1932-ben Szent-Ivány Farkas (Uhorszka, 1889 – Apc, 1963) apci földbirtokos, nemzetgyűlési képviselő írta a Hevesvármegye című megyei lapban: „A városi polgárság fegyelmezett, sok esetben kultúrában előbbre van, és anyagiakban függetlenebb, mint a történelmi osztályok. Csak miután sok benne az idegen elem, a nemzeti érzés még nem elég erős nála, s politikai iskolázottsága, gyakorlata híján sokszor nem látja meg a nemzet egyetemes nagy érdekét.” Az idegen elem – ez a kifejezés a korban rendszerint a zsidókra vonatkozott.
A közeledő viharfelhők ellenére az egri zsidók minden alkalmat megpróbáltak felhasználni arra, hogy hitet tegyenek lojalitásukra a domináns keresztény társadalom mellett. 1937. augusztus l3-án a városi képviselő testület díszközgyűlést tartott Szmrecsányi Lajos érseki főpásztor érsekké történő kinevezésének 25 éves évfordulója alkalmából. A képviselőtestület egyik tagja, dr. Heller József ünnepi beszédéből idézünk részletet: „Felkérés és megbízás alapján hozom én nem csak ezen város és vármegye, de a haza, és minden becsületesen érző magyar zsidó vérének a buzgó fohászát és ájtatos imádságát. Azokét a zsidó testvérekét, akik sok-sok évtizeddel ezelőtt az ünnepi egyházfejedelemmel együtt hallgatták a városi őshonos portát körül övező hűvös hegyi patak csobogását, akik együtt rótták az ünnepelt egyházfejedelemmel, a televényes, viruló sárosi zöld réteket és mezőket. De elhozom ide az ún. gránicon túl élő sárosi zsidóság meleg szeretetét és buzgó fohászát is. Innen hirdetem önöknek, hogy a Kegyelmes Főpásztor megítélése is, az hogy ha én, mint zsidóvallású, a krisztusi tanok szerint élek, hogy ha életem embertestvéreim meleg szeretetének szerint élek, ha a gyűlöletet nem ismerem, ha emellett alázatos szegénységben élek: akkor én igazabb és emelkedettebb keresztény vagyok, mint az aki a szeretet helyett a gyűlölséget vallja és gyakorolja, aki embertestvéreivel gyűlölködve és tülekedve él. Ezért is merek én szót emelni az ö üdvözlésére; mert tudom, hogy hitünk és vallásunk e kérdésben egy.”
Miskolczy László: „Az. idézett felszólalás hitet tesz amellett, hogy a keresztény és zsidó vallásos emberek minden kirekesztés nélkül a lényegi kérdésekben egyet vallanak.”
(Mindez nem akadályozta meg dr. Zsákay József m. kir. rendőrtanácsost, az egri rendőrkapitányság vezetőjét, hogy dr. Heller József ügyvédet, mint „izgága, rendzavaró” elemet, ne internáltassa a háború alatt.)
A holokauszt a zsidóság szisztematikus, államilag megtervezett és irányított üldöztetése és meggyilkolása volt. Ehhez a magyar államapparátusnak és az asszisztáló egyházaknak a lakossággal együtt 1563 napra volt szüksége. Hozzá kell tenni, hogy az 1920-as egyetemi numerus clausus és az 1938-at követő zsidótörvények azonos természetű intézkedések, amelyek mögött hasonló politikai szándékok és jogfelfogás húzódott meg. 1920-tól vált a magyar politikai életben és a törvényhozásban uralkodóvá az a gondolat, hogy az úgynevezett zsidókérdést állami eszközökkel „meg kell oldani”. Ehhez kitűnően asszisztált Kovács Alajos statisztikus, aki a többségében városlakó zsidóság statisztikai mutatóit gépiesen szembeállította a többségében agrárfoglalkozású nem zsidó népesség mutatóival, majd kimutatta, hogy – aligha meglepő módon – a zsidóság a városi polgári foglalkozásokban magasabb arányban van képviselve, mint az ország egyéb felekezeti vagy „faji” csoportjai, s ennek okaként nem a városi és a vidéki társadalom eltérő fejlődését, hanem a zsidókat a nem zsidóktól elválasztó „faji” különbségeket tette meg. A társadalmat gépiesen „zsidókra” és „keresztényekre” felosztó statisztika azonban kifejezetten azzal a szándékkal készült, hogy kimutassa a zsidóság „túlreprezentáltságát” a polgári foglalkozásokban, s ezzel megalapozza azokat az állami intézkedéseket, amelyek a zsidóság „visszaszorítását” szolgálták a polgárságon belül. Ezzel az elgondolással a Horthy-korszak valamennyi kormánya és kormányfője egyetértett. Inkább csak abban volt közöttük különbség, hogy ki milyen eszközzel és milyen időzítéssel látta lehetségesnek a zsidók „visszaszorítását” az elszegényítésen át a totális kifosztásig, ami végső totális megsemmisítésig vezetett. Az ebbe a csoportba tartozó zsidótörvények és rendeletek nyilvánosan is meghirdetett célja a zsidók gazdasági hatalmának korlátozása, megtörése, majd megsemmisítése volt. Ezt az utat mutatjuk be a törvények és rendeletek ismertetésével, melyek alapján korlátozták egyes foglalkozási ágakban a zsidók számarányát, azt, hogy bizonyos termékekkel és terményekkel nem, vagy csak meghatározott feltételek között kereskedhetnek, illetve, hogy nem gyárthatnak, készíthetnek bizonyos árucikkeket.
Az – gyakorlatilag – első zsidótörvény, a ’numerus clausus’ az „1920. évi XXV. törvénycikk a tudományegyetemekre, műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról” szólt.
A második zsidó törvény, az 1938. évi XV. tc. „A társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról” címet viselte. Az értelmiségi pályákon és a szabadfoglalkozásokban 20 %-ban maximálta a zsidók részvételi arányát, ezzel megszűnt a jogegyenlőséget. Heves megye hivatalos lapja 1939-ben közölt megyei virilis listáján már csak dr. Fischer Lajos egri ügyvéd szerepelt, mivel ő magas I. világháborús kitüntetése miatt kivételt képezett.
Nem véletlen, hogy a mozgalom vezetői a középosztály vezető pozícióban lévő tagjaiból kerültek ki, és itt is látszik a modern antiszemitizmus egyik legfőbb indítéka, a gazdasági versenytársak elleni harc.
A harmadik zsidótörvény 1939. IV. tc. május 5-én lépett életbe. „A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról”, amelyben a zsidóság fogalmát már nem vallási, hanem faji alapon határozták meg. 20 %-ról már 6 %-ra akarták leszorítani az értelmiségi és egyéb pályákon a zsidóság részvételét, akkor, amikor a háborús pályára lépett gazdaságnak minél nagyobb szüksége volt a gazdasági szakemberekre. Ezért a rendelkezéseket csak részben tartották be. A törvény 1. §. 3. a) pontja értelmében nem zsidónak kellett tekinteni azokat, akik 1919. augusztus 1. előtt tértek át valamely keresztény felekezetbe. A 2. §. 5. pontja értelmében az I. világháborúban hősi halált haltak özvegyei és gyermekei sem minősültek zsidónak. A 12. §. megvonta a zsidók gyógyszertári jogosítványait is, de ezen a téren 1944-ig még érvényesült némi óvatosság. Csak a törvény hatályba lépésétől számított három év után kezdődött el az az ötéves időszak, aminek a végéig, tehát 1947-ig a zsidókat kirakták volna gyógyszertáraikból. A 14. § szerint az ipar gyakorlására zsidónak iparigazolványt, illetőleg iparengedélyt mindaddig nem lehet kiállítani, amíg az illető községben a zsidóknak kiadott iparigazolványok és iparengedélyek együttes száma a községben fennálló összes iparigazolványok és iparengedélyek számának hat százaléka alá nem csökken. A kereskedelem- és közlekedésügyi, illetőleg az iparügyi miniszter közérdekből kivételt tehet. Foglalkozást közvetítő irodára, továbbá hitelhírszolgálatra és hiteltudósításra zsidó iparengedélyt nem kaphat.
