DIASZPÓRÁBAN AZ EGRI ZSIDÓK (1975) KÖNYV ALAPJÁN
Billitzer-Barkay Joszéf Mula: „Gyermekkoromat a nagy cadik, rabbi Simon Schreiber udvarában éltem végig. Ott volt szüleim lakása is a Weiser családéval együtt. Emlékeim ebből az időből élesek maradtak a mai napig a sok évtizedes viszontagságok ellenére. Apám, r. Mose David Billitzer egyenes jellemű, szentéletű ember volt. Isten szolgája, aki munkáját hivatásnak érezte.
Bilitzer Dávid
Nap, mint nap hajnali öt órakor indult a templomba. Én magam a Rebe minjánjának [imaközösség, legalább tíz felnőtt (13 évesnél idősebb) zsidó férfiból álló gyülekezet zsinagógai istentisztelethez.] voltam mindennapos tagja. Az ottani légkör nagy hatással volt rám. Az imádkozással ott senki sem sietett. Mintha ma is látnám, a Rebe mindig állva imádkozott. Jom kipurkor is, magas kora ellenére, állva imádkozta végig az egész napot. Ha valaki bajban volt és hozzá fordult, megkönnyebbült szívvel hagyta el a házát. Legyen emlékük áldott!”
Ehrenfeld Arthur Jeruzsálem: „Mi, ortodox gyerekek, nem a zsidó iskolában végeztük el az elemit, hanem a Halas-piaci állami iskolában. Jó szüleink bizonyára féltették jámborságunkat a zsidó iskola haladó szellemű tanítóitól. Jobban bíztak az állami iskola nagyrészt bigott katolikus tanítóiban. Éveken át egy Szabó István nevű fiú padtársa voltam, aki vasárnaponként ministrálni járt. Rövid idő múlva magam is úgy fújtam a „Dominus vobiscum” -ot, [az Úr veletek, a latin szertartású szentmisében a pap által használt formula] mint ő.
Kilenc-tíz éves koromban Klausz bácsi kórusában énekeltem. Fischer Henrik, később bécsi főkántor vezette az istentiszteletet. Mi, gyerekek, énekeltük a szopránt és az altot, Klausz bácsi fiai, Imre és Jóska, valamint Fekete Samu énekelték a felnőtt szólamokat. Főleg Lewandowski és Schulzer darabokat énekeltünk, de Klausz bácsinak bőséges repertoárja volt orosz kántor-szerzők műveiből is.
Az elemi iskolával párhuzamosan tanultam a chéderben. Itt Greiner úr volt a tanítóm. Nehéz munkáját nagy szigorral látta el. Asztaláról sohasem hiányzott a hétágú korbács. Ez főleg elrettentés célját szolgálta, de nem is nagyon ritkán sor került tényleges használatára is. Nehéz volt a munkája, mert a Tóra héber szövegét németre kellett fordítanunk és mi eleinte egyik nyelven sem értettünk egy kukkot sem. Hogy a teljesen mechanikus tanulás. valamivel könnyebb legyen, monoton, de fülbemászó melódia kísérte a szöveget. Még egy dallam maradt meg máig a fülemben. A Tóra poétikus részeit tanultuk ezzel a melódiával. Ide iktatom még azt a chanukai melódiát, amely sok más szép dallam között az egri ortodox családokban volt otthonos.
Bár-micvó koromban egy-két éven át a Rebe házi minjájával imádkoztam esténként. Sohasem fogom elfelejteni hatalmas, méltóságot sugárzó alakját, ahogy mozdulatlanul áll és hangtalanul imádkozik. A S’má szövegét viszont elejétől végéig hangosan recitálta, mégpedig úgy, hogy a szövegkiejtés tökéletes legyen. Így maga a S’má recitálása sokszor félóráig is eltartott. Hasonlóképpen teljes pontosságot követelt a Rebe a ros-ha-sánái sófár fúvásnál is. Stopperórával a kezében mérte az egyes hangok időtartamát és addig ismételtette a hangot, amíg megfelelő eredményt nem kapott.
