A honfoglalás idején keletkezett, először Pata-Heves-Újvárnak nevezett megyét a török hódoltság idején olvasztották össze Külső-Szolnok vármegyével, illetve Szolnok megyének azzal a részével, amely sem a Nagykunsághoz, sem a Jászsághoz sem tartozott. E két utóbbi terület külön önkormányzattal rendelkezett, nem állott megyei fennhatóság alatt egészen 1876-ig, amikor megszüntették önálló jogállásukat, egyúttal külön választva a két megyét. A mai területen kívül a Tiszántúlról Heves megyéhez tartozott 1950-ig Pásztó és a Tiszafüredi járás hat települése.

            A megye területe a századfordulón 3761 négyzetkilométer, először három, majd négy: a Gyöngyösi, Tarnai, Mátrai és a Tiszai járásra volt felosztva. 1876-ban a két megye szétválasztása után hat járásból állott: az Egri, Gyöngyösi, Hatvani, Hevesi, Pétervásári, és a Tiszafüredi járásból. 1886-tól két rendezett tanácsú város volt a megyében, Gyöngyös és Eger. Az Egri járásba 23, a Gyöngyösibe 23, a Hatvaniba 11, a Hevesibe 15, a Pétervásáriba, 33, a Tiszafüredibe 10 község tartozott.

Heves megye lakossága vallási szempontból döntően katolikus volt. A több megyére, illetve országrésznyi területre kiterjedő egri püspökség, majd érseki egyházmegye dominanciája az erősen katolikus szemléletű nagyobb városok polgársága, az egri érsek és a papság hozzáállása nagymértékben megszabta nemcsak a zsidóság betelepedési, majd beilleszkedési lehetőségeit, hanem az egyéb vallású, pl. görögkeleti, vagy református lakosság életlehetőségeit is. Az 1900-as népszámlálás szerint 235.645 fő élt a megyében, a katolikus vallású lakosság 88,2 %, „…az izraeliták számaránya az országos átlaggal egyező.”

Heves megye lakosságának vallási megoszlása és arányszáma 1900-ben.

 Vallás Lakosok létszáma Aránya
r. katolikus 225.113 88,2 %
görögkeleti 265 0,1 %
evangélikus 87 –
unitárius 888 0,4 %
református 18.628 7,2 %
izraelita 10.320 4,1 %
egyéb 31 –
összesen 255.345 100 %

            A megyei zsidó lakosság számának alakulása az egyházi sematizmusok (katolikus összeírások) alapján: 1816 – 1.592. 1851 – 6.879. 1869 – 11.533.

            Egerben és összehasonlításképpen Gyöngyösön és a megyében élő zsidóság lélekszámának alakulása 1880 – 1941 között a népszámlálások alapján:

Járás, Összes lakosság       Zsidó vallású lakosság száma
ill. város 1880 1941 1840 1880 1910 1920 1930 1941
Egri 38845 52005 240 1058 752 614 639 487
Eger 20669 32482   – 2328        2674 2559 2128 1787
Gyöngyös 16892 24086 385 2476 2330 2250 2136 2071
Összes 209933 325421 1953 10928 10244 9371 8175 7053

Eger és Gyöngyös és Heves megye zsidó lakosságának százalékos megoszlása az összlakossághoz viszonyítva:

Település 1840 1880 1910 1920 1930 1941
Eger – 11,3 9,5 8,9 7,0 5,5
Gyöngyös 2,4 14,7 12,0 11,4 10,0 8,6
Megye 1,1 5,2 3,7 3,1 2,6 2,2

A megyébe a zsidóság igazán nagyarányú betelepedése 1880-ig megtörtént, ez volt a demográfiai csúcspont, ekkor volt nagyjából az országos átlagnak megfelelő az itt élő zsidóság arányszáma. A megye csak átmeneti lakóhelyet jelentett az északkeleti megyékből az ország belseje felé mozgó zsidó népesség számára, mivel gazdasági fejlődése a századfordulón sem volt igazán jelentős, nem jelentett az itt élő zsidó népesség számára elég megtartó erőt.  Az összes rendelkezésre álló adat azt bizonyítja, hogy a Heves megyei zsidóság túlnyomó része már Magyarországon született, és elsősorban a környező megyékből került ide. Egerben 1910-ben volt a legmagasabb az itt élő zsidóság létszáma, majd részben a gazdasági lehetőségek csökkenése, és az ebből fakadó elvándorlás, másrészt a jóval alacsonyabb születési szám miatt a zsidóság létszáma folyamatosan csökkent. 1933-ban az 1930-as népszámlálás alapján Kovács Alajos állapította meg: „az egri zsidóságnak még a fele sem helybeli születésű, nagyobb fele bevándorolt.”