Az 1939-es országos választásokon (május 25-26-án, pünkösdkor tartották) a szélsőjobboldali pártok, közöttük a nyilasok felhasználva a számukra kedvező nemzetközi helyzetet, a német nemzeti szocializmus sikereit és féktelen szociáldemagógiáját, mindenekelőtt földosztó terveiket nagymértékben országosan előre törtek: 1.074.415 szavazatot kaptak, 49 mandátumot (19 %) szereztek. Egerben a szavazatok 36 %-át szerezték meg.
A zsidó tárgyú rendeletek 1938-1944 között a Magyarországi Rendeletek Tárában, a nyilas rendeletek a Budapesti Közlönyben találhatóak. Összesen 267 zsidórendelet (és egy, amelyben a cigányokat is említik) szerepel bennük.
Imrédy Béla (Bp., 1891 – Bp. 1946) gazdasági szakember, politikus 1938. május 14 –1939. február 16. (10 hónap) közötti miniszterelnöksége idején a meghozott 422 rendeletből a zsidókra 17 rendelet és 14 kormányrendelet vonatkozott.
Teleki Pál (Bp. 1879 – Bp. 1941) földrajztudós, tanár, politikus, többszörösen megválasztott országgyűlési képviselő, külügyminiszter 1939. február 16 – 1941. április 3. (14 hónap) közötti miniszterelnöksége alatt 1660 rendelet született. Ebből 100 rendelet és 62 kormányrendelet sújtotta a zsidókat.
Bárdossy László (Szombathely, 1890. – Bp. 1946.) diplomata, politikus 1941. április 3–1942. március 9. (11 hónap) miniszterelnöki ideje alatt a 865 rendeletből 78 rendelet és 38 kormányrendelet érintette a zsidóságot.
Kállay Miklós (Nyíregyháza, 1887. – New York, 1967.) magyar politikus, földművelésügyi miniszter 1942. március 9–1944. március 22. (23) közötti miniszterelnöksége idején az 1486 rendeletből 78 rendelet és 38 kormányrendelet nehezítette a zsidók életét.
Sztójay Döme (született Dimitrije Sztojakovics Versec, 1883. – Bp. 1946.] szerb származású politikus, diplomata és katona 1944. március 22–1944. augusztus 29. (6 hónap) végleg aláírta a zsidók sorsát a 85 rendelete és 36 kormányrendelete.
Lakatos Géza (Bp. 1890.– Adelaide, 1967.) m. kir. honvéd vezérezredes 1944. augusztus 29–október 16. (2 hónap) alatt 102 rendeletet hozott. Ebből 5-5 rendelet és kormányrendelet érintette a már meggyilkolt zsidóságot.
Szálasi Ferenc (Kassa, 1897. – Bp., 1946.) hungarista politikus, katonatiszt. 1944. október 16–1945. március 27. közötti (5-6 hónap) regnálása alatt a 190 rendelettel 10 kormányrendelettel befejezte a zsidótörvénykezést.
A miniszterelnökségben eltöltött idő és a rendeletek aránynak összehasonlításában az 1. Sztójay Döme (6 hónap alatt 121 rendelet), a 2. Teleki Pál (14 hónap 162 rendelet), a 3. Bárdos László (11 hónap 105 rendelet), a 4. Kállay Miklós (23 hónap alatt 116 rendelet), az 5. helyen Lakatos Géza (2 hónap 10 rendelet), a 6. Imrédy Béla (10 hónap 21 rendelet) és a 7. Szálasi Ferenc (6 hónap 16 rendelet). Az, hogy egy-egy minisztérium vagy miniszterelnök hány zsidó tárgyú rendeletet adott ki, önmagában még nem sokat mond. 1944. március 19. után egyetlen rendelet, amely „a zsidók vagyonának bejelentéséről és zár alá vételéről” intézkedett pusztítóbb hatású volt, mint a Teleki- vagy a Kállay-kormány tucatnyi zsidórendelete.
A magyarországi zsidótörvényeket (22) és a hozzájuk kapcsolódó rendeleteteket (561) három fő csoportra lehet osztani: gazdasági, állampolgári jogokat korlátozó és a fajvédelmi törvények és rendeletek.
GAZDASÁGI TÖRVÉNYEK ÉS RENDELETEK
1938–1939-től árja rokonok, barátok, ismerősök sokasága segített önzetlenül vagy nagyon sok pénzért kijátszani a zsidótörvényeket és -rendeleteket. A jogi kiskapuk megtalálása képzett jogászok feladata volt. Dúsgazdag zsidó családba benősülő árja nevére úgy írták a házassági szerződéssel az egyik hírlapkiadó részvénytársaságot, hogy az ifjú férj meg sem kérdezte a részvénypakettek számát, értékét, nem is tudta, milyen gazdag lett. A stróman- vagy Aladár-rendszer a gyakorlatban rendkívül nehezen volt felszámolható.
Azok, akiknek sikerült megszerezniük a zsidóktól elvont iparengedélyeket, kocsmákat, nyilvánvalóan jól jártak. Azonban nem kevesen, és éppen a legkiszolgáltatottabbak, a szegényparasztok, munkások közül sokan a tönkretett zsidóval együtt veszítették el állásukat.
A zsidókat hátrányosan megkülönböztető jogszabályok gazdasági hatásait nem ismerjük pontosan. Nem tudjuk, hány ember jutott koldusbotra e „keresztény őrségváltás” következtében. A zsidók gyárait, bankjait, városi ingatlanvagyonukat, tehát a zsidó nagytőke döntő többségét ez a törvényhozás nem érintette.
A második zsidótörvény végrehajtási rendelete külön kiemelte, hogy a Magyar Nemzeti Banknál és a Pénzintézeti Központnál is érvényesíteni kellett a 6 %-os numerus clausust. Zsidók nem árusíthattak állami egyedáruság alá tartozó termékeket, nem irányíthattak árveréseket, nem lehettek ingatlanközvetítők, megvonták moziengedélyeiket is.
1938 novemberében 45 olyan heti- és havilapot tiltottak be, amelyek zsidó tulajdonban voltak. 1939-től, amikor az úgynevezett második zsidótörvény az egyes kamarákban, illetve foglalkozási ágakban 6 %-ban maximálta a zsidók számarányát, a törvényhatóságoknál, a községeknél, a köztestületeknél, közintézeteknél és üzemeiknél is lázas „őskutatás” kezdődött.
Keresztes-Fischer Ferenc (Pécs, 1881. – Bécs, 1948.) belügyminiszter már 1940 januárjában, tehát jó másfél évvel a fajvédelmi törvény elfogadása előtt külön rendeletben tiltotta meg, hogy rendőrtisztek, a detektívtestület, illetve a rendőr őrszemélyzet tagjai az 1939. évi IV. törvénycikk hatálya alá eső nőt feleségül vegyenek. Még figyelemreméltóbb, hogy hasonló tartalmú rendeletet sem a hadsereg, sem a csendőrség vezetői nem tartottak szükségesnek kiadni. Nyilvánvalóan azért, mert még elvétve sem akadt olyan katona, vagy csendőrtiszt, aki 1938–1939 után zsidó nőt akart volna feleségül venni.
1939. évi IV. tc. 12. § alapján nem lehettek többé állandó bírósági szakértők, nem árusíthattak bort, égetett szeszes italt, cementet, nem lehettek cukorkereskedők, magándetektívek, sőt még prostituáltak sem. Földjeik elvételének módozatairól három törvény alapján és tizenhét rendelet intézkedett. Zsidók nem lehettek gépjárművezető-oktatók, idegenvezetők, nem foglalkozhattak gumiárukkal.
Az 1939 után kibontakozó hadi konjunktúra körülményei között, hiába ágáltak a képviselőházban és a sajtóban az antiszemiták kora virágzott. Az állami vállalatoknál elbocsátották, illetve nyugdíjazták a zsidókat, a magánvállalatoknál nem. Elsősorban a kistulajdonosokat, kiskereskedőket, kisiparosokat, a bérmunkából élő értelmiségieket, újságírókat, színészeket stb. érintették súlyosan a zsidótörvények.
