Egri zsidó polgárok

AZ EGRI STERN ÉS DEUTSCH CSALÁD

Dr. Stern Béla (Eger, 1906.febr. 26. – Lima, 1980. márc. 26. Lima) és Deutsch Margit (Eger, 1905. ápr. 15- Lima, 1988) 1939-ben Olaszországon keresztül vándoroltak ki a perui Limába. Béla szülei Stern Bernát (Verpelét, 1863 – Auschwitz, 1944. június 10.) hentes, fűszeres és földbirtokos és Klein Róza (Ózd, 1867. szept. 15. – Auschwitz, 1944. jún. 10.) voltak. A Gárdonyi Géza utca 4. szám alatt laktak. [Gárdonyi (Ziegler) Géza író, költő, drámaíró, újságíró, tanár ebben az utcában a 24. szám alatt lakott. Halála után a Takács utcát keresztelték át az ő emlékére. Korábban vászonszövő mesterek laktak itt].

Dr. Stern Béla szüleivel

Dr.  Stern Béla a numerus clausus miatt Padovában tanult az orvosi fakultáson, így a család otthon használt nyelve később az olasz lett. 1934-ben vette feleségül Deutsch Margitot. Az ő szülei Deutsch Jenő (Eger, 1879. dec. 28. – Auschwitz, 1944. jún. 12.) szabó és szőnyegkereskedő és Groszmann Hermina varrónő (Hejőbába, 1879. jún. 15. – Auschwitz, 1944. jún. 12.) 1903-ban kötöttek házasságot Egerben. Jenőt Egerben „félkarú” emberként ismerték, házról házra hordta a szőnyegeket, és rövidáruüzlete volt. Ők a Dobó utca 17. alatt laktak.

                                                                Deutsch Ferenc Izrael és felesége Frisch Betti (balra) Deutsch Jenő fiuk (jobbra)

 

A háborút túlélő Margit testvérei: Artúr (Eger, 1906 júl. 15. – Ausztrália, 1992) és Károly (1911. aug. 3- Budapest, 1966. máj. 17.) 1954-ben magyarosítottak.  Elemér (Eger, 1909. máj. 18. – ?), és Dezső (Eger, 1913 január 2. – ?, 1964) Budapesten bujkálva élték túl a háborút. Hárman maradtak Magyarországon és beilleszkedtek az akkori rendszerbe. Elemér 1956-ban Kanadába távozott. Lánya, Judit 1944. április 25-én született Budapesten, 2007-ben halt meg Ontarioban. Tibor (Eger, 1917. december 28-31. között –Bp., 1985 után). Az Elnöki Tanács Déri Tibornak, az Anyagmozgatási és Csomagolási Intézet igazgatójának, több évtizedes, eredményes munkája elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából a Szocialista Magyarországért Érdemrendet adományozta.

 

A Kanadába kivándorolt Deutsch testvérek nevüket Deriként, az Ausztráliában élők Deery formában használták.

                                                                 A Deutsch gyerekek Margit (1905), Artúr (1906), Elemér (1909), Károly (1911) 1916-ban

Az Egerben élő rokonok közül csak Guttmann Ármin, Stern Béla unokaöccse élte túl a holokausztot. Ő kivándorolt Izraelbe, ahol Arie Eitani néven most 96 éves.

A Deutsch rokonok fiatalabbak voltak, ezért tudtak Budapesten túlélni.

 A Stern család Peruban titokban tartotta zsidó származását. Deutsch Margit és dr. Stern Béla lánya Silvia Stern csak 19 éves korában ismerte meg gyökereit. Fiával, Aldoval most együtt próbálják rekonstruálni őseik életét a fennmaradt fotóalbum, levelek és a 20 évvel ezelőtt megtalált Arie emlékei alapján. Aldo egy karkötőt visel, rajta szeretteik meggyilkolásának dátumával.

„A családomnak (talán az országnak köszönhetően) jelentős műgyűjteménye van, ami nemzeti örökségként bejárja a világot. Így lehetőségem volt kiállítani a varsói és a wroclawi Nemzeti Múzeumban is. Itt Wroclawban, a megnyitó előtt a gyarmati perui művészetről beszéltem… és egy nagyon-nagyon idős ember közeledett és elkezdte kiabálni, hogy „Stern, Stern zsidó zsidó!”.

