A megyében a XVIII-XIX. századi összeírásokban megtalálhatjuk a nagyobb hitközségeknél a tanítók, természetesen vallásoktatók, a rabbik, és egyéb vallási alkalmazottak neveit (sakter, azaz metsző, kántor, templomszolga stb.) A nagyobb közösségekben a vallási élet elsődleges színterei mellett (templom, imaház, vallási iskolák) a segély- és kulturális szervezetek széles választéka alakult ki és állt a tagok rendelkezésére az egész időszakban. A zsinagógát csak a nagy ünnepeken használták, hétköznapokon és a szombati ünnepen elég volt az imaház. Az imaházban folyt a jesiva növendékek oktatása is.

Zsidó vallási felsőbb iskola, rendszerint egy-egy híres rabbi működtette, a tanítványok, a bócherek messze földről jöttek az iskolába tanulni. A tanítványok nem biztos, hogy vallási pályára léptek, nem egy kereskedő, iparos, vagy éppen bankigazgató is vallási iskolába járt.

Az egri zsidó temető

Az egyes helyeken letelepedett zsidók igyekeztek minél hamarabb temetkezési helyet szerezni a közösség számára, amit talmudi előírás szerint mindig a településen kívül, a szélétől számított legalább ötven rőfnyi (39 m) távolságban helyezték el. Egerben már az 1830-as években kialakítottak egy temetőt a Hatvani hóstya (Hochstadt) szélén elterülő legelőből. A kezdetben 300 négyszögölnyi területet folyamatosan bővítették. A hitközség 1841-ben alakult meg, a Szentegylet (Chevra Kadisa) 1843-ban. Tagjai gondoskodtak a halottakról és a temetkezés szertartásáról, valamint a temető és sírok rendbentartásáról. A hitközség kezdetben a verpeléti rabbinátus fiókközsége volt, 1850-től lettek önállóak. Hozzátartozott még Füzesabony, Maklár és Szarvaskő is.

A zsidó vallás legszebb feladatai közé tartozott a betegek ápolása, ami szintén a Chevra Kadisa feladata volt. A belépési összeg nem volt kevés, tehát csak jómódú, tekintélyes emberek tudtak tagok lenni. A hitközség vezetőségének választása mindenütt évente, általában december végén történt meg. A zsidó közösségi élet egyik legfontosabb alappillére az emberek közötti jóviszony ápolása a jótékonyság, a szeretet gyakorlása által, ezt a célt szolgálták a különböző egyletek. A Chevra alapító tagjai voltak: Berger Ábrahám, Binét Sámuel, Bródy Jakab, Greiner Lajos, Kohn Illés, Márkusz Jakab, Metzner Áron, Schwarcz Dávid, Schwartz István, Schwarcz Wolf és Weisz Zacháriás.

Az egylet megalapítása érdekében sokat fáradozott a szomszédos Verpelét hitközségének nagynevű főrabbija, Tannenbaum Wolf (Bodolló, 1787–Verpelét, 1873).

A Szent Egylet célja volt a szegények és a szegény betegek segítése és ápolása, otthonukban, vagy az egyleti kórházban ápolásuk, látogatásuk, a mellettük való virrasztás, a halottaknál az előírt szertartások teljesítése, a végakarat intézése és a zsidó temetőt gondozása. 

A tagjelölt „melácse” (a szláv mládsij fiatalabb szó vulgarizált alakjával) köteles volt egy éven át a halottak melletti virrasztásban részt venni. A halottasházhoz a gyászolók vagyoni állására való tekintet nélkül, a reggeli és az esti ima megtartására sorshúzás útján tíz-tíz tagot rendeltek ki. A temetés után a gondnok a gyászolókat – régi hagyomány szerint kenyérrel, sült tojással s borral vendégelte meg. A temetés utáni első péntek estén, a szombat zsoltár előtt, a „likrát ávélim” (fogadjuk a gyászolókat) felszólításra a templom egész közönsége a bejárat felé fordult, ahol a rabbi a gondnokok kíséretében a hagyományos vigasztaló szavakkal fogadta a gyászolókat: „A Mindenható vigasztaljon meg benneteket Cion és Jeruzsálem többi gyászolóival együtt.” Az alapszabályok eredetileg 40 pontot tartalmaztak.

A Szentegylet 1851-ben már 1600 Ft-ot kölcsönzött a hitközségnek templom építésére.