„1939 november 11-én az egri városházán befejeződött a törvény szerint az egri zsidó ingatlanok összeírása, valamint lezárták az igényléseket is a zsidó földbirtokok megvásárlására vonatkozólag. A hivatalos megállapítás szerint Egerben 29 zsidó tulajdonosnak 344 hold és 1092 négyszögöl földje van, nagyobbára szőlőművelés alatt. Jellemző, hogy erre a földterületre Egerben 1700 egyén jelentett be igényt.” 1940-re ez így módosult: „A bejelentések szempontjából érdekes Eger város bejelentése, ahol összesen 317 kh 679 négyszögöl a zsidó birtok, melyből 1772 hold a szántó, 7 hold a rét, a többi szőlő. Erre igényt 1749 személy jelentett be és pedig igényelnek 165 kh-t házhelyként, 3550 kh-t t tulajdonba és 541 kh-t kisbérletbe”. 1941. május 5-től határozattal a következőknek kellett átadni szőlő- és földbirtokukat: Polátsik Jenő és felesége Czeisler Aranka 23 kh, 700 négyszögöl kiterjedésű ingatlant 37.952 P 70 fillér, Grünfeld Ida és Schwartz Zoltánné 6/72-ed illetőségű területét 425 P, Steiner Miklós és Steiner Gézáné 8 hold 932 négyszögöl területű ingatlanát 13.086 P, özv. Csillag Sománé sz. Barokk Róza és dr. Csillag Károly 9 hold, 1043 négyszögöl területű ingatlanát 9.317 P, Foltényi Manó és felesége Gescheit Berta 12 hold, 193 négyszögöl területű ingatlanát 13.417 P, dr. Rótschild Oszkár és felesége Flamm Erzsébet 24 hold 1140 négyszögöl 31.414 P 40 fillér, Preszler Ferenc 12 hold 139 négyszögöl 12.316 P, Fischer Menyhért és felesége Klein Júlia 5 hold 1423 négyszögöl területű ingatlanát 5707P, dr. Berkes Dezső felesége Kun Ilona 5536 P 60 fillér, Czeisler Sándor és felesége Mesels Laura és Czeisler Samuné sz. Zaher Malvin 9 hold 708 négyszögöl, 12.104 P 22 fillér, özv. Bauer Lajosné sz. Kohn Mária és dr. Gara Nándorné sz. Bauer Sarolta 2 hold 151 négyszögöl 2700 P, Remete Lajos 5 hold 5 négyszögöl 4920 P, Heimler Zsuzsanna, dr. Heimler Ede és felesége Rosenberg Flóra 4 hold 191 négyszögöl 7041 P 10 fillér, özv. Fischer Gézáné sz. Englender [helyesen Engländer] Sarolta 3 hold 1200 négyszögöl 3499 P, Fischer Simonné sz. Heller Fáni, Fischer Gyula és Miklós, Oszkár, 3 hold 429 négyszögöl 3220 P 35 fillér, dr. Preszler József 12 hold 1346 négyszögöl 9227 P, dr. Kozma Győző és felesége Weinberger Anna 2 hold 99 négyszögöl 3011 P, Csillag Zsigmond 42 hold 61 négyszögöl 46.616 P 50 fillér, Fejér Henrich és neje Fleischmann Felicia 2 hold 717 négyszögöl 4413 P, dr. Schwartz Dezső 57 négyszögöl 19 P 95 fillér, dr. Preszler Árminné sz. Hermann Olga, Preszler Sándor, Marcell, Iván 83 hold 342 négyszögöl 90.233 P, dr. Szabó Jenő 3 hold 179 négyszögöl 3385 P, özv. Alföldi Mórné és Vajda Árminné 5 hold 767 négyszögöl, 9296 P pengő, dr. Heller József 6 hold 828 négyszögöl 10.595 P, Fleischer Simon 821 négyszögöl 575 P 10 fillér, Schwartz István és felesége Glück Henrietta 6 hold 343 négyszögöl, 5888 P, dr. Grosz József 23 hold 632 négyszögöl 47.512 P 80 fillér. Az ellenérték 2/3-át az ingatlanbirtok vétele előtt kell az átengedésre kötelezetteknek készpénzben kifizetni, a fennmaradó részt 25 év alatt 3,5 °/o-os utólagos kamatozás alapul vételével kiszámított évi egyenlő részletek fizetésével kell kiegyenlíteni.”
Csak a törvény hatályba lépésétől számított három év után kezdődött el az az ötéves időszak, amelynek végéig, tehát 1947-ig a zsidókat kirakták volna gyógyszertáraikból. Bár 1939. augusztus 3-án „A Nép” című politikai hetilapban „Eger, a nyomor városa” címen egy terjedelmes cikk jelent meg, amely a többi között a következőket tartalmazta: „Hét gyógyszertár közül három zsidó kézben van. Preszler Ármin például a magyar Szent Koronáról nevezte el gyógyszertárát. Pálczél Árpád Őrangyalhoz címzi a patikáját, dr. Galambos József viszont megelégszik csak az egyszerű gyógyszertár megjelöléssel is… Habár e cikkben dr. Galambos Józsefről van szó, az én keresztnevem pedig János, mivel kétségtelen, hogy az nem személyemre vonatkozik, kénytelen vagyok mégis e helyen kijelenteni, hogy sem én, sem elődeim közül senki nem zsidó és soha nem is volt az. A lap ellen a törvényszerű eljárás lefolytatása céljából ügyvédemnek a megbízást megadtam. Dr. Galambos János gyógyszerész Eger, Deák F. u. 74.”
A zsidó orvosokkal négy törvény és tizenhét rendelet foglalkozott. 1938 óta Magyarországon utcaseprő sem lehetett zsidó… A diszkriminatív törvényekből és betűjükhöz olykor csak nagyon lazán kapcsolódó zsidórendeletekből viszonylag ritkán derült ki, hogy milyen tág teret biztosítottak a hivatalnak packázásainak.
Az illetékes hatóságoknak elegendő törvény és rendelet állt a rendelkezésükre ahhoz, hogy szabályosan, az előírásoknak megfelelően próbáljanak egy-egy zsidó céget tönkre tenni.
Már 1939 végén megállapították, hogy Egerben „1593 iparűző szolgáltatta be adatait, akik közül 346 egyénre vonatkozott a zsidótörvény, ami 21,7 %, kereken 22 százaléknak felel meg. Igen érdekes a zsidók megoszlása ipari és kereskedelmi pályák szerint. Tudvalevőleg a kereskedők is iparigazolvány alapján árusítanak, s az csak azért érvényesül ilyen kevés százalékban, mert részben az iparosok, másrészt a piaci árusok iparigazolványa ellensúlyozza. Vannak olyan kereskedelmi ágazatok (pl. rőfösök), amelyeket, ha különválasztunk, kiderül, hogy 80 % bennük a zsidó többség. A törvény szerint mindaddig nem kaphatnak zsidók iparigazolványt ipar űzésére, vagy kereskedelem gyakorlására, míg arányszámuk a 6 százalékra nem csökken s azután is csak a 6 százalékon belül juthatnak igazolványhoz.”
Az 1940.IV. törvénycikk 14. paragrafusa alapján, ha egy városban a zsidó iparűzők aránya a 6 % nem érte el, a zsidók által benyújtott új kérvényeket a 12 400/1940. Ipam sz. rendelet 1. §. a.) pontja alapján a m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszterhez kellett felterjeszteni.
Ipar gyakorlására zsidónak iparigazolványt, illetőleg iparengedélyt mindaddig nem lehetett kiállítani, amíg az illető településen a zsidóknak kiadott iparigazolványok és iparengedélyek együttes száma a községben fennálló összes iparigazolványok és iparengedélyek számának 6 % alá nem csökkent. A kereskedelem- és közlekedésügyi, illetőleg az iparügyi miniszter közérdekből kivételt tehetett.