Ebben az időben már a J’szod Hátorá talmud iskolájában és párhuzamosan a reáliskolában tanultam. Amott hajnalban – mert a tanítási idő 5 órakor kezdődött Abájé és Rává vitáiba nyertem bevezetést, amott délelőttönként a kamatos kamat, az euklidészi geometria stb. rejtelmeit ismertem meg. Délután ismét visszatértem abba a világba, amelyben olyan problémák kerültek tárgyalásra, hogy mi történjék abban az esetben, ha egy csepp tej egy húsos étellel teli kondérba pottyan.
E bokros elfoglaltság mellett azért jutott idő uszodára is, sőt a kazamaták titkainak kutatására, síkfőkúti, felsőtárkányi és peskői kirándulásokra is.
Ehrenfeld Jenő mérnök Jeruzsálem: „1891-ben születtem Egerben. Édesapám az Egerben állomásozó 60.-ik gyalogezredhez vonult be valamelyik környékbeli faluból. Itt szolgálta le katonaidejét. Utána megnősült és a Halpiacon fűszerüzletet nyitott. Anyai nagyapám, Anton Schwarcz híres ember volt, az egri gőzmalom búzabevásárlója. Gyakran volt a bíboros érsek vendége és az érseki ebédeken külön kóser kosztot szolgáltak fel neki. Fia, Ede, fül. és gégeorvos, a budapesti Charitié Poliklinika egyik alapító orvosa volt. Testvérem, dr. Ehrenfeld Margit is fül- és gégeorvos volt, a Magyar Általános Hitelbank igazgatójának, Schwarcz Andornak a felesége. Auschwitzban pusztultak el.
Én a halaspiaci iskolában végeztem az elemit, Csepreghy bácsi volt a tanítóm. Samassa érsek protekciójávaI bekerültem a cisztercita gimnáziumba. Ott érettségiztem. A zsidó fiúk közül osztálytársam volt Halász tanítóúr fia, Ernő, aki neves író lett. Párizsban élt, ott is halt meg a második világháború végén. Nővére, Manci a franciaországi török követ felesége volt. Osztálytársam volt Alföldi Géza is, aki jó nevű orvos lett Budapesten. Édesapja, dr. Alföldi Dávid neves ügyvéd volt Egerben. A zsidók Dávid kanonoknak hívták, mert az érsek ügyvédje volt. Egy osztályba jártam Berkes Dezsővel is, akiből ügyvéd lett és Krausz Aladárral, a későbbi híres nőgyógyásszal.
Fischer Sándor: „Hosszú évtizedek után is még élénken emlékszem a status quo hitközség vezetőire, akiket jegyzői munkám során alkalmam volt alaposan megismerni. Dr. Schweiger Lázár főrabbi jó viszonyban volt Szmrecsányi Lajos érsekkel. Gyakran vett részt nála hivatalos fogadásokon.
Biedermann bácsi nagy tálmid chacham [bölcsek tanítványa] volt. Nyugalomba vonulása után fontos szerepe volt a hitközség vezetésében. Az elöljárósági üléseken képes volt egy órán át is beszélni és szavait sűrűn megtűzdelte bibliai és talmudi idézetekkel. Amikor felszólalt, az elnöklő Kánitz Dezső csendesen meg szokta jegyezni: Kezébe vette Biedermann a sófárt, ki tudja, mikor teszi le? Halász Samu csendes jó humorú tanító volt. A szülők nagyon szerették, mert jól bánt a gyerekekkel. örült, ha az utcán elkapta egy-egy tanítványát és megcsipkedte az arcát. Kánitz Dezsőnek szívügye volt a kultúrház. A falakra bibliai jeleneteket festetett. (Izsák feláldozása, A kémek a szőlőfürttel, A hárfás Dávid, Dániel az oroszlánveremben stb.) A freskókat nem festőművészek festették. Halász Lipót mérnök és Heimler Ede sokat bosszantották Kánitz Dezsőt azzal, hogy legjobb volna a freskókat egyszerűen átmeszelni.