A Stern-Barbosa család gyűjteménye Peruban a Collection Barbosa-Stern: https://barbosa-stern.org/

Jelenleg 20 Peruban született egri zsidó leszármazott van…

Aldónak két gyermeke van: Santiago és Joaquín, aki éppen 60 évvel Auschwitz felszabadulása után született,

Aldo Barbosa Stern egri családjának megmaradt fotóit a rendelkezésünkre bocsátotta és egy levelet, ami a háború után nagyon érzékletesen írja le a család megpróbáltatásait. Nagyanyja testvérei Deutsch Dezső és Tibor írták testvérüknek, Artúrnak Budapestről, 1946. március 13-án.

Kedves Arturkám!

február 18-án kelt második levelednek nagyon örültem, és igyekszem rá válaszolni.

Elsősorban kérdéseidre válaszolok, mert nagyon meg tudom érteni, hogy szegény öregekkel kapcsolatosan miket érzel. A két Öreg miután mindannyian elkerültünk otthonról, egy ideig még foglalkoztak kereskedéssel. Mint tudod ingeket árultak, Karcsi iparjával és Dezső segítségével mivel Dezső, mint ezt szintén tudod textiles volt Pesten. Mi akkor még nem kerestünk olyan jól, hogy a teljes eltartásukra vállalkozhattunk volna. A bajok annakidején Karcsi viselkedésével kezdődtek. Ugyanis beleszeretett egy egri lányba, ki írónő volt. (Ma talán már elvette feleségül.) Akkor elhatározta, hogy író lesz és nem volt hajlandó továbbra az üzletben Apuka segítségére lenni. Ebből születtek a differenciák, melyek később odáig fejlődtek, hogy elköltözött otthonról, később feljött Pestre és nem volt hajlandó az ipart sem az Öregek rendelkezésére bocsájtani.

Deutsch Jenő és felesége

            Nekünk Dezsővel akkor kezdett fellendülni, jobban kerestünk, és így vállalkozhattunk arra, hogy az Öregek teljes ellátását fedezzük. Karcsi akkor feljött Pestre, ill. Budafokra. Megismerkedett egy hölggyel, aki tanítói állást kapott. Így a munkaszolgálatos behívások elől teljes illegalitásba vonult. Nem jelentette be magát, utcára sem ment és a lakásból sem mozdult ki. Tekintve, hogy minden kereset nélkül maradt hozzánk fordult segítségért, amit havi apanázs formájában meg is kapott tőlünk. (Mellékesen meg kell említeni, hogy akkor tejesen felesleges volt az illegalitás. Meggyőződésem szerint Kacsinak ez az élet a valóság elől menekülése volt, amiben ő nagyon sok kívánnivalót hagyott hátra. Te ismered őt, nem kell bővebben magyarázni jellemét és konstrukcióját. Levelemben erre később vissza fogok térni.)

Így a két öreg minden üzlettel felhagyott, ezt megelőzőleg a házat eladták, mert egyébként elárverezték volna. Ebből néhány pengőhöz jutottak és más lakásba költöztek a Servita utcába, ahol egy nagyon csinosan berendezett szoba-konyhás lakásuk volt. Egészségileg megvoltak. Anyuka, miután az anyagi bajok elmúltak és nagyon nyugodtan tudtak élni anyagi gondok nélkül, mondhatnám teljese meggyógyult. Maradtak továbbra is panaszai, de nagyon jól evett, ruházkodott és a házimunka, no meg a kis kertje nagyon kielégítette. Egyetlen kívánsága volt, hogy Titeket életében még láthasson. Nagyon kívánta, hogy Karcsival megbékélhessen, mert annak idején búcsú nélkül hagyta ott őket. …

…Akkoriban kortünet volt mifelénk, hogy a zsidóknak Moszkva és főleg London hallgatása tette ki a szórakozásukat. Ha ebben a helyzetben van egyáltalán nyugtató valami, úgy az, hogy utolsó éveiket nyugodtságban és boldogságban töltötték el. Nagyon jól kijöttek egymással, nagyon szerették és gondozták egymást. Az egész életük várakozásban telt. Várták, hogy mi hazamenjünk, vagy ők jöttek hozzánk. Ezenkívül várták a háború végét, hogy Titeket láthassanak.