Foglalkozást közvetítő irodára, továbbá hitelhírszolgálatra és hiteltudósításra zsidó iparengedélyt nem kaphatott. Foglalkozást közvetítő irodára a jelen törvény hatályba lépése előtt zsidónak adott iparengedély az 1940. évi december hó 31. napján megszűnik.
Az 12.400/1940. Ip. M. rendelet az egyes iparok tekintetében az iparigazolványok és iparengedélyek kiadásáról, továbbá a meglevő üzlethelyiségen felül új üzlethelyiség nyitásáról szóló 2700/1940. Ip. M. sz. rendelet kiegészítéséről és módosításáról (1940. március). 341510/1941. ME sz. rendelet. Ebben a rendeletben egyébként nem volt szó arról, hogy újabb engedélyeztetésre be kellett volna mutatni az illetékes hatóságnál az iparengedélyeket.
Az 1.510/1941. M. E. sz. rendelet 1. §-a szerint: „…bármilyen árucikkel való nagykereskedés gyakorlására jogosító iparigazolvány vagy iparengedély kiadása a törvényes feltételek igazolása esetén is megtagadható, ha az iparigazolvány vagy az iparengedély kiadása a kivételes gazdasági viszonyok miatt közérdekből nem kívánatos”.
Az illetékes miniszternek joga volt kijelölni a tűzifa-kereskedőket, őket pedig Varga József miniszter nem vette fel az ilyen termékkel kereskedni jogosultak listájára. Mint arra beadványukban külön is kitértek, az idézett rendeletek szövegében nincs szó az iparűzési jog végleges megvonásáról, csak a honvédelmi törvény egyes paragrafusai alapján a „jelenlegi rendkívüli viszonyokra való tekintettel és ezen rendkívüli viszonyok tartamára” szabályozták a tűzifával való kereskedést.
Újabb újságcikkben a következő bűnösök: „1941 kora szeptemberében még a következők folytatták bűnös üzelmeiket: Ungár Imre és Bornstein Magda alkalmazottait a törvény rendelkezéseinek ellenére vette fel üzletében”.
„Az értelmiségi munkanélküliek kormánybiztosa feljelentette Kertész Dávidot. A tárgyalás adatai alapján a rendőrbíró a tetteseket 600-600 P pénzbüntetésre ítélte, amely összeg behajthatatlanság esetén 20 napi elzárásra változtatható át. Kertész Dávid fellebbezést jelentett be az elsőfokú ítélet ellen. Ugyancsak a zsidótörvény alapján került a rendőrbíró elé Lőwi Mór 46 éves egri volt könyv és papír kereskedő is, mert az értelmiségi munkakörben alkalmazott embereiről szóló kimutatást elkésve nyújtotta be. A kihágási rendőrbíró 20 P pénzbüntetésre ítélte jogerősen.”
A zsidó kereskedőket eltiltották a vásárokon és a piacokon való árulástól, 1942. júliusában egy alispáni rendelet szerint zsidók reggel kilenc óráig a megye területén élelmiszert sem üzletben, sem boltban nem vásárolhattak, ez a háborús ellátási nehézségek miatt külön büntetésnek számított. 1942. július 1-től zsidó nem lehetett bornagykereskedő, kötelesek voltak felszerelési tárgyaikat, hordóikat átadni, vagy zár alatt tartani.
Az 1942. XV. tc. (nov 6.) alapján a 100 holdnál nagyobb földterület, illetve 20 holdnál nagyobb szőlőbirtok nem lehetett zsidó tulajdonban. Az Országos Földhitelintézet a megyében 2.233 hold zsidó tulajdonú föld és szőlőre köt haszonbérleti szerződést, amelyeket kisbirtokokra osztottak fel.
1943. február 8-án az az újság az egri csoport saját közgyűléséről tudósít. A gyűlést Frindt Jenő apát kanonok nyitotta meg. Kiss György textil-nagykereskedő, a szövetség titkára felszólalásában kijelölte a célt: „a Baross szövetség munkája nem egyéb, mint ellenforradalom a zsidó nagytőke és befolyása megtörésére.”
A bejáratott praxissal, jó társadalmi-szakmai kapcsolatokkal rendelkező, nagyvárosokban élő ügyvédek, magánvállalatoknál dolgozó szakmunkások, művezetők, könyvelők, mérnökök általában jobban meg tudták védeni pozícióikat, mint a frissdiplomások vagy kezdő vállalkozók. 1944. április 8-án az egri 39 ügyvédből 19 zsidó ügyvédet töröltek.
Az antiszemita törvényhozás közvetlen hatásáról adatok hiányában is megállapítható, hogy a magángazdaság kereskedőit a feltételezhetőnél kevésbé sújtotta, de megtizedelte számukat.
Az értelmiségi munkanélküliek kormánybiztosságának feljelentésére indult meg az eljárás Lesó József, az Egri Borforgalmi Pincészet tulajdonosa ellen is értelmiségi alkalmazottainak késedelmes bejelentése és bújtatva alkalmazása miatt, mivel azokat csak az idézés kézhezvétele után jelentette be. A terhelt kihallgatása után dr. Vörös Imre, a kormánybiztosság szakképviselője szólalt fel és példás büntetést kért, mert — mint mondotta — a terhelt előadásából megállapítható, hogy a cég valódi tulajdonosa nem Lesó, hanem a többszörösen vagyonbukott Dancz Gyula és annak megbízottja fedezte annak cégét. A vállalat alkalmazottai 100 % zsidók, s minthogy fontos nemzeti érdek fűződik ahhoz, hogy a törvény célja ki ne játszassék, a terhelt példás megbüntetését. A másik súlyosan elmarasztalt terhelt Goldmann Miksáné Zalár utcai lisztkereskedő, aki az üzletében kisegítő értelmiségi vejét és lányát nem jelentette be, mert azokat nem tekintette alkalmazottaknak, a többi alkalmazottakról kiállított bejelentési ívet pedig így tévesen küldte el. A téves bejelentés ügyében felmentette a büntetőbíró 30 napi elzárásra átváltoztatható 2000 P pénzbüntetésre ítélte”.
Ilyen körülmények között szinte érthetetlen az Eger újság 1944. április 22. cikke: „Eger kereskedelmi élete 1944. április 21-ig. A második zsidótörvény után 163 keresztény kereskedő mellett 116 zsidó működött a következő felállásban. Bazárárusok: 1 keresztény, 1 zsidó. Bútorkereskedők: 2 keresztény, 2 zsidó. Cipőkereskedők: 10 keresztény, 4 zsidó. Cukorkakereskedők: 2 keresztény, 1 zsidó. Drogéria és illatszerszaküzletek: 3 keresztény, 1 zsidó. Épületfaanyag-kereskedők: 2 keresztény, 2 zsidó. Festékkereskedők: 2 keresztény, 4 zsidó. Fűszerkereskedők: 73 keresztény, 24 zsidó. Kézimunkakereskedők: 3 keresztény, 5 zsidó. Látszerészek: 1 keresztény, 3 zsidó. Műszaki kereskedők: 6 keresztény, 4 zsidó. Női kalapszalonok: 5 keresztény, 2 zsidó. Óra- és ékszerkereskedők: 3 keresztény, 11 zsidó. Papírkereskedők: 3 keresztény, 3 zsidó. Textil, divat-, készruha- és kalapkereskedők: 34 keresztény, 39 zsidó. Üvegkereskedők: 1 keresztény, 2 zsidó. Vas- és háztartási cikkek kereskedése: 6 keresztény, 4 zsidó. Villamossági szaküzletek: 5 keresztény, 3 zsidó. Egy pillantás a felsorolásra és megállapítható, hogy az ország gazdasági életében kik jelentették az irányítást.”
Érdekes megemlíteni azt is, hogy a jelentkezettek közül csak két zsidó igazolta, hogy nem vonatkozik rá a zsidótörvény, viszont olyan is akadt közöttük, akiről most derült ki, hogy egyáltalán nincs iparigazolványa, jóllehet nagy üzlete van.
