„… neve Pesten fogalom. Nem kell hozzátenni a keresztnevét. Székely sok van, de „a Székely” az csak ő. Imádja a várost és kedveli a fontos, befolyásos pozíciókat, ugyanakkor nem hivalkodik ezzel a nyilvánosság előtt. Szürkének nem mondható eminenciás. Okos, megfontolt, kerüli a nyílt konfrontációt és humorosan kezeli a legválságosabb helyzeteket is. Sármőr, aki bohóckodva játssza a keresztapát, de közben folyton jelzi, hogy valójában nem az. Becsültem őt ezért, és irigyeltem is, mert ugyanezekért a szavakért engem biztosan karóba húzott volna a média. Neki szabad volt. Hozzá tartozott egy kis pimaszság, egy adag kedvesen előadott arrogancia és pesties humor. Székely ebben utánozhatatlan volt, és nem is próbálta utánozni senki.” – írta róla egykori főnöke Demszky Gábor Budapest polgármestere az Elveszett szabadság – Láhatatlan történeteim című önéletrajzában.
1948. szeptember 10-én született Egerben, zsidóként. Ezt sosem tagadta meg, de középiskolásként elszakadt a zsidó vallástól, s csak 1988-ban (vagy 1991-ben, az édesanyja halála után) kezdett visszafordulni, annyira, hogy egy idő óta a Hollán Ernő utcai, általa kitalált Lakásgalériában vezetésével több csoportban is tanul. A gyökereket, az identitást nem feltétlenül a hit jelenti. Láthatóan kiváló szakember, remekül ért a pénzügyekhez, ugyanakkor rátermett, nagyszerű vezető is, különben aligha futhatta volna be azt a messze nem hétköznapi karriert, aminek egyik csúcsa a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatósága volt. Bár könnyen lehet, hogy több csúcsról kell beszélnünk, hisz mi másnak is nevezzük a főpolgármester-helyettességét és a többit.
Aki kisgyerekként azt éli meg, hogy elveszik a házukat, a lakásukat, az üzletüket, és ezt utólag úgy mondja el, hogy tárgyilagosan hozzáteszi, „a kitelepítés ennél sokkal rosszabb volt”, aki látja, hogy a szülei félnek, ruhástól kell neki is aludnia, mert nem lehet tudni, hogy nem telepítik-e ki őket is és ha jönnek értük, el tudjanak menekülni, az egy életre megtanulja, hogy semmi sem biztos, a kocka egyetlen másodperc alatt fordulhat. Feldolgozhatatlanul súlyos teher a holokauszt, amiben Székely édesapjának első felesége és két lányuk is odaveszett. De korábbról kezdjük.
„Ükapám, Schwartz István 1840-ben letelepedési engedélyt kért Egerben, és Sályról, egy kis borsodi faluból elköltözve, 1841-ben már ott is élt. Ezek a Schwartz-ok már Sályon is tímárok voltak, nem mehetett túlságosan rosszul nekik. Egerben is töretlenül gyarapodott a család. Építettek egy gőzmalmot, szereztek hozzá egy kis szénbányát is, de csak azért, hogy abból működtessék a malmot. Ez a család elég tevékenyen vállalt szerepet az ottani zsidó közösség formálásában…
Ő egy olyan megbecsült egri polgár ember lett, aki beszállt a város főreál iskolájának alapításába, külön alapítványt hozott létre az iskola javára, ráadásul kikötötte, hogy vallástól függetlenül kaphassanak ösztöndíjat a diákok. Amikor még nem készült el az egyik zsinagóga, akkor az ő malmában jöttek össze istentiszteletekre a hívek. Aztán részt vett két templom felépítésében is. Érdekelte, és tett is Eger városának fejlődéséért…”
„Édesapám Székely (Schwartz) Endre Egerben 1898-ban született, három testvére volt, az egyik Irén, aki evangélikus hitre tért át. István Egerben volt vaskereskedő, két évig volt munkaszolgálatos. 1950-1957-ig az egri hitközség elnöke volt, majd kivándorolt Izraelbe. Eta nem ment férjhez, a postán dolgozott, Auschwitzban halt meg.
Schwarcz Gáborné Kelner Regina Székely (Schwarcz) Endre édesanyja
Székely Endre első feleségével Frankl Irénnel és Gabriellával. A jobb szélen édesanyja
1927-ben nősült meg, a felesége egy pesti ügyvéd lánya volt, Frankl Irén (1904-1944). Tőle született két lányuk – Gabriella (1927-1944) és Judit Julianna (1936-1944).
