Az 1500-as évek daliás végvári idejéig érdemes visszapillantani amikor már igazolhatóan megjelentek a város életében a zsidó iparosok. Az 1552-es ostrom kártételének felszámolására 1560-1561 között Verancsics Antal püspök hozatott Bajor- és Morvaországból üveggyártó zsidó mestereket. Ugyanakkor az oszmán hódítással együtt a törökországi – az egykori spanyol közösség tagjai – zsidók találtak maguknak otthonra a törökök kiűzéséig. Az igazi áttörést a felvilágosodás készítette elő. 1825-ben a szeszfőzéssel foglalkozó Fischer Simon kért letelepedési engedélyt és Pyrker érsek ajánlására a bőrcserző Schwarcz Naftalival együtt meg is kapta azt.
A fordulat, a letelepedést szabályozó 1840-es törvény életbe lépte után egyre többen választották állandó lakhelyül Eger városát. A korábbi telepekről, a környező falvakból, majd Kerecsendről és Felsőtárkányból is elindult a beköltözés.
1858-ban még csak 861 zsidólakott a városban és 680 a környéken, addig egy évtized múlva már1370-en éltek itt. Ez az akkori egri lakosságnak több mint 7 százaléka. 1880-ban már elérte a 2300-as lélekszámot. A fellendülés századunk tízes éveinek közepéig tartott, a folyamatot az első világháború és az ezt követő kedvezőtlen időszak tudta csak megtörni. Megkezdődött az ekkor majd 2800 lelkes zsidóközösség el- és kivándorlása.
A haladók és az ortodoxok konfliktusából végül két ág hajtott, így a korábbi viszonyokat elfogadók és az ortodoxok útja elvált egymástól. Ennek kézzelfogható nyomát viselte a bevezetőben idézett Kossuth utcai ortodox templom és a lerombolt másik épület kettőse. Az új (a mai Hibay Károly úti telken, az Unicornis Szálló helyén álló) egyházi épületet 1913. szeptember 18-án avatták fel ugyanannak a Baumhorn Lipótnak a tervei alapján készült, aki a szegediek templomát is megálmodta. Ám a polgári világ nem sokáig maradhatott ilyen idilli, a következő évben kirobbanó világháború végleg elsöpörte a „békebeli” nyugalmas élet szinte minden eredményét.
A hitközség lélekszáma rohamosan csökkent. Hozzájárultak ehhez a bizonytalan társadalmi és gazdasági viszonyok, az uralkodó ideológiában egyre nagyobb teret nyerő antiszemitizmus, a fehérterror megtorlásai, hangulatkeltése, a numerus clausus, valamint a későbbi zsidótörvények.
Az egri zsidóság egyik legkiemelkedőbb alakja a liberális gondolkodású Kánitz Dezső volt, aki amellett, hogy hitközsége élén állt, meghatározó világi tevékenységéért is kiérdemelte a város, a megye elismerését. Sőt a helyi gazdasági élet, a kereskedelem, az ipar és a mezőgazdaság fellendítésében játszott meghatározó szerepe arra érdemesítette, hogy az uralkodó, Ferenc József császár 1910-ben nemesi rangra emelje, mint mondták: „Heves megye előmozdításáért” végzett munkája jutalmául. Hamarosan a közösség életének fontos színtere lett az 1843-ban alapított Chevra Kadisa is: a Szentegylet, ahol a jótékonykodást, a segítségnyújtást sajátos módon megvalósítva pótolták mind a baleset és betegbiztosítót, mind pedig a segélyező és a kegyeleti szolgáltatókat. Az 1879-es nagy árvíz után rendkívüli segélyt osztottak ki a nélkülözők között. 1884-ben a Maklári úti Morvai-házban, majd a Pást alatt, a Vécsey utca utolsó házában rendezték be kórházukat. A múlt század végén az aggok menhelyét is kialakították.