A honvédelmi törvény 212. paragrafusa az 1944-es, végleges jogfosztást jelentő rendeletekben is gyakran felbukkant, nem tudni, hogy kaptak-e választ panaszos levelükre.
Zsidók iparengedélyét nemcsak az illetékes iparhatóság, a pénzügyigazgatóság vagy a helyi közigazgatási hivatal vezetői vonhatták el.
A szakirodalom szerint a zsidótörvények a körülbelül nyolcszázezres zsidó, vagy zsidónak minősített népességből körülbelül kétszázötvenezer embert érintettek különösen hátrányos módon.
Az értelmiségi munkanélküliek kormánybiztosa feljelentést tett Schwartz István 47 éves egri vaskereskedő ellen is, aki Zalár József utca 1. szám alatti üzletében a törvény megszegésével alkalmazta Horovitz Andort. A kihágási büntető-bíró Schwartz Istvánt jogerősen l00 P pénzbüntetésre ítélte”.
ÁLLAMPOLGÁRI JOGOKAT KORLÁTOZÓ TÖRVÉNYEK ÉS RENDELETEK
Ezek a törvények és rendeletek csak közvetve volt, vagy lehetett gazdasági hatása. Céljuk a zsidók társadalmi-politikai befolyásának visszaszorítása volt. A zsidók képviselőházi és önkormányzati választójogát többféle módon korlátozták. A választójog korlátozásánál csak azok a magyar állampolgárságú zsidók élveztek mentességet, akik Magyarországon születtek. Ha az illető szülei 1867. december 31. után születtek, igazolni kellett, hogy szülei is Magyarország területén születtek. Ha valaki 1939-ben 39 éves volt, és ezek szerint 1900-ban született, ha édesapja 1866-ban született, akkor akár 1830-ig, több mint száz évre visszamenőleg kellett igazolni, hogy gyökeresen magyarországi családról van szó. Tudjuk, hogy a megyei és városi törvényhatóságokban hogyan alakult a második zsidótörvény után a választójoggal rendelkező, illetve az önkormányzatok megválasztott testületeiben helyet foglaló zsidók száma.
Legnagyobb adófizető (virilis) jogon zsidó többé nem lehetett önkormányzati tag. A zsidótörvények, „…ha szó szerint alkalmazzák őket, a gazdaság összeomlásához vezettek volna”. Még a zsidó földbirtokok elvételénél is érvényesíteni igyekeztek a gazdasági rentabilitás elveit.
A trianoni országrészen fekvő, törvényhatósági jogú városok adatszolgáltatása az 1939. évi IV. tc. rendelkezései végrehajtásának eredményeiről. További kutatásokkal lehet csak tisztázni, miért alakult olyan eltérően a zsidók száma az egyes nagyvárosokban. Az 1939. évi IV. tc. alapján megszűnt a képviselő-választói jogosultak száma.
Az egyes megyei városokban miért nem volt zsidó megválasztott képviselő-testületi tag. Nem indultak a választáson? Nem választották meg őket? Elegendő volt „a” zsidók számára, ha a legtöbb adót fizető hitsorsosaik képviselik őket? Biztosan állítható, hogy a virilisek között országos, vagy városi számarányukat messze meghaladó módon voltak zsidók, míg a megválasztott képviselő-testületi tagok között alig akadt zsidó vallású vagy származású.
Az 1939. évi XIII. törvénycikk 2. paragrafusa alapján elveszítették állampolgárságukat mindazok, akik megszakítás nélkül tíz évnél hosszabb ideig tartózkodtak külföldön. Abban az esetben, ha izraelita vallású kérte útlevele érvényességének meghosszabbítását vagy az 1939. évi XIII. törvénycikk a magyar állampolgárság megszerzéséről és elvesztéséről szóló 1879. évi L. törvénycikk kiegészítéséről és módosításáról állampolgársága elismerését, a Belügyminisztériumban a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság illetékesei „priorálták” a kérvényt, amelyet az esetek döntő többségében elutasítottak. Az indoklásban, ha nem csak annyit írtak, hogy „engedélyezhetőnek nem találtam”, nem hivatkoztak a kérvényező vallására, csak arra, hogy tíz évnél hosszabb ideig tartózkodott külföldön. Ha nem zsidó, vélelmezhetően magyar kérte állampolgársága elismerését, és nem volt körözött kommunista, általában megkapta a magyar útlevelet.
Milyen alapon lehetne például az 1939. évi XIII. törvénycikket zsidótörvények közé besorolni? Szövegében még csak nem is céloznak a zsidókra, pusztán azt szabályozzák, milyen feltételek mellett szerezheti meg vagy veszítheti el valaki a magyar állampolgárságot. A Magyar Kir. Külügyminisztérium iratanyagában az egyes konzulátusok, nagykövetségek irataiban ezrével találhatók útlevél- és vízumkérelmek.
„Az egri képviselőtestület 1941-ben 38 legtöbb adót fizető tagja közül tizenkettőt érintett a viriliseket korlátozó jog. Ezek: dr. Fischer Lajos, dr. Heller József, Reiner Adolf, özv. Kánitz Dezsőné, Polátsik Jenő, dr. Heimler Ede, Tardos József, Klein Zoltán, dr. Scwarc Ignác, dr. Róth Dezső, dr. Fischer Miklós.” „1942 február 2-án újabb határozatban megvonták a következők képviselőtestületi tagságát: megbízatását szüntette meg, Lőw Béláét, Kripka Józsefét és Steiner Gézáét. Lőw Béla helye üresen marad, mert a kerületben nincs több választott póttag, Kripka József helyébe vitéz Kovács János, Steiner Géza helyébe pedig vitéz Holló Mihály lesz a képviselőtestület új tagja.”
A megoldás egyszerű volt: a kiesettek helyett a névsort előretolják. Több megyei városban siettek szinte minden vagy valamennyi zsidó önkormányzati képviselőtől megszabadulni. Egerben, Hajdúnánáson, Hajdúszoboszlón, Karcagon, Kisújszálláson, Kőszegen, Mezőtúron, Mosonmagyaróváron, Pestszentlőrincen, Túrkevén és Szentesen zsidótlanították az önkormányzati testületeket. A száraz számok mögött emberi sorsok, testületi állásfoglalások vannak. Az egyes városokban már a diszkriminatív törvények előtt eltérően alakult a zsidók és nem zsidók számaránya a tisztviselő testületekben. 1942. elején az utolsó zsidó képviselőt is eltávolították a helyi képviselőtestületekből.
Egy-egy törvény vagy rendelet akkor is felhasználható volt a zsidók ellen, ha a szövegében egyetlen szóval sem említette őket, vagy a korábban kiadott zsidórendeleteket és -törvényeket.
Teleki Pál második miniszterelnöksége idején sietett visszaállítani az egyetemi felvételeknél a numerus clausust. A jogfosztó, megalázó zsidótörvények közé sorolhatjuk a fentebb már idézett 1940. évi XXVII. törvényt.
1940 őszére kiépült ki a zsidó munkaszolgálat intézménye, az 1941. évi 2870. M. E. rendeletére a zsidók „hadkötelezettségüknek a honvédség kötelékében kisegítő szolgálatot teljesítésével tesznek eleget… Ezt a szolgálatot rendfokozat nélkül teljesítik abban az esetben is, ha korábban tiszti, altiszti vagy tisztesi rendfokozatot nyertek.
A háború kitörése után a megye területéről a forradalmakban részt vett megbízhatatlannak ítélt személyeket Kistarcsára internálták, különös figyelemmel a zsidókra. 1941. augusztusában az országban összeszedték a nem magyar állampolgársággal rendelkező zsidókat, és átadták a németeknek, akik nagyrészüket Kamenyec-Podolszkijban lemészárolták. Egerből Lőwenberg Izrael/Izidor nevű szabót és családját, összesen öt főt vittek el. A családfő Ausztriában, későbbi lengyek területen született, 1892 óta élt Egerben, felesége pedig ott is született, de a házasággal ő is elvesztette a magyar állampolgárságát. így a közös gyerekeik is hiába születtek Egerben. A család a magyar állampolgárságot 1941-ig nem tudta megszerezni. Sikerült Tiszabábonynál visszaszökniük az országa, de ott elfogták, és visszavitték, majd kivégezték őket.