Székely Endre első feleségével és kislányával
Apám a hat elemi után két gimnáziumi osztályt végzett, majd 1912 körül, amikor a családunk teljesen tönkrement, abbahagyta a középiskolát, kereskedő tanoncnak állt. A mai Széchenyi és Bajcsy-Zsilinszky utca sarkán lévő OTP helyén, a Kardos üzletben volt később üzletvezető, majd saját üzletet nyitott a mai Raiffeissen Bank épületének helyén.
Textil és konfekció üzlete volt, úri bolt. Édesapám az ortodox templomba járt, de annyira nem volt vallásos, szombaton is kinyitotta az üzletét. 1933-tól a Chevra Kadisa elnöke lett.
Róth Miksa és lánya Róth Katalin, a háború után Székely Endre második felesége
Édesanyám családja a szintén egri Roth család. Nagyapám Miksa, sok gyerekes családból származott, neki két lánya született. … tudomásom szerint csak a legkisebb testvére élte túl a háborút, akit Ferencnek hívtak. Ő 1950 körül kivándorolt Izraelbe, Haifán élt. Apai nagyapámék családja igen szegény volt. A nagymama, Protovin Eszter mátranováki családból származott, az ő családja elég jó módban élt. Az anyai nagyanyám annyira ortodox volt, hogy azt mondta a rabbi neki: “Ide figyelj, Esztike, nem kell még nálam is vallásosabbnak lenned!” Nagyszüleimnek a Meszes közben volt paraszt boltjuk, textilárut, berlinerkendőt, törökmintás anyagokat árultak, vásározni jártak.
Róth Miksa rövidárukereskedése a Knézich utcában
Édesapámékkal egymás mellett laktak, jó szomszédi viszony volt közöttük. Édesanyám, Róth Katalin1915-ben született, 17 évvel volt fiatalabb apámnál. Az Almagyar utca 12. számú ház a Róth családé volt, a 14. szám alatti pedig a Székely ház. Anyámat sadchen révén [házasságközvetítés] hozták össze az első férjével, Friedmann Dezsővel, akit behívták munkaszolgálatra, ahonnan későn, 1945-46 táján jött haza.
Apám részt vett a szociáldemokrata és a szakszervezeti mozgalomban, a kereskedelmi dolgozók szakszervezetének volt a titkára. 1948-ig vezető volt és városi képviselő. 1952-ben az államosítás előtti utolsó pillanatban az üzletét még leadta, így az államosítást megúszta. Anyám felkerült Budapestre az első házassága miatt, ott élte túl a háborút kalandos körülmények között, a gettóban szabadult. Nekem viszont a háború után a gyerekkorom az maga volt a csoda. A szüleim nagyon szegények voltak 1952 és 1957 között, de én ebből semmit nem éreztem. Apámnak 1952-57 között vagy volt állása, vagy nem. Engem mindenbe beavattak, mindenről tudtam, semmit soha nem hallgattak el előlem. Úgy nőttem fel, hogy apám előző házasságából született két lányának a képe ott volt a lakásunkban — a mai napig otthon van ez a fénykép a tesvéreimről.
A lányok: Judit (1936-1944) és Gabriella (1927-1944)
Volt egy másfél holdnyi szőlőnk, amit apám örökölt egy olyan rokontól, akit nem is ismert. Tehát olyan messzire kiirtották a családot, hogy az egyik másodunokatestvér sem tudta azt, hogy honnan is származott ez a szőlő. Ez még mindig nem volt elégséges. Apám egy nap szerzett egy gépet és zoknikat kezdett el kötni rajta, azt árulta a piacon. Aztán 1957-ben játszottam az udvaron. Megjelent ott egy bácsi, aki kérdezte tőlem, hogy én vagyok e a Székely-gyerek? Mondtam, hogy igen. Erre ő arra kért, hogy adjam át az apámnak, hogy holnap reggel keresse meg ezt az illetőt. Másnap ez megtörtént, és egyszer csak rábízták Eger második és harmadik legnagyobb üzletet. Ő volt a városi kereskedelmi vállalat igazgatója, aki nagy bajban volt, hiszen az összes üzletvezetője elment Izraelbe. Hamarosan a mi életünk is gyökeresen megváltozott: anyám is szép állást kapott, az Egri Bizományinak lett az üzletvezetője. Nagyon jól éltünk, két nagy fizetés, nagy jutalékkal. Még a házat is visszaadták, mert az egy törvénytelen államosítás volt.