Az 1820-ban Krausz János kertész tulajdonába kerülő patakparti telket 1845-ben vásárolta meg a zsidó hitközség. Az előkertes, téglalap alaprajzú, a főhomlokzat felől kontyolt nyeregtetős épület hátsó homlokzatával a patakmeder támfalára támaszkodó épület. Főhomlokzatán páros lizénákkal alátámasztott párkányos timpanon. Síkmennyezetes belső tér, D-i oldalán női karzattal.

A zsinagóga 502 m2 területen volt. „Az Eger patak partjáig közvetlenül kifutó klasszicista épület mértéktartóan egyszerű. Külső párkánymagassága 8,10 m, keleti homlokzata oromzatos, tetőzete a nyugati végén kontyolt. Gerincének magassága 13,93 m… Az épület bejárata az északi oldalán lévő előcsarnokba vezethetett, ahonnan a zsinagógai térbe lehetett belépni. A nők karzatának lépcsőházához külön bejárat nyílt. A zsinagógai tér az 1924-es átépítés után is valószínűleg az eredeti nagyságában maradt. (11,9 x 24,8 m alapterületű) A női karzat a belső tér nyugati előcsarnoka fölött húzódott.”

Az épület mestere ismeretlen. 1913-tól üresen állt, majd az 1924-ben belső terét kultúrházzá alakítottak át. Az 1940-es évek közepéig az egri zsidó hitközség kulturális és szellemi centruma volt, 1945 után a város tulajdonába került. Az 1990-es években a város önkormányzata rendbe hozatta az épületet, a keleti homlokzatának északi szakaszához kapcsolt egytraktusos, kéthelyiséges bővítést az 1990-es évek végén elbontották.

1998 augusztusában pedig jótékonysági hangversenyt rendeztek az épület teljes felújítására. A zsinagóga igazi megújulása 2000-ben kezdődött meg. 2007 júliusától kortárs művészeti galériaként és közösségi térként funkcionál.

Az épület ma is áll a Hibay Károly utca 7. alatt. 1913-ig működött zsinagógaként.

Az első zsinagóga a patakparton

A hitközség első rabbija J. M. Kohn volt. Nevén kívül semmi közelebbit nem sikerült róla megtudnunk. A következő rabbi 1846-tól Josef Hirsch Weiss/Weisz József (Podola, 1800. – Eger, 1879.), az „oberlandi” ortodox irányzat vezetője és a pesti reformmozgalom egyik leghevesebb ellenzője. A szabadságharc lelkes híve volt és a magyar függetlenségi mozgalom erőteljes szószólója. A szabadságharc leveretése után az üldözések elől menekülnie kellett. Az egri érsek védelme mellett hosszabb ideig egy kolostorban talált menedéket, később mégis elfogták, lázadás miatt perbe fogták és Bécsbe hurcolták, ahol hosszú ideig vizsgálati fogságban volt. Hazafias magatartását lázadásnak minősítették és emiatt fogták vádba, de a törvényszék felmentette. Fia, rabbi Áháron Weise a New Yorki konzervatív irányzatú Jewish Theological Seminary egyik alapítója volt, az ő fia, Stephen S. Weise reform rabbi, a cionizmus amerikai úttörője, kora egyetemes zsidóságának kiemelkedő vezéregyénisége lett. Nagyapja könyvtárának és kéziratainak nagy részét new yorki Columbia Egyetemnek adományozta.

Fennállásának első két évtizedében a hitközség alkalmazottjai voltak: M. H. Goldzieher rabbi-helyettes és hitszónok, Josef Stiller hitoktató, B. Flaschner és Hermann Lisser metszők, Jakob Schwarcz templomszolga.

Egri zsidók. p. 10-11., 28-29. https://archive.org/details/nybc314187/page/n177/mode/2up

Kardos Lajos szakdolgozata. 1990. p. 25-26.

Magyarországi zsinagógák. / [főszerk. Gerő László, a fényképeket kész. Hávorné Takács Ágnes]. Bp.: Műszaki Kvk., 1989. p. 151.

Raj Tamás: Csillag és lámpás: Zsidó szimbólumok. In.: Halljad Izrael: A zsidó vallás alapjai. Bp.: MIOK, 1988. 1988. p. 74-77 művét idézi Gömöri Ilona. A hevesi temetők. In.: Agria 35.: annales Musei Agriensis: Az Egri Múzeum évkönyve. / szerk. Petercsák Tivadar, Veres Gábor. Eger: Dobó István Vármúzeum, 1999. p. 274-283.