1944. március 19-én a németek bejövetelével minden felfordult. Te azt nehezen tudod megérteni, hogy itt mi történik itt egyik napról a másikra. A zsidók elvesztették minden emberi jogukat. Aki akkor kiment az utcára azzal játszott, hogy elviszik és többé soha az életben vissza nem kerül. Váratlanul ért bennünket az egész. Nem voltunk bűnözők, jóllehet igen sok mindent megtanultunk az illegalitásból ezt megelőzően is, mert nem volt kis dolog elkerülni azt sem, hogy az embert ne vigyék ki Ukrajnába, ami 90 %-os halált jelentett. De abban az időben még megvolt legalább a legalitás látszata. A magyarokról lévén szó nem mindenki ki volt átitatva azzal a náci szellemmel, ami a németekben kivétel nélkül megvolt. A magyarok a zsidót esetleg meg is ölték, de igyekeztek a törvényes kereteket megtalálni. Ezenkívül itt a háború kimenetelét illetően megoszlottak a vélemények. Az uralmon levőktől függött, hogy enyhébben kezelték a zsidókérdést vagy súlyosabban. Ez egy állandóan hullámzó görbe volt, ami Szálasiékkal végződött, de nem vágok magam elé… A munkaszolgálatot jól úsztuk meg. Dezső egyetlen napot sem szolgált, én igen jól kiismertem magam úgy, hogy másokon is tudtam segíteni. A németek bejövetele után minden megváltozott.

Jellemzésül említem meg, hogy a megszállást követő egynehányadik napon a Gestaponál 57 ezer feljelentés volt (csak Pesten), amiben elegendő volt, hogy annyi legyen: „…zsidó, akire haragszom”. Ez a magyarok fényképe. A zsidók összeszedése éjjel-nappal folyt. Feljelentésre, vagy anélkül, az utcán minden igazoltatás nélkül, mint túszok, vagy mint kémek, mint akik angol rádiót hallgatnak és egyáltalán, csak, mint zsidók. Csak zsidónak kellett lenni. Tájékozatlanok voltunk. A németek pedig elég okosak és tapasztalták, hiszen ezt akkor már nagyon sok országban csinálták, hogy kifelé a magyar tömegeket a legnagyobb sikerrel uszítják, ugyanakkor a zsidók felé elhitették, hogy rosszabb lesz nekik, de az életük megmarad. Így konszolidálódik a helyzet.

Szegény Öregektől áprilisban még kaptunk levelet, mielőtt gettóba vitték volna őket. Sajnos mi május végén menekülni voltunk kénytelenek. (Neked ez megint furcsa lehet.) Akkor az úgy történt, hogy a Gestapohoz küldött feljelentés alapján kijöttek hozzánk. Délben mentünk haza ebédelni már a lakásunkban voltak. Szerencsés véletlen folytán sikerült elszaladnunk. Ez mentette meg az életünket. Egy szál ruhában mentünk el, és akkor Karcsinak jól bevált budafoki búvóhelyére mentünk. Akkor már az üldözés olyan méretű volt, hogy minden lépés csillag nélkül veszélyes volt. Sikerült kiérnünk Budafokra. Karcsi nője akkor a Markóban töltötte büntetését, amit Hitler gyalázásáért kapott. Nekünk pénzünk volt, amire Karcsinak szüksége volt így a megállapodás jónak látszott. Természetesen nem számoltunk Karcsi jellemével. (Ez még igen sok gondot-bajt okozott nekünk.) A két Öreget júniusban az első transzportok között deportálták. A körülményekről szörnyű dolgokat tudunk. Egerben a gettóban az éhezés természetesen első jelenség volt. Összesen 20 kilós csomagot vihettek magukkal. Itt éltek másfél hónapig. Innen Kerecsendre vitték őket, ahol a téglagyárban éltek még szörnyűbb körülmények között. Innen vagonírozták őket, és vitték az összes helyek közül a legszörnyűbbre, Auschwitzba. Ezt a nevet valószínűleg már Te is hallottad. Itt a krematóriumnak napi húszezer körül járt a kapacitása. Lehet, hogy hallottad már dr. Mengele nevét is, ki a vagonutazás által megtizedelt tömeget (egy vagonban 70-80 ember volt) egy kézmozdulattal jobbra, illetve balra irányította. Aki balra ment az munkaképtelen volt. Minden nyomozás fölösleges. Szegény két Öreg itt lelte a halálát. Ezzel ezt most be is fejezem…

