Egerben is igen nagy szerepet töltöttek be a zsidó értelmiségiek. Mivel különösen a Horthy-korszakban ezen a téren is beszűkültek a lehetőségek, ezért elsősorban a szabad pályákon működtek, az ügyvédek és az orvosok között voltak nagyobb számban.
A millennium óta eltelt időben már valamennyit változott, javult az egri közegészségügyi helyzete, amint a következő részlet is bizonyítja. Ebben a változásban az egri zsidó orvosok is szerepet játszottak.
Közegészségügy és szociális gondozás
A város a Bükk festői völgyében fekszik, jó levegőjű és a természeti adottsá¬gok helyes irányba terelik közegészségügyét, megfelelő egészség¬ügyi berendezések mellett. A városban a háború előtt 14 orvos műkö¬dött; számuk a háború után rohamosan emelkedett, jelenleg 33-ra tehető. Irgalmas-rend közkórháza, külön férfiak- és külön épü¬letben a nők részére, mindkettő elmegyógyintézettel, meg egy magán¬kórház látja el a betegszolgálatot. A női kórházépületben talált elhelyezést a Szmrecsányi érsek által felállított 20 kis ágyacskával felszerelt bölcsőde, a dohánygyári munkásnők csecsemői részére. A vezetés szintén az Irgalmas-rend kezében van. A háború alatt működő katonai kórházat újabban tiszti üdülővé alakították át. A város halandósági viszonyai nem kedvezőek. Halálozási arányszáma igen magas, melyben nagy szerep jut a csecsemő- és gümőkór halá¬lozásnak. Ezért nagyjelentőségű az Orsz. Stefánia Szövetség fiók¬jának működése. A védőintézet létesítése előtt 16.2% volt a csecsemő¬ halálozás arányszáma, 1930-ban már 13.3%-ra csökkent. A helyes preventív védekezés és propaganda pedig a gümőkór halálozások csökkenésében érezteti hatását.”
1929-ben Egerben 17, Gyöngyösön 15, Hatvanban 7, Hevesen 3, Tiszafüreden 3 zsidó orvos dolgozott.
Baloldalt a sarkon a Széchenyi utcában a Szent Korona patikát Preszler Ármin vezette
Dr. Csank István ny. ügyvéd: „A Fischer testvérek, Miklós, ő orvos volt. Lajos, ő volt a leghíresebb ügyvéd, a legnagyobb kereső, igazság szerint ő lett volna a legnagyobb virilista, de az érseket tették az első helyre. Testvére, József egy kis vékony ember volt, a Lajosból élt, együgyű ügyvéd volt, amit Lajos nem tudott ellátni, átadta neki. Édesapám, dr. Csank István ügyvéd nagy természetjáró volt, vasárnap reggel hét órakor találkoztunk Fischer Lajossal, kérdezte: – Hová mentek? – A Bükkbe. – Mennyi időre, egész napra? Nem félsz, hogy egy ügyfelet elszalasztasz? – Nagymenő volt, házai, szőlője a sík hegyen, meg az Almagyaron voltak. Miklós maradt meg, az Érsek utcában laktak.”
Dr. Fischer Miklósné: „Férjem, dr. Fischer Miklós orvos Egerben született 1904. február 8-án. Édesapja: Fischer Géza, édesanyja: Engländer Sarolta.
Fischer Gézáné Engländer Sarolta (fent) Fia, dr. Fischer Miklós (középen) és első felesége, Seidner Malvin, aki a holokauszt áldozata lett
Dr. Fischer Miklós a kórházi ágynál
Anyja testvérei közül Egerben élt Engländer Adolf könyv -és írószer kereskedő, kinek unokája Kroó György zeneesztéta volt. Engländer bácsi üzletében rendszeresen megfordult Gárdonyi Géza, Bródy Sándor is. Nemcsak vásárlás céljából, hanem mivel többen is összejöttek szokásos helyükön, egy kis eszmecserére. Fischer Miklós gyermekként gyakran bejárt nagybátyjához, csodálta és hallgatta őket. A másik Engländer fiú Szilvásváradon a gróf Pallavicini birtokot bérelte. Férjem a nyári iskolai szünetben sokszor nyaralt Szilvásváradon unokatestvéreinél.
Fischer Miklósék kilencen voltak testvérek. Édesapjának, Fischer Gézának a Rác hóstyán volt kocsmája, nagy udvarral, kerttel. A környező falvakból szekerekkel ide álltak be a falusiak. Férjem emlegette, gyakran megfigyelte, hogyan csinálnak egy kocsi fából kettőt, eladás előtt.
Bátyja, dr. Fischer Lajos neves ügyvéd volt, virilista, a város egyik legnagyobb adófizetője.
Jobb oldalt dr. Fischer Lajos és felesége Weisz Edit (ez az egyetlen kép maradt fenn róluk dr. Fischer Miklósné Valéria birtokában)
Másik bátyja, József szintén ügyvéd volt. Menyhért bátyjának fatelepe volt (később az egyik gettó), Laci testvére szőlőbirtokos. A lányok elkerültek férjhez Egerből, csak Ilonka maradt a városban. A fiúk közül egyedül Menyhértnek voltak gyerekei, Edit és Klári, de a lányoknak sok gyerekük született, Malvinnak hét. Unokaöccse volt Fischer Albert, aki az Egyesült Államokban volt vegyész.