Nagyon küzdelmes volt a háború utáni életünk, nagy nélkülözésben éltünk, de velem ezt akkor nem éreztették. Az apám szociáldemokrata vezető volt. Egészen 1952-ig tudott még kereskedni, persze már sokkal szerényebb keretek között, de még az üzlete is megmaradt. 1952 és 1957 között viszont nagyon rosszra fordult a sorsunk. Apámék ugyanis összevesztek a helyi komcsikkal. Ezek után bárhova is próbáltak elhelyezkedni, apámat és anyámat is mindenhonnan kirúgták.
Székely Endre az egri piacon az ötvenes években
Bal oldalt Székely Endre, jobb oldalon Dancz Pál az ortodox zsinagóga előtt
Amikor 1957-ben nagybátyámék kivándoroltak, apám lett a hitközség elnöke. Akkor még volt templom péntek esténként. Mindig égett a gyertya péntek este otthon, akkor gyújtotta meg anyám, amikor mi még a templomban voltunk, mert azt úgy kell. Gyerekkoromban már kevesen voltunk, de azért voltak zsidó barátaim. Igaz, 1957-től már jóval kevesebben. Jártunk iskola után héderbe, hetente egyszer-kétszer. Van egy fotó, amelyen hatan állunk a képen. Ebből 2-3 gyerek a rabbi és a samesz gyereke volt. Ott vagyok én is az unokatestvéremmel. Amikor a Bar micvóra készítettek fel, akkor már egyedül voltam. Olyan emlékem is van, hogy az őszi ünnepekkor, mazkirkor [emlékezés a halottakra] én állok egyedül az udvaron.
Még általános iskolás korában őrsvezető lett és hosszú éveken át dolgozott a mozgalomban, és ma is büszkén írja: „Vezetőként, azt hiszem, oroszlánrészem volt abban, hogy Egerben létrejött és működött az ifiélet, és ez nemcsak az úttörőknek és az úttörőcsapatoknak volt jó, hanem az ifiknek is aktív, élvezhető életet teremtettünk. Volt ott minden, konferencia, képzés, táborozás…” Hogy ez a hatvanas években milyen szűk keretek közt zajlott s mindennek mi volt az ideológiai háttere, az eszébe sem jut. Amitől persze egy táborozás még sikerülhetett remekül, mint az, amit a végzős nyolcadikosoknak vezetett két tanár a Bükkben, s ami a szerzőnek máig „nagyon szép” emléke… Érdekes, hogy a közösségi, mozgalmi életben való lubickolást összekapcsolja a családi hagyományokkal:
Arra is emlékszem, hogy pészachkor nem volt otthon kenyér, és maceszt vittem tízóraira. Nem volt ezzel gond, sőt, anyám úgy küldözgette velem gój [nem zsidó] barátoknak a pászkát, mint mások kóstolót küldenek a disznóölés után.
Rossz idők voltak akkor ideológiailag és anyagilag is. Az egri zsidók mindegyike, de legalábbis, akik jártak templomba, nagyon befelé fordulók voltak és szerény anyagi körülmények között éltek. Keveset tudok arról, hogy volt mindez a háború előtt. Annyit hallott, hogy sok zsidó nagy üzlettel rendelkezett, esetleg kisebb-nagyobb vállalattal. Volt kulturális tevékenység is, a dalkörtől a bálokig. Jelentős volt a jótékonykodás. … főleg a zsidók felé, de tudom, hogy a családja például a nem zsidók felé is nyújtott különböző anyagi segítséget, például ösztöndíjat. Apám jelentősen részt vett a politikai életben is, a szakszervezetben, illetve a szociáldemokrata pártban. Ez egészen a születésemig tartott. Amit láttam, az a zsidóság vallási és lelki megélése volt. Ma is úgy gondolom, hogy számára ez sokkal fontosabb, mint a formális zsidóság gyakorlása.
Gyerekkoromban arra is odafigyeltek, hogy a család – (ami gyakorlatilag elég kicsi volt, mert Egerben csak ő volt a szüleinek) – nagyon szeretetközpontú volt és önzetlen. Érzelmileg is és anyagilag is. Nevelésem része volt a péntek esti és ünnepekkori templomba járás. Nem tudom, hogy édesapám mikor hagyott fel a reggeli és az esti imádsággal. De engem támogatott amikor gyerek volt, hogy tfilinben imádkozzak reggel. Aztán az idő előrehaladásával én is felhagytam vele. Az édesanyám imához való viszonya annyira bensőséges és magába forduló volt, hogy ezt nem is érzékeltem. Ma sem értem teljesen, hogy engem miért engedtek el. Azt is, hogy úgy gondolhatták, hogy az én életemet jobban támogatja az, ha belesimulok az akkori szocialista társadalomba.”