Karcsival a helyzet összezárva kezdett tarthatatlanná válni. Ő maga akkor már nem volt teljesen normális. Idegek dolgában soha nem állt valami jól, de a sok évi elzárkózás teljesen megfosztotta a reális ítélőképességtől. Dezső augusztusban hamis papírokkal volt az utcán, ami csak azért történt, mert idegeink megóvása érdekében inkább vállalkoztunk egy-egy rövid időt eltölteni az utcán. dacára a veszélynek is, amivel ez járt. Itt felismerte egy egri ember, rendőrt hozott, úgyhogy Dezsőt internálták. Akkor Karcsitól elköltözve megfelelő rutinnal és papírokkal rendelkeztem már. Lakást vettem ki és Dezső érdekében mindent elkövettem. Ez annyi sikert eredményezett, hogy nem deportálták és 9-én sikerült kiszabadítanom. Két és fél hónapig volt internálva. Október 15-én ismét súlyosbodott a helyzet. Szálasiék túlszárnyalták kegyetlenségben és aljasságban a németeket is. Nagyon nehéz körülmények között sikerült ez is- végig hamis papírokkal átvészelni. 1945. január 4-én az orosz csapatok felszabadítottak bennünket és rögtön elvittek fogolytáborba. Ennek a szörnyűségeiről most nem akarok írni. …

Innen nagy ügyességgel megszöktünk. 1945 március végén történt. Tekintettel arra, hogy akkor az oroszok még mindig szedték össze az embereket nem mentünk Pestre, hanem Egerbe. Innét április elején kerültünk vissza Pestre, hogy hozzászokjunk új életünkhöz a szabad Magyarországon.

Mindenünk, amink volt elveszett. Annyink volt, amivel a fogolytáborból elszabadultunk. Nagyon nehéz volt így kezdeni. A helyzet, ami előtt állottunk sok olyanra feladatra elé állított minket, ami majdnem lehetetlennek látszott. Ma már ott tartunk, hogy vállalatunk prosperál, habár minden nap úgy néz ki, hogy egyik percről a másikra felborul, amit eddig elértünk, amit eddig megkerestünk. Az ország gazdasági helyzete nagyon nehéz. Teljesen ki van fosztva, mondhatni a semmiből kell az országot ismét helyreállítani. Ezek pedig hatalmasok, mert az ország nagyom sokat szenvedett…

A kormányzat politikája az, hogy a munkások bérét a pénzromlásnak megfelelő mértékben növeljék. Az infláció természetes velejárója a spekulációs haszon jogtalan bezsebelése. Ennek az üldözése tekintetbe véve az óriásira duzzadt korrupciót (a köztisztviselők éheznek) egyrészt túlkapásokat eredményez a rendőrség részéről, másrészt lassanként lehetetlenné teszi a tisztességes kereskedelmet is. Tisztában vagyok vele, hogy ezek átmeneti jelenségek, de olyan nehézségeket állítanak az ember elé, melyek az üzlet vitelét majdnem lehetetlenné teszik. Türelem és kitartás kell ahhoz, hogy ezt az ember keresztül vészelhesse. Előző levelemből biakodást olvashattál ki. Ez a helyét megállja, mert a jövőt illetően valóban bizakodó vagyok, de a jelenben, a napi gondok elviselése, amihez hiányoznak a múltban már birtokokmban volt előfeltételek; jó ruházkodás, kényelmes élet, a nívós szórakozások lehetősége, mind nagyon megnehezítik az életet.

Külön szeretnék foglalkozni a kivándorlással, ami Pesten elsőrendű kérdéssé vált, éppen a fent leírt gazdasági nehézségek miatt. Jól értesd meg, Öregem, a pillanatnyi és átmeneti nehézségek miatt nem ijedek meg, mert tisztában vagyok vele, hogy ezez a földrészen, ha hamarább nem, hát a békekötések után meg fog indulni az újjáépítés és a legális kereskedői tevékenység busásan meg fogja hozni a mostani nehézségek gyümölcsét. Nagyon nehéz ezeket az időket kiböjtölni, mert kevés tőkével indultunk, és ehhez pedig csak kitartás kell és semmi más.

A távolabbi jövő szempontjából bizakodó vagyok. Ezt egy másik levelemben megírom majd. Tehát ki szeretnék én is vándorolni. De csak úgy, hogy megfelelő tőkét vihessek magammal amivel kint kezdhetek egy új életet.

Amint Te is írod viszont, nekünk is vannak kultúrigényeink, kivándorolni csak azért, hogy megkeressem azt, amit megeszem, semmiképpen nem szeretnék. Szükségét sem látom, mert ha csak megélhetést akarom megkeresni, akkor itt maradok, azt itt is meg fogom keresni mindig. Vágyom csak az, hogy szabadságban és viszonylagos jólétben, munkával megéljek.