Fischer Albert és családja
Miklós elmondásából tudom, hogy többek között a Katinszky [Gyula] kanokok (Sztropkó, 1841. – Eger, 1913) szőlőjét is a család vette meg. A házhoz diófasor vezetett, a ház előtt virágoskert, tele virágokkal, amit édesanyja ültetett. A család Egerben élő tagjai minden pénteken a szülői háznál gyűltek össze vacsorára. A család nagyon összetartott, Lajos intézte minden ügyüket. Fischer Miklós édesapja 1932-ben, infarktusban halt meg, az egri zsidótemetőben van eltemetve.
Fischer Miklós vastag betűs kitűnő tanuló volt. Az egri Dobó István gimnáziumban érettségizett, majd a szegedi Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát.
Fischer Miklós egyetemistaként középen
Egyetemi évei alatt egy évet a paduai egyetemen is töltött. A diploma megszerzése után öt évfolyamtársával a bécsi Wenckebach-klinikára mentek, ahol Miklós belgyógyász szakvizsgát tett és megszerezte a röntgen vizsgáját is. Maradhatott volna a fenti klinikán Bécsben, vagy elmehetett volna bárhová, de ő hazajött Egerbe és az Érsek utcában nyitotta meg a rendelőjét, felszerelve a család segítségével a harmincas évek legkorszerűbb orvosi berendezésével. Betegei nagyon szerették, nemcsak az egriek. Sok betege volt a környező falvakból. Ingyen orvosa volt az egri Zsidó Szeretetháznak is.
Dr. Balla (Bornstein) Mór belgyógyász, urológus 1891. december 1-én született Szatmáron. Szerepet vállalt a Tanácsköztársaságban, talán emiatt vándorolt ki Amerikába feleségével és András fiával 1923-ban, ott megyei egészségfelügyelőként dolgozott, 1954-ben hunyt el Indianában.
Miskolczy László: „Dr. Sándor Imre a „szegények” orvosa volt. A belgyógyász főorvos nagy tiszteletnek örvendett nemcsak magas fokú szakmai felkészültsége miatt, hanem mint EMBER is. E rövid cikk írója ezt a háború előtti években személyesen is megtapasztalta. Orvosi rendelőjét sok olyan beteg kereste fel, akik szegények vagy elesettek voltak. Erre konkrét példaként említem meg édesanyámat. Szívbetegként kereste fel több alkalommal a főorvos urat. Ezekre a vizitekre én is többször elkísértem édesanyámat. Az egyik ilyen találkozás alkalmával anyám megkérdezte a főorvos úrtól, hogy a vizsgálatért mennyivel tartozik. Ma is fülembe cseng az a kedves hangú, de határozott válasz, mely úgy hangzott: „Rézike, ami pénzt a kezelésért nekem kívánt adni, költse a gyerekére”. A főorvos úr ezt a gesztust nemcsak a mi irányunkba gyakorolta. Számos dohánygyári munkás, akik anyámmal együtt dolgoztak, ugyanezeket mondták el.
1943-ban 10 éves voltam, amikor a szőlőben mérges pók megcsípte a nyakamat. Anyám több alkalommal elvitt az Érsek utcai rendelőben rendelő bőrgyógyász főorvoshoz. A nyakamon lévő seb nem gyógyult, sőt rosszabbodott. Akkor jutott anyám eszébe, hogy Sándor Imre orvost keressük meg. Rövid egy hét alatt az ő kezelésének köszönhetően panaszaim megszűntek és kisgyerekként úgy néztem a főorvos úrra, mint egy igazi csodadoktorra. Dr. Sándor Imréről Egerben halála után munkásságának elismeréseként a belvárosban utcát neveztek el.” Dr. Sándor Imrét Pusztavámon végezték ki 1944. októberében.
Dr. Tardos László: „A Fischer család: Lajosra és Lászlóra emlékszem, aki apámnak volt kortársa. Feleségének előbb Vadász volt a férje, László velünk volt munkaszolgálatos. Fischer Menyhértnek két lánya volt, Éva és Klári, mindketten visszajöttek. Klári nemrég halt meg, Évát fiatalon elütötte egy autó. Fischer Miklós orvos volt, József, az egyik fiú volt, a Lászlónak, vagy Lajosnak volt a testvére, szintén ügyvéd volt, de ő is elpusztult. Híres család volt, jártunk a Fischer nénihez tejért, mert tehenük volt, a lánya élt vele, talán Sándor és felesége, és a néni is.
Felhasznált irodalom:
Dezséri Bachó László: A zsidóság története Gyöngyösön: Adalékok a magyarországi zsidóság történetéhez. Gyöngyös: Kapisztrán Nyomda, 1941. p. 99.
Hevesvármegyei ismertető és adattár. Bp.: Magyar Városok Monográfiája, 1936. p. 89.
Magyar zsidó lexikon. Bp.: Pallas, 1929. p. 210, 333, 347, 362, 889.