Eger látképe

Eger Magyarország egyik legszebb, műemlékekben gazdag városa a Mátra és a Bükk hegység között folyó Eger patak völgyében, a Bükk nyugati lábánál húzódó dombvidéken fekszik. Az egri medence és az azt övező hegyes vidék emberi településre mindig alkalmas volt. Erre mutatnak a felszínre került régészeti leletek, amelyek az őskortól kezdve a történelem valamennyi korszakát képviselik. Régészeti leletek bizonyítják, hogy a honfoglaló magyarság első nemzedéke a X. század elején megszállta Eger területét. A város létrejötte valójában egybeesik első királyunk, Szt. István állam- és egyházszervező tevékenységével. Első királyunk még 1009 előtt, a szervezett tíz püspökség egyikét itt hozta létre. Ezt régészeti leletek is bizonyítják; felszínre került egy kör alakú templom, valamint egy kisebb palota maradványa is.

            A település, mint püspöki székhely már a korai középkorban jelentős helyet foglalt el a magyar városok sorában. A környék természeti adottságai, az alföld és a hegyvidék találkozása különböző országrészek közötti gazdasági és kulturális kapcsolat létesítését tette lehetővé. Ezt a fejlődést akasztotta meg átmenetileg a tatárjárás 1241-ben, amikor II. Kilit  (†1245. dec. 12. után) püspöksége alatt feldúlták és felégették a várost. A tatárok elvonulása után azonban hamarosan megindult az élet. Lambert Eger püspöke 1248-ban bizonyára a tatárjárás tapasztalatai alapján IV. Béla királytól kővár építésére kapott engedélyt. A csaknem teljesen elpusztult város így a XIV-XV. században elérte középkori fejlődésének csúcspontját. Ebben az időszakban a város széléig terjeszkedő erdőket nagyrészt kiirtották, s helyükre szőlőt telepítettek. A településen egyre több polgári ház épült. Kialakultak a várba és az északi bányavárosok felé vezető útvonalak, a régi vízfolyást követő belvárosi, ma is kanyargós mellékutcák. A különböző környékbeli települések, például Almagyar, Czigléd stb. összeépültek Egerrel.

            I. Mátyás király uralkodása (1458-1490) újabb fejlődést hozott a település életében. Beckensloer János (1427–1489) bíboros, esztergomi és salzburgi érsek, váradi és egri püspök, diplomata építette át gótikus stílusban a várbeli püspöki palotát, ami jelenleg is látható. Az építkezéseket Nagylucsei Dóczy Orbán (Nagylucse ?-Eger, 1491), később Bakócz Tamás (Erdőd, 1422 –Esztegom, 1521) püspökök folytatták. A mohácsi vész után szomorú időszak következett be Eger életében is. A kettős királyság idején a város szinte évente cserélt gazdát, s a török is közeledett. Ez a tény követelte meg a vár megerősítését. Ezt örökítette meg Gárdonyi Géza, az Egri csillagok (1901) című, halhatatlan regényében, melyet a világ számos nyelvére lefordítottak. Gárdonyi Gézát pedig az egri születésű Bródy Sándor beszélte rá az egri letelepedésre, az a Bródy, akinek az apja az egri hitközség egyik megalapítója volt.