A zsidóság gazdasági kiszorítására alakult Baross Szövetség éves budapesti közgyűléséről tudósított 1942. április 2-án az Egercímű újság. A közgyűlésen részt vett a szövetség egri csoportja is, dr. Petró Kálmán országgyűlési képviselő vezetésével. A szövetség legfőbb céljai között említették a „zsidójogok megnyirbálását, zsidó cégek külön táblával való megjelölését, a zsidók a régi nevüket használják.”
Már a Kállay-kormány idején fogadták el az 1942. évi VIII. törvénycikket, amellyel az izraelita vallásfelekezetet bevett vallásból elismert vallásfelekezetté minősítették vissza. A magyar zsidó katonai munkaszolgálatnak gazdag a hazai és nemzetközi szakirodalma. A magyar zsidókat megfosztották tartalékos katonai rangjuktól, végül saját civil ruháikban, sárga vagy – a kitért zsidók – fehér karszalaggal ellátva, fegyvertelenül kellett szolgálniuk. A cionisták ezt akár természetesnek is vehették, megalázónak az asszimiláns, hazájukat őszintén szerető zsidók érezték a munkaszolgálatot. Sokan közülük bizonyára lelkesen harcoltak volna fegyverrel is, ha hagyják őket, a Wehrmacht és a Waffen SS katonáival együtt a Vörös Hadsereg ellen. Nyilvánvaló, hogy a nemzetből való végleges, végső kitaszítást a sárga csillag viselését előíró rendelet jelentette.
„Egerben 1944. április 19-én kiszabták a csillag nemviselése miatt az első büntetéseket: dr. Alföldi Béla 300 P, Illés Béla 100 P, Illés Béláné 50 P, Kertész Alice 50 P, Komáromy Mariska 80 P, Lichtner Marcelné 50 P, Neumann Endréné 150 P, dr. Schwartz Artur 150 P, Ungerleider Jenő 70 P és Weisz Gyula 30 P pénzbüntetést érdemel.”
1944-ben semmiféle törvény, de még rendelet sem született arról, hogy a sárga csillagos, „bélyeges sereget”, a magyar zsidókat deportálják az országból.
FAJVÉDELMI TÖRVÉNY
A magyar törvényhozók csak hat évvel a nürnbergi fajvédelmi törvények kiadása után szánták rá magukat arra, hogy a fajvédelem útjára lépjenek.
„1939. február 2-án Egerben földműves legények megtámadtak és véresre vertek egy zsidó fiatalembert, aki a szociáldemokraták táncmulatságáról keresztény leányt kísért haza. A Klein nevű fiatalember hazakísért egy földmíves leányt. Az első egri „fajvédelmi verekedés “ügyében a nyomozás megindult”.
Az 1939. évi IV. törvénycikk 1. §. 3. a) pontja értelmében nem zsidónak kellett tekinteni azokat, akik 1919. augusztus 1. előtt tértek át valamely keresztény felekezetbe.
A hátrányos megkülönböztetés elleni egyik menekülési útnak a zsidó vallás elhagyása, a kikeresztelkedés, illetve a vegyes házasság látszott. Különösen a harmincas években nőtt meg a vallást változtatók száma, de a faji alapon végzett megkülönböztetés kivédésében ez sem segített. Ugyanúgy számontartották őket is: „1941-ben Heves megyében a népszámlálás (február) alkalmából 168 kitér zsidót írtak össze: 118 katolikus, 33 református, 12 evangélikus és 4 egyéb keresztény felekezetűt”.
Az 1941. évi XV. törvénycikk, eltérően a nürnbergi törvénytől, az árja férfiakat nem büntette, ha zsidó nővel „fajgyaláztak”, csak a zsidó férfiakat fenyegette három év börtön, ha tisztességes, nem zsidó nővel nemi kapcsolatot létesítettek. A házasságkötési tilalmat sem az anyakönyvvezetők, sem az esetleg házasulni kívánók nem merték megszegni. Konszenzuális szexuális kapcsolat esetén pedig legfeljebb a feljelentőktől kellett félni. A törvénycikk büntető rendelkezései szerint a házassági tilalmat megszegőket öt évig terjedő börtönnel sújtották, valamint őket is, a születendő gyermeket is zsidónak minősítették.
Összefoglalás
A magyarországi zsidótörvényeket és -rendeleteket 1940 kora ősze előtt nem német nyomásra, legfeljebb a németeket és az olaszokat, románokat, szlovákokat másolva, a szélsőjobbal versengve adták ki. Százezreket aláztak meg, fosztottak ki, embereket, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy ők, vagy szüleik, nagyszüleik zsidó vallásúak voltak. A zsidótörvények és -rendeletek végrehajtásával kapcsolatban a szélsőjobboldali képviselők gyakran adtak hangot elégedetlenségüknek. Gróf Serényi Miklós (Bécs, 1898 – Boston, 1970) 1943 decemberében hosszan sorolta kifogásait: a zsidó földbérlők ellen szerinte a kormány semmit sem tesz, még mindig egymillió holdon „nyúzhatják a magyar parasztot”. A kereskedelemben sem történt érdemi változás a gróf szerint, hiszen hosszúnapkor „alig lehet Budapest utcáin nyitott kirakatú üzletet találni”. A magyar középosztály gerince ekkor roppant meg: hivatalnokok, csendőrök, rendőrök, polgárok, parasztok és munkások száz- és százezrei 1938 után szokták meg, hogy vagyonhoz, álláshoz, földhöz, pozícióhoz nemcsak munkával, vállalkozással lehet jutni, hanem úgy is, hogy állami segítséggel elveszik a szomszéd zsidótól. A zsidókat és vagyontárgyaikat, üzleteiket, földjüket nyilván kell tartani, adott esetben pedig az ingó és ingatlan vagyont árjásítani is lehet. 1944. március 19. után épp ilyen logikusnak, törvényesnek és elfogadhatónak tűnt, hogy a zsidókat el lehet távolítani nemcsak az országból, hanem az életből is.
Koltai Istvánné Friedmann Anna (1915-2006) Koltai Istvánék 1937-ben
Koltai Istvánné: „1942-ben vitték először Pistát munkaszolgálatra. Tokajba vitték meg máshová is, már nem emlékszem. Ahogy hazajött, már hívták újra be. Pár hónapra mindig. Akkor én is mindent megtanultam [a fatelepen], mert muszáj volt. Mert mikor őt behívták különböző helyekre, akkor én átvettem és csináltam. Nagyon kellett vigyázni, mert abban az időben már nagyon nagy volt a zsidózás. De nem nagyon emlékszem konkrét esetekre, mert annyira természetes volt ez a dolog már a végén. Cecén Pista nem csinált semmit [párttevékenységet], nem is tudott, titokban volt ott. A vége felé jött a jegyző, egyszer csak felfedezett bennünket. Addig nem tudták, hogy mi kik vagyunk. Mi tulajdonképpen bújtunk ott. Úgy látszik, hogy a rendőrségnek a keze elért utánunk. Akkor kiderítették, hogy ez egy kommunista. Pistát behívták, a jegyző megmondta neki, hogy egy hét alatt hagyjuk el a falut – kész. Semmi indokot nem mondott. A többi zsidóval ugyanaz történt, ami velünk, nekik is el kellett menniük. Mindenkit kiráztak abból a helyből, ahol élt. Pista egész jól keresett, amit lehetett, mi ott beszereztünk. Akkor jött ez a szemét jegyző, hogy kirúgott bennünket a faluból. El kellett adni mindent, meg kellett hirdetni, megjelentek a falusiak, mint az őrültek, cincálták nekem a holmiimat, borzalmas volt. Mikor nekünk menni kellett, átvette egy keresztény stróman.
