető és adattár. Bp.: Magyar Városok Monográfiája Kiadóhiv., 1936. p. 126.
Főegyházmegyei Levéltár, Eger. Közli Kardos Lajos, Főegyházmegyei Levéltár (FL), Hebraei 1196/820., Hebraei 2357/820 1576/820, 784/821; 470/821, 769/825, Hebraei 1465/826 alapján
Gonda László: A zsidóság Magyarországon 1526-1945. Bp.: Századvég, 1992. p. 68.
Kiss Péter: Arcvonások Eger művelődéstörténetéből 1944-ig. Eger: Érseki Gyűjt. Kp., 1993. p. 5.
Kovács Alajos: Eger város népességének fejlődése és összetétele. In.: Magyar Statisztikai Szemle. 1933. p. 277-298.
Nagy József: Eger története. Bp., Gondolat. 1978. p. 285-290, 345.
.