A felszabadulás után már decemberben elkezdtem dolgozni, mint hitközségi jegyző. Fizetésemet az akkori polgármester, dr. Kardos László folyósította addig is, amíg a hitközség talpra áll. 1950-ben még alkalmam volt megszerkeszteni a két hitközség egyesülési jegyzőkönyvét. Amikor Egert elhagytam, a hitközségi szervek még aránylag elég rendesen működtek.”
Földesné Boros Magda Sydney: „Igen erős kísértés számomra az „Emlékszem” rovat. Ha írni tudnék, az Epreskertről írnék sokat-sokat. A négy házból álló kis utcasorról, annak lakóiról, akiknek emléke élénken él bennem. Mint egy nagycsalád éltünk ott szeretetben.”
Klein Tibor: „A Schwarczéknál, nálunk… A görbe hátú török hídon át, a Káptalan utcában állt egy ház, aminek külső kapuja állandóan nyitva állt. Rajta keresztül jöttek-mentek fázós, nedves orrú zsidógyerekek, kicsik, nagyok és adták a kilincset egyik a másiknak a nap minden órájában. Ott bent, a sokszobás Schwarcz lakásban, Irénke néni, mindnyájunk Schwarcz nénije szegte a kenyereket, kente szilvalekvárral és osztotta az állandóan éhes, mindenkor enni hajlandó betérőknek. Sokszor még főtt kukorica is volt „melegen ajánlva”, fogpiszkálóval szemezgetve. Szombatonként a kredenc tetején sorakozó befőtt seregből is jutott egy-egy pár szem, édes-illatos jóízű lével.
Minden szoba más-más korosztályhoz tartozó fiúktól-lányoktól volt zajos. Hátul Imre nagy barátai vitatkoztak, a másik szobában Jolika és Baba barátnői énekeltek és csiviteltek. Itt a Sanyi baráti köréhez tartozók olvasták vitatkozva a friss cionista brosúrákat, ott a Laci cimborái bosszantották a többieket. Közben Schwarcz bácsi is megérkezett és sétabotjával űzi tréfásan az összegyűltek bokáit. El is kap egyeseket és ezek nem is ússzák meg egy jóakaratú, de fájdalmas „barack” nélkül. Schwarcz néni a meleg kályha mellett ül és stoppolja a népes család agyonnyúzott zoknijait. Néha-néha felfigyel a detektoros rádió cigányzene foszlányaira s végigvezeti meleg-szerető tekintetét ezen a népes, zajos, eleven zsidó gyerek-táboron – mondván a szíve mélyén: „Játsszatok gyerekek, csak játsszatok, ki tudja meddig még?”
Klein-Kaposi György Kiryat Ata: Egy órával ezelőtt az egri Emlékkönyvről beszélgettem jeruzsálemi földijeimmel. Most a Nyugati Fal előtt imádkozom. Ima közben elvonulnak előttem gyermek- és ifjúkorom eseményei, szüleim, tanítóim, barátaim alakjai. Emlékszem.
Webermann Misi a testvéreivel (A Webermann/Várhegyi család fotóalbumából)
Édesapám kézen fogva elvisz a chéderbe. Ott ülök a padban. Jobbról Ehrenfeld Andris, balról Webermann Misi ül mellettem. Hoch bácsi gyufaszálakból rakja ki előttünk az Alefbész [a héber írás abc-je] betűit. Eltelik néhány év és már Greiner bácsi osztályában ülünk. Szombat délután van és mi izgatottan várjuk a heti kisvizsga, a „Verhőren” kezdetét. Az elemi iskolában Schwarcz Ottó, Groszmann Gyurka és Mitleider Miklós ülnek mellettem. Biedermann Olga, a tanító néni, a táblára függesztett képről beszélget velünk. Hallom Korányi tanító úr hangját, ahogyan egy nehéz számtanpélda megoldását magyarázza. Hallom Biedermann igazgató úr bibliamagyarázatát az iskolai istentiszteleten. Majd dr. Roth Emil főrabbi alakja áll előttem. A Szentföldről beszél.