Akkor már lehet, hogy Pista munkaszolgálatos volt, csak éppen hazajött. És nekem egyedül kellett fölköltözni Pestre. Itt, Pesten volt nekünk valami ismerősünk, egy szabó, és akkor apuka elintézte, hogy oda menjünk lakni albérletbe, és akkor a Pistám följött ide, először süteményt árult. Akkor volt az divat, hogy a cukrászdában lesütötték a süteményt, ő meg kihordta üzletekbe dobozban, biciklin. Fölkapott rá és ment. A Piri nővérem férje meg kenyérkihordó volt. És így ő tudta, hogy hova kell vinni ezeket a süteményeket. Nem gondoltuk, hogy ez idáig fajul. Annyira váratlanul ért bennünket. A zsidótörvényeket elolvastuk, de nem akartuk elhinni, hogy ilyen előfordulhat. Annyira naívak voltunk. Az előző életünkben, vagy hogy mondjam, ami történt addig velünk, nem tapasztaltuk azt, hogy nekünk azt mondanák, hogy azért, mert zsidónak születtél, te egy ilyen-olyan utolsó ember vagy.”
<
Egri munkaszolgálatosok
A keleti frontra kivezényelt 50.000 munkaszolgálatos közül mintegy 44.000 esett el. A hiányos öltözetű, fegyvertelen, a keret kegyetlenkedéseit elszenvedő munkaszolgálatosok közül sokakat aknaszedésre használtak és ott pusztultak el az aknamezőn. A munkaszolgálat során sokakkal a tífusz végzett. A háború alatt, illetve befejeztével számosan kerültek hadifogságba. A megyében a háború után a megyei köztisztviselőkön és a nyilas párt tagjain kívül jó néhány keretlegényt, illetve századparancsnokot is felelősségre vont a népbíróság, többek között Bessenyei Lajost, aki 107/5. század szolgálatvezetője volt, és kegyetlenkedett a munkaszolgálatosokkal, Bokk Jenőt, a 107/307. század parancsnokát, Szilvási Lajost, aki a 107/4. század munkaszolgálatosaival a Donnál bánt kegyetlenül.”
Dr. Tardos László: „A környezetünk, Eger egy tipikusan katolikus környezet volt, az egyháznak döntő befolyása volt az egész lakosság magatartására, ennek a következménye volt, hogy általában az un. úri antiszemitizmus dívott. Mi, Kertész, Heller benne voltunk a cserkészcsapatban, kirúgtak 1937-38-ban a cserkészcsapatból leventék, majd kisegítő ifjakként izoláltak, mi zsidók külön voltunk. Mi kisegítő, előkészítő ifjak voltunk mindazzal együtt, ami ennek a következménye volt.
A tornatanár behívott minket egy külön osztályba, ő volt a leventeparancsnok, nem elégedett meg azzal, hogy mától kezdve nem vagyunk leventék, megideologizálta a dolgot:
– Gyerekek, – mondta egészen baráti hangon – lássátok be, hogy ennek így kellett lenni, – és itt jött a jobboldali frazeológia. – Lássátok be, hogy a két világháború között nem lehetett tisztességesen meggazdagodni, bár a zsidók meggazdagodtak.
– Mi is volt a te apád?
Vaskereskedő, az enyém pék, Libor apja gabonakereskedő volt, ez akkor nagykereskedést jelentett.
– Na látod, édes fiam, – ott ült mellette a leventeoktató, a Flóri bácsi, kimustrált katona, őrá hivatkozott, – maga is mire jutott. Erre a Libor felállt:
– Az én apám nem volt se csaló, se rabló. – az apja I. világháborús katonatiszt volt.
– Ugyan édes fiam, te csak azt hiszed, a te apád is pont olyan csaló volt, mint a többi zsidó!
A többi tanár nem volt antiszemita, az osztályfőnökünk kifejezetten helyes ember volt. 1941-ben új igazgató, Kocsis [Károly] került a gimnázium élére, előzőleg Győrött volt bencés gimnáziumi tanár, onnan költözött Egerbe. Végtelenül rendes ember volt, nagyon gyenge latin tanárunk volt korábban, ő viszont hajtott minket,
Egyszer dolgozatot kellett volna írnunk szombaton. Kocsis megkérdezte az osztályt, hogy a zsidók írnak-e szombaton dolgozatot, mi hallgattunk, a Libor felállt, azt mondta, ő nem ír, mire az egyik gyerek: „Ugyan, tanár úr, mit számít ez? Írnak ezek.”
Kocsis: „Ezt kikérem magamnak, én minden ember vallását tisztelem!” Egyáltalán nem volt antiszemita, ugyanakkor 1943-ban, a tanév végén az ünnepi beszédében azt mondta, hogy természetesen győzni fogunk, idézte Tacitust: „Ha a világ összeomlik, mi akkor is fennmaradunk!” Pedig akkor már egészen egyértelmű volt a vereség, de ez jellemző volt Eger társadalmára, hittek a győzelemben.
Egészen 1942-ig a nyilas párt egy meglehetősen marginális párt volt, azután megerősödött. Mi meglehetősen elkülönültünk, mivel volt egy burkolt antiszemitizmus. 1943-ban érettségiztünk, osztálytársaink közölték velünk, ugye, mi nem megyünk el a bankettre. Voltak ilyen osztálytársaim is. Az érettségi után az osztályomból a nem zsidó fiúk egy emberként jelentkeztek a frontra, de jellemző módon egyik sem ment el, beiratkoztak egyetemre stb. Tudomásom szerint senki sem halt meg a háborúban. 1942/43-ban már volt több nyilas osztálytársam is, akik később eltűntek.”
Fleischer (Farkasvölgyi) Tibor volt osztálytársához írott levele (Egri zsidók c. p. 126.) az asszimiláció kudarcát mutatja: „Kedves barátom! Még szokatlannak találod az új nevemet, – a végén nem ipszilonnal és nem is i-vel, hanem „jod”-dal írva. Kérded, és egyben feltételezed, hogy minden bizonnyal valami késztetett erre a névhéberesítésre. Olyanképpen nem, mint ahogy Magyarországon a körülmények és a környezet hatása alatt a Fleischer családnevet a magyaros, hangzatos Farkasvölgyire változtattam. Bizony, kedves barátom, itt minden feltétel nélkül és bármilyen névvel befogad, helyesebben visszafogad bennünket az ország, az asszimilációs fáradozás hajótöröttjeit is. Te, mint volt osztálytársam és barátom, tanúja voltál azoknak a csalódásoknak, amik úgy a Fleischer, mint a Farkasvölgyi név viselése közben értek a „talajgyökér” és a „rögvalóság” eszméivel átitatott, de általunk, asszimilált zsidók által mégis szeretett galuti [száműzetés, diaszpóra] „hazánk”-ban. Oh, hová lettél galuti zsidóság feleslegesen elpazarolt hazaszeretete? Milliók vitték magukkal a gázkamrába. a krematóriumok tüzébe!
Tizenkét évesek voltunk, amikor egy osztályba kerültem veled. Az osztályban negyven magyar ifjú mellett nyolc zsidó diák. Osztályfőnökünk a zsidó tanulókhoz, jó és rossz kedvében egyaránt, csak bántó szándékú, gúnyos, jiddises akcentussal beszélt. Még Biedermann Oszihoz és hozzám is – akiket pedig a maga módján még kedvelt is, mint az osztály legjobb tanulóit. A feleleteimet így nyugtázta: „Záj, záj Fleischer. Git!” Én palástolt fájdalommal hallgattam a fajtám kigúnyolását és megalkuvásommal abban az irányban kerestem a megoldást, hogy miért is nem vagyok én egy Barta, Kovács, vagy Fügödy? Ez a megalkuvás és öntudatlanság termelte ki, hogy nem akartuk tudomásul venni azt a tényt, hogy magyar honfitársaink nem fogadnak el bennünket. Ezek a gyermekkori emlékek elkísértek, hogy örök tanulságul szolgáljanak.