Örülök, hogy jól vagytok. Megértem azt is, hogy nincs kedved ott maradni, ha keserves munkád után még a szórakozási lehetőséged sincs meg. Nagyon szeretnék képeket látni rólatok. Remélem hamarosan sikerül választ kapnom levelemre. Segítségedre – amit nagyon kedvesen felajánlasz – Dezső fog levélben válaszolni. Jól jönne természetesen, de úgy látom a nehézségek miatt nem lesz megoldható. Egyébként is kis összegű segítségről nem lehet szó, mert amiatt nincs értelme, hogy amiatt fáradtságot csinálj magadnak. Üzleteink kis összeggel nincsenek kisegítve. A segítség ezer dollárnál kezdődik. Nem tudom, hogy a viszonyaid között az milyen nagyságú összeg. Válaszolj rá, de azt hiszem mire ez elérkezhetne hozzánk vagy nem volna rá szükség mert már rendbejöttünk, vagy pedig nincs rá szükség, mert kiborultunk teljesen.

Hosszan írtam, befejezem. Dezső még ír, ha ezt a levelet kézhez veszed választ kapsz minden kérdésedre. Családoddal együtt minden jót kívánok.

Ölellek: Tibor

Felhasznált irodalom:

Kitüntetések. In.: Magyar Hírlap, 1985. 18. 102. máj. 3. p. 8. utalás Orbánné Szegő Ágnes: Egri zsidó polgárok. Bp.: VPP, 2005. 179.

 

x x x

Néhány nappal ezelőtt elektronikus levél érkezett Rédey Ágnestől. A levélben a szögletes zárójelek az egyik szerzőtől származnak az adatok pontosításával.

„Dédanyám testvérének a lánya Röszler Irén Klára néven született 1912-ben. [Augusztus 8-án a katolikus Röszler Árpád István bádogosmestertől és Kis Szeréna Magdolnától a Szőlő utca 23. alatt.] Minden testvére még gyermekként elhunyt, ő volt az egyetlen, aki felnőtt. Tanítónő lett, emellett Egry Irén néven regényeket, novellákat írt. [18 regényét, kisregényét őrzi ma is az Országos Széchenyi Könyvtár].

Irodalmi, később politikai munkássága révén elég sok újságcikk foglalkozik az írónővel, és rajta keresztül néhány cikk a férjével is, aki Deutsch Károly néven zsidónak született, később Déri-re magyarosította a nevét. [Deutsch Károly Aldo családtörténetében megegyezik Deutsch Jenő és Groszmann Hermina fiával, aki 1911. augusztus 3-án született a Maklári út 115. alatt.] Mindkettőjük esetében a korabeli sajtó gyakran használja az Egri és a Déry nevet is.] A házasságkötésük helye és ideje nem ismert, még nem találtam meg az anyakönyvi bejegyzést.

Az újságcikkek hol férjként, hol vőlegényként említik Déri Károlyt, tehát pontosan nem tudható, mikor történt a házasságkötés. Deutsch Károly tanár születési anyakönyve szerint a Déri név felvétele 1954-ben történt, holott a 40-es években már a leírásokban ezen a néven szerepel.

Szóval számomra teljes a bizonytalanság. [dr. Szegő Ágnes történész személyes megjegyzése szerint volt ilyen nem egy. Úgy használta a Déri nevet, hogy nem volt hivatalos. Lehet, hogy próbálta korábban is megváltoztatni, de a harmincas években ezt már nem nagyon támogatták.]

[1945. november 24-én Budafokon elhunyt Röszler Árpád a Szövetség utca 5. alatt.] Édesanyjának, Kis Szerénának a halálát 1951-ben [szept. 23.] Déri Károly jelentette be.

Az idős családtagok mondták valamikor, hogy Déri Károly a budapesti Fehérvári úton lévő „Belo”-ban dolgozott, ami a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár volt. [A gyár 1952-ben vette fel ezt a nevet.] Hogy mi volt a foglalkozása, azt nem tudom. Az biztos, hogy a család Budafokon lakott.

1955-ben [a Bókay János Gyermekkórház, Üllői út 86.] elhunyt a pár Márta nevű gyermeke. [Ekkor Budafokon, a Jókai utca 5. alatt laktak].

A pár később elvált, és Irén a második férjével Ausztriába távozott, ott is halt meg.

Déri Károly sorsáról semmit nem tudok.