A 80-as évek második felétől az akkori kibontakozó vállalkozói élet és a családja rendkívüli helyzete foglalta el az életét. A munkaváltásokkal együtt kereste a helyét, így fordult a társadalmi szervezetek felé. De a kérdésben szereplőkön túl a Wallenberg Egyesület [Az egyesület célja, hogy hozzájáruljon egy olyan demokratikus szellemi, társadalmi, közéleti gondolkodás kialakításához, amely az embereket valós személyiségük, s nem valamely csoporthoz való tartozásuk alapján ítéli meg; amiben a kisebbségi érzékenység össztársadalmi érzékenységgé válik, amelyben az önbecsülés és s mások megbecsülése elválaszthatatlan. és a B’nai Brith [A Szövetség fiai a világ legrégebben működő, nem vallási zsidó civilszervezete. Az elnevezésben a „Szövetség” szó Istennek Ábrahámmal kötött szövetségére utal (ószövetség) Az egyetlen zsidó szervezetként állandó képviselővel rendelkezik az ENSZ-ben. Tevékenységi köre a jótékonyság, a rasszizmus és ezen belül az antiszemitizmus elleni fellépés, a zsidó kultúra ápolása, a zsidó identitás erősítése és Izrael állam támogatása, lobbizás] is beletartozott ebbe a körbe. A felekezet felé nem találta meg az utat, de az emlékei szerint az akkori zsidó vezetők, rabbik sem keresték őket. Nagy volt a bezárkózás.
„Amikor anyámat eltemettük, 1991-ben, volt bennem egy nagy felismerés: nem tudtam magamtól elmondani a kádist a temetőben. Apám 13 évvel korábbi halálakor még ment, de 1991-ben már nem. Azelőtt ugyanis több mint 20 évig teljesen elszakadtam a vallástól. Utólag kicsit furcsállom is, hogy a szüleim miért nem rendeltek le engem Egerbe, hogy részt vegyek velük az ünnepeken. Csak egy dolog volt szent, a nyári mártír istentisztelet. Akkor mindig meg kellett jelennem.
Pontosan hogyan és mikor történt a “visszafordulás” első pillanata?
Anyám 1991-es halála után. Mint említettem korábban, a temetésen már nem tudtam elmondani a kádist, és ez utólag nagyon bosszantott. Fel is hívtam Schweitzer József főrabbit, és mondtam neki, hogy ajánljon nekem egy olyan diákot, akitől ismét tanulhatok és aki askenázit imádkozik. A mai napig tanulunk és tartom a kapcsolatot Dan Daniellel.
Több, mint harminc éve próbálok példát mutatni olyan zsidóknak, akik a környezetemben vannak, és sokan vannak, hogy érdemes zsidóként élni. Jobban vagy kevésbé gyakorolni, ismerni, tanulni a vallást, mert segít abban, hogy a család összetartóbb, együtt maradóbb legyen és az ember könnyebben eligazodjék a világ dolgaiban. Azon kívül, hogy örömöt ad nekem – mind a kiállításokkal, mind a zsidó hagyományokkal, vallással való foglalkozás – bíztam és bízom benne, hogy ez másnak is jó lesz. Egyébként a zsidóság megmutatása, megismertetése kudarcot jelent, mert az, amit példaként meg-megmutatok, annak alig van követője.
Ahhoz képest, hogy mit gondoltam a 90-es évek elején, ahhoz képest jól állunk…Viszont ahhoz képest, ahol lennünk kéne, ahhoz képest rossz állapotban vagyunk. Van egy másik barátom, aki azt mondja, hogy a zsidósághoz három dolog kell: az, hogy valaki annak szülessen, annak, hogy tudjon valamit, és annak, hogy érdekelje a zsidóság. Na most e három dologból kettőnél több sosem jön össze. Tehát azt hiszem, hogy akit igazán érdekel ez a „zsidósdi”, az nem zsidó.
A holokauszt tönkretette a zsidóság 50 százalékát és aztán jött a szocializmus, ami tönkretette a zsidóság másik 40 százalékát. De lehet, hogy fordítva. A szocializmus 40 éve volt az, ami elszoktatta az embereket a vallástól, a zsidóságtól. Az a fajta zsidóság, amiben én felnőttem és amiben én élek, az a zsidóság meg fog szűnni.”
Felhasznált irodalom:
Demszky Gábor: Elveszett szabadság: Láthatatlan történelem. Bp.: Noran Libor, 2012.
Székely Gábor: „A zsidóság, amiben én élek, meg fog szűnni” https://bennemeloeredet.hu/2022/09/02/szekely-gabor-a-zsidosag-amiben-en-elek-meg-fog-szunni/
Demszky Gábor: Elveszett szabadság: Láthatatlan történelem. Bp.: Noran Libor, 2012.