Tizenöt éves voltam, amikor bekerültem az iskola válogatott futballcsapatába. A tornatanár utasítására a csapatkapitány, a „kétlábas” Rózsa állította össze az iskola legjobb tizenegyének névsorát. A dadogó Veszprémy – akinek éveken keresztül csináltam a magyar és számtan dolgozatát – így nyilvánította véleményét a kis Rózsa felé: „Szé-szé-szégyelld magad, hogy e-egy zsi-zsidót tettél a csa-csapatba.” Az iskolai hirdetőtáblán kifüggesztett csapat felállításban, mint egy „szégyenfolt” húzódott meg az sch-sel írott Fleischer a tíz színmagyar név mellett. Veszprémy elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy zsidót be lehessen venni a futballcsapatba, pusztán azért, mert – a többiekhez viszonyítva – jól rúgja a labdát.
Veszprémy erősebb volt nálam és ökölvívó edzéseken tanulta a verekedés tudományát. Jól fel kellett készülnöm ellene. Beiratkoztam a bokszklubba és három hónap után megnyertem az „Egri Háziversenyt”. Minden együtt volt ahhoz, hogy irigyelt, boldog ifjú legyek, mert futball- és boksztudományom mellett még volt egy kitűnő „gombfoci” csapatom is. Mégis behozhatatlan hátránnyal éltem ifjú magyar barátaim között. Én zsidó voltam.
Tizenhat éves koromban léptem kapcsolatba az egri cionistákkal. Cionista barátaim szívesen fogadtak, mert ha a „hungarista” szellemű magyar ifjúsággal tettlegességi elszámolásra került sor, akkor Schwartz Sanyi, a két Stern fiú és a bátyám mellett nekem is komoly hasznomat vették.”
Vértes Endréné: „Apámat, Frank Oszkárt, először 1940-ben hívták be munkaszolgálatra, az elsők között. Ekkor még csak Magyarországra, pár hónapra, közel voltak Egerhez. Apám nem volt korábban sorkatona. Másodszor 1942. nyarán hívták be, 1942. júniusában, Péter-Pál napján láttam őt utoljára. Ukrajnában volt munkaszolgálatos. A keretbe tartozó, Szajlai nevű hentes és mészárosnak fél évig fizettünk. Kenyeret, ruhát adott apámnak, az apám keze írásával készült bónokat a felesége hozta, anyám meg fizette az ezer pengőket, egészen 1943. január közepéig. A halála nagyon szomorú volt, kikötötték 1943. januárjában, majd teljesen eszméletlenül bedobták abba a pajtába, ahová a vérhas betegeket gyűjtötték, és rájuk gyújtották a pajtát. Szajlai azt mondta, hogy apám hadifogságba került, a deportálásból rohantunk anyámmal haza, azt hittük, hogy itthon lesz. Később mondta el Szajlai, hogy mi történt vele, szerintem apám is Dorisicban halt meg, most rosszul tudják, hogy csak 1943. tavaszán történt meg az, hogy a beteg munkaszolgálatosokra rágyújtották a magyar katonák a pajtát. Apám 1904-es volt, anyám 1906-ban született, anyámmal együtt voltunk, együtt is jöttünk haza, és ő 1980-ban halt meg.”
A zsidó férfiak munkaszolgálatra való behívása sokszor ellátási nehézségeket okozott, a kereskedelemben, a kisiparban vagy az egészségügyi ellátásban. Heves megye alispánja 1943-ban jelentésében írta: „A vármegye területén jelenleg Sirok, Nagybátony, Detk, Egerszalók, Adács, Verpelét községekben működik munkaszolgálatos orvos, nyolc hatósági orvosi állás betöltetlen. A gyöngyösi kórházban három zsidó munkaszolgálatos orvos dolgozik. A vármegye területén gyógyszerészhiány lépett fel, kilenc gyógyszerész munkaszolgálatos.
Felhasznált irodalom:
29 zsidó tulajdonos 344 hold földjére 1700 igénylő jelentkezett. In.: Eger, 1939. 50. 178. nov. 11. p. 3.
600 pengős, 100 pengős és 20 pengős kihágási büntetések Egerben a zsidótörvény kijátszása miatt. In.: Eger, 1941. 52. 148. szept. 19. p. 3.
1000, 2000 pengős büntetések az értelmiségi alkalmazottak be nem jelentése miatt. In.: Eger, 1939. 50. 29. febr. 19. p. 3.
A sárga csillag nemviselése miatt kiszabták az első büntetéseket. In.: Eger, 1944. 55. 61. ápr. 19. p. 2.
Adatok a magyar zsidóság veszteségeiből. In.: Te vagy a tanú!: Auschwitztól Ukrajnáig! / szerk. Nagybaczoni Nagy Vilmos, Pór Dezső, Zsadányi Oszkár. Bp.: Kossuth, 1947.
Az egri iparűzők 22 százalékára vonatkozik a zsidótörvény: 1593 iparigazolvány közül 346 zsidó kézben van A százalékszámítás érdekességei. In.: Eger, 1939. 50. 182. nov. 18. p. 2.;
Az egri képviselő testület igazoló választmánya rövidesen dönteni fog a zsidók képviselőtestületi tagságáról. In.: Eger 1939. 50. 137. aug. 31. p. 3.
Eger kereskedelmi élete 1944 április 21-ig: A második zsidótörvény után 163 keresztény kereskedő mellett 116 zsidó működött. In.: Eger, 1944. 55. 63. ápr. 22. p. 1.
Földmíves legények megtámadtak és véresre vertek egy zsidó fiatalembert — mert a szociáldemokraták táncmulatságáról keresztény leányt kísért haza. In.: Eger, 1939. 1. 19. febr. 2. p. 4.
Három zsidó képviselőtestületi tag megbízatása szűnt meg. In.: Eger, 1942. 53. 19. febr. 2. p. 3.
Hatezer hold zsidóbírtokból huszonkettőt akarnak megszerezni a hevesmegyel igénylők: Legaránytalanabb az igénylés Egerben, ahol 4200 hold kellene, de csak 300 van. Eger, 1940. 51. 11. jan. 20. p. 1.
Heves Vármegye Hivatalos Lapja. 1939. 64. 18. szept. 17. p. 136.
Hevesvármegye. 1932. 13 sz. p. 27.
Igazság 1945. dec. 9. p. 3 az Új Élet cikke alapján.
Igazság, 1946. szept. 9. p. 3. Polgári Pál a harcok során Vörösberényben esett el.
Igazság. 1945. március 29. p. 3.1945. március 19-én exhumálták őket. Két tömegsírt találtak, az egyiket a dögtemető árkában, a másikat a kerecsendi erdőben, összesen 26 áldozatot.
Karsai László: A magyarországi zsidótörvények és -rendeletek, 1920–1944. In.: A holokauszt Magyarországon európai perspektívában/ szerk. Molnár Judit; Bp.: Balassi, cop. 2005. p. 140-162.
Kertész Lilly: Mindent felfaltak a lángok. Bp. Ex Libris, 1995. p. 48-67.
Már a kivégzésük után, 1944. november 4-én közölte az egyetlen a megyében megjelenő újság, az Eger az MTI hírt: az arany, két ezüst hadikitüntetéssel rendelkező, illetve 75 %-ban hadirokkant zsidókat és családjukat mentesség illeti meg.
Megérkezett a földművelésügyi miniszter véghatározata a zsidó kézben levő szőlőbirtokok igénybevételére: Kiknek a szőlőbirtokait sajátítják ki. In.: Eger, 1941. 52. 77. máj. 17. p. 3-4.
MNL Hevesvármegyei Levéltár HML. XXV.-1/4/150/1945. dr. Zsákay József egri rendőrkapitány népbírósági pere.
MNL Hevesvármegyei Levéltár XXV-1/4/150/1945. Egerből többek között internálták dr. Heller József ügyvédet, aki ekkor 57 éves volt, azzal az indokkal, hogy ellenséges propagandát folytat, cionista és szabadkőműves.
Nyílt tér: Nyilatkozat. In.: Eger, 1939. 50. 25. aug. 10. p. 4.