A Hatvani hóstyán lévő temetőt legelőből hasíttatott ki egykor. Első, névvel és évszámmal jelzett sírköve Rosenfeld Márton hevesi lakosé volt. (Konkrét tényekkel ugyan nem támasztható alá, de a források szerint állítólag tőle-róla származik-szól az az ismert szólásunk: „Úgy él, mint Marci Hevesen”. Nos, Marcit hivatalos ügyeinek intézése közben, Egerben érte utol a halál 1840- ben, végrendeletében 500 forintot hagyott a temető fenntartására. Sírkövének felirata az egyik oldalon héber, a másik oldalon magyar. Tartalma utal arra a pártfogó-mecénás tulajdonságára, mely róla a hagyományban fennmaradt. A temető mai formáját a harmincas évek második felében nyerte el és megépült a díszes ravatalozó is.
A századforduló táján már több zsidóegylet fejtette ki nélkülözhetetlen tevékenységét Egerben, modern fogalmainkkal a „szociális védőháló” szerepét töltve be. Az Izraelita Nőegylet is – mai közkeletű kifejezéssel – a hátrányos helyzetűeket karolta föl, főként a szegény sorsú családok támogatásával, leányok kiházasításával, az iskolás gyerekek fölkarolásával foglalkozott. A Patronage Egylet az állami gyermekmenhelyen lévő zsidógyermekeket támogatta. Az elnök, Schwarcz Ignácz játékkereskedő személyesen is felügyelt neveltetésükre, rajta tartotta a szemét minden kis védencén, ugyanakkor a fiatalokat igyekeztek zsidó nevelőcsaládoknál elhelyezni. A Fillér Egylet a Kovács János utca elején működött. Özvegy Kohn Mórné, a diákok Juli nénije nap mint nap legalább 40-50 szegény, jobbára vidéki és nemcsak zsidó származású tanuló számára biztosította a rendszeres étkezést. Létezett akkoriban Kölcsönpénztár és Segélypénztár is a városban. Az utóbbinak arra is volt gondja, hogy ingyen fürdőjegyet adjon a hitközség szerényebb körülmények között élő asszonyainak.
Semmiképp sem szabad megfeledkezni a gazdag egri sportéletről sem, amelynek 1909-től lett részese az Egri Torna Egylet. A város vizes hagyományaihoz híven az úszás és a vízilabda (mert kell egy csapat is) hamarosan főszerephez jutott. Klausz Imre és József, a két tehetséges testvér neve fémjelzi a korszakot. Később Heller Imre mellúszásban az országos bajnoki cím elhódítása mellett a válogatottba is bekerült. Az eredmények Szász Imre nevelését és Klein Tibor edzői munkáját dicsérik. Figyelmet érdemel ugyanakkor az erős emberek, a birkózókés az ökölvívók teljesítménye is. A legendás Fleischer Gyula és Tibor testvérpár számos országos győzelme mellett egy különös diadallal is beírta nevét a közösség történetébe. Az 1942-es szigorú időkben ugyanis már nem sok lehetőség nyílt a kávéházi találkozókra, mivel a zsidó tulajdonban lévőket bezáratta a hatóság. Ekkor az ETE rendezett be klubot az Érsek utcai Széchenyi vendéglőben, ahova a belépés szigorúan csak tagoknak, igazolvánnyal történhetett. A menetrendszerű feljelentés vádja szerint visszaéltek a lehetőséggel, hiszen nincsenek aktív sportolóik (a java ugyanis a fronton trenírozta magát ezekben az időkben. A bírósági határozat alapján két héten belül országos sportversenyen kellett bizonyítani a klub működésének jogosságát, tehát ha törik, ha szakad, érmet szerezniük. A Fleischer testvérek szállították a medáliákat.
Itt lezárul az évszázados egri zsidóközösség kibomló-virágzó, majd lassú hervadásnak induló élete. Ami ezután jön, az a történelemkönyvek lapjairól többé-kevésbé mindenki számára jól ismert drámai történet. 1944 májusában – a német megszállás után – két gettót állítottak föl Egerben. Egyiket az Újvilág utca, a másikat az Uszoda utca környékén, ide telepítették a város 1800 izraelita polgárát, majd a kerecsendi téglagyáron és a maklári vasútállomáson keresztül Auschwitzba indultak a szerelvények. Alig néhányan tértek haza közülük…
Két emberöltőn át megismerhetjük ebből a két összeállításból az egri zsidó iparosok és kereskedők neveit, foglalkozásukat, jó esetben lakás- vagy működési címeiket is.
tanár.