Rédey Ágnes”

Felhasznált irodalom:

Egyévi fogházra ítéltek és rögtön letartóztattak egy regényíró tanítónőt: Az orosz társadalmi, vallási, fizetési és morális viszonyodat dicsérte. In.: Székely Szó, 1943. 3. 216. szept. 24. p. 4. ua. Kárpáti Híradó, 1943. 22. 217. szept. 25. p. 2.

Mi még a következőket találtuk:

„Meghalt Déri Károly kollégánk Előttünk régi, megkopott újságcikk, néhány évvel ezelőtt írták. Színes, érdekes. Portré. Kovács Annáról, aki behajtja a puha, kék anyag szélét és egy mozdulattal a tű alá helyezi… Másik írás Nagybörzsönyből A libavitáról [1960. 4. 239. p. 3.]. „A falu vezető emberei az egész lakossággal együtt lassan megteremtik a boldoguláshoz olyan nagyon szükséges bort, búzát, békességet . . .” Megint lapozunk és újra elénk bukkan egy írás: A megszakírorr ünnep. Ez is szép, mindenki dicsérte, amikor megjelent. Arra is emlékszünk, hogyan kárörvendtünk Répás Károly bácsin, akit csak az újságból ismertünk, a Táguló újságból szemhatárból: „Egyik szullai lakos, név szerint Répás Károly, korát nézve már javabeli ember, egy hektoliter borban fogadott, hogy ameddig ő él, addig úgy sem viszik ki a villanyáramot a telepre. Aztán a Csepel Autógyárból jöttek társadalmi villanyszerelők munkára, az oszlopokat megvették, a gödröket pedig kiásták a lakosok. Szóval azóta Répásné már megvette a mosógépet és a rádiót is.

Nem tudjuk, hová lett Kovács Anna, van-e még libavíta Nagybörzsönyben, miben fogadott azóta Répás Károly bácsi. Semmit nem tudunk. Csak annyit, hogy ezeket az írásokat szerették. Déri Károly — a cikkek írója — közelről ismerte az embereket, megtalálta az utat hozzájuk. Azért ábrázolja őket úgy, hogy ha soha nem láttuk, akkor is megismertük őket. Azt a feladatot kapta: írjon a termelésről, munkáról. Tehetséges tolla mindig az alkotó munkást mintázta. Néhány évvel ezelőtt megvált lapunktól. A televízió ipari rovatvezetője lett.

Ha dicsértük, leintett bennünket. Nagy, erős férfi volt, szégyellte bevallani, hogy jólesik az elismerés. Sokat dolgozott, de ha féltettük, arra is csak legyintett. Rövid ideig betegeskedett, rövid ideig szenvedett. Tegnap kaptuk a hírt — meghalt.

Egyik írását, a Teljes élet-et, amelyben kőművesről ír — így fejezte be: Megmutatnám nekik mindazt a sok házat, ahol a falakhoz én kevertem a maltert és hordtam a téglát. Van olyan, a város minden részében…

Déri Károly kollégánk soha nem kevert maltert, nem hordott téglát, de írásai eljutottak a város, a megye, az ország minden részébe. Értékes tégla volt mindahány az ország építésében”.

Halálának bejegyzése a halotti anyakönyvbe

Déri Károly. [Kishír] A Magyar Televízió ipari rovatának vezetője május 13-án reggel rövid szenvedés után elhunyt. A Magyar Rádió és Televízió saját halottjának tekinti.

Dunavölgyi Péter (Budapest, 1951. március 13. – 2020. január 9.) televíziós főgyártásvezető, archívumvezető így emlékezett rá:

„1966. Május 17., elhunyt Déri Károly, a televízió ipari rovatának vezetője, temetéséről a TV Híradó számolt be. A búcsúbeszédet Grósz Károly, az MRT Pártbizottságának titkára mondta”.

Felhaznált irodalom:

Meghalt Déri Károly kollégánk. [Nekrológ]. Pest Megyei Hírlap, 1966. 10. 113. május 14. p. 5.

Déri Károly. [Kishír] Magyar Nemzet, 1966. 22. 113. május 14. p. 6.

Dunavölgyi Péter: https://www.dunavolgyipeter.hu/televizio_tortenet/a_magyar_televiziozas_tortenete_az_1960-as_evekben/1966

x x x

Aldo Barbosa Stern a napokban fejezte be családjának történetét spanyol nyelven. Reméljük, a mű magyarul is olvasható lesz.