            Míg Dobó Istvánnak (kb. 1502 – Szerednye, 1572), Eger várkapitányának és katonáinak 1552-ben sikerült a várat megvédeni, addig 1596-ban az akkori kapitány vezetése alatt álló idegen zsoldosok azt feladták. így Egerben 91 éven keresztül a török lett az úr. A török uralom emlékét őrzi a XVII. század végén épült karcsú minaret, amely az egykori oszmán világbirodalomban legészakabbra látható ilyen építmény, és a hétvégeken látogatható török fürdő. A török hódoltság időszakában Eger egy több szandzsákot magába foglaló török tartomány, vilajet székhelye lett. Eger 1687 decemberében szabadult fel a török uralom alól. Bár a visszafoglalás nem ostrommal, hanem kiéheztetéssel történt, a város teljesen leromlott állapotba került. A falakkal körülvett területen az egykori feljegyzések szerint mindössze 413 ház volt lakható, s ezekben is főként visszamaradt török családok laktak. A török kiűzése után a felszabadított várost a császári kormányzat kincstári birtoknak tekintette. I. Lipót 1688-ban Egert szabad királyi várossá nyilvánította. Ez azt jelentette, hogy mentesült az egyházi földesúri terhek alól.

A szabad királyi városi állapot azonban csak 1695-ig tartott, mert a visszatelepedő Fenessy György (1632–1699) egri püspök visszaszerezte az uralkodótól korábbi püspöki városi jogállást. A város földesura a később a nevéről Fenessy egyezménynek nevezett szerződéssel Egert a korábbinál földesúri városként jóval kedvezőtlenebb jogi helyzetbe hozta. Ebben az egyezményben azt is kikötötte, hogy a városban csak katolikus vallásúak lakhatnak. Ebből adódóan a törökök kiűzése után ott élő református vallású hajdúk nagyrészt elhagyták a települést, az ún. görögök (eredetileg szerbek, makedónok stb.) szintén vagy elköltöztek, vagy áttértek a görögkatolikus vallásra, illetve a később betelepülők több évtizedes harc árán elérték, hogy a városban vallásuk elfogadott legyen. A 18. században szinte egész Európából érkeztek Egerbe iparosok és kereskedők szerencsét próbálni, azonban jelentős részük tovább költözött. A város lakosságának mintegy fele lehetett magyar származású. Az egész korszakban nem könnyű nevük alapján megkülönböztetni a zsidó és a német származású lakosokat. Közel hatvan év alatt a lakosság számnak gyarapodása alig 5.000 főt tett ki.

A szabad királyi városi állapot azonban csak 1695-ig tartott, mert a visszatelepedő Fenessy György (1632–1699) egri püspök visszaszerezte az uralkodótól korábbi püspöki városi jogállást. A város földesura a később a nevéről Fenessy egyezménynek nevezett szerződéssel Egert a korábbinál földesúri városként jóval kedvezőtlenebb jogi helyzetbe hozta. Ebben az egyezményben azt is kikötötte, hogy a városban csak katolikus vallásúak lakhatnak. Ebből adódóan a törökök kiűzése után ott élő református vallású hajdúk nagyrészt elhagyták a települést, az ún. görögök (eredetileg szerbek, makedónok stb.) szintén vagy elköltöztek, vagy áttértek a görögkatolikus vallásra, illetve a később betelepülők több évtizedes harc árán elérték, hogy a városban vallásuk elfogadott legyen. A 18. században szinte egész Európából érkeztek Egerbe iparosok és kereskedők szerencsét próbálni, azonban jelentős részük tovább költözött. A város lakosságának mintegy fele lehetett magyar származású. Az egész korszakban nem könnyű nevük alapján megkülönböztetni a zsidó és a német származású lakosokat. Közel hatvan év alatt a lakosság számnak gyarapodása alig 5.000 főt tett ki.

            Nőtt a betelepülő iparosok száma is, 1715-ben 126 iparos 32 féle iparágat űz a városban, 1785-ben már 832 iparost találunk 77 féle iparágban. Ez magával hozta a céhrendszer újjászületését is, 1780körül már 22 céh működött a városban. Jelentőségüket tekintve azonban inkább voltak a fejlődés gátló tényezői, minthogy elősegítették volna azt. A város oktatása és egészségügyi helyzete a XVIII. századi viszonylatban korszerűnek mondható. E század prosperitását fémjelzi a város mai barokkos arculata is.

 A XIX. században – a létszámnövekedés mellett – megtorpant a város általános fejlődése is. A céhkeretek közé bezárt ipar nem tudott élni a francia háborúk keltette gazdasági konjunktúrával, a lakosságot viszont súlyosan érintette a fellendülést követő infláció, Vladimir Bogdanovics Bronyevszkij (1784-1836) orosz tengernagy, utazó és író – írta Egerről, hogy az összes őt körülvevő lények közül csakis a lovak tűntek jóllakottnak, a lakóházak többsége „alacsony, szennyes, omladozó.”