Gyorsan váltakoznak a képek agyamban: munkaszolgálat, harctér, sebesülés, Miklós bátyám búcsúzik tőlem a hadikórházban – örökre, a pesti gettó, találkozás dr. Szász Endrével, felszabadulás és ismét otthon. Állok az elárvult, üres templomban édesapám helyén és felsír bennem Blasz bácsi elcsukló hangja: „Jizkor!”
A valóságban a Kótel hámáárávi [Siratófal, nyugati fal] előtt állok és imádkozom egy héttel ezelőtt született unokámért, az egész új zsidó nemzedékért, hogy Isten nyugodtabb, békésebb életet biztosítson számukra, mint amilyet nekünk adott. A Szent Fal előtt állok és imádkozom.”
M. A. Ramat Gan: „Az Ég küldötte világot járó útján elkerül az egri tájra is. Ugyancsak kedvére való dolgokat lát az Újvilág-utcában és környékén. Ide vonzza őt a szép zsidótemplom, ami ebben az utcában van. A keskeny utca mindkét oldalán, mint kotlós alatt a kis csibék, úgy húzódnak a templom köré a házak. Amikor erre a földi látogatásra sor kerül, a világi időszámítás 1931. évét írják. Nyárutó van, az ősz már készülődik, hogy helyét elfoglalja. A templomudvar olajfái kibontva várják, hogy az ünnepeken alattuk csiviteljenek a gondtalan gyerekek, miközben szüleik bent a templomban imádkoznak.
A Dobó-tér felől jövet az első házban Schwarcz József cipészmester lakik kis családjával, feleségével és fiával. Schwarcz bácsi ismert alakja a környéknek, ahogyan kis műhelyében banklija [alacsony munkaasztal] fölé görnyed nikkelkeretes szemüvegével az orrán és az örökös szivarral a szájában. Szemben is Schwarczék laknak: Ede bácsi és Terka néni. Éppen a textilpiac ingatag voltát vitatják, miközben gyermekeik – Bandi és Vera – valamilyen játékszer tulajdonjogán vesznek össze. Csak az Ég küldöttje tudja, hogy ezek az emberek, akik annyira szeretik egymást, miért vitatkoznak minden csekélységen.
Hoch Lajosék laknak a következő házban. Hoch bácsi mosolygós szemű, fehér szakállú melámed. A sovány tanítói fizetésből nehéz a nagy családot eltartani, ezért – mint piaci árus – egy kis rövidáruval is kereskedik. Ebben a munkában sokat segítenek neki a nagyobb lányok. A 13-as számú ház első emeletén Molnár Sándor ügyvéd lakik kis családjával. Az angyal itt is szeretetteljes légkört talál. A kiapadhatatlan szeretetből, amelyet a szülők maguk körül árasztanak, jut nemcsak gyermekeiknek, hanem a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak is. A szomszédos házban Deutschék laknak: a családfő feleségével és kilenc gyermekével. A legidősebb fiú olyan erős, mint egy makkabeus. A lányok és a fiúk egymást múlják felül kedvességben, okosságban, életrevalóságban. A kisközben laknak Weisz sakterék. Finom, halk szavú szülők, kedves lányok és fiúk.
Az utca közepén van az iskola épülete. A négy osztályban a sok kis gyereknek mind fényes a szeme. Kíváncsi, tudásvágyó tekintettel néznek tanítójukra. Biedermann igazgató úr, Komlós tanító úr és Korányi tanító úr sok-sok gyereket indítottak el e falak közül az élet útjára. Az iskola udvarán van a kultúrház és a jegyzői iroda. Itt van a Barisszia-Aviva csoportok otthona. Sok előadás, éjfélig tartó vita formálja öntudatossá, pozitív zsidóvá a serdültebb ifjúságot. Az iskolaudvarban van az otthona Blasz főkántor úrnak és szép családjának. Szemben, az utca túloldalán lakik Heller néni leányával és unokájával. A Káptalan utca sarkán laknak dr. Schwarcz Dezsőék. Dezső bácsi az utcán csak bottal tud járni, ezért inkább az ablakból nézi a gyerekek játékát. Évődik, civódik velük, nagyon szereti őket.
