Dr. RÓNA IVÁN

Dr. Róna Iván (Budapest, 1952-) a MAZSIHISZ turisztikai igazgatója. 50 éve dolgozik a turizmusban vezető beosztásokban, belföldön és külföldön egyaránt elismert szakember. Lengyel, angol, német, orosz nyelveken beszél.

Diákként vagont rakodott a Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár erőműtelepén, azután kocsik ablakát pucolta. Amikor az egyik nyáron elutazott a napfényes Bulgáriába, beleszeretett az utazásba. Mivel megbabonázta a lengyel lányok szépsége, beiratkozott egy nyelvtanfolyamra. Szorgalmának hála az IBUSZ külképviselője lett Varsóban. Később a MAHIR kiállítási igazgatója 1994-től volt a Budapest Tourist vezérigazgatója, majd 1997-2001 között a Magyar Turizmus Zrt. varsói külképviseletét vezette. Közben a Hunguest Hotels Rt. nemzetközi vezérképviselőjeként dolgozott. A magyar turisztika reklámozására hivatott szervezet vezetőjeként emberközelibb és modernebb vállalatot teremtett, megújíttatta az itthon.hu és a https://www.hungary.com/ internetes oldalakat. 2006-2010 között a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója volt.

Nagyszülei, Rosner József paplankészítő (Zarszyn, 1876. jún. 16 – Eger, 1939. febr. 15.) és Schlesinger Jolán (Budapest, 1877. júl. 6. – Auschwitz 1944) 1903-ban házasodtak Budapesten, majd Egerben telepedtek le, a Szervita utca 28. alatt laktak. Gyerekeik közül 1918-ban hárman hastífuszban haltak meg: Boriska (1904-1918), Sarolta (1907-1918) és Sándor (1905-1918). Édesanyja, Rosner Mária 1911. augusztus 31-én született. Testvérei közül Ilona 1915. február 27-án.

„A zsidótörvények miatt már nem volt munka nekik Egerben, ezért a négy legidősebb testvér eljött minden hétfőn Budapestre feketén munkát vállalni Csepelre egy lőszergyárba [Weiss Manfréd Lőszer-, Acél- és Fémművek Részvénytársaság]. Péntekenként fizetést kaptak, bevásároltak és hazautaztak Egerbe a kajával, amit Pesten beszereztek. Anyám úgy mesélte, hogy egy júniusi napon (június 9.) feljött egy keró [keresztény] szomszédjuk, anyám barátnője és megkereste őket Csepelen (annyit tudott, hogy Csepelen dolgoznak egy lőszergyárban) és mondta nekik, hogy haza ne menjenek, mert elvittek mindenkit vagonokban valahová.

Nagy szerencse volt, hogy nem mentek haza, hogy itt Pesten rendes emberekre találtak (a csepeli munkatársak bújtatták őket) és az anyám egri barátnője volt a legrendesebb, hogy vette a fáradtságot, feljött Csepelre és megkereste őket. Tűt a szénakazalban.

Mária három testvére, akikkel együtt bujkált: Erzsébet (Eger, 1909. július 29. – Budapest, 1968. aug. 26.) Andor (Eger, -Budapest, 1992) és Magda (Eger-Budapest, 2002)

Így maradtak Pesten és bujkáltak a felszabadulásig Aztán hazamentek, mert mind a négyen megmenekültek itt Pesten (bújtattak őket rendes emberek, bár anyámat elkapták és kivitték a József városi pályaudvarra, hogy viszik lágerbe, de nem jöttek a vagonok, mert evakuálni kellett a magyar hadsereget a gyorsan előretörő szovjetek elől, így a vagonokra az evakuáláshoz volt szükség.) Aztán két nap két éjjel várakoztak a pályaudvaron, mikor az anyám egy barátnőjével a második éjjelen megszökött és így bujkáltak együtt Pesten és végül a szovjet hadsereg felszabadította őket is.

Aztán megtalálták egymást a testvérek (a Pesten bujkálók, mert az egriek közül mindenki odaveszett Auschwitzban) és lementek Egerbe, de nem volt meg semmijük, mert a drága szomszédok mindent elkonfiskáltak: a bútort, a ruháikat, a lakást és mindent… amikor anyámék számonkérték a dolgot, akkor erővel elzavarták őket. Ezekután soha többé nem tették be Egerbe a lábukat.

A felszabadulás után anyám megkereste a megmentőit, de már nem találta őket. Vagy meghaltak, vagy emigráltak.

Andor nagybátyám megtalálta a pesti megmentőit és halálukig a tenyerén hordozta őket, olyan hálás volt nekik.