            Mindezek mellett aszályok, tűzvészek pusztítottak, 1831-ben végigsöpört a városon a kolerajárvány és leálltak a nagy egyházi és magánépítkezések is. Nem haladt előre a település jogi rendezése sem, az érsekség mereven ragaszkodott feudális előjogaihoz. Az ország gazdasági és szellemi vérkeringésébe való bekapcsolódása érdekében történtek ugyan szórványos kísérletek, pl.kaszinó létesítése, takarékpénztár felállítása, és felpezsdült a város kulturális élete is, de összességében megállapítható, hogy a reformkorban sem az ipar, sem a kereskedelem nem tudott tovább fejlődni. A zsidóság előtt tehát egy kor követelményeitől lemaradt s ennek lehetőségeivel élni kevéssé tudó város nyitotta meg kapuit 1841-ben.

            Eger fontos kereskedelmi központ volt az 1870-es évekig, a XVIII – XIX. században a Pestről Miskolc felé vezető kereskedelmi út egyik fontos állomása volt, tiszta körzetében 25.000, megosztott körzetében 176.000 lakos élt. Ennek ellenére inkább regionális, megyei jelentősége volt. Az újonnan kiépített Pest-Miskolc vasútvonal elkerülte a várost, és ez a tényező gazdaságára nagyon előnytelen hatással volt, igazán komoly ipar nem tudott kiépülni. A szárnyvonal ugyan hamarosan megépült, de nem tudta a fővonalat pótolni. Eger város lakossága hosszú harcot folytatott a szabad királyi városi rangért az egri püspökkel, majd érsekkel, de a végleges felszabadulás a földesúri függés alól csak 1854-ben következett be, rendezett tanácsú várossá az 1886. évi XXII. tc. alapján vált. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy amíg 1780-ban a 16.000 lakosú város a 8. legnagyobb volt Magyarországon, addig az 1869-es népszámlálás adatai szerint 19.150 lakosával már csak a 20. helyet foglalta el. A város életét, jellegét elsősorban közigazgatási, megyeközpont jellege, később iskolavárosi volta határozta meg, a századfordulóra csendes, nyugodt légkörű, klerikális kisvárossá vált, 1930-ban, a városban 4.139 közalkalmazott élt.

            Akárcsak a megye, úgy Eger gazdasága is a mezőgazdaságra épült. A gyöngyösi és az egri borvidék szerepe alapvető volt a megyében. A 19. század második felében számtalan természeti katasztrófa sújtotta a lakosságot, a mezőgazdaságra és a megye életére a leginkább negatív hatást a századvégen a filoxéra tette, amely a virágzó szőlőültetvényeket és ezzel a nagyszámban ebből élő lakosságot is tönkretette. Az 1890-es években indult meg amerikai oltványokkal az újratelepítés. 1895-ben 5166, 1930-ban már 24.822 kat. holdon termeltek szőlőt a megyében.

A kiegyezés utáni gründolási láz az 1880-as, 90-es évekre érte el a megyét és székhelyét, Egert is. Hitelintézetei, nagyobb iparvállalatai is ebben az időszakban létesültek, ekkor alakultak ki a polgárosodás alapvető gazdasági, társadalmi feltételei. Az I. világháború jelentette az újabb katasztrófát a gazdaság számára, a trianoni békeszerződés következtében a mezőgazdaság és az erre épülő élelmiszeripar nagyüzemei elvesztették piacuk nagy részét. A konszolidáció és a kisebb mértékben meginduló gazdasági fejlődést után a nagy gazdasági válság ismét visszavetette a település fejlődését.

Broňevski, Vladimir Bogdanovič: Utazás Magyarországon. Bp. Budapesti Irodalmi Int., [1948]. p. 72.

Eger története. p. 8. http://www.agria.hu/eger/tortenet.html  (Letöltés 2023. 05. 13.)

Kemény György: Heves vármegye közgazdasági leírása. Bp.: Pesti Könyvny., 1909. p. 9.

Kovács Alajos: A zsidóság térfoglalása Magyarországon. Bp.: Kellner, 1922. p.77.

Nagy József: Eger története. Bp., Gondolat. 1978. p. 285-290, 345.