A templom épülete mögött lakik Klausz bácsi, a másodkántor feleségével. Tehetséges gyermekeik már mind kirepültek a fészekből. örök gyászuk legtehetségesebb fiúknak, Imrének eleste tíz évvel ezelőtt a budaörsi csatában. Az angyal még bekukkant a Gólya-házban dr. Schweiger főrabbi úr otthonába. Innen tér vissza az égbe, hogy beszámoljon tapasztalatairól.”
Rubinné Stem Boris Syracuse, USA: „Édesapám a várlaktanya kantinosa volt. Korai halála után anyám egyedül vezette a kantint tovább. Az I. világháborúban a tizenkettes honvédek voltak a várban elszállásolva. Közöttük sok volt a Kárpátaljáról származó vallásos zsidó. Gyermekkorom egyik legerősebb emléke a sok táliszos-tfilines [imasál imaszíjjal] katona, akik hajnalonként megtöltötték az üveges verandát, és hajlongva hangosan imádkoztak.
A kommün leverése után internáló tábor volt a várban. Az internáltak között megint nagyon sok volt a zsidó. Nekem szabad volt bejárnom a laktanyába és sok levelet, üzenetet közvetítettem az internáltaknak. A parancsnokság valószínűleg megneszelte a dolgot, mert egy délután elrendelte, hogy másnap reggelig el kell hagynunk a várat. Sohasem fogom elfelejteni a szomorú éjszakai költözködést.
Az Almagyar-utca és a Káptalan-utca sarkán laktunk ezután. Velünk szemben volt a Pánczél-gyógyszertár és a Salamon-, később a Susicki-féle fűszerkereskedés. Abban a házban laktak még Rosenfeldék és Lusztigék. Mellettünk laktak Schwalbék, Kornsteinék, majd lejjebb Juda Kleinék,
Klein Juda és Rosenfeld Jakab
Walderék és az Uszoda-utca sarkán volt nagybátyám korcsmája, a Kékszőlő. A szemközt lévő soron laktak Illések, Dománék és lejjebb Kornhauserék. Ezek mind régi egri zsidó családok voltak. A környék kevert lakosságú volt. Egymás mellett laktak zsidók és nem zsidók. A város egyik legnagyobb, de csendes antiszemitája volt Altorjai ügyvéd, akinek a kastélya velünk szemben csúnya fekete kapuval volt elzárva. Ritkán láttuk nyitva ezt a kaput. Tudtommal semmiféle társadalmi kapocs nem volt a környéken élő zsidók és nem zsidó szomszédjaik között. Nem emlékszem azonban arra sem, hogy a békés szomszédi viszonyt antiszemita megnyilvánulások zavarták volna, egy esetet kivéve. A Káptalan-utcán a két zsidó templom között állott az un. Gólya-ház. Gyerekkoromban itt volt elhelyezve a jegyző-internátus, az egri antiszemitizmus főfészke. (A zsidó hitközség tulajdonát képező házban!) Az internátus igazgatója, bizonyos Breznay egyszer cikket írt az Egri Újságba, amelyben megrótta a keresztény úriasszonyokat, amiért zsidó szalonban, nagynéném szalonjában dolgoztatnak. Ugyanakkor feljelentette nagynénémet, hogy nem tartja be a vasárnapi munkaszünetet. Mindamellett, most úgy tűnik nekem, hogy az Almagyar-utca volt a világ legbékésebb helye.”
Felhasznált irodalom:
Egri zsidók: J’hudé Erlau / [szerk. Ehrenfeld Arthur et al.] Jeruzsálem: Egri Zsidók Emlékbiz., 1975. 100 p.